Bf.227/2012/12 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés I. fordulat szerint minősülő testi sértés bűntettében állapította meg, ezért őt 3 év börtönbüntetésre, mint főbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. A törvényszék ítéletében rendelkezett a vádlott által őrizetben töltött idő a kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámítása felől, a bűnjelek jogi sorsáról, továbbá a bűnügyi költség viseléséről. A tárgyaláson az ügyész a fellebbezés bejelentésére 3 napi határidőt tartott fenn. A jogorvoslat megtételére nyitva álló határidőn belül - írásban - fellebbezést jelentett be a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása érdekében. Az elsőfokú bírósági tárgyaláson a vádlott felmentésért, míg védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítés érdekében élt perorvoslattal. A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket alaptalannak minősítette. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, a bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelve mérlegelési jogkörében eljárva helyesen állapította meg a történeti tényállást. E tényállás mentes a megalapozatlansági hibáktól, így felülbírálatra alkalmas. A bíróság indokolási kötelezettségének is részletesen eleget tett. A fentiekre figyelemmel a másodfokú eljárásban eltérő tényállás megállapítására nincs törvényes ok, ezért a vádlott és védője által bejelentett fellebbezés eredményre nem vezethet. Az ügyészi álláspont szerint a bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekmény jogi minősítése is helyes. A bíróság a büntetés kiszabása során nem vette figyelembe kellő mértékben a cselekmény jelentős tárgyi súlyát, a vádlott büntetett előéletét, és a bűncselekmény országos elszaporodottságát. Ezért a büntetési célok érvényesülését nem szolgáló eltúlzottan enyhe büntetést alkalmazott. Mindezekre figyelemmel a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet változtassa meg, és a vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés, valamint a közügyektől eltiltás tartamát súlyosítsa, egyebekben az ítéletet hagyja helyben. A védő a nyilvános ülésen az elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért bejelentett fellebbezést fenntartotta. Előadta, hogy védence ártatlannak vallotta magát, állítása szerint a sértett ráesett egy sittkupacra, a sérülését az abban lévő üvegdarabok okozták. A védői álláspont szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, ezért az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére is indítványt tett. A vádlott az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát, és úgy nyilatkozott, hogy a sértettel jelenleg is együtt dolgozik, barátok. Az ügyészi és a védelmi fellebbezések is alaptalanok. A másodfokú bíróság az ügyészi és a védelmi perorvoslatok folytán bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző elsőfokú bírósági eljárást. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat maradéktalanul megtartotta. Az elsőfokú bíróság ügyfelderítési kötelezettségének is teljességgel eleget tett. Törvényesen járt el, amikor a vádiratban szereplő 1. és 2. számú tanúk kihallgatását nem foganatosította, figyelemmel arra, hogy az ügyész a tárgyaláson az erre vonatkozó indítványát visszavonta, és ehhez a védő is csatlakozott (tjkv. 14. oldal). A rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok a megalapozott tényállás megállapításához elegendőnek bizonyultak. Az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor elvetette a vádlott önellentmondó, és igazságügyi orvosszakértői véleményekkel is megcáfolt védekezését. Az ítéleti tényállás az aggálytalan orvosszakértői véleményeken túl, a sértett, továbbá a 3. és 4. számú tanúk vallomásaira is alapítható volt. A másodfokú bíróság rámutat arra, hogy a vádlott érdemi védekezésének realitását - már a nyomozás során kiegészítő szakvéleményt előterjesztő - és a bíróság által elfogadott - igazságügyi orvosszakértő szakértői álláspont kétséget kizáró bizonyossággal kizárta. A védő a nyilvános ülésen is hivatkozott arra, hogy a vádlotti állítás szerint a sértett sérülései a sittkupacra eséstől keletkeztek. Ezt a lehetőséget a szakértő kategorikusan kizárta (nyomozati irat 151. oldal kiegészítő orvosszakértői vélemény), míg a sérülés keletkezési mechanizmusa tekintetében a sértetti előadást megerősítette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által helyes mérlegeléssel megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, az az alábbi kiegészítésekkel irányadó volt a felülbírálat során. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 352.§

(1)bekezdés a) pontja szerint, az iratok tartalma alapján az alábbiakkal egészíti ki. - a vádlott a cselekmény elkövetésekor súlyos fokú ittas állapotban volt. Az elkövetési eszközként felhasznált dísztőr legalább 5 cm pengehosszúságú volt. A rendelkezésre álló iratok között elfekvő igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a vádlott elkövetéskori ittasságának foka súlyos volt (nyomozati irat

1. oldal). Az igazságügyi orvosszakértő nyomozás során előterjesztett kiegészítő orvosszakértői véleménye szerint az elkövetési eszköznek legalább 5 cm volt a penge hosszúsága (nyomozati irat
2. oldal). A fenti kiegészítésekkel teljeskörűen megalapozottá vált ítéleti tényállás a másodfokú eljárásban eredményesen nem támadható, így a védő ez irányú fellebbezése - a Be. 351.§

(1)bekezdésében, és a 352.§

(3)bekezdésében foglalt felülmérlegelés tilalmára is figyelemmel - eredményre nem vezethetett. Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére. A cselekmény jogi minősítése is törvényes, azonban a bűncselekmény jogi minősítése alapjául szolgáló indokokat a törvényszék elmulasztotta megjelölni. E körben a másodfokú bíróság az alábbiakat tartja szükségesnek rögzíteni. Az irányadó tényállás szerint a vádlott a sértettet egy legalább 5 cm. pengehosszúságú dísztőrrel oly módon szúrta hátba, hogy ezzel 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott, továbbá a sértettnek a mellüreg megnyílásával közvetett életveszélyes sérülése keletkezett. A vádlott elkövetési magatartása és a bekövetkezett súlyosabb eredmény között fennáll az oksági kapcsolat. Az elkövetés körülményeiből - így az elkövetési eszközből, a megcélzott testtájékból, a ténylegesen létrejött sérülésből, valamint a sértett és a vádlott között fennálló viszonyból - visszakövetkeztethetően, a sértettet egy ízben megszúró vádlott testi sértésre irányuló egyenes szándékkal cselekedett (Btk. 13.§ I. ford.). A fenti körülményekre figyelemmel, a ténylegesen létrejött közvetett életveszélyes állapot, mint súlyosabb eredmény tekintetében a vádlott bűnössége az eshetőleges szándék formájában állapítható meg (Btk. 13.§ II. ford.). Helyesen minősítette az elsőfokú bíróság a vádlott testi épség elleni bűncselekményét befejezett bűncselekményként, mivel az irányadó bírói gyakorlat szerint a közvetett életveszélyes állapot létrejöttével a törvényi tényállás már a befejezettség szakába jut (Legfelsőbb Bíróság 15. számú Irányelve, BH 1984.478.). Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során a súlyosító és enyhítő körülményeket túlnyomórészt helyesen sorolta fel, és azoknak megfelelő nyomatékot tulajdonított. Rögzíti a másodfokú bíróság, hogy - a 2010. május 19. napjára eső elkövetési időre figyelemmel - indokolatlan az időmúlásnak enyhítő jelentőséget tulajdonítani. Ugyanakkor téves az ügyész azon álláspontja is, miszerint a bűncselekmény országos elszaporodottsága súlyosító tényező a vádlott terhén. Ezzel szemben a Legfelsőbb Bíróság 56. számú BK véleményében írtakat is figyelembe véve az elszaporodottság csak akkor értékelhető súlyosító körülményként, ha ezt statisztikai számadatokkal lehet alátámasztani. Erre jelen ügyben nem került sor. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés - a Btk. 37. §-ára is figyelemmel - törvényes, annak súlyosítására, vagy enyhítésére nincs törvényi indok. Az elsőfokú bíróság a 2009.évi LXXX. törvény 7.§-ával 2010. május 1. napjától hatályba lépett Btk. 38.§

(1)és

(2)bekezdéseinek rendelkezéseire figyelemmel helytelenül jelölte meg a börtönbüntetést, mint főbüntetést. Az elkövetéskor is már hatályban volt szabályozás szerint a büntetési rendszer büntetésekből, és mellékbüntetésekből áll, a törvény a főbüntetés terminológiát már nem használja. Az elsőfokú bíróság nyilvánvaló elírás folytán hívta fel az ítélet indokolásában a Btk. 87.§

(1)bekezdését, mivel a büntetést nem a nevezett „enyhítő szakasz" alkalmazásával szabta ki, hanem a különös részi büntetési tételkereten belül. Továbbá téves és szintén elírás eredménye a közügyektől eltiltást megalapozó törvényhely feltüntetése, amely helyesen a Btk. 62§, és 63.§-a. Az elsőfokú ítélet járulékos rendelkezései - érdemét tekintve - törvényesek, azonban a Be. 155.§

(1)és

(2)bekezdése alapján a lefoglalt dolog kiadásakor a helyes törvényi szóhasználat szerint a bíróság a lefoglalást nem „feloldja", hanem megszünteti. Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolásban írt pontosításokkal a Be. 371.§

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére rendelkezés a Be. 381.§

(1), és a Be. 338.§

(1)bekezdésén alapulnak. vonatkozó Budapest,

1. év december hó
2. napján Dr. Czine Ágnes a tanács elnöke Dr. Ujvári Ákos sk. előadó bíró Dr. Bartkó Levente sk. bíró Az elsőfokú bíróság ítélete a másodfokú bíróság végzése folytán
3. év december hó
4. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált! Budapest,
5. év december hó
6. napján Dr. Czine Ágnes a tanács elnöke