Pf.20388/2012/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése, a Ptk. 339. §

(1)bekezdése és a 190/

1. (VI. 08.) Korm. rendelet alapján köteles megtéríteni a felperesek kárait. Az I. rendű felperes nem vagyoni káraként értékelte a munkaképtelenségét, önmaga ellátására, önálló életvitelre képtelen állapotát, pszichés egészségromlását, elmeműködésének korlátozottságát. A III. rendű felperes tekintetében nem vagyoni kárként vette figyelembe személyiségének a hátrányos megváltozását és tartós pszichés állapotromlását. A nem vagyoni kár mértékének a megállapítása során a mérlegelés körébe vonta azt, hogy az I. rendű felperes fiatalon, 30 évesen szenvedte el a balesetet, és hogy az állapota végleges. Álláspontja szerint az I. rendű felperes nem vagyoni kárainak a kiküszöböléséhez az alperes által már teljesített 10.000.000 forinton felül további 5.000.000 forint kártérítés szükséges. Úgy foglalt állást, hogy a III. rendű felperest ért nem vagyoni hátrányokat az alperes által megfizetett 1.500.000 forint megfelelően kiegyenlítette. Az ítélet ellen, annak részbeni megváltoztatása érdekében az I. és a III. rendű felperesek terjesztettek elő fellebbezést. Fellebbezésükben az I. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítést 10.000.000 forintra kérték felemelni, míg a III. rendű felperes részére 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés és annak késedelmi kamatai megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Sérelmezték, hogy az I. rendű felperest megillető nem vagyoni kártérítés összegének a megállapítása során az elsőfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget az I. rendű felperes 91 % mértékű össz-szervezeti egészségromlásának, agyi fogyatékosságának, memóriazavarának, továbbá annak, hogy a kóma után a beszédkészsége és kommunikációs képessége csak hosszabb kezelés után tért vissza. Hivatkozott teljes bénultságára, pszichés egészségromlásának maradandóságára. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a neuro-pszichológiai hátrányokat nem vonta a mérlegelés körébe. A III. rendű felperes hangsúlyozta, hogy szem-és fültanúja volt, amikor az édesapja a klinikai halál állapotába került és emiatt újraélesztették. Előadta, hogy ez nagymértékben megviselte az érzelmeit és az idegrendszerét. Az átélt élmények hatására a magatartása megváltozott, tanulmányi eredményei leromlottak, visszahúzódóvá, hallgataggá vált. Rámutatott, hogy az elsőfokú bíróság ezeket a körülményeket nem értékelte, a III. rendű felperes keresetének elutasítását az ítéletében nem indokolta. Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Az I. és a III. rendű felperesek fellebbezése kizárólag az elsőfokú ítéletnek az I. rendű felperes nem vagyoni kártérítés iránti keresetét 5.000.000 forintot meghaladóan elutasító, valamint a III. rendű felperes keresetét elutasító részét támadta. Az ítélet egyéb rendelkezései fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedtek a Pp.
2. §

(4)bekezdése értemében. Ezért a Fővárosi Ítélőtábla kizárólag az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel támadott rendelkezéseit vizsgálta felül. Az I. és a III. rendű felperesek fellebbezése megalapozott. Az elsőfokú bíróság a tényállást az I. és a III. rendű felperesek nem vagyoni kártérítés iránti keresete tekintetében helyesen állapította meg, a tényállásból levont jogi következtetéseivel és az arra alapított érdemi döntésével azonban az ítélőtábla nem értett egyet maradéktalanul. A Pp. 206. §

(3)bekezdése szerint a bíróság a kártérítés vagy egyéb követelés összegét, ha a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján meg nem állapítható, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg. A nem vagyoni kártérítés összege nem határozható meg szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján, ezért azt a bíróságnak mérlegeléssel kell megállapítania. A mérlegelés körébe kell vonni minden olyan, a károsultat ért személyi hátrányt, aminek a viszonylagos kiegyenlítéséhez nem vagyoni kártérítés indokolt és szükséges. A nem vagyoni kártérítés összegének megállapításakor figyelemmel kell lenni a személyi hátrányok súlyosságára – arra, hogy a hátrányok a károsult életének mely részein és milyen módon fejtik ki a kedvezőtlen hatásukat –, valamint arra, hogy a hátrányok milyen hosszú ideig hatnak ki kedvezőtlenül a károsult életvitelére. Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az I. rendű felperes tekintetében nem vagyoni kártérítés iránti követelést megalapozó hátrányként kell értékelni a munkaképesség elvesztését, önmaga ellátására, önálló életvitelre képtelen állapotot, a pszichés egészségromlását, valamint az elmeműködés korlátozottságát. A mérlegelés körébe kell vonni azonban az I. rendű alperes fizikai és szellemi állapotromlása mellett azt is, hogy az I. rendű felperes a baleset miatt pszichés károsodást is szenvedett, ami neurotikus magatartásban, feszült lelki működésben, érzelmi és indulati labilitásban, közérzetzavarban, nyomott hangulatban, szorongásban, elégtelenség érzésben és ideggyengeségben nyilvánul meg. Ez a pszichés egészségromlás szintén olyan hátrány, aminek a kiküszöböléséhez nem vagyoni kártérítés indokolt és szükséges. A nem vagyoni kártérítés összegének a megállapítása során nem elegendő a károsult fizikai, szellemi és pszichés állapotának az értékelése, hanem a mérlegelés körébe kell vonni a károsult állapotának következményeit is. Ezt az elsőfokú bíróság elmulasztotta. Az, hogy az I. rendű felperes teljes mértékben elvesztette a munkaképességét azzal a következménnyel jár, hogy az I. rendű felperes nem tudja ellátni a családjában a baleset előtt betöltött családfenntartói szerepét – nem tud jövedelemszerző tevékenységet folytatni, nem tud hozzájárulni a család szükségleteinek anyagi fedezéséhez. Az ítélőtábla álláspontja szerint különösen jelentős súllyal kell értékelni azt a körülményt, hogy az I. rendű felperest a baleseti sérülésekből eredő mozgáskorlátozottsága és szellemi károsodása nagymértékben kiszolgáltatottá teszi, és még a legalapvetőbb mindennapi tevékenységek elvégzéséhez is mások segítségére szorul. Az I. rendű felperes vonatkozásában nem vagyoni kárként merül fel az is, hogy állapota miatt csak korlátozott mértékben tud részt venni gyermekeinek a nevelésében, a gyermekek felügyeletében, mindennapjaik alakításában, tanácsokkal való ellátásukban, élményeik feldolgozásában, segítésükben. Nem vagyoni kárként kell figyelembe venni azt is, hogy az I. rendű felperes az állapota miatt kénytelen volt felhagyni az önálló mozgást igénylő szabadidős tevékenységekkel, és kénytelen nélkülözni a családtagjaival – elsősorban a gyermekeivel – közös önálló mozgást igénylő tevékenységeket is. Az I. rendű felperest a szellemei károsodása – a memóriazavarok és a koncentrációs képesség csökkenése – korlátozza a mozgást nem igénylő szabadidős tevékenységekben is. Az I. rendű felperes számára nem vagyoni kártérítést megalapozó hátrányként jelentkezik az is, hogy az I. rendű felperes utazási lehetőségei is jelentősen korlátozottak, emiatt a családdal közös üdülés számottevő nehézségbe ütközik. Az ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, hogy kiemelt jelentőséget kellett tulajdonítani annak, hogy az I. rendű felperes viszonylag fiatal életkorban szenvedte el a súlyos és maradandó hátrányokat. Az I. rendű felperest ezek a hátrányok hosszú időn át, élete végéig sújtani fogják, azok kedvezőtlen hatásait az I. rendű felperesnek élete végéig viselnie kell. Az ítélőtábla álláspontja szerint mindezeknek a körülményeknek a mérlegelése alapján a peren kívül teljesített 10.000.000 forint és az elsőfokú bíróság által megítélt 5.000.000 forint nem vagyoni kártérítés együttesen sem elegendő az I. rendű felperest ért személyi hátrányok hozzávetőleges kiegyenlítésére, hanem ahhoz 20.000.000 forint nem vagyoni kártérítés indokolt és szükséges. A III. rendű felperes számára különösen súlyos hátrányt jelent az, hogy a baleset óta a mindennapi életvitelét döntően az édesapjának az állapota és annak következményei határozzák meg. A III. rendű felperesnek minden nap szembesülnie kell az édesapja önálló életvitelre képtelen, állandó felügyeletet, gondozást igénylő kiszolgáltatott állapotával, érzelmi, hangulati labilitásával, időnkénti dühkitöréseivel. Szembesülnie kell azzal is, hogy édesapja a memóriazavarai miatt az életét fenyegető veszélyhelyzetet idézhet elő. Nélkülöznie kell édesapja segítségét a mindennapi élete alakításában és a tanulásban, és szembesülnie kell azzal, hogy más gyermekek mindezt megkapják a saját édesapjuktól. Nélkülözni kénytelen mindazokat az édesapjával közös szabadidős tevékenységeket, amiket a baleset előtt végeztek, de amikre a balesetből eredő állapota miatt az édesapja már nem képes. Édesapjának az állapota miatt a III. rendű felperes nélkülözni fogja azt az apai iránymutatást és kontrollt, amire a gyermekeknek a serdülőkorukban a személyiségfejlődésükhöz és életpályájuk megválasztásához általában szükségük van, és nagy részben nélkülözni fogja az önálló életvitele kialakításához szükséges apai segítséget is. Mivel a II. rendű felperes idejét és erejét döntő mértékben az I. rendű felperes egész napos felügyelete, gondozása és ellátása veszi igénybe, ezért a II. rendű felperesnek kevesebb ideje és ereje marad a III. rendű felperes nevelésére, segítésére, a III. rendű felperessel közös szabadidős tevékenységekre, mint a balesetet megelőzően. A III. rendű felperes érzelmi állapotát, hangulatát és kedélyét szintén alapvetően az I. rendű felperes állapota határozza meg. Ezek a körülmények kihatnak a II. rendű és a III. rendű felperesek édesanya-gyermek kapcsolatára, és azt a III. rendű felperes számára kedvezőtlenül befolyásolják. Az édesapja állapotára visszavezethető élethelyzet súlyos érzelmi és idegi megterhelést jelent a III. rendű felperes számára. Mindezeknek a körülményeknek a mérlegelése alapján az ítélőtábla arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes által a III. rendű felperesnek teljesített 1.500.000 forint nem alkalmas a III. rendű felperes nem vagyoni kárainak a kiküszöbölésére, hanem ahhoz 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítés szükséges és indokolt. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján megváltoztatta, az I. rendű felperesnek járó nem vagyoni kártérítés összegét 10.000.000 forintra és kamataira felemelte, a III. rendű felperes részére pedig 1.500.000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte. Az alperest a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján kötelezte perköltség megfizetésére, míg a le nem rótt fellebbezési eljárási illeték viseléséről az 1990. évi XCIII. törvény 74. §

(3)bekezdése, valamint a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(1)bekezdése és

1. §-a alapján rendelkezett. Budapest,
2. október
3. Világhyné dr. Böcskei Terézia s. k. a tanács elnöke Dr. Lente Sándor s. k. István s. k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: Hilcz Ádámné tisztviselő Dr. Csóka bíró