Bhar.576/2012/7 – Debreceni Ítélőtábla

(2)bekezdés a) pont) és 2 rendbeli testi sértés vétsége (Btk. 170. §

(1)bekezdés) miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta. Kötelezte a vádlottat 50.320 Ft bűnügyi költség viselésére, megállapítva, hogy 50.000 Ft bűnügyi költséget az állam visel. Az első fokú ítélet ellen egyrészt az ügyész a vádlott javára, a 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége tekintetében az eljárás megszüntetése érdekében, másrészt a vádlott és a védő a bűnösség megállapítása miatt, felmentés céljából jelentettek be fellebbezést. A bejelentett fellebbezések folytán másodfokon a Nyíregyházi Törvényszék járt el és a 2.Bf.626/2011/

1. számú ítéletével az elsőfokú bíróság határozatát annyiban változtatta meg, hogy 1 rendbeli, sértett sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétsége vonatkozásában a büntetőeljárást megszüntette. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta, megállapítva, hogy a másodfokú eljárás során 3000 Ft, a vádlottat terhelő bűnügyi költség merült fel. A másodfokú ítélet ellen a vádlott és a védő terjesztettek elő jogorvoslatot felmentés végett. Az ügyész nem élt másodfellebbezéssel. A vádlott a jogorvoslatát írásban részletesen indokolta, melyben ártatlanságát hangoztatva egyrészt előadta, hogy az ügynek nem elkövetője, hanem elszenvedője. A
2. szám alatti beadványban, büntetőjogi felelősségét vitatta és egy másik ügyben készített elmeorvos szakértői véleményre hivatkozott, melyben a szakértők beszámítási képességének kizártságát állapították meg. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.324/2012/1-I. számú átiratában, és képviselője a harmadfokú nyilvános ülésen a fellebbezéssel támadott másodfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A nyilvános ülésen a vádlott és a védő a felmentést célzó védelmi jogorvoslatokat szintén fenntartották. A bejelentett védelmi perorvoslatok folytán az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást a Be. 387.§

(2)bekezdésében foglaltaknak megfelelően felülbírálta, figyelemmel arra, hogy az eljárás részbeni megszüntetése miatt, a Be. 386. §

(1)bekezdés c) pontja alapján a másodfokú határozat ellen a törvény biztosítja a fellebbezés jogát. A felülbírálat során figyelemmel volt arra is, hogy az eljárás részleges, másodfokon történő megszüntetése miatt az ügyész nem élt fellebbezéssel, így a súlyosítási tilalom szabályai folytán az eljárást megszüntető rendelkezések a terhelt terhére nem változtathatók meg (73/2009.Bk.vélemény). A felülbírálat során megállapította, hogy az első- és másodfokú eljárást a bíróság alapvetően a perrendi szabályokat megtartva folytatta le. A bíróságok nem vétettek sem feltétlen, sem olyan jellegű relatív hibát, mely a bizonyítás törvényességét érintve az érdemi felülbírálatot kizárná. Relatív eljárási szabálysértésekre azonban sor került, melyek a következőkben foglalhatók össze. Az első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság a 2011. március 22-én tartott tárgyaláson (8.B.1447/2010/14.sz.jkv.2.o.) azt megelőzően nyilatkoztatta a vádlottat a bűnösség kérdésében, hogy figyelmeztette a Be. 117. §

(2)bekezdése szerint a hallgatás jogára. A vádlott kihallgatására vonatkozó, az eljárási törvényben több helyen szabályozott normák alapján kialakított és most már állandósult bírói gyakorlat szerint a vádlottat csak azt követően kérdezheti a hatóság a büntetőjogi felelősségről, hogy kioktatta a hallgatás jogára. Ezt a táblabíróság már számos eseti döntésében kifejtette (Bf.II.146/2006.sz., Bf.II.216/2006.sz., Bf.II.503/2006.sz., Bf.II.640/2006.sz., Bf.II.761/2011.sz.) és iránymutatásként ismét rögzíti. Az önvádra kötelezés tilalmának elve és a hallgatási jog, mint a védelem jogának az Alaptörvény Szabadság és Felelősség része XXVIII. cikkének

(3)bekezdésében is megfogalmazott részei ugyanis garanciális jellegűek, melyek maradéktalan betartására feltétlen törekedni kell. Az eljárási szabályoktól eltérés jelen esetben ugyanakkor a követett ítélkezés szerint csak relatív, mert a vádlott az érdemi védekezést, a részletes vallomást már a szükséges törvényi figyelmeztetéseket követően terjesztette elő. A városi bíróság a

1. május 3-i tárgyaláson (19.sz.jkv.2.o.) a hatályos jogszabályi rendelkezésektől eltérve, orvos szakértőt a hamis szakvéleményadás következményeire történt figyelmeztetés helyett a korábban hatályos normának megfelelően a szakértői esküre figyelmeztette. A
2. évi LXXV. törvény 143.§

(6)bekezdés a) pontjának és a 144.§

(8)bekezdés a) pontjának módosítása folytán 2009. október 1-jétől az igazságügyi szakértőt is a hamis véleményadás törvényi következményeire kell figyelmeztetni s nem a szakértői esküre. Az eljárási szabálysértés azonban csak relatív és nem érinti a bizonyíték törvényességét. E körben a harmadfokú bíróság az alábbiakat emeli ki. A Be. 103.§

(5)bekezdése szerint a tanúkihallgatásra vonatkozó, a törvény 83-84.§-ának rendelkezései a szakértőre is irányadók. A hivatkozott törvényi szabályok nyelvtani és logikai értelmezése alapján azt kell megállapítani, hogy a szakértő tárgyalási előadása akkor nem használható fel bizonyítékként, ha a 103.§

(1)bekezdésben megfogalmazott kizárási okok tekintetében marad el a figyelmeztetés, következik ez a 83-84.§ alkalmazását előíró törvényhely rendszertani elhelyezéséből is. Jelen esetben a szakértővel szemben kizárási ok nem merült fel, ezért az eljárási szabályoktól eltérés nem érinti a bizonyítás törvényességét és a már jelzettek szerint a tényállás egyébként is megalapozottnak tekinthető az írásban előterjesztett szakvélemény alapján. E körben utal a Debreceni Ítélőtábla a Bf.II.680/

1. és Bf.II.751/
2. számú ügyében kifejtettekre is. A másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék a Be.
3. § alapján alkalmazandó Be.
4. §§-ok rendelkezéseitől részben eltérve a felszólalások sorrendjét nem biztosította a törvényben előírtak szerint. A
5. június 1-jén tartott nyilvános ülésen (2.Bf.626/2011/6.sz.jkv. 2.o.) a vádlottnak a védelmében, illetve utolsó szó jogán előterjesztett felszólalása után az előadó bíró kérdést intézett a vádlotthoz, majd sértett szólalt fel. Ezt követően került sor a határozathozatal céljából tartott tanácsülésre. A törvény szabályai e körben eltérést nem engedő, szigorú normák, a felszólalások sorrendje nem változtatható meg perrendszerűen. Jelen ügyben nem érvényesült, hogy az utolsó szó joga a vádlottat illeti, mely kétségtelen, a védelmi jogokat érintő relatív eljárási szabálysértés, azonban nem olyan súlyú, mely hatályon kívül helyezési okot jelente. A helyes és egységes bírói gyakorlat érdekében azonban kiemelése nem volt mellőzhető. Rátérve a tényállás felülbírálatára, az ítélőtábla megállapítja, hogy a másodfokú határozat megalapozott, ekként a harmadfokú bíróság a Be. 388.§

(1)bekezdés értelmében a határozatát a másodfokú bíróság által elfogadott tényállásra alapítja. Az elsőfokú bíróság, a másodfokú bíróság által is helytállónak ítélve, az ügyben lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és azokat okszerűen, a logika szabályai szerint perrendszerűen értékelte. Vizsgálta a vádlott vallomását, feljelentésében foglaltakat, a mentességi joggal nem élő tanú vallomását, valamint a rendőri jelentésben foglaltakat és az orvosszakértői, illetve elmeorvosszakértői bizonyítás anyagát is. A vádlott a nyomozás során a sértettek elleni fenyegetést, és a dulakodást is elismerte. A zaklatást megalapozó tényeket vallomásán túlmenően feljelentése, tanúvallomásai, valamint az intézkedő rendőrök jelentése is megerősítette. A vádlott a tettlegességet sem vitatta, védekezése szerint azonban támadt rá. Az elsőfokú és másodfokú bíróság ugyanakkor helytállóan fogadta el e részben a sértetti feljelentést és tanúvallomást, mely támogatott a rendőri jelentés és az orvosszakértői vélemény által is. Megalapozottan került sor ezért a terhelt azon vallomásrészének elvetésére, miszerint a sértetti oldal tagjai támadtak volna rá. Az első és a másodfokú ítélet indokolása annyi helyesbítésre szorul viszont, hogy nem mindkét sértett, hanem a hivatásos bíró személyében történt változást követően hozzátartozóként a Be. 82. §

(1)bekezdés a) pontja alapján már csak tagadta meg a vallomást (14.sz.jkv.4.o.), nem élt a mentességi jogával és részletes vallomást tett (14.sz.jkv.5-6.) oldal, így tárgyalási vallomása és különösen a tárgyalás anyagává tett nyomozási vallomása a tényállás alapjául szolgáló lényeges személyi bizonyíték. Az eltérő tényállás megállapítására irányuló védelmi fellebbezés a bizonyítékok okszerű mérlegelésén keresztül támadja a megalapozott tényállást, mely a tényálláshoz kötöttség elve folytán, a tényállás megalapozott volta miatt a Be. 351-352. § rendelkezéseire is figyelemmel eredményre nem vezethetett. A harmadfokú eljárásban a vádlott egy másik ügyben készített elmeorvos szakértői véleményt csatolt, melyben beszámítási képességének kizártságát állapították meg. A harmadfokú eljárásban bizonyításnak nincs helye, de kiemelendő, hogy a mellékelt szakvélemény a jelen ügyben a vádlott elmeállapotára vonatkozóan megállapított tényekkel szemben kételyeket, aggályokat nem támaszthat és a tényállást még részben sem tette megalapozatlanná. Az új vélemény ugyanis évekkel később egy teljesen más ügyben készült. Megállapítása a vád tárgyává tett és jelen ügyben elbírált cselekvőségre kihatással nem lehet. A konkrét ügyben beszerzett szakvélemény megállapításai aggálymentesek és hitelt érdemlően bizonyítják, hogy a vádbeli időben ugyan korlátozott volt a vádlott beszámítási képessége, de annak kizártsága nem igazolható. A másodfokú bíróság törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére és a cselekmények minősítése is megfelel az anyagi jognak. Az irányadó, megalapozott tényállás alapján helytállóan került megállapításra a vádlott bűnössége a Btk. 176/A. §

(2)bekezdés a) pontja szerinti zaklatás vétségében. Kétségtelen ugyanis, hogy a vádlott félelemkeltés céljából a két sértettet személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegette meg. Az elásással, öléssel fenyegetés, melynek célja nem vitathatóan a félelemkeltés volt a törvényi tényállást kimeríti. A vádlotti fenyegetés két személy ellen irányult, a követett bírói gyakorlat szerint a zaklatás rendbelisége a sértettek számához igazodik, ezért mindenben megfelel a törvénynek a szabadság és emberi méltóság elleni bűncselekmény minősítése. Helytállóan került sor a bűnösség megállapítására sértett sérelmére elkövetett, a Btk. 170. §

(1)bekezdése szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében is. A tényállásban foglaltak szerint a vádlott tettleg bántalmazta, mely során a földre lökte a sértettet, aki 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. E sértettnél fennálltak az eljárási jogi előfeltételek is, a joghatályos magánindítvány előterjesztése (nyomozás irat

1. lap). Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádtól eltérve, enyhébben, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete helyett alapeseti testi sértésben állapította meg e körben a vádlott bűnösségét. A vádlott elkövetéskor aktuális tudattartalmára, ezáltal szándékára a jelenleg is irányadó
2. számú Irányelvben megfogalmazottak szerint az ügyben feltárt alanyi és tárgyi tényezők alapján lehet következtetést vonni. A terhelt beszámítási képességének korlátozottsága miatt az alanyi oldal nem egészen teljes, ezért elsősorban a tárgyi tényezők adnak pontos iránymutatást. A tényállás szerint a vádlott puszta kézzel cselekedett, eszközt nem használt, ellökte a sértettet, de nem igazolható a többszörös, jelentősebb intenzitású erőbehatás. Kis erővel előidézett, csupán 8 napon belüli gyógytartamú sérülések keletkeztek. E körülmények alapos értékelését követően nem állapítható meg, hogy a vádlotti szándék súlyos sérülés okozására irányult volna, ezért az elsőfokú és másodfokú bíróság álláspontja is törvényes e testi épséget sértő bűncselekmény tekintetében. A másodfokú bíróság ezen túlmenően a törvénynek szintén megfelelően szüntette meg az eljárást sérelmére elkövetett könnyű testi sértés vétségében az eljárásjogi előfeltétel, a joghatályos magánindítvány hiánya miatt. E sértett a feljelentésekor ugyanis kizárólag a zaklatás miatt kérte a vádlott felelősségre vonását, határozottan nyilatkozva egyben, hogy a testi sértés miatt nem kíván magánindítványt előterjeszteni (nyomozási irat
3. lap). Az eljárás részleges megszüntetését egyébként fellebbezés nem támadta és a súlyosítási tilalom miatt a vádlott terhére nem változtatható meg, a felülbírálat ugyanakkor érinti, ezért a harmadfokú bíróság megállapította, hogy megalapozott e részben is a másodfokú döntés. Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket feltárták és azoknak kellő nyomatékot tulajdonítva a bűncselekmény tárgyi súlyához, valamint az elkövető személyi körülményeihez igazodó, a törvényi rendelkezéseknek megfelelő joghátrányt alkalmaztak a vádlottal szemben. A beszámítási képességében súlyos mértékben korlátozott vádlottnál a Btk.
4. §-ban írt büntetési célok elérhetők próbára bocsátás alkalmazásával. Az intézkedés tett arányos és összhangban áll a Btk.
5. §-ban írt büntetéskiszabási elvekkel is. Értelemszerűen eltúlzottan szigorúnak nem tekinthető, lényeges enyhítésére nem kerülhetett sor. A másodfokú ítélet egyéb, járulékos kérdésekben hozott rendelkezései is törvényesek. Mindezekre figyelemmel a Debreceni Ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét a Be.
6. §

(2)bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva a Be.397.§-a alkalmazásával helybenhagyta. A harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be.381.§

(1)bekezdése alapján utalva a Be. 385.§-ára - állapította meg. Debrecen,

1. november
2. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke . Háger Tamás sk. előadó bíró . Gömöri Olivér sk. bíró ZÁRADÉK A Nyíregyházi Törvényszék 2.Bf.626/2011/
3. számú ítélete a harmadfokú határozat folytán a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Debrecen,
4. november
5. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül tisztviselő