Pf.20640/2012/5 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás büntette miatti feljelentés tárgyában, az alperes hivatásos állományába tartozó ismeretlen elkövetők ellen indult nyomozás, melyet a ...-i Katonaügyészség B.IX.14/2011. számú határozatával a Be. 190. §

(1)bekezdés b) pontja alapján - mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény - megszüntette az eljárást. A nyomozás megszüntetéséről szóló határozat ellen a felperes, valamint képviselője panaszt jelentettek be, melyet a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztálya Kf.236/2012/1-I. számú határozatával elutasított. A felperes az alperessel szemben 10.000.000,-Ft összegű kártérítési igényt terjesztett elő, melyet alperes 31-10-244/

1. számú határozatával elutasított, hivatkozással arra, hogy a felperes orvosi ellátás alkalmával nem hivatkozott kutyaharapásra, a talpán kizárólag egy felületes, repesztett seb volt, melyet az orvosok a szakma szabályai szerint kezeltek. Egyébként a felperes sérülése egy egyszerű szövődménymentes, 8 napon belül gyógyuló sérülés volt, amely miatt nem került életveszélyes állapotba. Sebei szövődménymentesen begyógyultak, és ezzel összefüggésben semmiféle egészségkárosodást nem szenvedett. A felperes keresetében - jogfenntartással - kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 10.000.000,-Ft kártérítés és ezen összeg után
2. december hó
3. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű kamat, valamint perköltség megfizetésére. Előadta, hogy az alperesi intézet és annak dolgozói a jogszabályokat nem mindenben tartva jártak el, amikor a felperest
4. december hó
5. napján bántalmazták, őt az őrkutya megharapta, majd ezt követően a felperes a megfelelő orvosi ellátást sem kapta meg. Az alperessel jogviszonyban álló orvos a felperest nem részesítette tetanusz oltásban, így a felperes testi épségét, egészségét jelentős mértékben megsértette, sőt olyan helyzetet idézett elő, amelynek esetében csak a véletlenen múlt, hogy a büntetés-végrehajtási intézet magatartása folytán a felperes nem került életveszélybe. Előadta továbbá, hogy a felperesnél poszttraumás stressz-3- Pf.III.20.640/2012/
6. szám szindrómának megfelelő állapot alakult ki. A felperes
7. december hó
8. napi események óta szorong, éjjelente felriad, a kutyáktól pedig krónikusan fél. Az alperes kérte a kereset elutasítását. Előadta, hogy az alperes intézkedése során a hatályos jogszabályok keretei között járt el. Hivatkozott arra, hogy a felperesnek nincs tetanusz betegsége, a talpán lévő repesztett seb, valamint a későbbi látleleten szereplő lábfején lévő seb nem volt életveszélyes, azok az életét, testi épségét nem veszélyeztették. A sebek 8 napon belül gyógyuló szövődménymentes sérülések voltak, ezzel összefüggésben felperes semmilyen egészségkárosodást nem szenvedett el. A polgárjogi kártérítés elemei hiányoznak. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Hivatkozott arra, hogy az alkalmazandó Ptk.
9. §-a, valamint
10. § alapján vizsgálandó, hogy a kártérítési felelősség szükségképpeni elemei fennállnak-e. Ez alapján a felperesnek kellett bizonyítania a Pp.
11. §

(1)bekezdése szerint azt, hogy a vele szemben alkalmazott jogszerű testi kényszer alkalmazásán túl őt bántalmazták, illetőleg ezen bántalmazás alkalmával az őrkutya megharapta, minek folytán a lábfején sérülés keletkezett, amelynek ellátására az alperes által alkalmazott orvosok részéről nem a legnagyobb gondosság és szakma szabályai szerint került sor. Ezen alperesi magatartás pedig a felperes testi épségét, egészségét jelentős mértékben megsértette, és nála a kutyatámadás kapcsán poszttraumás stressz-szindróma alakult ki. Az elsőfokú bíróság ítéletében rámutatott arra, hogy a felperes az általa előadottak alátámasztására csatolta (orvosszakértő 1) igazságügyi orvosszakértő és (pszichológus szakértő neve) igazságügyi pszichológus szakértő által készített magánszakvéleményt. A pszichológus szakértő felperesnél poszttraumás stressz-szindrómának megfelelő állapotot vélelmezett. Az orvosszakértő a második látlelet és a fényképfelvételek alapján megállapította, hogy a felperes lábán

1. január 7-én gyógyuló félben lévő, varasodó harapott sérülések nyoma volt látható. A szakértő a gyógyulás időtartamát 2-3 hétre tette. Megállapította, hogy a harapott sebzés ellátásaként alaposabban kellett volna az eljáró orvosoknak fertőtleníteni. Nem maradhatott volna el a Tetanusz Anatoxin adása sem és a lábról való röntgen felvétel készítése. Mivel a felperes ellátása nem megfelelően történt, így nála reálisan akár a közvetett életveszélyes állapot is kialakulhatott volna, ennek elmaradása a véletlennek köszönhető. A felperes indítványozta ezen magánszakértők tanúkénti meghallgatását. Kérte továbbá (korábbi ügyvéd neve), (orvosszakértő 2) büntető eljárás során kirendelt szakértő, valamint a felperest ellátó (orvos 1) és (orvos 2), (egyéb személy neve), (orvos 3) tanúként történő meghallgatását, nyomszakértő kirendelését a sérüléskor viselt zokni vizsgálatára, valamint a büntető eljárás iratainak beszerzését. Az elsőfokú bíróság az alperes alkalmazásában álló egészségügyi dolgozókat tanúként meghallgatta, a büntető eljárás iratait beszerezte, és azt ismertette. A felperes feljelentése alapján indult büntetőeljárásban kirendelt (orvosszakértő 2) igazságügyi orvosszakértő, (nyomszakértő neve) igazságügyi nyomszakértő és (orvosszakértő 3) -4- igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye alapján nem találta bizonyítottnak, hogy a felperes az általa hivatkozott bántalmazást, kutyaharapást elszenvedte. A bíróság a felperes által a polgári perben előterjesztett nyomszakértő kirendelésére vonatkozó bizonyítási indítvány teljesítését mellőzte. A felperes ezen indítvány indokaként hivatkozott arra, hogy a felperes által használt zokni lefoglalásra került, azonban annak nyomszakértői vizsgálata nem történt meg. A büntető eljárás során azonban nyomszakértő kirendelésre került mind a felperes által viselt zokni használata, mind a szolgálati kutya harapási lenyomata, szájkosara, illetőleg a felperesi sérülések vizsgálata végett. A büntető eljárás során készült nyomszakértői véleménnyel kapcsolatban a bíróságnak aggálya nem merült fel és az eljárás során a felperes sem hivatkozott olyan körülményre, ami alapján annak helyességéhez kétség férhetett volna. A kutyaharapás bizonyítottsága hiányában azt sem találta megállapíthatónak, hogy az alperes orvosai a felperes kezelése, ellátása kapcsán nem megfelelő gondossággal és szakszerűséggel jártak el. A kutyaharapás bizonyítatlanságának okából nem találta megállapíthatónak azt, hogy a kutyaharapás miatt poszttraumás stresszzavarban szenved. Utalt arra, hogy a perben készült valamennyi szakvélemény, így a felperes által felkért szakértők által készített szakvélemény is egyezően tartalmazza azon megállapítást, miszerint a felperes a sérülése kapcsán súlyos egészségromlást, maradandó fogyatékosságot nem szenvedett. A büntető eljárás során kirendelt orvosszakértő a gyógytartamot 8 napon belülire, míg a felperes által felkért szakértő a felperes hivatkozott gyulladásra, mint szövődményre tekintettel 2-3 hétre tette. Az elsőfokú bíróság a felperes által csatolt magánszakvélemény szövődményként gyulladást leíró megállapításait ítélkezése alapjául nem fogadta el, figyelemmel arra, hogy az alperes által csatolt egészségügyi dokumentáció a felperes ezzel kapcsolatos előadását nem támasztotta alá. A napi egészségügyi ellenőrzési lap
2. január hó
3. napjáig minden nap panaszmentes állapotot rögzít, és a látlelet
4. január 7-i felvételét követő időszakra vonatkozóan a felperes a korábbiakban maga sem tett említést semmiféle gyulladásról, ezzel kapcsolatosan panaszt az alperes orvosainak nem jelzett. Utalt arra a bíróság, hogy akár 8 napon belüli, akár 2-3 hetes gyógytartamot vesz figyelembe, a felperes felületes, repesztett sebzései tekintetében semmiképpen sem állapítható meg olyan kár, amely a nem vagyoni kártérítést indokolna, figyelemmel arra, hogy a felperesnél életveszélyes állapot és egyéb súlyosabb következmény a tetanuszoltás elmaradása kapcsán nem lépett fel. A bíróság mellőzte (korábbi ügyvéd neve), (orvosszakértő 1), (pszichológus szakértő neve) és (orvosszakértő 2) tanúkénti meghallgatását. Álláspontja szerint (orvosszakértő 1) és (pszichológus szakértő neve) felperes által kért szakértők meghallgatása felróható magatartás bizonyítása hiányában szükségtelen volt. (Orvosszakértő 2) tanú meghallgatására vonatkozó indítványban pedig felperes nem adta elő, hogy a tanú meghallgatását milyen tényekre vonatkozóan kéri. Álláspontja szerint a büntető eljárás során szakértőként eljáró (orvosszakértő 2) tanúkénti meghallgatása nem volt indokolt. A bíróság nem találta szükségesnek a felperes jogi képviselőjének (korábbi ügyvéd neve)nek tanúkénti meghallgatását sem, tekintettel arra, hogy (korábbi ügyvéd neve) a keresetlevél szerint a felperes által
5. január hó
6. napján neki mutatott sérülésekről tudott volna tanúvallomást tenni, ugyanakkor a felperes személyes meghallgatása alkalmával -5- Pf.III.20.640/2012/
7. szám előadta, hogy (korábbi ügyvéd neve)-nek a ruházatán keresztül, azokat a helyeket tudta megmutatni, ahol bántalmazás érte. A felperes testén keletkezett sérülésekről pedig orvos által készített leírások, illetve fényképfelvételek álltak rendelkezésre, így a tanú meghallgatása ekörben úgyszintén indokolatlan volt. Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést és kérte az elsőfokú bíróság ítéletének kereset szerinti megváltoztatását. Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság lényeges eljárásjogi szabályt sértett, a bíróság nem tájékoztatta a feleket a bizonyítási kötelezettségről és a bizonyítatlanság következményeiről, továbbá az elsőfokú bíróság ítéletét az elfogult büntető ügyben eljáró szakértők szakvéleményére alapozta, míg a felperes által csatolt magánszakértők véleményét nem értékelte, mely magánszakvélemények alátámasztották a felperesi állítást, a kutyaharapás tényét. A büntető ügyben kirendelt (orvosszakértő 2) orvosszakértő is akként nyilatkozott, hogy a felperes sérülése keletkezhetett kutyaharapás folytán. Az igazságügyi nyomszakértő (nyomszakértő neve) azt állította, hogy a felperes sérülését nem kutyaharapás okozta, lefoglalt zokni anyagfolytonossági hiányosságait a felperes sérüléseivel azonosította. Megállapította, hogy az anyagfolytonossági hiányosságok szakadozott peremszélűek, így az azt okozó eszköz nem rendelkezett éllel, heggyel. A felperesi álláspont szerint ez a megállapítás ellentmondásos, de igazolja, hogy a felperes sérülése
8. december 31-én keletkezett. Utalt arra, hogy (orvosszakértő 3) igazságügyi orvosszakértő kizárta, hogy a sérülés a ... nevű szolgálati kutyától származna, de a szakértő nem nyomszakértőként adott véleményt, ezért a bíróságnak mellőzni kellett volna a szakértő ezen megállapítását. Hivatkozott arra, hogy (orvos 1) tanú akként nyilatkozott az ismételten felvett látlelet alapján, hogy a felperesen kutyaharapás, illetve megragadás külsérelmi nyomát észlelte. Továbbá (orvos 2) is harapott sérülést diagnosztizált felperesen. A bizonyítékok értékelésével tehát az elsőfokú bíróság téves következtetésre jutott. Jogellenesen mellőzte továbbá a bíróság a felperes bizonyítási indítványait az általa felkért magánszakértők, továbbá a büntető eljárásban kirendelt szakértők és a felperes által megjelölt tanúk meghallgatását illetően. Az elsőfokú bíróság olyan kérdésben, mely szakértelmet kívánt, szakértőt nem rendelt ki, és a büntető eljárásban keletkezett szakvéleményeket használta fel. Előadta, ha a felperesnek a kutyaharapás tényét nem sikerült volna bizonyítani, akkor sem történt meg a szög okozta sérülés megfelelő ellátása. Rámutatott továbbá, hogy az alperesi intézetben található kamerák felvételei nem állnak rendelkezésre, ismeretlen a felvételek megsemmisülésének ideje. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását. Előadta, hogy a felperes maga kérte a büntető iratok beszerzését, maga csatolta (orvosszakértő 2) igazságügyi szakértő büntető eljárás során keletkezett 2 db szakvéleményét, továbbá jelen perben tett alperesi előadás alapján is, a felperes tudomással rendelkezett arról, hogy a büntető ügyben több szakértő került kirendelésre, és nyomszakértő is eljárt. A szakértői vélemények tartalmával a -6- felperes tisztában volt. A felperes maga is ellentmondásosan nyilatkozott a sérülésének eredetéről, előadta, hogy őt az őrkutya megharapta, megragadta, cibálta, máskor arról beszélt, hogy a kutya megkapta. Ezek között azonban nagy különbség van, melyet a szakvélemények is alátámasztanak. Ha a felperes lábát a kutya megharapta, cibálta volna, annak azonnal látható nyomai lettek volna, ezzel ellentétben a felperes által sem vitatottan,
9. december 31-én felvett látlelet alkalmával egy sérülési nyom volt látható. A felperes tehát nem bizonyította állítását. Az orvosi ellátást követően egy hét múlva tett említést először a felperes arról, hogy álláspontja szerint kutyaharapás érte. Az alperes alkalmazásában orvos intézkedése ezért a seb elsődleges ellátásakor megfelelő volt, ezt követően
10. január
11. napján annak közlésekor, hogy a felperest kutyaharapás érte, panasz híján tetanusz oltás adása már nem volt indokolt. A felperes tetanuszt vagy egyéb fertőzést nem kapott. Az alperes jogszabály szerint járt el, jogellenes magatartás nem volt megállapítható, a kár bekövetkezte hiányzik, a felperes sebe meggyógyult, a megfelelő ellátást megkapta, tetanusz betegsége nem alakult ki. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és abból helytálló jogi következtetésre jutott. Kifejtett indokaival az ítélőtábla egyetért, ezért ítéletét a Pp.
12. §

(3)bekezdése és 253. §

(2)bekezdése alapján - helyes indokai szerint - helybenhagyta. Az ítélőtábla elsődlegesen vizsgálta, hogy az elsőfokú bíróság eljárásjogi szabálysértést követett-e el. A felperesi hivatkozás szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási kötelezettségről és a bizonyítatlanság következményeiről a feleket nem tájékoztatta. A bizonyítási eljárás megkezdése előtt a bíróságnak tájékoztatnia kell a peres feleket a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről és a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről (Pp. 3. §

(3)bekezdése). A bizonyítási kötelezettség azt szabályozza, hogy a peres felek között a bizonyítással összefüggő feladatok hogyan oszlanak meg, mely tények bizonyítására, mely fél köteles. Ettől elhatárolandó a bizonyítási teher fogalma, mely azt jelöli, hogy melyik fél viseli valamely tény nem bizonyított voltából eredő joghátrányt. Jelen esetben a bíróság tájékoztatása a bizonyításra szoruló tényekről és a bizonyítási teherről a

1. sorszámú végzésben megtörtént, a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatás megjelölésével. A bíróság felhívása alapján a felperes
2. sorszámú beadványban korábbi bizonyítási indítványait (korábbi ügyvéd neve) tanú, valamint (orvosszakértő 1) és (pszichológus szakértő neve) magánszakértői véleményt készítő személyek vonatkozásában tanú meghallgatásra vonatkozóan fenntartotta, továbbá indítványozta a büntető eljárásban szakértői véleményt készítő (orvosszakértő 2), továbbá (orvos 1) és (orvos 2) tanúkénti meghallgatását. Ezt követően bíróság a
3. számú jegyzőkönyvben (
4. oldal) ismételten tájékoztatta a felperest arról, hogy a perben az ő kötelezettsége bizonyítani, hogy a felperes által hivatkozott bántalmazást, kutyaharapást elszenvedte, az alperes által alkalmazott kényszerintézkedés, illetőleg esetleges bántalmazás jogszerűtlen volt, és hogy ezzel okozati összefüggésben a hivatkozott kár érte, továbbá azt, hogy az alperes által -7Pf.III.20.640/2012/
5. szám biztosított ellátás során az alperes alkalmazásában álló orvosok nem jártak el felperes kezelése, ellátása során kellő gondossággal. A bíróság ezzel az 1/
6. (VI. 24.) PK vélemény
7. pontjában foglaltaknak megfelelően, az adott tényállásra vonatkozóan egyediesített és teljes körű tájékoztatást nyújtott a bizonyítási kötelezettségről, melynek hatására a felperesi képviselő korábbi bizonyítási indítványai fenntartása mellett, kérte (orvos 3) és (egyéb személy neve) tanúkénti meghallgatását, valamint igazságügyi orvos pszichológus szakértő és nyomszakértő kirendelését, utalva arra, hogy a felperes által viselt zokni lefoglalásra került, annak azonban nem történt meg a nyomszakértői vizsgálata. Továbbá
8. sorszámú beadványban a felperes kérte a büntető eljárás során keletkezett iratok beszerzését. Így megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a tájékoztatási kötelezettséget nem sértette meg. A felperesi hivatkozás szerint, az elsőfokú bíróság abban is eljárási hibát vétett, hogy a büntető eljárás iratait ismertetés nélkül felhasználta. Az eljáró elsőfokú bíróság a büntető iratokat a felperesi bizonyítási indítvány miatt szerezte be, a beszerzett iratok és az abban szereplő szakértői vélemények a
9. sorszámú jegyzőkönyv szerint az elsőfokú eljárásban ismertetésre kerültek. Az ismertetés révén pedig a peranyag részévé váltak, így eljárási szabálysértés nem történt e tekintetben sem. A felperesi hivatkozás szerint az elsőfokú bíróság azzal is eljárási szabályt sértett, hogy a felperesi bizonyítás indítványok nagy részét nem teljesítette. Ezzel szemben a periratokból megállapíthatóan a felperes által megjelölt tanúk közül a bíróság meghallgatta (orvos 1), (orvos 2), (orvos 3), valamint (egyéb személy neve) tanúkat, míg (korábbi ügyvéd neve) és a magánszakértői vélemény, továbbá a büntető eljárás során keletkezett szakértői vélemény készítésénél eljáró (orvosszakértő 2) szakértő meghallgatásának mellőzésére vonatkozó döntését indokolta. A Pp.
10. §

(4)bekezdése szerint a bíróság a bizonyítási indítványhoz nincs kötve, a bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását, ha a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az ügyben elsődlegesen az volt vizsgálandó, hogy a felperesi állításnak megfelelően a felperes lábán lévő sérülések kutyaharapásból származtak-e. Az eljárás korábbi szakaszában a felperes kérte ugyan nyomszakértő kirendelését arra hivatkozással, hogy korábban nyomszakértő kirendelésre nem került, azonban a büntető eljárásban ilyen szakértő kirendelésre került, mely szakvéleményt a felperes annak ismertetésekor nem vitatta. Így az elsőfokú bíróság eljárásjogi szabálysértést nem követett el, amikor a felperes újabb nyomszakértő kirendelése iránti kérelmét, és a további tanúbizonyítás, és szakértő kirendelésre vonatkozó kérelmét mellőzte. A felperes hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság a büntető ügyben eljáró alperesi alkalmazásban álló elfogult szakértők véleményére alapította ítéletét. A büntető eljárás során (orvosszakértő 2) igazságügyi orvosszakértő, (nyomszakértő neve) igazságügyi nyomszakértő, (orvosszakértő 3) igazságügyi orvosszakértő a ...-i Katonai Ügyészség által lefolytatott eljárásban független igazságügyi szakértőként került kirendelésre, így velük szemben elfogultság nem állapítható meg. -8A felperesi fellebbezési hivatkozás szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, amikor nem találta megállapíthatónak azt, hogy a felperesen lévő sérülések kutyaharapástól származnak. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen mérlegelte. A kutyaharapás megtörténtének bizonyítása szakkérdés, a bíróság az e körben keletkezett nyomszakértői véleményt - mely kizárta a felperesi sérülés kutyaharapásból való származását - ítélkezésének alapjául elfogadta, és döntését erre alapította. A felperes által csatolt orvosszakértő által készített magánszakvélemény - mivel a nyomszakértő kizárta a sérülés kutyaharapásból való származását - nem volt alkalmas a felperesi állítás alátámasztására. Köztudomású tény továbbá, hogy nem minden sérülésnél kell tetanusz oltást adni, ezt erősítette meg tanúmeghallgatása során alperesi alkalmazottként eljáró (orvos 1), valamint a büntető eljárás során készült igazságügyi orvosszakértő szakvéleménye is. Figyelemmel arra, hogy a felperes saját állítása szerint is a 2011. december 31-i látlelet vételnél a talpán látható 0,5 cm x 0,5 cm-es sebbel rendelkezett és a hivatkozása szerint is a kutyaharapásra vonatkozóan nyilatkozatot az ellátó orvosnak nem tett, ezért a felperes orvosi ellátása 2010. december 31-én szakszerű volt, tetanusz oltás adása nem volt indokolt, ezt követően pedig, 2011. január 7. napján a kutyaharapásról való tájékoztatásnál a felperes panaszmentes volt, tetanusz adása az ellátó orvos (orvos 2) tanúvallomása, valamint a büntető eljárás során készített igazságügyi orvosszakértők alapján ugyancsak nem volt indokolt. A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a felperes tetanuszbetegséget nem kapott, sebe gyógyult, nem fertőződött el, egészségkárosodása nem keletkezett, így ezzel a felperes a seb szakszerűtlen ellátását nem bizonyította. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság a keresetet a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen utasította el. A felperes fellebbezése eredménytelen volt, ezért az ítélőtábla a Pp. 78. §

(1)és

(2)bekezdése alapján kötelezte az alperes másodfokú eljárási költségének megfizetésére, mely a 32/2003. (VIII. 22.) IM számú rendelet 3. §

(2)bekezdés a) pontja, és

(5)bekezdése alapján meghatározott ügyvédi munkadíjból áll. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték viseléséről a bíróság a Pp.

1. §-ában foglaltak szerint és a 6/
2. (VI. 26.) IM számú rendelet
3. §-a alapján határozott. S z e g e d,
4. január hó
5. napján Dr. Kissné dr. Koch Ágnes sk. Dr. Gaálné dr. Jobbágy Ildikó sk. Dr. Simonné dr. Gombos Katalin sk. a tanács elnöke előadó bíró táblabíró