Bhar.410/2012/8 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés

(4)bekezdés a) pont] elbírált cselekményt társtettesként elkövetettnek minősíti. Egyebekben a másodfokú ítéletet helybenhagyja azzal, hogy a Bjk.361/2011/1,

1. tételszám alatt nyilvántartott bűnjeleket a (gazdasági társaság megnevezése) (irányítószám, Település, utca, házszám) részére rendeli kiadni. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja a vádlott által
2. január
3. napjától
4. január
5. napjáig őrizetben töltött időt. Megállapítja, hogy a harmadfokú eljárás során felmerült 3.000.-(háromezer) Ft bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: A vádlott bűnösségét a Szegedi Városi Bíróság a
6. december
7. napján kihirdetett 7.B.1743/2011/
8. számú ítéletével - korábbi próbára bocsátását megszüntetve - 2 rb. társtettességben elkövetett csalás bűntettében [Btk.
9. §

(1)bekezdés és

(4)bekezdés a) pontja], valamint folytatólagosan elkövetett közokirathamisítás bűntettében [Btk. 274. §

(1)bekezdés b) pont] mondta ki. Ezért, továbbá a próbára bocsátás alapjául szolgált társtettességben elkövetett lopás vétsége [Btk. 316. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés

1. fordulata] miatt halmazati büntetésül 1 év 10 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. A szabadságvesztés tartamába annak végrehajtása esetére beszámította az előzetes fogvatartásban töltött időt. Érdemben elbírálta
2. sz. magánfél polgári jogi igényét, 925.000,- forint erejéig, és kötelezte a vádlottat a le nem rótt eljárási illeték megfizetésére, ugyanakkor
3. sz. magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. Rendelkezett a bűnjelekről és a bűnügyi költség viselésére is kötelezte a vádlottat. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védő fellebbezett, a vádlott felmentése, másodlagosan büntetésének enyhítése érdekében. A Csongrád Megyei Főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A másodfokon eljárt Szegedi Törvényszék a
4. június
5. napján kihirdetett 2.Bf.248/2012//
6. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlott terhére elbírált 2 rb. csalás bűntette tekintetében a társtettességre utalást mellőzte, a folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntette tekintetében pedig az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a büntetőeljárást megszüntette. A börtön tartamát 1 évre enyhítette és az előzetes fogvatartásban töltött időt felosztotta az őrizetben és előzetes letartóztatásban töltött időre - ezeket így jelölve meg. Helyesbítette a megítélt polgári jogi igény után fizetendő eljárási illeték jogosultját és kötelezte a vádlottat a fellebbezési eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész fellebbezett a vádlott terhére, a közokirathamisítás bűntette miatti eljárás megszüntetése, a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítása végett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ezzel a tartalommal tartotta fenn az ügyész fellebbezését; álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen, míg a másodfokú bíróság helytelenül értelmezte a törvényes vád fogalmát. Ugyanakkor a fellebbviteli főügyészség a csalás bűntette esetében is sérelmezte a társtettességre utalás mellőzését, mert álláspontja szerint az ügyész vádbeszédét alapul véve e tekintetben is törvényes vád emelésére került sor, a másodfokú bíróság álláspontjától eltérően. Az ügyész fellebbezése alaptalan, a társtettességgel kapcsolatos álláspontját viszont osztotta az ítélőtábla. *** Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott egy (keresztnév) keresztnevű, de ismeretlenül maradt társával a sértettet megtévesztette abban, hogy kedvező áron tud részére gázolajat szerezni. A megtévesztés eredményeként a sértettől 925.000,- forintot vett át, majd ismeretlen helyre távozott, így ilyen összegű kárt okozott, amely nem térült meg. A vádlottnak és ismeretlenül maradt társának egyáltalán nem állt szándékában - már az ajánlat megtételekor sem - a gázolajat megszerezni, illetve azt eladni a sértettnek, ebben a tekintetben tévesztették meg őt. Az elsőfokú bíróság által megállapított további tényállás a közokirat-hamisításként értékelt bűncselekmény tekintetében - a vádirattal egyezően - azt tartalmazta, hogy a vádlott
7. év elején, februárban, illetve márciusban pontosan meg nem határozható időpontban (Település)-en a (tér megnevezése) téren egy ismeretlen személytől 1.000,- forint ellenérték fejében megszerezte (Vezetéknév Utónév) nevére kiállított, a Magyar Államkincstár által kibocsátott (sorszám) sorozatszámú hatósági igazolványt, majd azt (Település)-en a tömegközlekedési eszközökön 3-4 alkalommal, egy hónapon belül felhasználta. A másodfokon eljáró törvényszék mellőzte az ítéleti tényállásból az ismeretlen társ cselekvőségére vonatkozó megállapításokat azzal az indokolással, hogy a bírósági eljárás alapját képező vád a társtettes cselekvőségére nem tartalmazott tényállást, így e személyre nézve az elsőfokú bíróság nem állapíthatott volna meg elkövetési magatartást, a vád e tekintetben nem volt törvényes. A csalási cselekmény minősítéséből ezért mellőzte a társtettesi elkövetésre utalást. A közokirat-hamisítás tekintetében pedig - a másodfokú bíróság álláspontja szerint az ítélettel egyező tényállású vád ugyancsak nem felel meg a törvényes vád követelményének, tekintettel arra, hogy a vád a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket, így azt, hogy milyen jellegű, milyen jogosultságot biztosító közokiratról van szó, illetve milyen módon történt a felhasználás - nem tartalmazza. Az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül, függetlenül attól, hogy a védelem a másodfokú bíróság ítélete ellen nem fellebbezett. Ennek során megállapította, hogy a büntetőjogi főkérdés tekintetében ellentétes döntésre, és az ezt támadó fellebbezésre tekintettel a harmadfokú eljárás joghatályosan megnyílt. A lefolytatott bírósági eljárások alakiságait vizsgálva az ítélőtábla sem az elsőfokú sem pedig a másodfokú bíróság részéről nem állapított meg olyan eljárási szabálysértést, ami abszolút hatályon kívül helyezésre adott volna okot. Ez a fellebbezéssel megtámadott eljárás megszüntetésre is vonatkozik. A Büntetőeljárásról szóló
8. évi XIX. törvény (továbbiakban Be.)
9. §

(2)bekezdése szerint törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett beadványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi. A Kúria 1/

1. Büntető Kollégiumi véleményének A.I.2.b. pontja szerint a vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét történeti tényeket, így az elkövetési magatartást, helyet, időt, stb. Következetes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a tartalmi követelményeknek nem felel meg a vád, amennyiben nem tartalmazza a cselekmény pontos körülírását és emiatt abból az adott magatartásnak a Büntető Törvénykönyv (továbbiakban Btk.) valamely, a Különös Részben megállapított törvényi tényállása alá vonhatósága nem valósítható meg, és így az a bűnösségre vonatkozó anyagi jogi következtetés levonására alkalmatlan. Ezzel azonos, ezt az álláspontot mindenben erősítő eseti döntésekben mutatkozik meg a bírói gyakorlat egysége, így a BH
2. 140, és
3. 60 számú jogesetben is. Önmagában, és pusztán a törvényi tényállási fogalmaknak történeti tényállásba emelése - az ítélőtábla álláspontja szerint - nem pótolja a most kifejtett követelményt, nevezetesen, hogy a vádlónak az elkövetési magatartásnak megfelelő tényeket le kell írnia a vádiratban. A Bírósági Határozatok
4. 34 számú jogesete tartalmaz erre vonatkozóan iránymutatást, miszerint: "…I. Nem felel meg a törvényes vád követelményének az intellektuális közokirathamisítás miatt benyújtott vádirat, ha nem tartalmazza az elkövetési magatartásnak megfelelő azokat a tényeket, hogy a terhelt miként működött közre abban, hogy a közokiratba (hatósági nyilvántartásba) valótlan adat kerüljön bejegyzésre …". Mindezekhez képest, az uralkodó ítélkezési álláspontot alapul véve az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a vád a közokirat-hamisítás tekintetében mindössze azt tartalmazta, hogy egy közokiratot "felhasznált" a vádlott a tömegközlekedési eszközökön. Az ítélőtábla mindenben osztotta a másodfokú bíróságnak azt az álláspontját, hogy a történeti tények ilyen szűkszavú, lényeges tartalmi elemeket nélkülöző leírása alapján a vádból nem lehet megállapítani, hogy milyen jogosultságokat biztosító hatósági igazolványról van szó, és ehhez képest mit tekintett a vádló a más nevére szóló valódi közokirat felhasználásának, vagyis azt, hogy milyen konkrét elkövetési magatartással valósította meg a vádlott a bűncselekményt a közvádló szerint. Azon ügyészi álláspont kétségtelenül helyes, amely szerint felhasználásról akkor van szó, ha az elkövető a más nevére szóló valódi közokiratot a saját jogviszonyában bizonyításra vagy igazolásra a sajátjaként használja fel. Ennek a megállapíthatóságához azonban meg kellett volna jelölnie azt, hogy milyen jogviszonyban, minek a bizonyítására, milyen releváns személlyel szemben történt meg a felhasználás - amelynek megjelölése nélkül az sem dönthető el, hogy mit értett a vádhatóság „felhasználás" alatt -. A jelen ügyben emelt vád azonban ezeket a konkrét tényeket nem tartalmazza, hanem helyettük csak a törvényi tényállási fogalmak képezik a vád tényállását. Ezért osztotta a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróságnak a közokirat-hamisítás tekintetében a törvényes vád hiányára vonatkozó megállapítását, és az ebből fakadó jogkövetkeztetést. A törvényes vád hiánya az adott bűncselekményt illetően az eljárás szükségképpeni megszüntetését eredményezi, ebben a kérdésben tehát helyesen foglalt állást a törvényszék. *** A harmadfokú bíróság eljárásának alapját a másodfokú bíróság ítéletének alapjául szolgáló tényállás képezi, kivéve, ha az megalapozatlan. A megalapozatlanság azonban kiküszöbölhető az iratok tartalma, vagy helyes ténybeli következtetés útján. Az ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék által megállapított tényállás túlnyomórészt megalapozott, tévedett azonban, amikor a csalási cselekmény alapját képező tényállásból a törvényes vád hiányára hivatkozással mellőzte az ismeretlen elkövető-társra tett megállapítást. A vádelvre nézve nem kritérium, hogy a vád és az ítélet tényállása között teljes történeti azonosság álljon fenn. Az ítélőbíróságnak a bizonyítás során a tényállás hiánytalan és a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekednie. A bizonyítás eredményéhez képest az ítéleti tényállás több tekintetben, így az elkövetés helyét, idejét, módját, eszközét, eredményét stb.-t érintően eltérhet a vádirati tényállástól anélkül, hogy az sértené a vádelvet. A vád keretein belül a tényállásnak az elkövetés módja tekintetében történő pontosítása tehát nem sérti a vádhoz kötöttséget, sőt egyszersmind követelmény is, mégpedig a vád kimerítésének követelménye. Ezzel azonos álláspontot képviselnek a Bírósági Határozatok
5. 242 számú jogesete és az Elvi Bírósági Határozatok
6. 1199 szám alatt közzétett jogesete is. Kiemeli tehát az ítélőtábla, hogy a vádelv sérelmét nem jelenti az, ha a bíróság olyan részleteket is megállapít, amelyeket a vádirat nem tartalmazott, a lényeg, hogy a bűncselekmény lényeges elemeit alkotó tények tekintetében feleljen meg a vádnak (BH 2005.7). Az elkövetői forma (tettesség vagy részesség, s ezen belül melyik elkövetői alakzat valósult meg) kérdése ugyanebbe a körbe tartozik. Ugyanazon cselekmény tekintetében annak tisztázása, hogy a vádlott a cselekménynek részese vagy tettese, illetve mint jelen esetben annak eldöntése, hogy önálló tettese vagy társtettese, - a bíróság tényállás-felderítési kötelezettségébe tartozik, s ezért minden további nélkül eltérhet ebben a kérdésben a vádtól. Ebből következően szóba sem kerülhet e tekintetben a törvényes vád hiányának a kérdése. (Megjegyzi az ítélőtábla, hogy ráadásul az ügyész a vádbeszédében kifejezetten akként nyilatkozott, hogy a vádlottnak a cselekmény elkövetésekor vele szándékegységben eljáró, és cselekményeikről kölcsönösen tudó társa is volt elsőfokú irat
7. sz. jegyzőkönyv
8. oldal.
9. bekezdés - .) A most kifejtettek miatt a másodfokú bíróság helytelen elvi álláspontot foglalt el a társtettességre vonatkozó törvényes vád hiányának megállapítása folytán, ami ítéletének alapját képező tényállása részbeni megalapozatlanságát (hiányosságát) eredményezte az ismeretlen társra vonatkozó megállapítás mellőzése révén. A harmadfokú bíróság a részleges megalapozatlanságot [Be. 351.§

(2)bekezdés b) pont

1. fordulata] a már írtakra figyelemmel, az iratok tartalma alapján az elsőfokú bíróság által megállapítottakkal azonosan, a csalásként értékelt cselekmény elkövetői körét illetően az ismeretlenül maradt társ cselekvőségével kiegészítette. A tényállást az így kiegészítettek szerint fogadta el a felülbírálat alapjául. Az elsőfokú és a másodfokú bíróság a csalás bűncselekményét illetően megfelelő elmélyültséggel foglalkozott az egymás valóságát kizáró bizonyítékokkal, megfelelő indokát adták annak, hogy a vádlott előadásával szemben miért a terhelő bizonyítékokat fogadták el. Indokaik logikusak, meggyőzőek, okszerűek és megfelelnek az iratok tartalmának is, így a bűnösségre levont következtetés is törvényes. Ugyanez a helyzet a minősítéssel is, azzal, hogy a csalás bűntetteként értékelt bűncselekmények a Btk.
2. §

(3)bekezdése szerint társtettesként elkövetettnek minősülnek, ezért a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét e tekintetben a Be. 398.§

(1)és

(2)bekezdése alapján megváltoztatta. A bűnösségi körülményeket a másodfokú bíróság hiánytalanul és kimerítően vette számba, azokat súlyuknak megfelelően értékelve törvényes nemű és mértékű büntetésre ítélte a vádlottat. Nem tévedett akkor sem, amikor úgy ítélte, hogy a szabadságvesztés azonnali végrehajtása nélkül is elérhetők a büntetés céljai. További enyhítésnek azonban indoka nem volt. Figyelemmel a további rendelkezések törvényességére is, a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét egyebekben a Be. 397.§-a alapján helybenhagyta. (Megjegyzi ugyanakkor az ítélőtábla, hogy helytelen volt az a törvényszéki helyesbítés, amellyel az előzetes fogvatartásban töltött időt felosztva külön-külön megjelölte az őrizetben és előzetes letartóztatásban töltött időt, miután a Btk. 99. §

(1)bekezdése nem hagy kétséget afelől, hogy az ítélőbíróság a szabadságvesztésbe az előzetes fogvatartásban töltött időt számítja be, amely különbségtétel nélkül, egységesen magába foglalja az őrizetben és az előzetes letartóztatásban töltött időt.) Észlelte az ítélőtábla azt is, hogy az eljárás során lefoglalt CD-ket a bíróság tévesen nem a tulajdonosuknak, a (gazdasági társaság megnevezése)-nek rendelte kiadni, ezért a Be. 155.§

(2)bekezdése alapján helyesbítette az erre vonatkozó rendelkezést. A harmadfokú bíróság a Be. 385. §-ára figyelemmel, a Be. 398. §

(3)bekezdése, a 381.§

(2)bekezdése és a 339.§

(1)bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy az eredménytelen ügyészi fellebbezésre figyelemmel a harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. Szeged,

1. január
2. Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke Dr. Katona Tibor s.k. a tanács tagja, előadó Dr. Nagy Erzsébet s.k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bhar.II.410/2013/
3. számú ítélete és a Szegedi Törvényszék 2.Bf.248/2012/
4. számú ítéletének a jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és fel nem függesztett részében végrehajtható. Szeged,
5. január
6. Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke