Bfv.116/2012/3 – Kúria

(1)bekezdés] felrovásával szemben - a terheltet a becsületsértés vétsége [Btk. 180. §

(1)bekezdés a) pont] miatt emelt vád alól felmentette. Rendelkezett továbbá a bűnügyi költségről is. Az ítélet ellen a magánvádló fellebbezett, a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság a

1. július
2. napján hozott 22.Bf.6853/2011/
3. számú végzésével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az elsőfokú bíróság jogi értékelése a következő: A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint a bírálat, a vélemény és a kritika nem tényállítás, hanem az alkotmányosan is biztosított véleménynyilvánítási jog gyakorlása. A megállapított kijelentés tehát nem tény, hanem vélemény, s így tény állításának hiányában a feljelentés minősítése szerinti rágalmazás nem valósult meg. A becsületsértés elkövetéséhez az adott kifejezésnek objektíve kell alkalmasnak lennie becsület csorbítására, a becsületérzés megsértésére, amely alkalmasságot nem a sértett, hanem az általános erkölcs és közfelfogás figyelembevételével kell értékelni. Kifejtette, hogy a pertárgy értéke önmagában is okozhat feszültséget, ami a magánvádló tanúk által hivatkozott támadó kérdéseivel együtt kiválthatta a terhelt kijelentését. A terhelt véleménye azonban nem indokolatlanul becsmérlő, gyalázkodó, hanem indulatosan megfogalmazott, erős hangvételű kritikai megnyilvánulás volt. Ezt pedig a magánvádlónak el kellett tűrnie. Hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánítás nem a magánvádló hivatására vonatkozott, kizárólag a könyves szakmához való hozzáértését vonta kétségbe. Leszögezte még, miszerint bírósági tárgyaláson - miként a bíráknak, az ügyészeknek - az ügyvédeknek a pozíciójukból eredően az általánosnál nagyobb tűréshatárral kell rendelkezniük. Végül arra jutott, hogy az adott véleménynyilvánítás a tárgyalás rendjét sértette, de a büntetőjogi beavatkozás szintjét nem érte el. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást megalapozottnak találta és irányadónak vette, továbbá törvényesnek találta a terhelt felmentését is. A jogerős ügydöntő határozat ellen a magánvádló nyújtott be felülvizsgálati indítványt, megjelölve a Be.
4. §-a

(1)bekezdésének a) pontját. Elsődlegesen a másodfokú végzés megváltoztatását, a terhelt bűnösségének a megállapítását, és ezen esetben a terheltnek a magánvádló költségei megtérítésére kötelezését, másodlagosan a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság új eljárásra utasítását célozta. Támadottként ugyan egyedül a másodfokú végzésre utalt, azonban az indítványában felhozott indokokból kitűnően értelemszerűen támadta az elsőfokú ítéletet is. Az indítvány általános indokai: - a terhelt felmentésére a büntető jogszabályok megsértésével került sor, az első fokon és a másodfokon eljárt bíróságok a történeti tényállásból tévesen következtettek a törvényi tényállási elemek hiányára, - a megállapított tényállás hiányos, abból az elkövetés összes körülménye nem állapítható meg, sőt olyan mértékben hiányos, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására, illetve felmentésére megalapozottan következtetni nem lehet. A megállapított terhelti kijelentés („álláspontom szerint felperesi képviselő asszony a szakmához annyit ért, mármint könyves szakmához, mint tyúk az abc-hez") kapcsán: a a - figyelmen kívül maradt az elkövetés helye, bírósági tárgyaláson viszont magasabb fokon várható el a normák tisztelete, a kulturált viselkedés, ezért téves az elsőfokú bíróság azon okfejtése, hogy a tárgyaláson résztvevőknek nagyobb tűréshatárral kell rendelkezniük, - a tárgyalás felfokozott hangulatának megállapítása téves, annak a jegyzőkönyvben és az egyéb periratokban nincs nyoma, azaz iratellenes, a hangszakértői véleményből figyelmen kívül maradt, hogy négy közbeszólás történt, abból pedig éppen az állapítható meg, hogy a terhelt szólt közbe, elmulasztották a polgári periratok beszerzését, - a terhelt szavahihetősége megkérdőjelezhető, ugyanakkor figyelmen kívül maradt a magánvádló tanúvallomásának következetessége és ellentmondás-mentessége, - a sérelmezett kijelentés vitathatatlanul alkalmas a becsület csorbítására, az nem véleménynyilvánítás, hanem tényállítás, minthogy a terhelt szerint a magánvádló valamihez nem ért, - a tényállítás mellett helye lett volna a valóság bizonyítása elrendelésének, de annak nem adtak helyt, - a másodfokú bíróság a tényállásból tévesen vont következtetést a törvényi tényállási elemek hiányára. A meg nem állapított terhelti kijelentések („nem igaz, amit az ügyvédnő mond, az ügyvédnő hazudik", „tehet nekem egy szívességet") kapcsán: - ezek a kijelentések tényállását, kimerítik a becsületsértés törvényi - téves, és egyben a Be. 75. §-a

(1)bekezdésének második mondata folytán jogszabálysértő, hogy a bíróságok a bizonyítottság hiányát állapították meg. Egyebekben: - az elsőfokú bíróság a Be. 69. §-ának

(3)bekezdése ellenére nem rendelkezett a terhelt által a

1. október 26-i tárgyalás elmulasztásával a magánvádlónak okozott költségről. A Kúria a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján nyilvános ülést tartott. A magánvádló az indítványát fenntartva, azzal azonos tartalommal szólalt fel. A védő szerint az irányadó tényállás alapján a terhelt felmentése törvényes, ezért a megtámadott határozat hatályában fenntartását kérte. A magánvádló felülvizsgálati indítványa nem alapos. Felülvizsgálatban a felülbírálat - az indítványhoz [Be. 423. §

(4)bekezdés], - a jogerős határozatban megállapított tényálláshoz [Be. 423. §

(1)bekezdés] és - főszabályként a megtámadott határozat hozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. §

(2)bekezdés] kötött. Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. §

(1)bekezdés, 388. §

(2)bekezdés]. A tényállás irányadósága azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására. A jogkövetkeztetések - így a bűnösség megállapításának, avagy a felmentésnek helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható. Ezzel szemben az indítvány olyan eljárásjogi indokokat hozott fel, amelyek nem szerepelnek a Be. 416. §

(1)bekezdésének c) pontjában konkrétan és kimerítően meghatározott, a felülvizsgálatra okot adó eljárási szabálysértések között. Valójában az irányadó tényállás, illetve a bíróság mérlegelésének helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti mérlegelését vitatta, átértékelését célozta, részben tényállástól eltérő körülményekre hivatkozott és ezen keresztül kifogásolta a terhelt felmentését ami felülvizsgálatban kizárt. Az indítvány azt is sérelmezte, hogy a megállapított tényállás olyan mértékben hiányos, hogy a terhelt bűnösségének megállapítására, illetve felmentésére megalapozottan következtetni nem lehet. Az indítványozó felismerhetően a Be. 428. §-a

(1)bekezdésének második fordulatára kívánt utalni. E rendelkezés szerint a Kúria a határozatot hatályon kívül helyezi, s a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságot új eljárásra utasítja, ha a Be. 427. §

(1)bekezdése szerinti - megváltoztató - határozat meghozatala az iratok alapján nem lehetséges. Ez a helyzet azonban nem állt elő, ami kitűnik a továbbiakból, és a Kúria nem látta okát a megváltoztató határozat hozatalának sem. A Be. 416. §-a

(1)bekezdésének a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt felmentésére a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Ehhez képest a Kúriának azt kellett megvizsgálnia, hogy az irányadó történeti tényállás alapján a terhelt elkövette-e a feljelentésben (a vádban) foglalt cselekményt, és ha igen, az miként minősülhet. Az irányadó tényállás lényege szerint a két könyvkiadó cég között folyt polgári perben

1. március
2. napján Budapesten tartott bírósági tárgyalás során az alperesi céget képviselő terhelt kijelentette a felperesi céget képviselő magánvádlóról, hogy „álláspontom szerint a felperesi képviselő asszony a szakmához, mármint a könyves szakmához annyit ért, mint tyúk az abc-hez". Az anyagi büntetőjogban az elkövetéskor és az elbíráláskor azonos tartalommal volt hatályban a rágalmazás és a becsületsértés, illetőleg a szabálysértési jogban a becsületsértés törvényi tényállása. Btk.
3. §

(1)Aki valakiről, más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (rágalmazás). Btk. 180. §

(1)Aki a 179. § esetén kívül mással szemben

1. a)a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
2. b)nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (becsületsértés). Az Sztv. 138. §

(1)bekezdése szerint: „Aki mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, ötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható" (becsületsértés szabálysértése). A rágalmazás és a becsületsértés védett jogi tárgya azonos: az emberi becsület. A becsület, mint büntetőjogi védelemben részesülő jogi tárgy, két elemből tevődik össze: egyrészt a társadalmi megbecsülésből, másrészt az emberi méltóságból. A társadalmi megbecsülés az emberről, egyéni sajátosságairól, egyéni tulajdonságairól, magatartásáról, személyes értékeiről a környezetében kialakult társadalmi értékítéletet jelenti; az emberi méltóság pedig az egyénnek azt az igényét fejezi ki, hogy olyan elbírálásban részesítsék, amely a társadalomban kialakult érintkezési forma minimális követelményének megfelel (BH 1999/9.). A becsület csorbítására alkalmasság a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti, nem a sértett szubjektív értékítélete, egyéni megítélése, érzelmi beállítottsága, esetleges érzékenysége alapján kell megítélni, hanem annak van meghatározó jelentősége, hogy a tényállítás az objektív értelmezés alapján és a társadalomban kialakult általános felfogás szerint alkalmas-e a becsület csorbítására. Közömbös az is, hogy az adott elkövetési körülmények között a tényállítás a sértett becsületérzését sértheti-e (BH 1981/220., BH 1992/296., BH 1999/9., BH 2001/462.). A két bűncselekmény között alapvetően az a különbség, hogy a rágalmazást tény állításával (híresztelésével, tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával) lehet csak elkövetni, míg a becsületsértés ténynek meg nem felelő kifejezés használatával (egyéb cselekmény elkövetésével) követhető el. Az elhatárolhatóság alapja tehát az, hogy adott esetben tényállítás történt-e. A jogirodalomban és az ítélkezési gyakorlatban egyaránt elfogadott álláspont szerint a tény fogalma a cselekmény fogalmánál tágabb, mert ide vonható a múltban lejátszódott, vagy a jelenben folyó történés és esemény, amely az érzékelés körébe vonható, végül a tudatállapot is. A rágalmazás megítélése során tényállításon az olyan nyilatkozatot kell érteni, amelynek tartalma valamely a múltban megtörtént, vagy a jelenben történő esemény, jelenség vagy állapot. A jövőbeni esemény állítása, az erre vonatkozó következtetés levonása nem tényállítás, hanem feltételezés, amely nem a rágalmazásnak, hanem esetleg a becsületsértésnek lehet a tárgya. Az adott ügyben a terhelt megállapított kijelentése nem volt tényállítás, mivel az sem eseményre, sem jelenségre, sem állapotra nem utalt. A terhelt véleményt nyilvánított, azt juttatta kifejezésre, hogy szerinte a magánvádló nem érti a könyves szakmát. Miután tényállítás pedig nem történt, fogalmilag kizárt a valóság bizonyításának az elrendelhetősége - a Btk. 182. §

(2)bekezdése ugyanis azt kizárólag tény állítása (híresztelése, tényre közvetlenül utaló kifejezés használata) esetén teszi lehetővé. Tény állításának a hiányában nincs mit bizonyítani. Az ítélkezési gyakorlat egységes abban, hogy a bírálat, a kritika, a véleménynyilvánítás ténybeli valóságtartalma a büntetőeljárásban nem esik a „tényállítás" fogalma alá, ezért az ezt tartalmazó nyilatkozat sem a rágalmazás, sem a becsületsértés megállapítására nem alkalmas. Azonban a gyalázkodó jellegű és az emberi méltóság sérelmével járó nyilatkozatok még abban az esetben is bűncselekmény megvalósítására alkalmasak, ha azok - formálisan - kritikai megjegyzésként kerülnek a nyilvánosságra (BH 1992/296., BH 1994/300.). A terhelt népies szólással kifejezett véleménynyilvánítása sérthette ugyan a társadalomban általában elvárt jó ízlés követelményeit, egy bírósági tárgyalás méltóságát, de semmiképpen sem volt gyalázkodó jellegű és emberi méltóságot sértő, az ilyetén jelleget a közfelfogás szerint is egyértelműen nélkülözte. Mindezekre figyelemmel a terhelt sem a rágalmazás, sem a becsületsértés bűncselekményét (vétségét), de még - a Be. 337. §ának

(1)bekezdése alapján vizsgálódva - a becsületsértés szabálysértését sem követte el. Összegezve: a Kúria - a fentieknek megfelelően - egyetértett az alapügyben eljárt bíróság jogi értékelésével. Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amelynek a vizsgálatára a Be. 423. §-ának

(5)bekezdése szerint hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a támadott határozatot a Be.

1. §-a alapján hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati eljárásban kirendelt védői díjként felmerült bűnügyi költséget a Be.
2. §-a

(1)bekezdésének második mondata alapján az állam viseli. A Kúria jelzi, hogy a magánvádló az alapügyben eljárt elsőfokú bíróságnál a Be. 578. §-a

(1)bekezdése szerinti különleges eljárás keretében sérelmezheti a

1. október 26-i tárgyalás terhelt általi elmulasztásával neki okozott költsége megtérítéséről való rendelkezés hiányát. A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be.
2. §-ának

(4)bekezdése, felülvizsgálatát pedig a Be. 416. §

(4)bekezdésének b) pontja kizárja. Az esetleges újabb indítvánnyal kapcsolatos figyelmeztetés a Be. 418. §-ának

(3)bekezdésén alapul azzal, hogy a bíróság - a Be. 421. §-ának

(3)bekezdése szerinti feltételek fennállása esetén - az elutasító határozat hozatalát is mellőzheti. Budapest,

1. október
2. Dr. Kónya István s.k. a tanács elnöke, Dr. Feleky István s.k. előadó bíró, Molnár Ferencné dr. s.k. bíró. A kiadmány hiteléül: tisztviselő MV