Mfv.10978/2011/3 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A felperes vezető állású munkavállalónak minősült, így a rendkívüli munkavégzésért díjazás nem illette meg. Mfv.II.10.978/2011/3.szám A Kúria a dr. Tamás - dr. Szabó Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Tamás György ügyvéd által képviselt I. rendű felperesnek - a dr. Toncs Mária ügyvéd által képviselt alperes ellen túlóradíj és prémium megfizetése iránt a Gyulai Munkaügyi Bíróságon 1.M.654/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Békés Megyei Bíróság 3.Mf.25.305/2011/
2. számú részítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Békés Megyei Bíróság részítéletét hatályában fenntartja. 3.Mf.25.305/2011/
3. számú A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli. I n d o k o l á s A felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló tényállás szerint az I. rendű felperes
4. január 28-tól állt munkaviszonyban az alperessel, fiókvezető-helyettesként II. bankvezető besorolásban havi bruttó 350.000,- Ft díjazás mellett. 2007-ben - másokkal együtt - büntetőeljárás indult vele szemben, mivel megalapozott gyanú merült fel arra, hogy
5. február
6. és
7. október
8. között 51 valótlan tartalmú lakáselőtakarékossági szerződést kötött olyan személyeket feltüntetve ügynökként, akik valójában az ügyletkötésnél nem voltak jelen. Az I. rendű felperes és az alperes
9. április 26-án közös megegyezéssel megszüntette a közöttük fennállt munkaviszonyt. A Békéscsabai Városi Ügyészség
10. október 22-én bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Ezt követően az I. rendű felperes
11. április 19-én levélben fordult a munkáltatójához, melyben a
12. április 27-től jogviszonya megszűnése időpontjáig teljesített túlmunka ellenértékének, továbbá a
13. évi prémiumának a kifizetését kérte. Ennek eredménytelenségét követően a munkaügyi bíróságon keresetet terjesztett elő, melyben 4.064.956,- Ft túlóradíj és 936.849,- Ft
14. évre járó prémium megfizetésére tartott igényt a kamatokkal együtt. A folyamatban volt büntetőeljárást az elévülés nyugvására vonatkozó időszakként kérte kezelni. A túlóradíj tekintetében nem vitatta, hogy munkaköréből adódóan rendkívüli munkavégzéséért díjazás nem illethette volna meg, azonban értékelni kérte azt a körülményt, hogy a napi munkamennyiséget 8 óra alatt nem lehetett ellátni és rendszeresen napi 12 óra munkavégzést követelt meg tőle az ügymenet. A
15. évi prémiummal kapcsolatban kifejtette, hogy a prémium kifizetésére a tárgyévet követő esztendő júliusában került sor, így követelése nem évült el. Prémium előlegként a teljes évi prémium 40 %-át megkapta és a különbözetként mutatkozó 60 %-ra tartott igényt. Az alperes a túlóradíj kapcsán egyrészt az elévülésre, másrészt arra hivatkozott, hogy az I. rendű felperes mint II. besorolású vezető a Kollektív Szerződés rendelkezése alapján nem részesülhet díjazásban, a prémiummal kapcsolatban pedig elsődlegesen a felperes munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása miatt annak elutasítását, másodlagosan 35 % erejéig történő korlátozását kérte az Érdekeltségi Rendszer Szabályzata értelmében. A Gyulai Munkaügyi Bíróság 1.M.654/2010/
16. számú részítéletében kötelezte az alperest 30.000,- Ft
17. évi időarányos április havi többletmunka ellenértékének és 390.350,- Ft
18. évre járó prémium és kamatai megfizetésére, ezt meghaladóan az I. rendű felperes keresetét elutasította. A túlóradíj tekintetében nem osztotta a felperesnek azt az álláspontját, miszerint a büntetőeljárás folyamatban léte olyan eseménynek tekintendő, amely miatt az igényét menthető okból nem tudta érvényesíteni, így az az elévülés nyugvását idézte volna elő. Megállapította, hogy az I. rendű felperes II. besorolású vezetőnek minősült, akit sem a Munka Törvénykönyve
19. §-ában foglaltakra tekintettel, sem a Kollektív Szerződés V. fejezetének 4/d. pontja alapján külön díjazás a rendkívüli munkavégzésért nem illethetett volna meg, azonban foglalkoztatásának teljes időtartama alatt olyan mértékben leterhelt volt és olyan elvárásoknak kellett eleget tennie, hogy az általa folyamatosan és rendszeresen teljesített többletmunkavégzés ellentételezése mindenképpen indokoltnak tekinthető. A prémiumigény kapcsán megállapította, hogy a felperes a
20. évi célkitűzésben foglaltaknak eleget tett, az őt megillető prémium 40 %-át az alperes előlegként megfizette. Az alperes prémiumszabályzata lehetőséget biztosít ugyan az ösztönző juttatás korlátozására vagy megvonására, ezt azonban a munkáltató írásban köteles megindokolni és az érdekelt számára lehetőséget kell biztosítania, hogy arra észrevételt tegyen. Az alperes ezt elmulasztotta, s csak a keresetlevélre tett írásbeli ellenkérelmében tért ki arra, hogy az I. rendű felperes tevékenysége nem felelt meg a munkáltató munkavégzésével szemben támasztott elvárásoknak. A bíróság ezen írásbeli munkáltatói határozat hiányát nem tekintette súlyos eljárási hibának, figyelemmel arra, hogy az egyeztetések során az alperes álláspontja a felperes előtt ismert volt, s a büntetőeljárás folyamán maga az I. rendű felperes sem kívánt munkáltatójával szemben fellépni, így a prémium visszatartásáról tájékoztató munkáltatói határozat ellen sem indított volna munkaügyi vitát. Mivel az I. rendű felperes a munkaviszonyával összefüggésben súlyosan kötelezettségszegő magatartást tanúsított és középvezetőként nemcsak elnézte munkatársai ilyen tevékenységét, hanem abban maga is aktívan közreműködött, indokoltnak találta az ösztönző juttatást annak 35 %-a erejéig korlátozni. Az I. rendű felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt Békés Megyei Bíróság 3.Mf.25.305/2011/
21. számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és mellőzte az alperesnek a 30.000,- Ft többletmunka ellenértéke és kamatai megfizetésére kötelezését és megváltoztatta az alperest terhelő eljárási illeték összegét, egyebekben a részítéletet helybenhagyta. A túlmunkával kapcsolatos felperesi igény kapcsán kifejtette, hogy a bíróság mérlegelési jogköre nem terjed addig, hogy jogszabályi rendelkezéssel szemben a túlmunkáért díjazást állapítson meg, de utalt arra is, hogy a túlmunka tényére, mértékére vonatkozóan csak egy felperesi előadás állt rendelkezésre, bizonyítás e körben nem történt. A prémiumigény kapcsán megállapította, hogy a peres felek közötti jogviszony közös megegyezéssel szűnt meg, az alperes nem bizonyította, hogy ekkor a rendkívüli felmondás feltételei is fennálltak, ezért a prémium teljes megvonására nem volt lehetőség. Bár az alperes indokolt írásbeli határozatot nem adott át a felperesnek, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes jogai ezen alperesi mulasztással nem sérültek. Az írásbeli határozat hiánya nem akadályozhatta meg az I. rendű felperest abban, hogy e körben bírósághoz forduljon, s igényét érvényesítse. Megállapította, hogy a felperes terhére rótt azon magatartást, mely szerint 51 db lakástakarék szerződés megkötésében részt vett, maga az I. rendű felperes sem vitatta. A szerződések számára tekintettel helytállónak tekintette azt a megállapítást, hogy a munkaviszonyával összefüggésben az I. rendű felperes súlyosan kötelezettségszegő magatartást tanúsított, így indokoltan került a prémiumösszeg korlátozásának mértéke 35 %-ban meghatározásra. A jogerős részítélet ellen az I. rendű felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben az első- és másodfokú ítéletek megváltoztatását kérte mind az érdemi döntés, mind a perköltség vonatkozásában. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság indokát adta annak, hogy miért találta megalapozottnak a 30.000,- Ft túlmunkadíj igényét, a bizonyítatlanság pedig nem róható a terhére, mivel arra egyik bíróság sem hívta fel. Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság helytelenül értelmezte az alperes
22. évi Érdekeltségi Rendszer Szabályzatát, azt nem rendeltetése szerint alkalmazta. Vitatta, hogy a prémiumcsökkentő írásbeli nyilatkozat a perben pótolható volt, s a bíróság erre vonatkozó kérelem és határozat, továbbá viszontkereset nélkül hozott ítéletet. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp.
23. §