Pf.20202/2012/4 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla Pf.III.20.202/2012/

1. szám Az ítélőtábla pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés megfizetése iránt indított perében, a Tatabányai Törvényszék
2. április
3. napján kelt 4.P.20.605/2011/
4. számú ítéletével szemben, a felperes által
5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson - meghozta a következő ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 100.000.-(egyszázezer) forint fellebbezési eljárási költséget. A feljegyzett fellebbezési eljárási illeték az állam terhén marad. Megállapítja az ítélőtábla, hogy a felperes a fellebbezési eljárásban teljes mértékben pervesztes lett. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. I n d o k o l á s: A Tatabányai Törvényszék fellebbezéssel támadott ítéletében a felperes kártérítés megfizetése iránt előterjesztett kereseti kérelmét elutasította. Rendelkezett arról, hogy a felmerült költségeiket a felek maguk viselik. Kimondta, hogy a le nem rótt 900.000.-Ft eljárási illeték az állam terhén marad. Az irányadó tényállás szerint felperes a vele szemben jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés megkezdésére felhívás ellenére nem jelentkezett, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Büntetésvégrehajtási Csoportja
6. április 14-én elfogatóparancsot bocsátott ki az ismeretlen helyen tartózkodó felperessel szemben. Az Városi Rendőrkapitányság rendelkezésére álló információk szerint a felperes ezen időszakban volt élettársának pilismaróti ingatlanában tartózkodott.
7. július 29-én a "A" vezette hét fős rendőrcsapat "Helység"1-re érkezett a felperes feltételezett tartózkodási helyére, volt élettársa, "B" és szülei házához. "A" felszólítására a házból "B" lépett ki, aki állította, hogy a felperes hollétéről nincs tudomása. Időközben az ingatlan utcára néző ablakán keresztül a felperes elmenekülni próbált, azonban az utcán biztosítási feladatot ellátó két rendőr őt a karjánál megfogta, és felszólította, hogy feküdjön a földre. A felszólításnak a felperes eleget tett. A felperest elfogó rendőrök mellé térdelve őt megbilincselték az időközben odaérkező többi rendőr jelenlétében. Az akció néhány percet vett igénybe. A felperes - az elfogását követően - az Városi Rendőrkapitányságon úgy nyilatkozott, hogy a vele szemben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó intézkedéssel és kényszerítő eszköz alkalmazásával kapcsolatosan panasszal nem él. Befogadásakor orvosi véleményt szereztek be, mely megállapította, hogy a felperesen külsérelmi nyom van. Ugyanezen a napon a ... Büntetésvégrehajtási Intézet a felperest panasz és sérelem nélkül vette át. Befogadásakor fényképek készültek és orvosi vizsgálat történt, amely rögzítette, hogy felperesnél a baloldalon, a járomcsonton 4 cm-es duzzadt hámsérülés látható, a bal vállán 200.-Ft-os nagyságú piros folt, baloldali csuklyásizmon csecsemőtenyérnyi piros folt, jobbfelkar hajlító sínén kb. 2 cm-es hematóma, gerincén kb. 10 cm hosszú piros elszíneződés látható. Rögzítésre került, hogy sérülései az elfogásakor keletkeztek, és rendőri bántalmazás nem történt. A büntetésvégrehajtási intézetben
8. augusztus 2-án ismételt orvosi vizsgálat történt, amely szerint a felperesnél látható külsérelmi nyomok a felvételekor feltüntetettekkel megegyeznek, azok a felperes elfogásakor keletkeztek. Megállapítható volt, hogy a felperes jobb lábán jelenleg gyógyult, ám újra-újra kiújuló fekély látható. Egyéb panasz nem került rögzítésre. A felperes
9. március 10-én előterjesztett, majd a későbbiekben pontosított kereseti kérelmében az alperest 20 millió forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni. Állítása szerint elfogása során - kifejezett kérése ellenére - az őt elfogó rendőrök jobb lába térdhajlatába térdeltek, aminek eredményeként a jobb lába nem hajlik, guggolni nem tud, ebből következően vendéglátóipari szakmáját a későbbiekben gyakorolni nem tudja és ezen mozgáskorlátozottsága párkapcsolataiban is problémát okozhat. Az elsőfokú eljárásban előadta, hogy elfogása során a rendőrök a falhoz vágták, az arcán lévő horzsolás is ekkor keletkezett. Sérelmezte, hogy a fogdán nem biztosítottak részére megfelelő tisztálkodási lehetőséget. Az alperes ellenkérelmében a kereseti kérelem elutasítását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes a rendőri intézkedéssel szemben panaszt nem nyújtott be, ezért az alperes közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelőssége azért sem állapítható meg, mivel a felperes a Ptk.349.§ által megkívánt különös feltételt nem teljesítette, azaz nem vette igénybe a kár elhárítására rendelkezésre álló rendes jogorvoslati eszközöket. Hivatkozott az alperes arra, hogy a testi kényszer és a bilincs alkalmazása a szökés megakadályozása és az ellenszegülés megtörése érdekében jogszerű, szakszerű és arányos rendőri intézkedés volt. Utalt arra, hogy a felperes elfogásakor térdpanaszokra nem hivatkozott. Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelmet elutasító döntésének indokolásában több eseti döntésre hivatkozással kifejtette, hogy amennyiben az igénybevehető rendes jogorvoslati eszköz - jelen esetben a rendőri intézkedéssel szembeni panasz - nem alkalmas a kár elhárítására, úgy a jogorvoslati eszköz igénybevételének hiánya nem vezethet a kereseti kérelem elutasításához. Mivel a testi sérülés, mint kár elhárítására a rendőri intézkedéssel szemben előterjesztett panasz nyilvánvalóan nem lett volna alkalmas, ezért panasz benyújtásának elmaradása önmagában nem eredményezheti a kereseti kérelem elutasítását. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a kártérítési felelősség megállapításának a Ptk.
10. § által előírt általános és a Ptk.
11. §-ba foglalt különös feltételeinek fennálltát nem bizonyította. A becsatolt orvosi iratok alapján megállapítható, hogy a felperes több éve a jobb lábszárát érintő visszértágulat és lábszárfekély megbetegedésekben szenved. A beszerzett igazságügyi szakértői vélemény azonban leszögezte, hogy felperes ezen saját sorsú megbetegedései nincsenek összefüggésben a jobb térdét érintő mozgáskorlátozottsággal. A jobb térdet érintő rendellenességet egyaránt okozhatta a felperes által megjelölt az elfogás során tanúsított rendőri magatartás, de a mozgáskorlátozottságot eredményező sérülés keletkezhetett az elfogását megelőzően, illetve azt követően is. A felperes elfogásában közreműködő rendőrök egyhangúan állították, hogy a felperes nem hívta fel a figyelmüket jobb lába fájdalmára. Tagadták, hogy bármelyikük a felperes térdhajlatába térdelt volna. Azt a körülményt, hogy az intézkedő rendőrök a felperes hátára térdeltek egy tanú, "A" vallomása támasztotta alá. A felperes volt élettársának tanúvallomása nemcsak a tanú nyilvánvaló elfogultsága okán nem volt figyelembe vehető, hanem az okból sem, hogy nyilvánvaló ellentmondásban állt nemcsak az elfogásban közreműködő rendőrök, de magának a felperesnek a vallomásával is. Azt a tanú által állított tényt, hogy a rendőrök a felperest „össze-vissza ütötték-verték", még maga a felperes sem állította. Az elsőfokú bíróság a vallomások értékeléséből azt a következtetést vonta le, hogy felperes térdének mozgáskorlátozottságát eredményező térdsérülés a felperes elfogásakor nem következhetett be. Azt a felperes által állított tényt, hogy az elfogása során alkalmazott eltúlzott testi kényszer eredményezte térdének mozgáskorlátozottságát, az a körülmény is cáfolja, hogy elfogásától a keresetlevél előterjesztéséig eltelt több mint féléves időtartam alatt a felperes sem panasz formájában, sem az orvosi vizsgálatok alkalmával említést nem tett, sem egyéb módon nem jelezte az elfogása során alkalmazott rendőri intézkedésekkel kapcsolatos sérelmét. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes elfogásakor alkalmazott rendőri intézkedések a rendőrségről szóló
12. évi XXXIV. törvény (Rt.)
13. §