Pkf.26241/2010/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontjára alapítottan elutasította, megváltoztatási kérelem hiányában jogerőre emelkedett. A Vt. 4. §

(1)bekezdésének b) pontja alapján pedig a Hivatallal egyezően arra a következtetésre jutott, hogy az oltalmazni kért megjelölés és az ellentartott védjegyek közötti eltérések oly mértékű különbözőséget eredményeznek, amely az összetéveszthetőség veszélyét kizárja. A megjelölést és a védjegyeket vizuális szempontból nem találta hasonlónak, mert bár a „DUYVIS" és a „DIVUS" szóelemekben a „d" és „s" mássalhangzók megegyeznek, azok sorrendje is egyező, azonban az eltérő sorrendű „i, u", valamint az „y" azt eredményezik, hogy a magyar nyelvben hangsúlyos első szótag - a „duy" illetve a „di" - jelentősen eltér. Az ábrás védjegyeket vizsgálva - a kérelmezői állásponttal ellentétben - megállapította, hogy nem csupán lényegtelen, apró elemekben van eltérés, tekintve, hogy míg a védjegyeknél a betűk fehér színűek, mindegyik esetében a szóelem egy precízebben kidolgozott, sötét alapú világos keretbe foglalt szabálytalan címkében helyezkedik el, amely címkeforma felül középen növényábrával kiegészített, addig az oltalmazni kért megjelölés esetén a rózsaszín nyomtatott nagybetűkkel írt szóelem egyszerű kialakítású, lekerekített élű, sárga ötszög formában helyezkedik el, ezért a fellelhető különbözőségek összessége vizuális szempontból nem alapoz meg összetéveszthetőségig való hasonlóságot. Fonetikai szempontból pedig a szókezdő szótagok eltérése megkülönböztethető hangzást a hasonló betűkészlet ellenére is. biztosítja a A jelentéstartalmi vizsgálat során nem értett egyet a Hivatallal abban, hogy a „divus" szó fantáziaszó lenne rámutatva, hogy annak „isteni" jelentésű latin eredete felismerhető, szemben az idegen hangzású „duyvis" fantáziaszóval. Ennek ellenére azt állapította meg, hogy a jelentéstartalom sem nem erősíti, sem nem csökkenti a vizuális és hangzásbeli eltéréseket. A Hivatal határozatát kiegészítette azzal, hogy mivel az oltalmazni kért megjelölés áruosztályai az ellentartott védjegyek áruosztályaival megegyeznek, ezért az áruosztályok azonossága megállapítható. A kérelmező fellebbezésében az elsőfokú végzés megváltoztatásával a „DIVUS" ábrás megjelölés védjegykénti lajstromozásának megtagadását kérte. Vitatta az elsőfokú végzés megállapításait a vizuális hasonlóság körében. Hangsúlyozta, hogy a megjelölés kialakítása, részletei olyan közel állnak a kérelmező számára oltalom alatt álló védjegycsaládhoz, hogy az átlagos vásárló - a szóelemek közelsége illetve az ábrás elemek számos ponton való megfelelése miatt - a megjelölés kapcsán a védjegycsaládra asszociál. Vásárláskor nem látja maga előtt a korábbi védjegyet és a megjelölést, ezért a szóelemben szereplő, a magánhangzók sorrendjében megnyilvánuló eltérést nem veszi észre. Kiemelte, hogy a védjegycsaládhoz erősebb jog társul, továbbá, ha annak elemeiből építkezik egy megjelölés, akkor az összetéveszthetőséget mindegyik korábbi védjegy vonatkozásában kell vizsgálni. A szóelemek pedig az összetéveszthetőségig hasonlóak, amihez színbeli és formai hasonlóságok járulnak. Nem értett egyet azzal sem, hogy a „DIVUS" szó latin eredete felismerhető az átlagos fogyasztó számára. A C-342/97. sz. Lloyd-ítéletre történt hivatkozással szintén nem értett egyet, mert álláspontja szerint az összbenyomás szempontjából az összevetés arra az eredményre vezet, hogy a vásárlók a korábbi védjegycsaládra asszociálnak. Az ellenérdekű fél fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a megjelölés és az ellentartott védjegyek összehasonlítása körében megfelelő módszert követve, helytálló döntésre jutott, azzal a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett. Helyesen állapította, hogy az ellenérdekű fél „DIVUS" szót tartalmazó színes ábrás megjelölése azonos áruk vonatkozásában nem zárható ki a védjegyoltalomból a Vt. 4. §

(1)bekezdés b) pontja alapján, mert nem téveszthető össze a kérelmező „DUYVIS" szóelemet is tartalmazó ábrás védjegyeivel. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel az alábbiakat tartja szükségesnek kiemelni a másodfokú bíróság. Az elsőfokú bíróság helyesen indult ki az un. Lloyd-ítélet alapján kialakult bírói gyakorlat alapján abból, hogy az érintett áruk nagyfokú hasonlósága esetén fokozottan kell vizsgálni és értékelni a megjelölések egymáshoz való viszonyát, mivel ilyen esetben a megjelölések kisebb mértékű hasonlósága is megalapozhatja az összetéveszthetőséget. A megjelölést és a védjegyeket e fokozott megfeleltetés alapján, és az összbenyomás szempontjából hasonlította össze, amelynek alapján levont következtetését a kiejtés- valamint olvasásbeli eltérések tekintetében a másodfokú bíróság teljes mértékben osztotta. Nem találta alaposnak a másodfokú bíróság a kérelmező azon érvelését, miszerint a vizuális és kiejtésbeli hasonlóságot megalapítja a megjelölés és a védjegy mássalhangzóinak és magánhangzóinak megegyezése, valamint a mássalhangzók azonos sorrendje. A sorrendjükben is egyező mássalhangzók mellett az „i" és „u" magánhangzók, továbbá a lajstromozni kért megjelölésben nem szereplő „y" a másodfokú bíróság megítélése szerint is azt eredményezi, hogy a magyar nyelvben hangsúlyos első szótag jelentősen elérő, ezért helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy egyik védjegy esetében sem állapítható meg összetéveszthetőséget eredményező hasonlóság. Részben egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróságnak a jelentéstartalmi vizsgálat során kifejtett álláspontjával, mivel a hazai átlagfogyasztó nyelvismerete közismerten alacsony, ezért nem kétséges, hogy számára nemcsak az „isteni" jelentéstartalom, de - ahogy arra a kérelmező helyesen utalt fellebbezésében - a kifejezés latin eredete sem felismerhető. Ennek ellenére helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a megjelölés jelentéstartalma sem nem erősíti, sem nem csökkenti a vizuális és hangzásbeli eltéréseket. Nem osztotta a másodfokú bíróság a kérelmező fellebbezésének a védjegycsaládra vonatkozó érvelését a jelen esetben. Az irányadó ítélkezési gyakorlat szerint a védjegycsalád léte az összetéveszthetőség fokának megítélése során a Vt. 4. §

(4)bekezdés alkalmazása körében értékelhető, és a kérelmező is erre hivatkozott fellebbezésében azt állítva, hogy az átlagos vásárló a megjelölés általa hivatkozott hasonlósága miatt a korábbi védjegycsaládjára asszociálhat. Rámutat a Fővárosi Ítélőtábla, hogy bár a védjegycsalád fogalmát a Vt. nem nevesíti, illetve ahhoz jogkövetkezményeket kifejezetten nem fűz, kétségtelen, hogy nem hagyható figyelmen kívül ez az iparjogvédelmi joggyakorlatban általánosan használt fogalom. Esetenként szükséges ugyanakkor megítélni azt, hogy a védjegycsalád egyes tagjai a fogyasztók által ismertek-e, ezáltal a védjegycsalád léte észlelhető-e. Az adott esetben a kérelmező nem igazolta, és azt a Pp. 163. §

(3)bekezdése szerinti köztudomású tényként sem lehetett megállapítani, hogy a hivatkozott védjegycsalád tagjait a magyar fogyasztók oly mértékben ismerik, hogy azáltal a védjegycsalád léte érzékelhetővé válik a magyarországi piacon. Ennek hiányában azonban annak összetéveszthetőséget fokozó szerepe sem érvényesül. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes végzését a Vt. 79. §-án és a Pp. 259. §-án keresztül alkalmazandó Pp. 253. §-ának

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. Mivel az ellenérdekű fél a fellebbezési eljárásban nem tett nyilatkozatot, ezért másodfokú költség megállapítására nem került sor. Budapest,

1. november
2. . Lesenyei Terézia s.k. a tanács elnöke . Békefiné dr. Mózsik Tímea s.k. előadó bíró A kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző . Pullai Ágnes s.k. bíró