Pfv.20789/2012/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak, bizonyítékok felülmérlegelésének nincs helye. A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.VII.20.789/2012/4.szám A Kúria dr. Csikós Csaba ügyvéd által képviselt felperesnek a Dr. Kocsis Tamás Ügyvédi Iroda által képviselt Magyar Állam alperes ellen kamattartozás megfizetése iránt a Fővárosi Bíróságon 32.G.40.381/

1. számon folyamatban volt és a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.851/2011/
2. számú jogerős ítéletével befejezett perében a felperes részéről előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 1.270.000,(egymillió-kettőszázhetvenezer) Ft felülvizsgálati eljárási költséget. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s A B Kerületi Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) és a Pénzügyminisztérium miniszteri biztosa
3. február 19-én megállapodást (a továbbiakban: 1991-es megállapodás) kötött arról: annak érdekében, hogy a B k út 59-
4. számú ingatlan az 1046/
5. (XI.2.) Korm. rendelet előírásának megfelelően hasznosításra kerüljön, az önkormányzat a jelzett ingatlanon elhelyezkedő „campinget" 10 millió Ft vételárért megvásárolja. A Pénzügyminisztérium vállalta, hogy a Cs utcai lakóépület kiköltöztetéséért az ingatlan hasznosítását követően 50 millió Ft ellenértéket fizet az önkormányzatnak. A lakóépületet az önkormányzat kiürítette és az a Vagyonkezelő Szervezet (KVSZ) kezelésébe került. Kincstári A KVSZ igazgatóhelyettese
6. május 27-én az önkormányzathoz írt levelében megerősítette, hogy az ingatlankomplexum hasznosítását követően az 50 millió Ft az önkormányzatot megilleti. E szervezet feladatát és hatáskörét átvető Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI)
7. október 28-án arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy a fizetési kötelezettségét az eladási kísérletek sikertelensége miatt nem tudta teljesíteni, de az egyeztetés elől nem zárkózik el. A KVI
8. október 21-én ismét megerősítette, hogy a fizetési kötelezettségét - az eladási árból az önkormányzatot megillető 50 millió Ft-os követelés jogszerűségét - nem vitatja, de ehhez a pénzügyi fedezetet a központi költségvetés biztosítja az 1086/1995.(IX.8.) Korm. határozat alapján. Mindennek feltétele azonban az ingatlan értékesítése. Az önkormányzat polgármestere
9. július 18-án bejelentette a KVI felé, hogy 50 millió Ft és járulékai erejéig a követelését továbbra is fenntartja. A
10. március 30-án kelt levelében ismételten megkereste a KVI-t a lakóépület jogának rendezése ügyében, majd ezt az igényét a
11. december 6-án kelt és a KVI-hoz címzett levelében is megerősítette. Az önkormányzat, valamint a Magyar Állam képviseletében a KVI egy 2005.július 27-én kelt megállapodásban (a továbbiakban: 2005-ös megállapodás) rendezte egymással az
12. évi XXXVIII. törvény szerinti kincstári vagyon megfelelő hasznosításával, valamint az
13. évi LXV. törvény szerinti önkormányzati feladatok ellátásával kapcsolatban közöttük felmerült vitás kérdéseket. E megállapodás IV.
14. pontjában a KVI kijelentette, hogy tudomása van a Pénzügyminisztérium és az önkormányzat közötti, az 1991-es megállapodásban rögzített, az önkormányzatot megillető 50 millió Ft-ról és annak kamatairól. Kötelezettséget vállalt arra, hogy ennek rendezése ügyében minden szükséges intézkedést megtesz. Az önkormányzat
15. augusztus 3-án a perben nem álló S Kft-re engedményezte az 1991-es megállapodás alapján őt megillető 50 millió Ft ellenértéket, valamint annak a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamatát. A Magyar Állam képviseletében eljáró KVI és az S Kft. 2005.szeptember 16-án adásvételi szerződést kötött egymással az abban felsorolt, a Magyar Állam kizárólagos tulajdonát képező ingatlanok tekintetében. E szerződésben a felek rögzítették, hogy az S Kft., mint vevő engedményezési szerződés útján megszerezte az önkormányzatnak az 1991-es megállapodás alapján fennálló 50 millió Ft-os követelését, amely az adásvételi szerződés megkötésekor már kamatokkal együtt 202.764.383 Ft-ra emelkedett. A szerződés értelmében a felek e követelés rendezéséről tárgyalást folytattak. Ennek eredményeként a KVI által teljesítendő összeget az S Kft. 176.143.000 Ft-ra mérsékelte. Ezt a felek a szerződés tárgyát képező ingatlanok vételárába beszámították. Az S Kft. ugyanezen a napon egyoldalú „garanciavállalási nyilatkozatot" tett, amelyben vállalta, hogy az 50 millió Ft tőke utáni késedelmi kamatkövetelése mértékének megállapítását bíróságtól fogja kérni. Amennyiben a jogerős bírói döntés a felek közötti megállapodásnál alacsonyabb összegű kamatot határoz meg, akkor az S Kft. köteles a határozat kézhezvételét követő 8 munkanapon belül a különbözetet felszólításra megfizetni. Amennyiben magasabb, vagy a felekkel egyező mértéket állapít meg a bíróság, abban az esetben az S Kft. tájékoztatja a KVI-t, és az köteles lemondani a különbözet visszaköveteléséről. Az S Kft. kijelentette azt is, ha
16. november 1-jéig nem mutatja be a jogerős ítéletet, úgy vállalja 126.143.000 Ft átutalását a KVI által megjelölt bankszámlára. Ha
17. november 1-je után mutatja be a jogerős bírói döntést, úgy fenntartja magának a jogot a legfeljebb 126.143.000 Ft-nak a KVItől történő visszakövetelésére.
18. november 1-jéig nem született jogerős határozat, az S Kft. a késedelmi kamat címén beszámított összeggel megegyező pénzösszeget átutalta a KVI részére. Az S Kft.
19. március 12-én az 1991-es és a 2005-ös megállapodásokból eredő követelését a felperesre engedményezte. A felperes módosított keresetével elsődlegesen a jogelődje 50 milliós Ft-os követelése után,
20. január 26-ától, a perbeli ingatlan alperes birtokába bocsátása napjától,
21. szeptember 15éig, az említett követelés beszámítással történt kiegyenlítése napjáig lejárt, összesen 175.846.575 Ft késedelmi kamat és ezen összeg után a keresetlevél benyújtásától számított, a Ptk. 301/A. §-a szerinti törvényes késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Másodlagosan kérte a bíróságot, hogy a Ptk.
22. § /1/ bekezdése alapján kötelezze az alperest
23. január 1-jétől, a perbeli lakóház kiürítését követően,
24. szeptember 15-ig terjedő időszakra eső 113.772.603 Ft ügyleti kamat és annak a keresetlevél benyújtásától számított törvényes késedelmi kamatai megfizetésére. Állította: a jogelődjét megillető 50 millió Ft a perbeli ingatlan alperes általi birtokba vételét követően,
25. január 25-ével vált esedékessé. Az 1991-es megállapodást megkötő felek ugyanis ingatlanhasznosítás alatt nemcsak az elidegenítést, hanem a birtokba bocsátást követő saját használatot, illetve annak átengedését is értették. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felek közötti megállapodásokra tekintettel a felperesnek 126.143.000 Ft-nál nem lehet magasabb követelése. Előadta, hogy az 1991-es megállapodásban a felek hasznosítás alatt nem az értékesítést, hanem a használatba adást, a bérbe adást értették. Hivatkozott arra is, hogy a felperes követelése a Ptk.
26. § /1/ bekezdése alapján elévült, mivel
27. október 21-e és
28. december 6-a között azt nem érvényesítette. Az elsőfokú bíróság ítéletével 126.143.000 Ft és ezen összeg után a keresetlevél benyújtásától járó késedelmi kamat, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megítélése szerint a felperes követelése nem évült el. Az elévülést az önkormányzat és a KVI közötti folyamatos egyeztetések, levélváltások megszakították. A peres felek a
29. szeptember 16-i ingatlan adásvételi szerződéssel módosították az 1991-es megállapodásban foglalt jogosulti követelést akként, hogy a KVI által fizetendő összeget 176.143.000 Ft-ra mérsékelték. Megállapodtak abban is, hogy ez az összeg az átruházandó ingatlanok vételárába beszámításra kerül. E megállapodáshoz tartozott az S Kft. garanciavállalási nyilatkozata is. Annak értelmében a Kft. lemondott a 126.143.000 Ft feletti lejárt kamatösszeg megfizetéséről, majd azt követően, hogy a vállalt határidőben a kamatkövetelésének jogosságát igazoló jogerős bírói ítéletet nem mutatta be, a 126.143.000 Ft-ot is átutalta a KVI-nek. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint azonban ez utóbbi pénzösszeg átutalása - annak szerződés szerinti ingatlanvételárba való korábbi beszámítása miatt - jogalap nélkül történt, azt az alperes a Ptk.
30. § /1/ bekezdése alapján köteles visszatéríteni. A beszámítás folytán a Magyar Állam hozzájutott a vételárhoz, az utóbb befizetett 126.143.000 Ft összeggel már jogalap nélkül gazdagodott. A felperesi jogelődnek is - az általa vásárolt ingatlanok vételárába való beszámításával az 1991-es megállapodásból eredő, őt megillető, az önkormányzat által engedményezett tőkeés kamatigénye kielégítést nyert, e megállapodás alapján a neki járó ellenszolgáltatást megkapta. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság a jogerős ítélet fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érintette, fellebbezett rendelkezését megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. A fellebbezés indokaira tekintettel kifejtette: az 1991-es megállapodás akként rendelkezett, hogy az 50 millió Ft ellenérték az ingatlan hasznosítását követően jár az önkormányzatnak. E rendelkezést a Ptk.
31. § /1/ bekezdése alapján úgy kell értelmezni, hogy csak a tényleges értékesítést követően vált volna esedékessé az említett összeg kifizetése. Az ingatlan kiürítése, illetve birtokba adása nem tette lejárttá az alperes pénzfizetési kötelezettségét. A másodfokú bíróság szerint a 2005-ös megállapodásban foglaltak nem értelmezhetők az alperes által a felperes követelése tekintetében tett tartozáselismerésnek. A Ptk.
32. § /1/ bekezdése alapján a célzott joghatás kiváltására ugyanis csak olyan tartozáselismerő nyilatkozat lehet alkalmas, amely a ténybeli alapot és a jogcímet is tartalmazza. A 2005-ös szerződésben rögzített nyilatkozat azonban nem utal a felperesi kamatkövetelés jogcímére, összegszerűségére. Az alperes csak annyit jelentett ki, hogy tudomása van a felperesi jogelőd járandóságáról, azt azonban nem, hogy azt el is ismeri. A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, a felperes késedelmi kamatkövetelése, az 1991-es megállapodás alapján fennálló, az alperest terhelő ellenszolgáltatás esedékességének hiánya miatt, nem volt alapos. Az esedékesség feltétele ugyanis az ingatlan értékesítése volt. E feltételre a Ptk.
33. § /2/ bekezdését kell alkalmazni. E jogszabály alapján a felperes csak akkor hivatkozhatna az értékesítés elmaradására, ha azt az alperes maga hiúsította volna meg. Ilyenre azonban a per során adat nem merült fel. A másodfokú bíróság úgy ítélte, hogy a 2005-ös megállapodással a felek egyfajta egyezséggel rendezték a köztük vitás 50 millió Ft és kamataira vonatkozó felperesi igényt. A felperesi jogelőd garanciavállaló nyilatkozata a megállapodásuk mellékletét képezte, és egyúttal a szerződés szerves része is volt, annak
34. pontja szerint. A felperesi jogelődnek az ott írt, kamat címén elszámolt pénzösszeget meg kellett fizetnie, ha
35. november 1-jéig nem mutatja be az annak jogosságát igazoló jogerős ítéletet. Joga volt azonban ahhoz, hogy később fellépjen a megfizetett pénzösszeg visszaigénylése iránt. A jelen perben az engedményes felperes kereseti követelése e megállapodás teljesítése kapcsán felmerülő és nem a Ptk. 361.§-a szerinti jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése iránti igény. A másodfokú bíróság úgy ítélte, az 1991-es megállapodásban írt, az alperest terhelő ellenszolgáltatás esedékessége hiányában késedelmi kamat nem illette meg a felperesi jogelődöt. A 2005-ös megállapodás alapján ezért, az alperes marasztalása iránt az engedményes felperes eredményesen nem léphetett fel. Az ítélőtábla a felperes ügyleti kamatkövetelését amiatt tartotta alaptalan, mert véleménye szerint a Ptk. 232.§/1/ bekezdése értelmében ilyen kamatfizetési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha a szerződéses jogviszony hitelezést is magában foglal. A per tárgyát képező 1991-es szerződés alapján azonban azt állapította meg, hogy a felek között nem volt pénzmozgás. Az önkormányzat nem adott át pénzt az alperesnek, saját követelése pedig nem volt esedékes, annak bekövetkezését feltételtől tették függővé. A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Pp.
36. § /1/ bekezdésébe ütköző módon okszerűtlenül mérlegelte a bizonyítékokat. Ennek eredményeként jutott arra a téves következtetésre, hogy a felperesi jogelőd és az alperes között létrejött 1991-es megállapodásban meghatározott 50 millió Ft teljesítése még nem vált esedékessé. A felperes hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság a Ptk.
37. § /1/ bekezdését megsértve értelmezte az említett szerződésben rögzített hasznosítás fogalmát. A perben becsatolt levelezés, valamint az alperesnek az elsőfokú tárgyaláson tett nyilatkozata alapján egyértelműnek tartotta, hogy nemcsak értékesítést, hanem bármilyen egyéb hasznosítást is értettek a felek e fogalom alatt. A felperes szerint a másodfokú bíróság megsértette a Pp.
38. § /3/ bekezdését, amikor az alperes fellebbezése alapján, a Pp.
39. § /1/ bekezdésével ellentétesen, lehetővé tette az alperes számára, hogy az elsőfokú eljárásban előadott ténybeli és jogi álláspontjától eltérjen, a hasznosítás fogalmára vonatkozóan a korábbiaktól eltérően nyilatkozzon. A felperes hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság tévesen hagyta figyelmen kívül a felek 2005-ös megállapodásának IV/
40. pontját, amelyből az tűnik ki, hogy az alperes képviseletében eljáró KVI nem vonta kétségbe a felperes követelésének esedékessé válását. E megállapodásból, a felperes és jogelődje között létrejött engedményezési szerződésből, valamint a
41. szeptember 16-án megkötött adásvételi szerződésből - melyek álláspontja szerint egymással teljesen összhangban állnak - kizárólag azt a következtetést látta levonhatónak, hogy a felek a felperesi jogelőd jogelődjének, azaz az önkormányzatnak a követelését lejártnak fogadták el. A felperes szerint, a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a 2005ben megkötött adás-vételi szerződés és a hozzá csatolt garanciavállalási nyilatkozat tartalmát is. Állította, ez utóbbi a kamat összegére és nem a jogalapjára vonatkozott. A felek között a kamatkövetelés jogalapja nem, csak annak összegszerűsége volt vitás. Véleménye szerint ez a garanciavállalási nyilatkozat egyébként sem az adásvételi szerződés része. A felperes előadta, kizárólag az alperesen múlott, hogy az ingatlan kiürítését követően, azt, miként hasznosította. Azáltal, hogy 14 éven keresztül a hasznosítás érdekében semmit nem tett, megszegte a Ptk.
42. § /1/ bekezdésén és a Ptk.277.§ /4/ bekezdésén alapuló együttműködési kötelezettségét. A felperes szerint a másodfokú bíróság ezért a Ptk.
43. § /4/ bekezdésébe ütköző módon utasította el a kártérítési keresetét. A felperes kifejtette azt is, hogy a jogerős ítélet a Ptk.
44. § /1/ bekezdésébe is ütközik, mivel a harmadsorban, ügyleti kamatfizetési kötelezettség címén előterjesztett kereseti kérelmének nem adott helyt. Arra hivatkozott, hogy a felperesi jogelőd önkormányzat a szolgáltatását már 1991-ben teljesítette, pénzkövetelése ekkor keletkezett. Az alperes ezért
45. január 1jétől kezdve folyamatosan köteles az ügyleti kamat fizetésére mindaddig, amíg az említett pénzkövetelés esedékessége be nem következik. Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság a bizonyítékok helytálló és okszerű mérlegelése eredményeként, jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre: az alperest kamattartozás a felperes által megjelölt jogcímek alapján nem terheli. Az alperes állította: a felperes a Pp.
46. §