Mfv.10338/2012/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: A munkavállaló a jelenléti ív szerint a munkaszerződésnek megfelelően dolgozott heti öt napot, napi 8 órában. Tanúbizonyítással megállapításra került, hogy heti 6 napon keresztül napi 10 órában végezte feladatát. A bíróság kötelezte a munkáltatót, hogy fizessen a munkanapokra bérpótlékot, pihenőnapokon végzett munka után járó bérpótlékot és munkabért. Az írásbeli elszámolás elmaradása esetén lehetséges bizonyítani a munkabér kifizetését, azonban ezeknek a bizonyítékoknak egyértelműnek és aggálytalannak kell lenni.

1. XXII. Tv.
2. §,
3. XXII. Tv.
4. §,
5. XXII. Tv.
6. § Mfv.I.10.338/2012/4.szám A Kúria a dr. György Péter ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Bánhegyi Árpád ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. alperesek ellen munkabér megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 16.M.3638/
7. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 49.Mf.631.749/2011/
8. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Bíróság 49.Mf.631.749/2011/
9. számú ítéletét a heti pihenőnapon végzett túlmunka ellenértéke vonatkozásában hatályában fenntartja, egyebekben hivatalból elutasítja.Kötelezi az I.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 10.000 (tízezer) forint, és a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 40.000 (negyvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget. I n d o k o l á s : A felperes keresetében előadta, hogy mindkét alperesnél minden hétköznap, valamint szombati napokon is napi 10 órát dolgozott és az alperesek nem fizették ki részére a túlórákat, a szombati munkavégzés ellenértékét és a bérpótlékot, ezenkívül a szabadságot nem adták ki a részére és azt pénzben sem váltották meg. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 16.M.3638/2008/
10. számú ítéletével kötelezte az I.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 48.081 forint munkanapon, 77.550 forint pihenő napon végzett munka után járó bérpótlékot, és 19.782 forintot szabadságmegváltás címén.Kötelezte a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 264.259 forint munkanapon, 402.730 forint pihenő napon végzett munka után járó bérpótlékot, 264.080 forint szabadságmegváltást, valamint ezen összegek törvényes kamatát. Kötelezte továbbá az I.r. alperest 20.000 forint, a II.r. alperest 30.000 forint perköltség viselésére, valamint az I.r. alperest 7.560 forint, míg a II.r. alperest 68.040 forint szakértői díj viselésére. A bíróság az I.r. alperest 10.000 forintban, a II.r. alperest terhelő illetéket 23.239 forintban állapította meg.A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes
11. június
12. napjától
13. október 30-áig állt a II.r. alperes alkalmazásában tehergépkocsi vezető munkakörben, majd
14. október 31-étől átkerült az I.r. alperes jogutód munkáltató alkalmazásába. A
15. október 30-án kelt munkaszerződés szerint a felperes személyi alapbére 90.000 forintban, a munkaideje 40 órás munkaidő keretében került meghatározásra. Az alpereseknél a munkaidő nyilvántartása ún. „óranyilvántartó" lapokon történt, melyeken a felperes munkaideje a perbeli időszakban minden hétköznap 7 órától 15.30 óráig tartott, és ezen nyilvántartás szerint a felperes szombaton nem végzett munkát, az óranyilvántartó lapokat aláírta.A munkaügyi bíróság a bizonyítási eljárás eredményeként a becsatolt okiratokkal, az alperesek és tulajdonos állításaival szemben tényként állapította meg, hogy a felperes minden hétköznap és szombaton is napi 10 órát dolgozott, továbbá, hogy az alperesek nem fizették meg a felperes részére a napi 8 óra munkaidő után a két órára járó bérpótlékot.A bíróság a felperes követelését elutasította a szombati napokra vonatkozó túlmunka tekintetében. Az indokolás szerint a tanúk egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy a szombati 10 órás munkavégzésre járó díjazást megkapták, csak a bérpótlékot nem. Az átlagkereset számítás, a bérpótlékok, és a szabadságmegváltás vonatkozásában igazságügyi szakértőt rendelt ki, akinek a véleményre alapozva döntött az összegszerűségről.A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 49.Mf.631.749/2011/
16. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és kötelezte az I.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek pihenőnapon végzett munkára járó munkabér címén 77.550 forintot és ennek kamatát, valamint kötelezte a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 402.730 forintot és ennek törvényes kamatát, az I.r. alperest terhelő kereseti illetéket 13.380 forintra, a szakértői díjat 16.000 forintra, míg a II.r. alperest terhelő kereseti illetéket 80.000 forintra, a szakértői díjat 93.000 forintra felemelte, továbbá a felperesnek járó elsőfokú perköltséget 83.000 forintban határozta meg. Rendelkezett a fellebbezési eljárási illeték viseléséről, valamint a felperesnek járó másodfokú perköltségről is.A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a munkaügyi bíróság a szükséges bizonyítási eljárást lefolytatta, azonban az ítélete fellebbezett részben a pihenőnapon végzett munka után járó bér tárgyában a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, ebből adódóan téves a levont ténybeli és jogi következtetése, és így a felperesi bérigényt elutasító döntése is. Rögzítette, hogy a felperes hétköznap és szombatonként 7 órától 17 óráig, azaz napi 10 órát dolgozott és ezt az ítéleti ténymegállapítást fellebbezéssel egyik fél sem támadta. A fellebbezési eljárás tárgyát tehát kizárólag a felperes pihenőnapokra igényelt munkabér követelése képezte. A másodfokú bíróság kifejtette, hogy a perbeli időszakban az alpereseknek elsősorban okirattal, vagy ennek hiányában egyéb más alkalmas módon kellett igazolnia, hogy a felperes részére az elvégzett munka ellenértékét megfizették. Iratellenesnek találta azt az ítéleti megállapítást, hogy a tanúk egybehangzóan nyilatkozták, hogy a szombati munkavégzés díjazását megkapták. A tanúk közül többen úgy nyilatkoztak, hogy a szombatra járó munkabért ugyanúgy kifizették a részükre mint a munkanapokra járó bért, csak a pótlékot nem kapták meg, de volt olyan tanú, aki úgy nyilatkozott, hogy emlékezete szerint szombatra sem bért, sem pótlékot nem kapott, majd később úgy emlékezett, hogy szombatra kapott munkabért. A tanúvallomások tehát e tárgyban egybehangzónak nem tekinthetők. A másodfokú bíróság szerint helyesen hivatkozott a felperes a fellebbezésében arra, hogy a tanúk kizárólag a saját munkabérük kifizetése tekintetében tettek nyilatkozatot, azonban arról, hogy a felperes a szombatra járó bért megkapta-e, nem volt tudomásuk. Tekintettel arra, hogy az I.r. és a II.r. alperes kötelezettsége volt kétséget kizáró módon igazolni, hogy a munka után járó díjazást megfizette, és ez nem történt meg, így a bizonyítottság hiányát az alperesek terhére kellett értékelni, ezért az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és kötelezte a nem vitatott összegszerűségnek megfelelően az alpereseket a pihenőnapra járó munkabér megfizetésére is. Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatása eredményeként módosult a pernyertességpervesztesség aránya, ehhez képest a másodfokú bíróság változtatott az illetéken, a felperesnek fizetendő perköltségben, valamint a szakértői díj viselésének összegén is. Az I.r. és a II.r. alperesek felülvizsgálati kérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet vizsgálja felül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, a felperes fellebbezését utasítsa el és a perköltségekben marasztalja. A felülvizsgálati kérelmükben előadták, hogy az első- és a másodfokon eljárt bíróságok a tényállást feltárták, részletes bizonyítási eljárást folytattak le, azonban a bizonyítékokat nem helyesen mérlegelték, így téves, iratellenes következtetéseket vontak le. Előadták, hogy az a felperesi előadás, mely szerint a felperes mindkét alperesnél a munkanapokon és szombaton is napi 10 órát dolgozott, amely után az alperesek sem túlóradíjat, sem a munkavégzés ellenértékét, sem pedig bérpótlékot nem fizettek, illetve a szabadságot sem adták ki, nem valós. Ezt a tényelőadást az alperesi képviselők, valamint a tanúk nyilatkozataikkal cáfolták, a munkaidő nyilvántartó íveket csatolták, amelyeken a felperes aláírása is szerepel.Álláspontjuk szerint nem életszerű, hogy amennyiben a felperest valóban ilyen időtartammal foglalkoztatta volna akár az I.r., akár a II.r. alperes anélkül, hogy túlmunka után megillető járandóságát, illetve szabadság után járó bért megkapta volna, úgy a felperesnek semmilyen érdeke nem fűződött volna ahhoz, hogy
17. júniusától
18. márciusig munkaviszonyban maradjon különös tekintettel az időközben történt átszervezésekre, mely miatt a munkaviszonya a II.r. alperesnél folytatódott ugyanazon feltételekkel. A bíróságok tévesen értékelték a tanúk azon nyilatkozatát, hogy minden szombaton dolgoztak, ugyanakkor a másodfokú bíróság álláspontjával ellentétesen azt is előadták, hogy a szombati napokra megillető munkabér kifizetésre került a munkavállalók részére. Ezek a nyilatkozatok nem ellentétesek az alperesi képviselők nyilatkozataival, akik azt mondták, hogy amennyiben történt szombati munkavégzés, az kifizetésre, teljesítésre került. Kiemelték, hogy a másodfokú bíróság ítélete indokolásának azon része, amely szerint „az alperesek tehát nem bizonyították (de nem is állították), hogy a rendszeres pihenőnapokon végzett munka után járó munkabért a felperesnek megfizették" nem helytálló, mivel az alperesek a tárgyaláson éppen azt a nyilatkozatot tették, hogy amennyiben történt munkavégzés, annak ellenértékét megfizették.Érvelésük szerint az alperesek a becsatolt bérjegyzékekkel bizonyították, illetve a tanúk vallomásukkal alátámasztották, hogy a szombati munkavégzés esetén a bér kifizetése megtörtént. Kifejtették, hogy a perben meghallgatott tanúk vallomása alátámasztja azt, hogy az alpereseknél bevett fizetési gyakorlat és eljárási rend következetes volt, nincs alátámasztva, hogy a kifizetési gyakorlat kizárólag a felperes tekintetében eltérő lett volna.Az alperesek érvelése szerint sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem vette figyelembe a munkaközi szüneteket, ez pedig lényegesen kihat a marasztalás mértékére, tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság a munkaóra alapján állapította meg a fizetési kötelezettséget. A munkaügyi bíróság nem vizsgálta, és az eljárt bíróságok nem értékelték, hogy a felperes által megjelölt időszakban a munkaviszony fennállása alatt több alkalommal munkarend változás történt, amely alapján a szombati nap rendes munkanapnak számított, így az azokon a napokon történt munkavégzés rendes munkavégzésnek minősül. Ezt a szakértő sem vette figyelembe.Az alperesek előadták, hogy a bírósági eljárás során alaptalanul történt a szakértő kirendelése, akinek teljes díja megfizetésére a másodfokú bíróság az alpereseket kötelezte. A jelen esetben nem volt szó különleges szakértelmet igénylő kérdésről, csupán a felperest terhelő számítás pótlására szolgált, így a Pp.
19. §