Bf.202/2012/18 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 5 évi börtönre és mellékbüntetésül 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte, mely büntetésbe az előzetes fogvatartásban töltött időt beszámítani rendelte. Az elsőfokú bíróság rendelkezett a járulékos kérdésekről is. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védő elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést. A vádlott a fellebbezését írásban is részletesen megindokolta. Ebben állította, hogy a sértettet félreértésből bántalmazta az otthonában, de a bántalmazással nem okozott a részére súlyos sérülést. Állítása szerint ezt követően együtt mentek ki a temetőbe, ahol sajnálatos módon a sértett elesett. Ennek a temetőben történt eseménynek a bizonyítására indítványozta tanú1 megidézését, aki szemtanúja volt a felesége temetőben történő elesésének és megsérülésének. Írásbeli fellebbezéséhez csatolta a felesége - aki egyben az ügy sértettje - írásbeli nyilatkozatát is. Ebben a sértett leírta az aznap történteket, leírta, hogy a lakásban a vádlottal összevesztek, ott őt a vádlott bántalmazta, és miközben a bántalmazás elől menekült, a konyhában elesett és a hűtőláda oldalába megütötte a fejét. Később kibékültek, majd a temetőbe mentek fogadalmat tenni. Akkor azonban már rosszul érezte magát, és a temető kapujában el kezdett szédülni és hátra esett. A nyilatkozat szerint a vádlott a temetőben őt nem bántalmazta. A vádlott csatolta az írásbeli fellebbezéséhez tanú1 nyilatkozatát is, aki a nyilatkozatban rögzítettek szerint a vádbeli napon a temetőben volt, amikor látta, hogy a vádlott és a sértett együtt érkeztek a temetőbe, közöttük hangoskodás, illetve veszekedés ekkor nem volt, Akkor, amikor azonban indult hazafelé a temetőből látta, hogy a sértett magától hátra esett. A nyilatkozat tartalma szerint őt a vádlott ekkor nem bántalmazta. Csatolta a vádlott a közjegyző hitelesítő okiratát is, mely szerint a közjegyző igazolta, hogy a tanú1 által írt nyilatkozatot a tanú1 a közjegyző előtt írta alá. A vádlott az írásbeli fellebbezésében másodlagosan a sokgyermekes családi állapotára, valamint a súlyos szívbeteg kislányára hivatkozott. Kérte figyelembe venni, hogy az élettársa egyedül a legbetegebb gyermek ápolását és a többi gyerek ellátását megoldani nem tudja, ezért ennek figyelembevételét kérte a bíróságtól. A fellebbezéséhez csatolta a tanú2 szívbetegségére vonatkozó orvosi dokumentációkat is. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF. 699/2012/5. számú átiratában a bejelentett vádlotti és védői fellebbezéseket alaptalannak tartotta és indítványozta az elsőfokú ítélet helybenhagyását. Az átiratban kifejtett álláspontja szerint azonban az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás részben megalapozatlan, mivel a Be. 351. §

(2)bekezdés c) pontja alapján iratellenes. Így utalt arra, hogy a vádlott elzárás büntetésének a megkezdése tévesen lett az ítéletben feltüntetve, annak 2011-re történő helyesbítése indokolt. Ezen túlmenően a megállapított tényállást megalapozottnak, a vádlott bűnösségére vont következtetést okszerűnek, a cselekmény minősítését pedig törvényesnek értékelte. Az ügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen vette számba a vádlott javára és terhére szóló bűnösségi körülményeket és a kiszabott büntetés sem eltúlzottan súlyos, annak enyhítése nem indokolt. A nyilvános ülésen a vádlott védője elsődlegesen a cselekmény minősítésének megváltoztatását indítványozta. Álláspontja szerint az eljárás során nem nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy az életveszélyes sérülés, valamint a vádlotti bántalmazás között az okozati összefüggés megállapítható. Hangsúlyozta, hogy a sértett vádlott általi a temetőben történő bántalmazása nem nyert bizonyítást. Erre figyelemmel pedig csak a testi sértés alapesetének megállapítása indokolt a vádlottal szemben. A védő másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a vádlott 6 gyermekes családi állapotára és az egyik gyerek igen súlyos betegségére, és mindezekre figyelemmel a kiszabott büntetés jelentős enyhítésére tett indítványt. A vádlott a másodfokú nyilvános ülésen a felszólalásában és az utolsó szó jogán is az életveszélyes sérülés okozását vitatta. A bejelentett vádlotti és védői fellebbezés a kiszabott büntetés enyhítése tekintetében eredményesnek bizonyult. A vádlott és védője által a fellebbezéssel megtámadott elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság a Be. 348. §

(1)bekezdése alapján az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző eljárással együtt teljes terjedelmében bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat maradéktalanul betartotta. A vád tárgyává tett bűncselekmény elbírálása szempontjából releváns bizonyítékokat hiánytalanul feltárta, azokat egyenként és összességében értékelte, mérlegelte és tényből tényre is helyesen következtetett. Megállapítható, hogy a vádlott a másodfokú nyilvános ülésen - és korábban már a fellebbezésének írásbeli indokolásában is - indítványozta a tanú1 tanúkénti kihallgatását arra a tényre vonatkozóan, hogy ő a feleségét a temetőben már egyáltalán nem bántalmazta. A másodfokú bíróság ezt a bizonyítási indítványt elutasította. A nyomozóhatóság az ügy kapcsán ugyanis széles körű tanúkutatást folytatott, melynek során nem került a nyomozóhatóság látókörébe tanú1 (nyomozati iratok 35-39. oldal). Az is megállapítható, hogy az elsőfokú eljárás során sem a vádlott sem a sértett nem hivatkozott erre a tanúra annak ellenére, hogy a vádlott már 2011. november 2től szabadlábon volt. A vádlott által csatolt nyilatkozat és közjegyzői hitelesítő okirat kapcsán megjegyzi, hogy a közjegyző nem tanú1 nyilatkozatának valóságtartalmát hitelesítette, hanem csak azt a tényt igazolta, hogy a tanú1 a nyilatkozatot előtte írta alá. Az elsőfokú bíróság a tényállást túlnyomórészt megalapozottan állapította meg, azonban a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján részben az iratok tartalmára, részben a vádlott másodfokú nyilvános ülésen tett nyilatkozatára tekintettel azt a követőkkel kell kiegészíteni illetve pontosítani: Az elsőfokú ítélet

1. oldal
2. bekezdését akként helyesbíti, hogy a vádlott
3. február
4. napján kezdte tölteni az elzárás büntetését. A
5. oldal
6. bekezdésének
7. mondatát azzal pontosítja, hogy a nadrágszíjjal legalább 6 esetben, kis-közepes erővel ütötte meg a sértettet. (nyomozati iratok, igazságügyi orvos-szakértői vélemény
8. oldal és
9. számú tárgyalási jegyzőkönyv
10. oldal). Az elsőfokú ítélet
11. oldal
12. bekezdését a következők szerint pontosítja: „ A test szerte ütni kezdte" mondatrészt kirekeszti és a helyére a következőket illeszti. A sértettet legalább két esetben közepes-nagy erővel megrúgta, melynek következtében a sértett ágyéki gerincének II. és IV. csigolyája eltörött, majd ezt követően legalább egy esettben közepes-nagy erővel, ököllel úgy ütötte meg a sértett fejének bal oldalát, hogy a sértett ettől az ütéstől az egyensúlyát vesztve a földre zuhant, és a fejét egy pontosan meg nem határozható aljzatba ütötte be (igazságügyi orvos-szakértői vélemény, nyomozati iratok
13. oldal,
14. tárgyalási jegyzőkönyv
15. oldal). Az
16. oldal
17. bekezdését azzal egészíti ki, hogy maradandó fogyatékosság, súlyos egészségromlás nem alakult ki (
18. tárgyalási jegyzőkönyv
19. oldala, igazságügyi orvos-szakértők tárgyalási nyilatkozata). E kiegészítésekkel és pontosításokkal a tényállás már hibamentes, a vádlott tagadásával szemben álló részében is a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, így irányadó volt a másodfokú eljárásban. A bizonyítékok értékelése körében a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének - bár nem teljes körűen - de lényegében eleget tett. Számot adott arról, hogy mely bizonyítékokra alapította a tényállását, illetve megindokolta, hogy mely bizonyítékokat és miért vetett el. Az elsőfokú bíróság ítéletének 6.,
20. és
21. oldal
22. bekezdésében igen részletesen elemezte a vádlott és a sértett nyomozás során tett és a tárgyaláson előadott különböző nyilatkozatait. Azokat egymással összevetve megállapítható, hogy a lakásban történt bántalmazást a vádlott az eljárás során nem vitatta, és ennek megtörténtét a sértett is megerősítette. A sértett temetőben történő bántalmazásának tényét azonban a vádlott az eljárás során tagadta. A sértett a nyomozati nyilatkozatát, mely szerint a temetőben kapta azt az ütést, amelytől elesett és eszméletét is elvesztette (nyomozati iratok
23. oldal)- a tárgyaláson, igazodva az élettársa védekezéséhez visszavonta és olyan nyilatkozatot tett, hogy a temetőbe menet már a vádlottal kibékültek, és ott őt már egyáltalán nem bántotta az élettársa, hanem összeesett, a korábbi bántalmazások által elszenvedett sérülések következtében és ekkor ütötte be a fejét (
24. tárgyalási jegyzőkönyv
25. oldal). A többször módosított vádlotti és sértetti vallomásokkal szemben az elsőfokú bíróság helyesen alapozta a tényállását az objektív, természettudományos alapokon nyugvó igazságügyi orvos-szakértői véleményre, tanú4 és tanú3 tanúk nyilatkozatára. A vádlotti valamint a sértetti előadást csak annyiban és abban a részében fogadta el, amennyiben azokat nem cáfolták a fenti bizonyítékok. Azt a tényt, hogy a vádlott először a lakásban bántalmazta a sértettet, maga a sértetti vallomás, illetve az igazságügyi orvos-szakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette. Az erre vonatkozó ténymegállapításai annyiban egészítendők ki, hogy az igazságügyi orvos-szakértői vélemény a sértett által ekkor elszenvedett ütéseket és rúgásokat kis-közepes erővel történt bántalmazásnak minősítette, a 6 darab csíkszerű bevérzés a szakértői álláspont szerint nadrágszíjjal történt ütéstől keletkezett (igazságügyi orvos-szakértői vélemény,
26. tárgyalási jegyzőkönyv
27. oldal). Ezekkel a tényekkel tehát indokolt volt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás pontosítása. A sértett által elszenvedett gerincsérülésekkel kapcsolatban a szakértő a tárgyaláson kifejtette, hogy azok közepes-nagy erejű tompa erőbehatás következményeként alakultak ki. A szakértő szerint keletkezhettek 2 rb. rúgás, vagy 2rb. hanyatt esés következtében oly módon, hogy ezen testtájék kiálló felszínű tompa tárgyhoz ütődött. Miután a sértett úgy nyilatkozott a nyomozás során, hogy ütéstől vesztette el az eszméletét, és azt is elmondta, hogy csak egyszer esett el, a másodfokú bíróság a gerincsérüléssel kapcsolatosan azt állapította meg, hogy az kétszeri rúgás során alakult ki. Az orvos-szakértő nyilatkozata alapján az is megállapíthatóvá vált, hogy a gerincsérülés olyan fájdalommal jár, amely szükségszerűen mozgáskorlátozást, sántikálást eredményez. Tanú4 és tanú3 tanúk vallomása szerint azonban akkor amikor ők a sértettet látták, annak mozgását normálisnak ítélték meg, állításuk szerint a sértett nem imbolygott (nyomozati iratok 421,
28. oldal). A fenti bizonyítékok egybevetéséből pedig csak arra lehet következtetést levonni, hogy a vádlott a gerincsérülést a sértettnek a temetőben történő bántalmazásával - 2 rb. rúgással - okozta. Az igazságügyi orvos-szakértői vélemény szerint a szem körüli vérömleny, a traumás vizenyő és a bal oldali keményburok alatti vérömleny közepes-nagy, tompa erőbehatásra jöhetett létre. Azok keletkezhettek ökölütést követő elzuhanás, a fej, aljzathoz történő ütődése következtében egyaránt. A szakértői vélemény alapján az is megállapítható, hogy a pápaszem hematóma egy-két perc alatt kialakul, ököl ütés esetében pedig néhány perces időtartamon belül látható elváltozást hoz létre. (
29. tárgyalási jegyzőkönyv
30. oldala). Tanú4 és tanú3 tanúk egybehangzó vallomása szerint azonban a sértetten sérülést egyáltalán nem észleltek, pedig tanú4 vallomása szerint a sértett még feléje is fordult, így arcát jól láthatta (nyomozati iratok
31. oldal,
32. oldal). A fenti bizonyítékok alapján pedig egyértelműen megállapítható, hogy a sértett a vádlottól a temetőben elszenvedett közepes-nagy erejű, fejre mért ökölütés következtében esett el, és verte be a fejét egy pontosan meg nem határozható aljzatba. A fenti tényekkel tehát mindenképpen indokolt volt az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kiegészítése. A másodfokú bíróság által a fenti kiegészítések és pontosítások után helyesbített tényállás alapján a másodfokú bíróság is bizonyítottnak látta a vádlott terhére rótt cselekményt. Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a cselekményt törvényesen is minősítette azzal, hogy az elsőfokú bíróság a cselekményre vonatkozó jogi indokolással teljes egészében adós maradt. Az irányadó tényállás alapján megállapítható, hogy a vádlott egyenes szándéka testi sértés okozására irányult. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy előre kellett látnia, hogy a mindössze 46 kg-os sértett, akit a lakásban már oly módon bántalmazott, hogy neki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket is okozott, egy közepesnagy erejű, fejre mért ökölütéstől az egyensúlyát vesztve elesik, akkor ennek következtében súlyosabb sérüléseket is elszenvedhet, azonban a vádlott könnyelműen bízott ennek elmaradásában. Rögzíthető, hogy a vádlott magatartása indította el azt az okfolyamatot, amely a sértett fejének beütése és az ennek következtében előállt eredmény között megállapítható közvetlen ok-oksági összefüggés folytán a közvetett életveszélyes sérülés kialakulásához vezetett. Az is megállapítható, hogy a vádlott a bántalmazást egyenes szándékkal követte el, míg az eredmény tekintetében a gondatlanság súlyosabb formája, a tudatos gondatlanság róható a terhére. A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság az enyhítő és súlyosító körülményeket többnyire helyesen sorolta fel, azonban annak kisebb mértékű pontosítása szükséges. További enyhítő körülményként kell értékelni a közvetett életveszélyes állapotot, ugyanakkor súlyosító körülményként a kitartó bántalmazási szándékot, az életveszélyes sérülésen túl okozott 8 napon belüli illetve 8 napon túl gyógyuló sérüléseket. Az ekként pontosított enyhítő és súlyosító körülmények alapján különös tekintettel a sértett megbocsátására és a vádlott 6 kiskorú gyermekes állapotára figyelemmel a másodfokú bíróság lehetőséget látott a vádlottal szemben kiszabott büntetés tartamának rendelkező részben megjelölt mértékű enyhítésére, mivel álláspontja szerint ez a büntetés is megfelelően szolgálja a büntetési célokat. Megállapítható, hogy a vádlott a szabadságvesztés háromnegyed részének kitöltése után a Btk.
33. §

(2)bekezdése alapján feltételes szabadságra bocsátható. A Btk. 99.§

(1)és

(2)bekezdése értelmében rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő további beszámításáról. A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a járulékos kérdésekre vonatkozóan törvényesen rendelkezett. Így összességében az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján részben - a büntetést kiszabó részében - megváltoztatta, míg egyéb rendelkezéseit a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta Budapest,

1. év március hó
2. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. Dr. Halász Irén sk. Erzsébet sk. a tanács elnöke előadó bíró Zólyominé dr. Törő bíró Az Egri Törvényszék 1.B.812/2011/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 5.Bf.202/2012/
4. számú ítéletében írt változtatással
5. március hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajtható. Budapest,
7. év március hó
8. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Moncz Tímea tisztviselő