Pf.21450/2012/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdését,

1. §-át, a Polgári Törvénykönyvről szóló
2. évi IV. törvény (Ptk.)
3. §

(1)bekezdését, 78. §

(1),

(2)bekezdéseit. Az elsőfokú bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy az I. és II. rendű alperesek a perrel érintett kiadvány tartalmáért, annak közléséért, mások számára elérhetővé tételéért felelnek-e, illetve a felperesre vonatkozó állítás híresztelésében részt vettek-e. Ebben a tekintetben az I. rendű alperes felelősségét megalapozó jogi tényeket nem találta megállapíthatónak, mivel a kiadvány tartalmáért való I. rendű alperesi felelősség nem volt bizonyított. Az a tény, hogy az I. rendű alperes egy sajtótájékoztatón népszerűsítette a kérdéses kiadványt, nem foglalta magában a sérelmezett közlés híresztelését. Kizárólag a kiadvány népszerűsítése a jogsértés megállapítását nem alapozta meg. A II. rendű alperessel összefüggésben rögzítette, miszerint nem vitatta azt, hogy a kiadvány tartalmáért felelősséggel bírt, ugyanakkor a felperes által sérelmezett közlés valóságtartalmát a perben eredménnyel nem tudta igazolni. Bizonyítatlan maradt az, hogy a felperesi szervezethez köthető, ..-ban az ...-os emlékmű felavatásakor, ... beszédének megzavarása. Megállapította, hogy a kiadvány szerkesztésében a II. rendű alperes részt vett, ezért a valótlan állítás híresztelésében felelősség terheli, melyre tekintettel a jogsértés tényét megállapította. Eltiltotta továbbá a II. rendű alperest a további jogsértéstől, és az elégtétel adásának szankcióját is alkalmazta a keresettől eltérően, magánlevél formájában. Ebben a vonatkozásban utalt arra, hogy a ... című lapban már korábban megjelent elégtételadó közlemény a témában, másrészt a magánlevél formája jobban orvosolja a felperesi jogsérelmet, és a felperes nincs elzárva ennek nyilvánosságra hozatalától. A nem vagyoni kárigény tekintetében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megállapított jogsértés kétségtelenül negatív társadalmi megítélés alá helyezi a felperesi egyesületet. Jelentőséget tulajdonított annak, hogy ez egy olyan kiadványban történt, aminek ismertsége nem vetekszik egy országos terjesztésű sajtótermék által közölt információkkal. Mivel a megjelent közlés utólagos orvoslása az adott kiadványban nem történhetett meg, ezért mérlegeléssel, jelentősebb bizonyítás nélkül egy nagyobb mértékű kártérítést tartott szükségesnek alkalmazni. A perköltségről a Pp. 81. §

(1)bekezdése alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a II. rendű alperes nyújtott be fellebbezést. A II. rendű alperes fellebbezésében kizárólag a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos döntést sérelmezte, és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság e tekintetben az elsőfokú bíróság határozatát változtassa meg, és a nem vagyoni kártérítés iránti igényt utasítsa el. Másodlagosan a nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos döntés megváltoztatását kérte oly módon, hogy a másodfokú bíróság szállítsa le annak összegét. Álláspontja szerint a jogsértés tényét ugyan elismerte, de a perbeli közlés kifejezésmódja nem sértő és nem bántó. Az elsőfokú bíróság az ítéletében megfogalmazottak szerint csak valószínűsítette azt, hogy a közlés sértő lehetett a felperes számára, azonban a jogszabály szerint egyértelműen meghatározott magatartást nem állapította meg. A valószínűség ezen szintje azonban a nem vagyoni kártérítés alkalmazásához nem elégséges. Előadta, hogy a perbeli könyvnek szerkesztője, de ilyen tevékenysége során a legnagyobb körültekintéssel járt el, és a sérelmezett közlés a könyv olyan részében került feltüntetésre, ahol az adott naptári napon történt eseményeket villantotta fel. Ahogyan más helyen sem, a ...-ai eseményeknél sem alkalmazott minősítést, nem formált véleményt az egyes eseményekkel kapcsolatban, csak egy sajtóhírt közölt. Kifejtette továbbá, hogy a könyv tartalmában egyébként megfelelő, helytálló és pontos adatokat tartalmaz. Szerkesztői tevékenysége során a munkája nem a közvélemény alakítására irányult, a kérdéses közlés pedig a könyv terjedelméhez képest csekély hányadot tesz ki, és magának az egész műnek sem volt központi témája a felperesi tevékenység. Álláspontja szerint a felperes számos helyreigazítási igénye és a többszöri kártérítésre vonatkozó keresete után ilyen időtávból csak a felperesi egyesület érzékenységére lehet következtetni a nem vagyoni kártérítés tekintetében. Utalt arra, hogy a ...-ai motoros felvonulás a felperes egyik első akciója volt a megalakulása után, és azt követően is számos programot szervezett. Kifejtette, hogy az egyesületi célkitűzéseik megvalósításában a II. rendű alperesi közlés alapvetően nem akadályozta a felperest. Tény, hogy a felperes tevékenysége az azt ismerők számára nem közömbös, és egyébként markáns vélekedést vált ki a társadalom tagjaiból. Akik nem értenek egyet a felperesi tevékenységgel, azokból ezt az álláspontot nem alapvetően a II. rendű alperes által szerkesztett kiadvány váltotta ki, hanem alapvetően a felperesi tevékenység megítélése. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(3)bekezdése alapján, csak a fellebbezéssel támadott részben bírálhatta felül. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság által a nem vagyoni kártérítés körében kifejtetteket, ezért a határozatát a Pp. 253. §

(2)bekezdése szerint helybenhagyta. A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos döntés tekintetében az alábbi jogszabályi rendelkezésekre kellett figyelemmel lenni. A Ptk. 84. §

(1)bekezdésének e) pontja alapján, akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az eset körülményeihez képest kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A Ptk. 339. §

(1)bekezdése alapján, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A Ptk. 355. §

(1)bekezdése szerint, a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni. A

(4)bekezdés úgy rendelkezik, hogy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Mivel a II. rendű alperes a fellebbezésében a jogsértés megállapítását nem vitatta, a Ptk. 78. §

(2)bekezdésében foglalt meghatározás szerint, a közlés sértő jellegét tényként kellett kezelni. Ezzel összefüggésben a másodfokú bíróságnak további vizsgálatot folytatni nem kellett. Kizárólag abban kellett állást foglalni, hogy az elsőfokú bíróság a jogsértés jogkövetkezményeként helyesen alkalmazta-e a nem vagyoni kártérítést. Az elsőfokú bíróság a jogsértés megállapítása következtében helyes következtetést vont le a tekintetben, hogy a felperest nem vagyoni hátrány érte. Kizárólag a köztudomású tények alapján is lehetett alappal arra következtetni, hogy a felperest hátrányosan érintette az alperesi közlés, mert a II. rendű alperes által jelzett ünnepi esemény megzavarása köztudomású tényként is megállapíthatóan olyan negatív értékítéletet vált ki, amely kompenzálására indokolt a nem vagyoni kártérítésre kötelezés. Az alperes olyan eseménnyel hozta összefüggésbe a felperest, mely vele szemben köztudomású tényként megállapítható rosszallást eredményezett. Ennek alapján az elsőfokú bíróság megfelelően döntött arról, hogy a jogsértés következtében nem vagyoni kártérítés alkalmazása szükséges. Az elsőfokú bíróság által mérlegeléssel megállapított kártérítési összeg megfelelt a hasonló jellegű ügyekben kialakult ítélkezési gyakorlatnak, az eltúlzottnak nem tekinthető, ezért a másodfokú bíróság annak leszállítására nem látott okot. A II. rendű alperes fellebbezése nem vezetett eredményre, ezért köteles viselni a felperes másodfokú költségét a Pp. 239. §-ának szabálya és a Pp. 78. §

(1)bekezdése szerint. A másodfokú perköltség a felperesi jogi képviselőt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdésének a) pontja és

(5)bekezdése alapján megillető ügyvédi munkadíj. A II. rendű alperes a fellebbezési illetéket a fellebbezésén lerótta, ezért további illetékfizetési kötelezettsége nem keletkezett. Budapest,

1. március
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke . Kisbán Tamás s.k. . Hercsik Zita s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő