(1)bekezdésének a) pontját. Az elsőfokú bíróság kiindulópontként azt rögzítette, hogy a felperes vezetéknevének kezdőbetűje, valamint keresztneve teljes terjedelemben szerepelt a cikkben. Beazonosíthatóságával kapcsolatban figyelembe vette tanú 1 neve, tanú 2 neve és tanú 3 neve tanúk vallomását, akik egybehangzóan azt állították, a perbeli cikkek olvasását követően kétségtelen volt számukra, hogy azok a felperesről szólnak. Az alperes ezzel szemben nem vitatta a névmegjelölés beazonosíthatóságra való alkalmasságát, továbbá azt sem, hogy a felperes büntetőügynek nem volt gyanúsítottja, vagy vádlottja. Az elsőfokú bíróság nem minősítette lényegtelen tévedésnek a felperes tanúkihallgatása miatti beidézése helyett az alperes azon közlését, hogy a felperest a rendőrök elfogták, bevitték, amelyről maga az alperes is elismerte, hogy nem felel meg a valóságnak. Jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes esetében olyan nyomozati intézkedésekről számolt be a cikk, amelyek ténylegesen nem történtek meg. Annak közlése, hogy a felperest a rendőrök elfogták és bevitték, a személyére nézve sértő állítás, az általános közfelfogás szerint is alkalmas személye megítélésének hátrányos befolyásolására. Értékelte azt is, hogy a felperes fegyveres testület tagja, és az ilyen személyekkel szemben a társadalmi elvárások még magasabbak. Kitért arra, hogy a rendőri jelentésben a felperes valóban szerepel olyan összefüggésben, mint akiről alappal feltételezhető, hogy részt vett a ...gyilkosságok elkövetésében, illetve arról tudomással bírt. Ezt azonban a cikk úgy tárta az olvasók elé, mintha a nyomozás vélt mulasztásaira koncentrálna, holott a vádemelés már megtörtént, és a jelentés a büntetőeljárás másfél évvel korábbi szakaszának adatairól és eseményeiről szólt. Álláspontja szerint ez nem felelt meg a sajtóval szemben támasztott azon követelménynek, mely szerint a tudósításnak híven és a tényeknek megfelelően kell tükrözni a büntetőügy anyagát. Az alperes a sérelmezett közlésekkel a nyomozás korábbi szakaszában megtörtént eseményt emelte ki és helyezte a középpontba, azt a hamis látszatot keltve, mintha a felperes a bűncselekménnyel jelenleg is összefüggésbe hozható, csak éppen a rendőri nyomozás mulasztásai miatt nem került sor vele szemben vádemelésre. Ha valakiről azt a hamis látszatot keltik, hogy személye egy sorozatgyilkossággal összefüggésbe hozható, az köztudomásúan sérti a személy jóhírnevét és társadalmilag hátrányos megítélését eredményezi. Megállapította továbbá, hogy az alperes részéről a hamis látszat keltése abban az esetben is megvalósult, amikor a rendőri jelentés tartalmából kiindulva kívánta cáfolni a főügyész-helyettes nyilatkozatát. Az alperes azon való tényeket, hogy a felperest tanúként kihallgatták, nála házkutatást tartottak, olyan szövegkörnyezetben és az adatoknak egyoldalú csoportosításával tüntette fel hamis színben, mintha a felperes bűncselekmény elkövetésével lenne gyanúsítható. Kiemelte ezek között, hogy a másfél évvel korábbi jelentés szövegének túlzott hangsúlyozásával, az ügyészség nyilatkozatának kétségbe vonásával és annak közlésével, hogy a házkutatás során a helyiséget feldúlták, az alperes hozzájárult a hamis látszat keltéséhez. A személyes adatokkal való visszaéléssel kapcsolatosan rögzítette, hogy a felperes neve, lakóhelye, munkahelye személyes adatnak minősül. Rámutatott, hogy a keresetben foglaltakkal szemben a felperes beosztását a cikkek nem tartalmazták, így e tekintetben a kereset alaptalan. A perbeli esetben a felperes vezetéknevének első betűje, valamint a keresztnév feltüntetésével a lakóhely és a munkahely pontos megjelölésével az adatok összessége alkalmas volt arra, hogy a felperes az olvasók előtt beazonosíthatóvá váljon. Az nem volt vitás, hogy az alperes nem kérte a felperes hozzájárulását az adatok nyilvánosságra hozatalához. Nem fogadta el azt az alperesi védekezést, mely szerint a felperes a munkahelyét az ... adatlapján közzétette, és ezért nem sérelmezheti, hogy az a cikkbe került, hiszen azt korábban maga tette hozzáférhetővé. Az alperesnek az adatok nyilvánosságra hozatalához a felperes kifejezett és konkrét hozzájárulásával kellett volna rendelkeznie. Egy zárt internetes közösségi hálón való elhelyezés nem ad jogosultságot az alperesnek az adatok más összefüggésben való közlésére. A felhasználás mindig egyedi hozzájáruláshoz kötött, ennek hiányában az alperes azonban megsértette a felperes személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi jogát. Az elsőfokú bíróság a keresetnek megfelelően állapította meg a jogsértések bekövetkeztetét, ez alól csak a felperes beosztásának nyilvánosságra hozatala képezett kivételt. Az elégtételadás keretében elegendőnek ítélte az ítélet rendelkező részének nyilvánosságra hozatalát, tekintettel a jogsérelem súlyára és jellegére. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés körében figyelemmel volt a felperes személyes előadására, valamint az azt alátámasztó tanú 1 neve, tanú 2 neve és tanú 3 neve tanúk vallomásaira. Ezek alapján arra következtetett, hogy a felperest a közlések lelkileg megviselték, visszahúzódóbb, zárkózottabb lett. A hír elterjedése hátrányosan érintette és a vele szembeni megnyilvánulásokat is el kell viselnie. tanú 1 neve és tanú 3 neve tanúk vallomásai különösen alátámasztották azt a felperesi előadást, miszerint lakóhelyén ténylegesen találgatások indultak el azzal kapcsolatosan, hogy a gyilkosságsorozathoz valóban köze lehet. Nem találta bizonyítottnak azt a felperesi előadást, mely szerint a párkapcsolata is a cikkekkel okozati összefüggésben romlott meg, illetőleg szakadt meg. Erre nézve ugyanis a felperes nem ajánlott fel bizonyítást. Az elsőfokú bíróság a felperes által követelt 10 millió forintos összeget eltúlzottnak ítélte és a jogsértés jellegét, valamint a megvalósult jogsérelmet és az elszenvedett hátrányt összevetve 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést talált arányban állónak a felperesi jogsérelemmel. Az elsőfokú bíróság a Pp.
- § alapján határozott a perköltség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben mind a felperes, mind az alperes fellebbezéssel éltek. A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a nem vagyoni kártérítés 10 millió forintra való felemelését kérte. Másodlagosan a bizonyítási eljárás kiegészítése miatt a fellebbezés korlátai között az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által megítélt 1.000.000 forintos nem vagyoni kártérítés túlságosan alacsony. Előadta, hogy saját magának, illetve családjának folyamatos kérdezősködéseket kell elviselni egy jelentős súlyú bűncselekménnyel összefüggésben, ami jelentős pszichés nyomás alá helyezte, és emiatt visszahúzódó és zárkózott lett. Ez olyan súlyos következmény, ami jóval túlmutat egy általános jóhírnév sérelmen. Szem előtt kell tartani azt is, hogy az eljárásnak olyan emberölés sorozat a tárgya, ami az országban nagy horderejűnek minősül. A cselekményeket nemzeti kisebbségekkel szemben, brutálisan követték el úgy, hogy azok több mint hat halálos, köztük több gyermekáldozatot is követeltek. Az elsőfokú bíróság nem megfelelően arányosította a konkrét lelki és testi sérelmek elszenvedését azok valós súlyához. Az elsőfokú bíróság helytelenül hagyta figyelmen kívül azt, hogy az újságcikkek megjelenésével a felperes lényegében megbélyegzetté vált, és kétely merült fel a személyével, jóhírnevével kapcsolatban, amit a mai napig hordozni kényszerül. Mindezt egy olyan kisvárosi környezetben kénytelen elviselni, ahol az emberek ismerik egymást, és a felperes is közismert személynek számít. Helytelenül nem vette figyelembe továbbá az elsőfokú bíróság azt a körülményt, hogy a perbeli üggyel összefüggésben romlott meg a felperes párkapcsolata. A felperes azt nem állította, hogy párkapcsolatának megszakadása nem állt okokozati összefüggésben az újságcikkek megjelenésével, csak azt közölte, miszerint nem kizárólag ezzel voltak összefüggésben. Az eset nyomán kialakult zűrzavarról nehezen lehetne azt állítani, hogy az nem játszatott szerepet a párkapcsolat megromlásában, miközben már bizonyítottan a közös jövőt tervezték. A felperes párkapcsolata az újságcikkeket követően megszakadt, ezt tanú 3 neve tanú nyilatkozata is alátámasztotta olyan tekintetben, hogy a cikkek megjelenése és a szétválás oka összefüggött. Az alperes fellebbezésében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. Álláspontja szerint az ítélet a jogalap és az összegszerűség vonatkozásában törvénysértő és megalapozatlan. Kifejtette, hogy a cikk megírásakor olyan okirati bizonyíték állt rendelkezésre, amely az eljárás akkori adatainak megfelelt. Változatlanul hivatkozott arra, hogy a második cikkben kifejezetten kiemelte, hogy az ügyben a vádirat irányadó, és ezzel pedig eleget tett a korrekt tájékoztatási kötelezettségének. A személyes adatok megsértésével kapcsolatosan arra hivatkozott, hogy a felperes maga tette fel a munkahelyének megjelölését a közösségi oldalra. A felperes rendőrök általi bevitele valóban tévedés volt a cikkben, de a csatolt okirat alapján ez lényegtelen tévedésnek minősül. A tévedés azért minősíthető lényegtelennek, mert a felperest elöljárója útján idézték is a nyomozás során, ezért az elsőfokú bíróság indokolása okszerűtlen. Vitatta, hogy a kifogásolt cikk úgy tárta az olvasók elé a történéseket, hogy jelen időben, a nyomozás vélt mulasztásaira, hiányosságaira koncentrálva fogalmazta meg azt, annak ellenére, hogy a cikk megjelenésének időpontjában a vádemelés már megtörtént. Másfél év múlva is lehet olyan körülmény, amelyre a cikk utalt, ennek alapjául szolgálhatott a perben csatolt dokumentum. A sérelmezett közléseket tényszerűen közölte, ezért nem lehet arra hivatkozni, hogy olyan összeállításban szerepeltek a való tények, amelyek alkalmasak a valóságtól eltérő következtetések levonására. Arra az esetre, ha a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutna, hogy a jogalap megállapítása helyes volt, a nem vagyoni kártérítést eltúlzottan magasnak tartotta. A felperes fellebbezése részben alapos, míg az alperes fellebbezése alaptalan. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének jogsértést megállapító részét érdemben helyesnek minősítette, de azt kisebb részben szükségesnek tartotta pontosítani, másrészt a nem vagyoni kártérítés tekintetében nem értett egyet az elsőfokú bíróság állásfoglalásával, ezért a határozatát a Pp.
- §
(3)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése vált volna szükségessé. Helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. Ebben a körben megfelelően értékelte a cikkben foglaltakat, valamint a felek által előadottakat. A másodfokú bíróság az alperesi fellebbezésben foglaltakhoz képest kifejezetten azt emeli ki, hogy a felperessel szembeni intézkedések és az alperesi cikk megjelenése között eltelt huzamosabb idő nem tették indokolttá a felperessel kapcsolatos eljárási események közlését, és ennek az eredeti dokumentumokkal, faximile változatban való illusztrálását. Amikor a nyomozó hatóság már döntött arról, miszerint a felperessel szemben nem kezdeményez büntetőeljárást, egyértelműen arra lehetett következtetni, hogy a felperes terhére ilyen cselekmény nem róható, vagy az nem bizonyítható. Ezt követően a felperes érintettségére utalni, személyiségi jogot sértő volt az alperes részéről. Amikor az alperes az írását megjelentette, a büntetőeljárás aktuális állása nem mutatott arra, hogy a felperes bármilyen minőségben érintettje, vagy részese lenne a cselekménysorozatnak, ezért a sajtóközlemények nem feleltek meg a PK
- számú állásfoglalásban támasztott követelménynek. Tekintettel arra, hogy az ítélet jogsértést megállapító része jelen esetben az elégtétel adásának is formája, illetőleg alapja, a másodfokú bíróság szükségesnek ítélte a
- november
- napi közlést illetően a jogsértést megállapító ítéleti rendelkezésnek az alperesi magatartás szabatos megfogalmazásával való pontosítását. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a sérelmezett cikk a felperes nevét rövidített változatban tartalmazta, ezért az érthetőség szempontjából szükséges lehetett a név ilyen módon való szerepeltetése az elégtételt adó közleményben. A másodfokú bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy ez mindenképpen további jogsérelmet eredményezne a felperesi oldalon, amely a keresetindítás céljával ellenkezne. A másodfokú bíróság a pontosítással az elsőfokú bíróság ítéletének a jóhírnév megsértését megállapító és elégtételt adó része tekintetében az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Egyetértett a Fővárosi Ítélőtábla a személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértésével összefüggésben kifejtettekkel is. Önmagában az a tény, hogy a felperes bizonyos szűkebb kör számára nyilvánossá tette bizonyos személyes adatait, nem értelmezhető olyan tágan, hogy a sajtó nyilvánossága számára is teljes körű lehetőséget adott ezek megismerésére. A jogsértések megállapítása mellett jogkövetkezményként az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta a nem vagyoni kártérítés jogintézményét. A felperes a hátrányait egyértelműen igazolta azon felül, hogy egy ilyen jellegű közlés a köztudomású tényként való figyelembevétel mellett is jelentős érdeksérelmet okozott a számára. A felperes azonban nem szorítkozott a köztudomású tényeken alapuló ismeretre, hanem további bizonyítást ajánlott fel, mely esetében eredményre vezetett. A másodfokú bíróság sem tudta azt egyértelműen elfogadni, hogy a felperes párkapcsolatának felbomlásában az alperesi jogsértő magatartásnak meghatározó szerepe volt, de mindenképpen lehetett következtetni arra, hogy a felperes megítélése hátrányosan alakult, amely kihathatott párkapcsolatának kedvezőtlen irányú alakulására. A bírói gyakorlat a jogsértés súlyától függően az elsőfokú bíróság által megállapított nem vagyoni kártérítési összeget már alkalmazza a köztudomású tények figyelembevételekor is. Tekintettel arra, hogy az alperes jelentős súlyú, a közvélemény által elítélt cselekményekkel hozta összefüggésbe a felperest, ezért mindenképpen szükséges volt a nem vagyoni kártérítés felemelése olyan mértékre, ami a jogsértés súlyához és a felperes által elszenvedett következményekhez igazodott. A felperes által igényelt nem vagyoni kártérítés a személyiségi jogi perekben általánosságban megítélt összegekhez viszonyítottan eltúlzott, és a perben hivatkozott jogsérelem szempontjából sem lehetett irányadónak tekinteni. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a nem vagyoni kártérítést 2.000.000 forintban találta megállapíthatónak, mint amely arányban állónak minősül a jogsérelemmel okozott hátránnyal, és a hasonló ügyekben kialakult gyakorlatnak is megfelel. A felek fellebbezésének eredményessége alapján a pernyertesség-pervesztesség aránya a másodfokú eljárásban közel azonos mértékű volt, ezért a másodfokú bíróság a Pp.
- §-ának utaló szabálya és a Pp.
- §