Bhar.364/2012/8 – Kúria

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, a Btk.

1. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségében, valamint a Btk.
2. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontja szerinti számvitel rendje megsértésének vétségében; - a II. r. vádlottat a Btk. 310. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés szerint minősülő, folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, és a Btk.

1. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétségében, mint bűnsegédet. Ezért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat három évi börtönbüntetésre és négy évi közügyektől eltiltásra, valamint 4.000.000 forint pénzmellékbüntetésre, a II. r. vádlottat két év hat hónapi börtönbüntetésre, három évi közügyektől eltiltásra és 3.000.000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte. Rendelkezett a pénzmellékbüntetés átváltoztatásáról, amennyiben azt a vádlottak nem fizetnék meg, a bűnjelekről, valamint a bűnügyi költség viseléséről. Az első fokú ítélet ellen az ügyész a bűncselekmények minősítését is sérelmezve a vádlottak terhére súlyosításért, az I. r. vádlott a büntetés enyhítése, védője a vádlott felmentése, másodlagosan a büntetés enyhítése, a II. r. vádlott és védője pedig a vádlott felmentése, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést a büntetés súlyosítására vonatkozó részében fenntartva indítványozta, hogy az ítélőtábla mind az I. rendű, mind a II. rendű vádlottal szemben súlyosítsa a kiszabott fő- és mellékbüntetéseket, és az I. r. vádlottal szemben rendeljen el 157.063.101 forint összegű vagyonelkobzást. A bejelentett fellebbezésekre tekintettel a Debreceni Ítélőtábla a
2. november
3. napján kelt Bf.III.232/2011/
4. számú ítéletével az első fokú határozatot felbírálta, és mind az I. r., mind a II. r. vádlottat felmentette a terhükre megállapított valamennyi bűncselekmény vádja alól. A másodfokú bíróság ítélete ellen a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség fellebbezést jelentett be az I. és a II. r. vádlottak terhére, bűnösségük megállapítása és velük szemben büntetés kiszabása érdekében. Fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában azonban arra hivatkozott, hogy a másodfokon eljárt ítélőtábla olyan mértékben nem tett eleget indokolási kötelezettségének, hogy emiatt határozata felülbírálatra alkalmatlan; ezért annak hatályon kívül helyezésére és új másodfokú eljárás elrendelésére tett indítványt. A Legfőbb Ügyészség az ügyészi fellebbezéssel egyezően tette meg indítványát (Bf.IX.152/2004.). A védő a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. Hivatkozott arra, hogy a polgári jog szerint írásbeli szerződés kötése a tényállásbeli esetekben nem kötelező, az ügyvezetők pedig soha nem járnak el személyesen a megrendelések során; kereskedelmi szerződés helyett megrendelések útján történik a beépítendő anyagok vásárlása. A fellebbezés az alábbiak szerint nem megalapozott. A Kúria, mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be.
5. §

(1)bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy mind az első, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállást azonban részben megalapozatlannak találta. Ezért tárgyalást tűzött ki, és azon bizonyítást vett fel. (Ennek megfelelően ügydöntő határozatát helyesen - szemben a másodfokú határozat fejrészében rögzítettekkel - tárgyaláson hozta meg). Ennek során az első fokú ítéleti tényállást részben kiegészítette, részben helyesbítette; erre - figyelemmel a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontjára - részben a felvett bizonyítás, részben az iratok tartalma alapján, továbbá ténybeli következtetés útján került sor, illetve a 352. §

(3)bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - bár e rendelkezést nem hívta fel - az első fokú bíróságtól eltérően értékelte a bizonyítékokat, és (elsősorban az I. r. és a II. r. vádlottak tudattartamára vonatkozóan) az irányadó tényeket az első fokú bíróságtól eltérően állapította meg. Ennek kapcsán megjegyzi a Kúria, hogy miután ebben az ügyben az ítélőtábla által a tudattartammal kapcsolatban megállapított tények - azaz az arra vonatkozóak, hogy rendelkeztek-e a vádlottak és ha igen, milyen ismeretekkel a hamis számlákban szereplő cégek fiktív voltáról, illetve a számlák hamis voltáról - nem az elkövetőknek a bűncselekményre vonatkozó érzelmi, pszichikai viszonyulásával vannak kapcsolatban, azok nem is a jogi következtetések, hanem a tényállás részét képezőek. Nem volt ugyanakkor eljárásjogi akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a történeti tényállás pontosítása és részben eltérő megállapítása mellett az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérő jogi következtetést vonjon le a terheltek bűnössége kérdésében. A legfőbb ügyészi állásponttal ellentétben az eltérő tényállás megállapítása. nem volt törvénysértő A Be. 352. §

(1)bekezdés b) pontja szerint megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróság az iratok tartalma, ténybeli következtetés, vagy felvett bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapíthat meg, ha a terhelt felmentésének vagy az eljárás megszüntetésének van helye. A másodfokú bíróságnak ezen szabály alapján törvényes lehetősége volt az első fokú ítélet tényállásától eltérő tényállást megállapítani, és ezt kellően meg is indokolta. Ezért a Be. 373. §

(1)bekezdés III. a) pontja szerinti feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés nem volt megállapítható. Ezt a bizonyítékok indokolt mérlegelésével megállapított tényállást a Kúria megalapozottnak találta, az összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz, ekként az a Be. 388. §

(1)bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban is irányadó. Erre a tényállásra figyelemmel a Kúria a felmentő rendelkezéseket megalapozottnak találta. Az első fokú bíróság - a másodfokon eljárt ítélőtábla által sem vitatott tényként - helytállóan állapította meg, hogy az a nyolc gazdasági társaság, amely a TT Kft. szállítójaként szerepelt, és amelyek kibocsátották azt a 258 számlát, amellyel összefüggésben az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét az első fokú bíróság meg is állapította, saját néven nem folytatott gazdasági tevékenységet. Ugyanígy nem vitatható az sem, hogy a TT Kft. valós gazdasági tevékenységet folytatott, és ennek során azokat a távközlési alapanyagokat, amelyeket tevékenysége során felhasznált és amelyekkel kapcsolatban a nyolc fiktív társaságtól szerzett számlákat csatolta a könyvelésében, nem ezektől a fiktív társaságoktól származtak. Az ezekből a tényekből az első fokú bíróság által levont további (elsősorban a vádlottaknak a fiktív gazdasági társaságokkal kapcsolatos tudattartamára vonatkozó), a másodfokú bíróság által mellőzött tények azonban nem helytállóak; ezek a ténybeli következtetések ugyanis nem illeszthetők zárt logikai láncba. Azt az eljárás során nem sikerült felderíteni, hogy kik voltak a TT Kft. által beszerzett áruk tényleges szállítói, és nem állapította meg - mert erre nem is volt lehetősége - az első fokú bíróság azt sem, hogy mi indokolta a ténylegesen beszerzett és fel is használt anyagokról a hamis számlák kiállítását, azokat miért nem a tényleges szállítók nyújtották be. Azt sem sikerült felderíteni, hogy amennyiben a TT Kft. nem az I. r. és a II. r. vádlott által állított módon, illetve az általuk megjelölt személyen keresztül szerezte be az alapanyagokat, akkor az miként történt, és azt sem, hogy milyen kapcsolatban álltak e vádlottak a fiktív gazdasági társaságokat képviselő, illetve alapításukban részt vevő társaikkal. Ennek ellenére tényként állapította meg az első fokon eljárt bíróság, hogy az I. r. és a II. r. vádlott tisztában volt ennek a nyolc társaságnak a fiktív voltával és azzal, hogy nem a valódi szállítóktól származó, és ily módon valótlan tartalmú bizonylatok kerültek be a könyvelésbe, és azokat annak érdekében használták fel, hogy a kft. által fizetendő ÁFA e számlák ÁFA-tartalmával csökkenthető legyen (első fokú ítélet

1. oldal
2. oldal első bekezdés). Ezeket a ténymegállapításokat főleg azzal indokolta, hogy az I. és II. r. vádlottak védekezése elfogadhatatlan. Megítélése szerint ezt több körülmény is igazolta. Így a fiktív cégekkel nem kötött a TT Kft. írásbeli szerződést, holott partnereivel - legalábbis a megrendelőikkel - egyébként írásban szerződött, pályázatokat készített, részben pedig a csaknem két éven át - egyetlen további cégen túl - kizárólag ezeknek utalt át jelentős összegeket, és emiatt az írásbeli szerződés elvárható lett volna (első fokú ítélet
3. oldal utolsó bekezdés,
4. oldal első bekezdés). Hivatkozott arra is, hogy ezekről a cégekről más, hasonló tevékenységet folytató társaságok tanúként meghallgatott képviselői nem is tudtak, és teljesen életszerűtlennek tartotta azt, hogy az ezeket a társaságokat képviselő személlyel a II. r. vádlott kizárólag a saját telefonján tartotta a kapcsolatot, nem pedig a kft. „céges" készülékén keresztül, ugyanakkor annak telefonszámát nem tudta megmondani. A fentiekből azt a következtetést is levonta, hogy minderre a valós szállítók kilétének elkerülése érdekében volt szükség (első fokú ítélet
5. oldal első bekezdés). E következtetések alátámasztására azonban nem állt rendelkezésére a vádlottak védekezését cáfoló közvetlen bizonyíték - így sem tanúvallomás, sem szakértői vélemény, sem okirati vagy tárgyi bizonyíték -, csak közvetett bizonyítékok alapján következtetett minderre és ezen keresztül az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségére is. A könyvszakértő megállapításai is kitértek arra, hogy könyvszakértői módszerrel a számlák fiktivitását nem lehet megítélni. A terhelti cég pedig ténylegesen működő gazdasági társaság volt, tényleges költségekkel és tényleges árbevétellel. Tárgyalási meghallgatásán a szakértő arra is kitért, hogy hihető gazdasági eseményekről szóltak a számlák. Ezen túl önmagában az, hogy a vádlottak által SP-nek nevezett és előadásuk szerint a nyolc fiktív cég nevében eljáró személynek a kilétét nem lehetett felderíteni, még akkor sem teszi kétséget kizáró bizonyossággal megállapíthatóvá azt, hogy e személy nem is létezett, ha a rá vonatkozó vádlotti vallomásban hiányosságok voltak felfedezhetőek. A fentiek alapján ugyanis nem zárható ki az, hogy valaki anélkül, hogy a valódi szállítók kilétét felfedte volna, magát SP-nek kiadva tartott üzleti kapcsolatot a II. r. vádlottal, és szállított árut a gazdasági társaságnak azt a látszatot keltve, hogy a fiktív cégek nevében jár el. Ugyanígy nem elegendő a vádlottak védekezésének megdöntésére az a körülmény, hogy nem kötöttek a szállításokról írásbeli szerződést, különösen arra figyelemmel, hogy azt jogszabály nem is írta elő. Természetesen kétségeket ébreszthet a vádlottak szavahihetőségét illetően az a körülmény is, hogy a SP-nek nevezett üzletkötő telefonszámát a II. r. vádlott nem tudta megjelölni, ahogy az is, hogy az áruk szállítását végző járművekre vonatkozó előadása kapcsán is merültek fel kételyek. Azonban az első fokú bíróság által értékelt közvetett bizonyítékokból - ahogy azt az ítélőtábla is kifejtette - a vádlottak védekezése kapcsán felmerülő aggályok ellenére sem vonható le egyértelmű következtetés arra, hogy a vádlottak milyen ismeretek birtokában voltak az áruk származását illetően. Ahogy arra ugyanis az ítélőtábla is utalt a könyvszakértői véleményre hivatkozva: a TT.Kft. a vád tárgyát képező számlákon szereplő árukat fel is használta, az azokon feltüntetett áruk a kft. által kibocsátott számlákon feltüntetettekkel gyakorlatilag megegyeztek (másodfokú határozat
6. oldal negyedik bekezdés). Miután az nem volt megállapítható, hogy az áruk szállítói ténylegesen kik voltak, azok a közvetett bizonyítékok, amelyeket az első fokú bíróság a tényállás megállapításánál figyelembe vett, nem alkottak olyan zárt logikai láncot, amely alapján kétséget kizáró módon megállapítható lett volna, hogy a beszerzésekre nem a vádlottak által előadottak szerint került sor, és az áruk valódi származásáról és a felhasznált számlák valótlan voltáról a vádlottak szükségszerűen ismeretekkel rendelkeztek. Az, hogy a vádlottaknak a másodfokú tárgyaláson tett, az általuk SP-ként megnevezett személyre, illetve a II. r. vádlottnak a korábbi telefonjára vonatkozó előadása esetlegesen aggályos, szintén nem tette logikailag olyan zárt lánccá a bizonyítékokat, amelyek alapján egyértelműen meg lehetett volna állapítani a bűnösségüket megalapozó tényeket. Az állandó bírói gyakorlat szerint a bűnösséget megalapozó tényállás megállapítására a közvetett bizonyítékok csak akkor alkalmasak, ha a bizonyítandó tényen kívül minden más tény lehetősége kizárt. Amennyiben nem zárható ki, hogy a vádlottak védekezésének is megfelelhetnek a tények, vagy akár attól eltérően, de más tényekre is lehet azokból következtetni, azok nem alkotnak zárt logikai láncot, és nem alkalmasak a bűnösség kétséget kizáró módon történő bizonyítására. (Ennek megfelelően foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság a BH 2003/
7. szám alatt közzétett eseti döntésében is.) Miután a bizonyítékok nem voltak elegendőek annak a kétséget kizáró módon történő megállapítására, hogy a kft. által felhasznált anyagokat a II. r. vádlott nem szerezhette be az általa SP-nek nevezett személytől, és a vád tárgyává tett számlák valótlanságával ő is és az I. r. vádlott is tisztában volt, nem nyert kétséget kizáró módon bizonyítást az sem, hogy ennek tudatában használta fel az I. r. vádlott a valótlan számlákat a kft. ÁFA-fizetési kötelezettségének csökkentése érdekében, és így jogellenesen csökkentette ÁFA-adónemben az adóbevételt 1999-
8. közötti időszakban 157 063 101 forinttal. Lényegében ezzel összhangban áll a másodfokú határozat indokolása is. Mindezekre figyelemmel a Kúria a megtámadott határozatot a Be.
9. §-a alapján helybenhagyta. A fellebbezés kizártságára vonatkozó rendelkezés a Be.
10. §

(4)bekezdésén alapul. Budapest,

1. június
2. Dr. Mészár Róza s. k. a tanács elnöke, Dr. Csák Zsolt előadó bíró, Dr. Belegi József s. k. bíró s. k. A Debreceni Ítélőtábla Bf.III.232/2011/
3. számú ítélete az I. rendű és a II. rendű vádlottra vonatkozó részében a Kúria Bhar.I.364/2012/
4. számú végzése folytán
5. év június hó
6. napjával kezdődő hatállyal jogerős. Dr. Mészár Róza s. k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő MTné