Bf.155/2013/5 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés I. fordulatába ütköző testi sértés bűntettében állapította meg. Ezért 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte a vádlott korábbi ügyében kiszabott 6 hónap fogházbüntetés végrehajtását is, valamint rendelkezett a bűnjelről és kötelezte a vádlottat az első fokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. Az első fokú ítélettel szemben ellenérdekű fellebbezéseket jelentettek be: - az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamának súlyosítása, - a vádlott és védője egyezően elsődlegesen enyhébb minősítés, a cselekmény súlyos testi sértés bűntettének minősítése, másodlagosan a kiszabott büntetés jelentős enyhítése végett. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség átiratában, illetve a fellebbezési nyilvános ülésen jelenlévő ügyész perbeszédében a vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta. A tényállás kisebb mértékű helyesbítése, valamint a bűnösségi körülmények kiegészítése mellett az első fokú ítélet megváltoztatását és a kiszabott szabadságvesztés, valamint közügyektől eltiltás tartamának súlyosítását indítványozta. Észrevételezte, hogy a vádlott anyjának neve helyesen (

1. sz. név). A védő fellebbezését a nyilvános ülésen azonos tartalommal tartotta fenn. Perbeszédében elsődlegesen azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlott által elkövetett cselekményt súlyos testi sértés bűntettének minősítse arra figyelemmel, hogy a vádlott tudata nem terjedt ki az életveszélyes sérülés bekövetkezésének a lehetőségére és ezen kívül a cselekmény egyébként sem volt alkalmas ilyen sérülés okozására. A cselekmény eltérő minősítésére tekintettel indítványozta a kiszabott büntetés lényeges enyhítését. A védői álláspont szerint az elsőfokú bíróság szerinti minősítés helybenhagyása esetén is eltúlzottnak tekintendő a szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartama. E körben arra hivatkozott, hogy az első fokú ítéletben megállapított tényállás szerint is a vádlott volt az, aki hosszú ideje gondoskodott élettársáról. Nyomatékos enyhítő körülményként kérte figyelembe venni azt, hogy a sértett a vádlottnak megbocsátott, és az elsőfokú eljárás során úgy nyilatkozott, nem kéri élettársa megbüntetését. A másodfokú bíróság a fellebbezéseket minden irányban alaptalanoknak ítélte, ugyanakkor osztotta az ügyésznek a tényállás és a bűnösségi körülmények kiegészítése körében tett észrevételeit. A másodfokú bíróság a Be.
2. §

(1)bekezdése szerint eljárva a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával folytatta le. Ügyfelderítési kötelezettségének eleget téve beszerezte mindazon bizonyítékokat, amelyek a tényállás teljes körű felderítéséhez szükségesek voltak. A beszerzett bizonyítékokat egyenként és egymással összevetve megvizsgálta és megalapozott indokát adta annak, mely bizonyítékokra figyelemmel vetette el a vádlotti védekezést. A bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállása túlnyomórészt megalapozott, azt az ítélőtábla az iratok alapján a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja szerint eljárva a következőképp helyesbítette: A vádlott nem egy alkalommal, hanem többször volt büntetve, amelyek közül a legutolsó az első fokú ítéletben részletezett elítélése. Ez alkalommal a vádlottat a Szentesi Városi Bíróság folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége és ittas Bf.I.155/2013/

1. járművezetés vétsége miatt ítélte végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre. A vádlott nem két és fél deciliter, hanem két és fél liter űrtartalmú konyhai fazékban forralta fel háromszor a vizet (első fokú ítélet
2. oldal utolsó bekezdése e tekintetben elírást tartalmaz). A vádlott nem
3. május
4. napján, hanem
5. április
6. napján hívott mentőket az élettársához (az első fokú ítélet
7. oldal
8. bekezdése tévesen jelölte meg a hónapot). Egyebekben az első fokú ítélet tényállása hiánytalan, azt az előbb írt helyesbítésekkel a másodfokú bíróság a felülbírálat során irányadónak tekintette. A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és a bűncselekmény minősítése is törvényes. A vádlott maga sem vitatta, hogy felelős a sértett sérüléseiért, de azt tagadta, hogy szándéka, illetve tudata kiterjedt volna az életveszélyes eredmény bekövetkezésének a lehetőségére. A bűncselekmény eltérő minősítésére irányuló védelmi fellebbezések azt is sérelmezik, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a vádlottnak azt a védekezését mely szerint a sértett háromszori leforrázása nem eredményezhetett életveszélyes állapotot. E körben a vádlott az első fokú tárgyaláson arra hivatkozott, hogy amikor saját magát forrázta le és a sérülése súlyosságáról az orvosát megkérdezte, az orvos határozottan cáfolta az életveszélyes sérülés keletkezésének a lehetőségét. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában a vádlottnak ezzel a védekezésével is részletesen foglalkozott. Helyesen mutatott rá arra, hogy az igazságügyi alap- és kiegészítő orvosszakértői vélemény szerint a sértett alultápláltsága, legyengült, kiszáradt állapota, és az égési sérülések folytán kialakult sokkos állapot eredményezte együttesen a közvetett életveszélyes állapotot. A tanúként kihallgatott, a sértett elsődleges ellátását végző (
9. sz. név)mentőtiszt pedig arra is rámutatott, hogy az égési sérülések súlyossága a megégett testfelületek nagyságától és a testfelületet érő hőhatástól is függ. A sértett testfelületének mintegy 18%-án alakult ki másodfokú égési sérülés. Ezzel szemben a vádlott által becsatolt orvosi látlelet szerint a vádlott a lábszárát forrázta le, ami nyilvánvalóan nem eredményezhet életveszélyes állapotot. Az elsőfokú bíróság ítéleti tényállását a vádlottnak a nyomozás során tett, részleteiben ellentmondásos ténybeli beismerő vallomására alapította. A sértett ugyanis a tárgyaláson élt abszolút mentességi jogával és mint a vádlott hozzátartozója, jogszerűen tagadta meg a vallomástételt. Ezért a sértettnek a nyomozás során tett vallomása bizonyítékként nem volt értékelhető. A vádlott viszont maga is elismerte, hogy a sértettet háromszor öntötte le a két és fél literes fazékban forralt vízzel. Minden egyes alkalommal ellenőrizte a víz hőfokát, így ő maga is tisztában volt azzal, hogy az túlságosan forró a fürdetéshez. Ezt a sértett is a vádlott tudomására hozta, hiszen minden egyes alkalommal kiabált, jajveszékelt, amikor a vádlott a forró vizet ráöntötte. E vádlotti magatartásból az elsőfokú bíróság megalapozottan vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott egyenes szándéka testi sértés okozására irányult. A sértett legyengül fizikai állapotából, a nagyobb testfelületet érő forrázásból az következik, hogy a vádlott tudatában az ekövetéskor felmerült a súlyosabb, akár életveszélyes sérülés bekövetkezésének a lehetősége is, de eziránt közömbös maradt. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott magatartása nem a Btk.
10. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdése szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettét, hanem a Btk. 170. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés

1. fordulata szerint minősülő életveszélyt okozó testi sértés bűntettét valósította meg oly módon, hogy az eredményre mint a bűncselekményt súlyosabban minősítő körülményre a vádlott eshetőleges szándéka terjedt ki. A vádlott azt is észlelte, hogy a sértettnek égési sérülései keletkeztek. Éppen azért hintőporozta be a sértett hátát, hogy a ruházata ne ragadjon bele a sebbe. Ennek ellenére a vádlott nem hívott a sértetthez orvosi segítséget, hanem begyógyszerezte, hogy nyugodtan aludjon. Az orvostudományban járatlan vádlottnak is tisztában kellett lennie azzal, hogy az általa észlelt nagy kiterjedésű égési sérülések olyan súlyosak, hogy azok a fizikailag legyengült állapotban lévő sértettnél akár súlyosabb eredmény, életveszélyes állapot bekövetkezésére is alkalmasak. Mindezek ellenére a vádlott csak másnap délután értesítette a hatóságot a sértett állapotáról, miután észlelte, hogy a sértettel alig tud kommunikálni. Ez is azt támasztja alá, hogy a vádlott a bekövetkezett eredménybe belenyugodva valósította meg a cselekményt. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla alaptalannak találta a bűncselekmény eltérő minősítésére irányuló védelmi fellebbezéseket. Bf.I.155/2013/
2. A bűnösségi körülményeket vizsgálva az ítélőtábla mellőzte annak enyhítő körülménykénti értékelését, hogy a vádlott ténybeli beismerő vallomást tett, hiszen az nem terjedt ki a bűnösség beismerésére (
3. BKv. II/
4. pont). Az ítélőtábla további enyhítő körülményként értékelte a vádlottól függetlenül bekövetkezett időmúlást. További súlyosító körülmény a testi épség elleni bűncselekmények elszaporodottsága, és a nagy fájdalommal járó, kegyetlen elkövetési mód. Az így kiegészített és helyesbített bűnösségi körülményekre is figyelemmel az ítélőtábla alaptalannak találta a kiszabott büntetések megváltoztatására irányuló fellebbezéseket. A Btk.
5. §

(6)bekezdése szerinti testi sértés bűntettének büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés. E büntetési tartamnak az elsőfokú bíróság által is hivatkozott, a Btk. 83. §

(2)bekezdésében írt középmértéke 5 év szabadságvesztés. Az elsőfokú bíróság ennél 1 évvel enyhébb szabadságvesztést szabott ki a vádlottal szemben, amit a figyelembe vett enyhítő körülmények, illetve azok nyomatéka tett indokolttá. Az ítélőtábla által további enyhítő körülményként figyelembe vett időmúlásra tekintettel a másodfokú bíróság nem tartotta indokoltnak a kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamának súlyosítását. A vádlott többszörös elítélésére, a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatti elkövetésre és arra figyelemmel, hogy a bűncselekményt a gyakorlatilag védekezésre képtelen közeli hozzátartozója sérelmére ittas állapotban követte el, az ítélőtábla a szabadságvesztés enyhítésére irányuló fellebbezéseket is alaptalanoknak találta. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb büntetés alkalmazása már a büntetési célok megvalósítását veszélyeztetné. Az elsőfokú bíróság a közügyektől eltiltás tartamát is a bűncselekmény tárgyi súlyával és az elkövető személyében rejlő társadalomra veszélyességgel arányban álló tartamban határozta meg. Helyesen rendelkezett a vádlott korábbi ügyében alkalmazott, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendeléséről is, annak jogszabályi alapja azonban helyesen a Btk. 91/A. § b) pontja. Ezért ezt a másodfokú bíróság helyesbítette. Az elsőfokú bíróság egyéb rendelkezései is törvényesek és jogszabályi hivatkozásai is pontosak. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket minden irányban alaptalanoknak találta, ezért az első fokú ítéletet a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlottat a Be. 381. §

(1)bekezdése alapján - figyelemmel a Be. 338. §

(1)bekezdésére is - kötelezte a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. Az iratok alapján megállapította, hogy a vádlott anyjának neve helyesen: (1. sz. név). A végzés ellen a Be. 386. §

(1)bekezdése alapján fellebbezésnek nincs helye. Szeged,

1. június
2. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. Dr. Cserháti Ágota sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Sefta Márta dr. sk. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.155/2013/
3. számú végzése és a Szegedi Törvényszék 1.B.834/2011/
4. számú ítélete a jelen végzés folytán a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. június
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke