Pf.20630/2013/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében, a Pp. 342. §

(1)-

(2)bekezdésében, valamint a Pp. 343. §

(1)bekezdésében, továbbá a Pp. 206. §

(1)bekezdésében és a Pp. 164. §

(1)bekezdésében foglalt szabályokra. Vizsgálta, hogy a felperes által kifogásolt közlések a valóságnak megfelelnek-e, illetve azok tényállításoknak, vagy véleménynek minősülnek-e. Az alperes azon hivatkozása okán, miszerint a kifogásolt közléseket tartalmazó írás publicisztika, kifejtette, hogy a sajtó-helyreigazítás szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a közleménynek mi a műfaja, már csak azért sem, mert a publicisztika is tartalmaz tényeket, illetve tényekből levont következtetéseket. Kifejtette, hogy a perrel érintett írásban több tényállítás, összefoglaló vélemény és emellett rész-vélemények is szerepelnek. A felperes által kifogásolt azon közlés, miszerint „a színházat megszüntette ...", olyan kategorikus kijelentés, amit a cikket szerzõ tanú véleményként próbált beállítani akként, hogy ha szakmai mércével nem mérhetõ darabokat játszanak egy színházban, akkor ennek következtében lehet az a véleménye, hogy az megszûnt. Rámutatott arra az elsőfokú bíróság, hogy a közléseket nem a szűk szakma, hanem az átlagolvasó szempontjából kell értelmezni, különös tekintettel arra, hogy a közlemény nem szakmai, színházkritikai folyóiratban jelent meg. A kifogásolt szövegrészletet környezetéből kiragadni nem lehet, ráadásul a sérelmezett közlést a szerző egy bekezdésen belül háromszor hangsúlyozottan is kiemelte. Megállapította, hogy azon állítás, miszerint a felperes a ... működtetett színházat bezárta, nem felel meg a valóságnak. Ugyanis ha abból indul ki, hogy a ... soha nem volt a szó klasszikus értelmében vett színház, akkor azt meg sem lehet szüntetni, ha pedig a színház szó köznapi jelentését vesszük figyelembe, akkor az állapítható meg, hogy a ... színház a mai napig működik. Ennek megállapítása a színikritikus véleménynyilvánítási szabadságát nem sérti. A felperes által sérelmezett másik, „állami pénzből fenntartandó magánszínház" kifejezés vonatkozásában azt állapította meg, hogy az alperes hamis színben tüntette fel a valóságot, miután a közlés azt a szükségszerűséget fejezte ki, hogy a felperes magánszínházát állami pénzből kell fenntartani, holott a privatizációra pontosan azért került sor, mert az állam számára már nem volt racionális 2011. évtől kezdődően az intézmény finanszírozása. A perköltségviselés kérdésében a Pp. 78. §

(1)bekezdése és a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdés a) pontja alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan az első fokú ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróságnak új eljárás lefolytatására, új határozat meghozatalára történő utasítására tett indítványt. Hivatkozott arra, hogy a sérelmezett újságcikk szerzője, ... színházi kritikus az írásában azt az általa érzékelt színházi, kultúrpolitikai trendet kívánta több példával érzékeltetni, amely szerint - ahogy erre a cikk címe is utal - „..." a hazai színházi életben, ahol olyan „szakemberek" jutnak színházvezetői pozícióhoz, színházi tulajdonhoz, vagy kapnak kiemelt összegű állami támogatást, akik ezt nem érdemelnék meg. A cikk műfaja is arra utal, hogy a szerző a tárgyalt ügyről a kritikáját, véleményét kívánja az olvasók elé tárni. Álláspontja szerint a cikk egésze és a felperes által vitatott cikkrészletek is véleménynyilvánításnak minősülnek. Kifejtette, hogy mind ... tanúvallomásából, mind a csatolt okirati bizonyítékokból az derül ki, hogy ... nem színház, hanem egy művelődési ház működött, amelynek volt színházterme is. A ...ban számtalan egyéb programot tartottak, és hosszú időn keresztül évente megrendezésre került egy, az országban akkor egyedülálló stúdiószínházi találkozó is. A cikk meg is magyarázza azt a kifogásolt mondatrészt, amely szerint a felperes megszüntette volna a ... színházat. Ha a cikk egész, a felperessel, a ...val, a ...nel foglalkozó gondolatmenetét a PK

1. számú állásfoglalás szellemében egyben olvassák, megállapítható, hogy „a megszüntette a színházat" kifejezés nem más, mint egy metafora. A felperes a ... vezetőjeként nem szervezte meg egyetlen alkalommal sem a vidéki színtársulatok számára a stúdiószínházi találkozót, ott már nem szerepeltek vidéki társulatok, azaz megszüntette a színházat, vége lett a színháznak. Ezen metafora használatával a szerző a véleményét nyilvánította ki. Az „állami pénzből fönntartandó magánszínház" szókapcsolat azt jelenti, hogy a színház működéséhez, fenntartásához állami pénzekre lesz szükség. Ezen közlés ugyancsak a szerző véleményének minősül, hiszen nem a „fönntartott", hanem a „fönntartandó" kifejezést használta. Annak igazolására, hogy a felperes által tulajdonolt és képviselt ... jogosulttá vált a központi költségvetésből származó állami támogatásra, becsatolta a ... képviselőtestületének ... számú határozatát, amely szerint az önkormányzat három éves időtartamra közszolgáltatási szerződést kötött a ...-vel. E körben hivatkozott a
2. évi XCIX. törvény
3. §.

(1)-

(2)bekezdésében, 11. §

(3)bekezdésében, 15. §

(2)bekezdésében és a

1. §-ában foglaltakra. Emellett sérelmezte az elsőfokú bíróság ítéletének téves, illetve a tényeknek ellentmondó indokolását azzal, hogy ha ... színház nem volt, csak művelődési ház, akkor nem lehet a színház megszüntetése tényállítás. Hivatkozott az első fokú ítélet téves gondolatmenetére, téves szövegértelmezésére, a színház működésével kapcsolatos ellentétes megállapításaira, a kifogásolt szavak helyes értelmezésére. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyására irányult. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott ítéletet hozott, amelyben helytálló következtetéseket vont le a kereset tárgyává tett kijelentések tekintetében. Utalt arra, hogy az alperes a sajtóperekben előírt szigorú bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Az alperes fellebbezése nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján helytállóan állapította meg a tényállást, az arra alapított jogkövetkeztetésével és érdemi döntésével egyetértett, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp.
2. §

(2)bekezdése és a Pp. 254. §

(3)bekezdése alapján helybenhagyta. Az elsőfokú eljárás során nem merült fel olyan eljárási szabálysértés, amely az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését indokolhatta volna, ilyen okot a fellebbezés sem jelölt meg. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes által kereset tárgyává tett közlések tartalmát sem metaforának, sem véleménynyilvánításnak tekinteni nem lehetett, e körben a másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság által kifejtetteket. Az elsőfokú eljárás során meghallgatott ... tanúvallomása nem volt alkalmas az alperes által írtak valóságának alátámasztására. A tanú által előadott sajátos álláspont a perbeli jogvitában nem volt elfogadható, miután a leírtakat azok köznapi jelentéséből kiindulva az átlagolvasó szempontjából szükséges megítélni a PK

1. számú állásfoglalásban írtaknak megfelelően. Kétségtelen, hogy a perbeli írás egy színházkritikus tollából származik, azonban a színházi előadásokról írt bírálat, kritikai szabadság sem terjedhet addig, hogy valótlan tények közlésére kerüljön sor az adott sajtóban. A PK
2. számú állásfoglalás I. pontja alapján a sajtóközlemény kifogásolt tényállításának valóságát a sajtószerv köteles bizonyítani. Az olyan sajtóközlemény valóságát is általában a sajtószerv köteles bizonyítani, amely híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más szerv (sajtószerv) közleményét. A sajtó-helyreigazítási eljárásban a bizonyítás sajátos, speciális szabályai érvényesülnek. A tényállítások valótlanságának bizonyítását nem lehet megkövetelni attól a személytől, akire az állítások vonatkoznak, ezért a személyiségi jogok védelme és az olvasók valósághű tájékoztatása érdekében az várható el, hogy a sajtó csak olyan tényállításokat közöljön, amelyek valósága bizonyítható. Ezen bizonyítási kötelezettségének a perben az alperes nem tudott eleget tenni. A jogvita elbírálásakor azt kellett értékelni, hogy a perbeli cikk megírásakor fennálló információk alapján valósnak tekinthetők-e az abban leírt, felperes által kifogásolt közlések. Az állítások valóságtartalmát sem a tanú vallomása, sem a becsatolt okirati bizonyíték nem támasztotta alá. Az ítélet meghozatalát követően előterjesztett bizonyíték értékelésére a másodfokú eljárásban azért nincs lehetőség, mert az nem a cikk megírásakor fennálló helyzet bizonyítására vonatkozik, hanem az azt követő időszakra, emellett nem is támasztja alá az alperes által közölteket. A perköltségviselés kérdésében a másodfokú bíróság a Pp.
3. §-án keresztül érvényesülő Pp.
4. §

(1)bekezdése alapján döntött és a pervesztes alperes által szerkesztett lap kiadóját kötelezte a felperes javára a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §

(1)és

(5)bekezdése alapján megállapított ügyvédi munkadíjból álló perköltség, valamint a per tárgyi illetékfeljegyzési joga folytán a Magyar Állam által előlegezett fellebbezési illeték megfizetésére, figyelemmel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdésében foglaltakra. Budapest,

1. május
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Hercsik Zita s.k. elõadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselõ Dr. Kisbán Tamás s.k. bíró