Pf.20070/2013/7 – Pécsi Ítélőtábla

Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.070/2013/

1. szám A Pécsi Ítélőtábla a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Magyar György ügyvéd, ügyvédi iroda címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - a Király Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Király László ügyvéd, ügyvédi iroda címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt a Zalaegerszegi Törvényszéken indított perében a
2. november
3. napján kelt 6.P.21.385/2010/
4. számú közbenső ítélet ellen az alperes részéről
5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő közbenső ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 20.000 (húszezer) forint másodfokú eljárásban felmerült költséget. A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperest
6. október
7. napján lopás bűntettének gyanúja miatt előállították az L. Rendőrkapitányságon. Az előállító helyiségben történt elhelyezését megelőzően L. B. rendőr törzsőrmester a felperes ruházatát átvizsgálta, a nadrágján lévő derékszíjat azonban nem vette el. A felperest a
8. számú előállító helyiségben helyezték el, amelynek ajtaja teljesen zárt volt, csak a felül kialakított, fémellenzővel takart üvegezett kémlelőnyíláson lehetett belátni. Az előállító helyiségben kamerát szereltek fel, az azonban a helyiséget teljes terjedelmében nem mutatta. A felperes kb. 15 óra és 15 óra 10 perc között a nála lévő derékszíjnak az ablakrácson történő átfűzésével önakasztást hajtott végre. A szolgálatát 14.50 órakor megkezdő H. J. rendőr törzsőrmester fedezte fel a félig ülő helyzetben lógó felperest, és azonnal elrendelte a zárka kinyitását és a mentőszolgálat riasztását. Az előállító helyiség ajtajának - első alkalommal sikertelenül megkísérelt - kinyitását követően az eszméletlen állapotban lévő felperest a nadrágszíjról leemelték, majd megkezdték újraélesztését. Az önakasztás következtében a felperesnél agyi oxigénhiányos állapot lépett fel, amely súlyos személyiség- és viselkedészavarban megnyilvánuló idegrendszeri működési rendellenességhez vezetett. Önálló életvezetésre alkalmatlanná vált, az ügyei viteléhez szükséges belátási képességét teljes mértékben elveszítette, ezért a bíróság cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte. Az S. Megyei Bíróság Katonai Tanácsa a
9. május
10. napján kelt
11. számú ítéletével megállapította L. B. rendőr törzsőrmester bűnösségét szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségében. Határozatát az F. Ítélőtábla Katonai Tanácsa a
12. december
13. napján kelt
14. számú végzésével helybenhagyta. A felperes keresetében vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítésére kérte az alperest kötelezni. Állította, hogy előállítása jogellenes volt, mert nem volt olyan ismert ok, amely indokolttá tette volna az előállító helyiségben történő elhelyezését, az édesanyjával való kapcsolattartást pedig annak ellenére nem engedélyezték, hogy előállításakor fiatalkorú volt. Hivatkozott arra, hogy a korábbi rendőrségi igazoltatások és büntetőeljárások során kifejtett rendőrségi fellépés frusztráló hatása, illetőleg a vele szemben alkalmazott, az előállítása során tanúsított rendőri magatartás folyományaként olyan zaklatott állapotba került, hogy helyzetéből más kiutat nem látott, mint életének kioltását. Álláspontja szerint a fogdaszabályzat rendelkezései értelmében a nadrágszíj nem maradhatott volna nála, illetve az előállító helyiség nem volt alkalmas az ellenőrzésre és megfigyelésre, mert a kamera látószöge olyan beállítású volt, hogy azon az önakasztás helye nem látszott. Az alperes a kereset elutasítását és a felperesnek perköltségben való marasztalását kérte. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a felperes jelenlegi állapota saját magatartásának, az önakasztásnak a következménye, másrészt utalt arra, hogy a felperes fiatal kora ellenére többször került összeütközésbe a törvénnyel, ezért tettének elkövetésében a szülői reakciótól való félelem is szerepet játszott. Álláspontja szerint az őrzés körülményei, illetve a nadrágszíj elvételének elmulasztása semmilyen formában nem hozhatók okozati összefüggésbe a történtekkel. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy a felperest a
15. október
16. napján elkövetett önakasztása folytán ért károkért az alperest 50%-os mértékben kártérítési felelősség terheli. Határozatának indokolása szerint a felperes előállítása nem volt jogszerűtlen, mert a sértetti bejelentésre figyelemmel alaposan gyanúsítható volt bűncselekmény elkövetésével. Alaptalanul hivatkozott arra is, hogy édesanyjával a kapcsolatot nem tudta felvenni, vele ugyanis telefonon érintkezett, azt pedig a tanúvallomások nem támasztották alá, hogy a korábbi rendőri intézkedésektől való félelem bármilyen módon közrehatott volna az önakasztásban. Ugyanakkor a katonai bíróság jogerős ítéletéből megállapíthatóan az alperes alkalmazottja, L. B. rendőr törzsőrmester mulasztott, amikor a felperes ruházatának átvizsgálásakor a nadrágon lévő derékszíjat nem vette el, megteremtve ezzel az önakasztás lehetőségét. Az alperes kártérítési felelősségét azonban nem csupán a ruházat felületes és hanyag átvizsgálása, hanem az őrzés nem megfelelő körülményei is megalapozzák. Az előállító helyiség teljesen zárt ajtaja a betekintést lehetetlenné tette, az ablakvédő rácsozat alkalmas volt kötelek, nadrágok, pólók rögzítésére, a felszerelt kamera pedig a rossz beállítás miatt az önakasztás helyét nem mutatta. Bár az elsőfokú bíróság a szakértői vélemények alapján sem látta bizonyítottnak azt az alperesi hivatkozást, hogy a felperest esetleges pszichés beállítottsága, környezetének ráhatása motiválta volna tettének elkövetésében, arra figyelemmel, hogy közvetlenül az önakasztás idézte elő károsodását, a felperes 50%-os mértékű közrehatását állapította meg. Az elsőfokú bíróság közbenső ítélete ellen az alperes fellebbezett, amelyben elsődlegesen annak megváltozatását, és a kereset elutasítását, másodlagosan a közrehatás arányának reá nézve kedvezőbb mértékben való meghatározását kérte. Álláspontja szerint a katonai bíróság ítéletében felhívott jogszabályokból egyértelműen nem vezethető le az a kötelezettség, hogy az előállítottól a nadrágszíjat el kell venni. Ennek azért tulajdonított jelentőséget, mert a szolgálat ellátására vonatkozó rendelkezések megszegése, és így az elkövető bűnössége abban az esetben is megállapítható, ha pusztán a szakmai gyakorlat szerinti eljárást mulasztja el, ezzel szemben a közigazgatási jogkörben okozott károkért való felelősség csak abban az esetben áll fenn, ha a közigazgatási szerv valamely, a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező, intézkedő tevékenységével kapcsolatos írásbeli előírást szeg meg. Ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy egy teljesen ártalmatlannak látszó és a jogszabály szerint a fogva tartott birtokában tartható tárggyal is megvalósítható rendkívüli esemény, vagyis az előrelátásnak van egy olyan határa, amelyen túl az már nem elvárható. Hivatkozott arra is, hogy a felperes esetében semmi sem utalt arra, hogy valamilyen önkárosító cselekményre készülne. Az előállító helyiségben történt elhelyezése előtt teljesen racionálisan gondolkodott és viselkedett, így a rendőrségnek nem volt oka arra, hogy a vele szemben fokozottan körültekintően járjon el. Jogellenes magatartás hiányában pedig az okozott károkért való felelőssége nem állapítható meg. Kártérítési felelősségének megállapítása esetére kérte a kármegosztás arányának reá nézve kedvezőbb megállapítását, mert az önakasztást végrehajtó károsulti magatartás jelentősebb mértékű volt, mint a rendőrség alkalmazottjának a büntető ítéletben megállapított mulasztása. A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság az ítéleti tényállást helyesen állapította meg, az abból levont jogi következtésekkel és a közbenső ítéletben kifejezésre jutó érdemi döntésével is egyetértett a másodfokú bíróság. A perben nem volt vitatott, hogy az alperesnél hivatásos rendőri szolgálatot teljesítő, az előállításkor a felperes ruházatának átvizsgálására köteles L. B. rendőr törzsőrmestert a katonai bíróság bűnösnek mondta ki szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségében. A jogerős határozat szerint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 62/
17. IRM rendelet 51.§-ának