Bf.34/2013/9 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés III/a) pontjára utalással, az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítésére hivatkozva - másodlagosan hatályon kívül helyezést kezdeményeztek. A másodfokú bíróság a jogorvoslatokkal megtámadott határozatot a Be.348.§

(1)bekezdése alapján - a Be.348.§

(2)bekezdésében írt korlátok között - az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Nem volt tehát annak tárgya az a felmentő, illetve eljárást megszüntető rendelkezés, melyet az ügyész nem sérelmezett. Az elsőfokú bíróság a bizonyítást a perrendi előírások megtartásával folytatta le, olyan részletességgel, hogy az ügyben felmerülő valamennyi ténybeli és jogi kérdésben megnyugtatóan állást lehetett foglalni. A bizonyítási eljárást a társasági adóhiány megállapítását célzó szakértői vélemények beszerzése után, a tizennegyedik tárgyalási napon nyilvánította befejezettnek, azt követően, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága által tett feljelentést, annak mellékleteit, a megkeresésekre adott válaszokat, a cégmásolatokat, valamint a felszámolás és az adóhatósági eljárás iratanyagát - a Be.301.§

(1)bekezdésében írt rendelkezés szem előtt tartásával - ismertette. További sajátossága volt az eljárásnak, hogy a vád tárgyává tett és az ügyben központi jelentőséggel bíró számlák közvetlen vizsgálatára oly módon is sor került, hogy azokat az elsőfokú bíróság a tanúkihallgatások során a kikérdezett személyek elé tárta. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága a ......, ......utca

1. szám alatti székhelyű kft
2. költségvetési kapcsolatainak utólagos ellenőrzése során I.rendű vádlottat a
3. évi május hó
4. napján hallgatta meg. Előadásának jegyzőkönyvbe foglalásakor az adóhatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló
5. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit maradéktalanul érvényre jutatta, mindenekelőtt azzal, hogy a Ket.51.§

(1)bekezdése alapján az ügyfélként jelenlévő I.rendű vádlottat figyelmeztette a nyilatkozattétel megtagadásának a jogára, majd arra, hogy együttműködésének hiányában a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. I.rendű vádlotta hozzá intézett kérdésekre ennek ismeretében válaszolt, hangsúlyozottan anélkül, hogy magára nézve terhelő adatokat szolgáltatott volna. A büntetőeljárásban - a Be.78.§

(1)bekezdésében írtak szerint - minden bizonyítási eszköz szabadon felhasználható, azzal a korlátozással, hogy a bűncselekmény útján, más tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával megszerzett tények értékelése és figyelembe vétele tilalmazott. A jelen ügyben azonban erről szó sem volt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ugyanis a más eljárásban készült jegyzőkönyv bizonyítékként történő felhasználásának semmiféle akadálya nincs, ha a szóban forgó okirat kiállításakor, az abban feltüntetett nyilatkozat rögzítésekor az adott eljárásra vonatkozó előírásokat ellenőrizhető módon megtartották. Márpedig a közigazgatási eljárásban az ügyfelet kizárólag a nyilatkozattétel megtagadásának a lehetőségére kell figyelmeztetni, illetve arra, hogy a válaszadás előli elzárkózása milyen következményekkel járhat. Ha ez megtörtént, az eljárási cselekmény foganatosítása szabályosnak tekintendő. Ekként törvényesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az adóhatósági eljárásban készült jegyzőkönyvet bizonyítási eszközként kezelte és az abban foglaltakat értékelő, elemző tevékenységének a körébe vonta. Nem vétett eljárási szabályt azzal sem, hogy I.rendűés II.rendű vádlottak vallomásának a vizsgálatakor jelentőséget tulajdonított az egyes tartalmi módosításoknak, elsősorban annak, hogy az érdemi védekezés előterjesztésére az eljárás mely szakaszában, milyen tények ismeretében és előadásával került sor. A Be.117.§

(2)bekezdése értelmében a terhelt nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetve az egyes kérdésekre történő válaszadást a kihallgatása folyamán bármikor megtagadhatja, illetve dönthet úgy, hogy a korábbi nyilatkozatával szemben mégis vallomást tesz. A vallomástétel következetes megtagadásával a terhelt elesik az érdemi védekezés lehetőségétől, így attól, hogy a vád tárgyává tett cselekmény büntetőjogi főkérdéseivel kapcsolatos véleményét kifejtse, álláspontját a hatóságok tudomására hozza. Vallomásának későbbi előterjesztésével, a feltett kérdések korlátozott körű megválaszolásával pedig azt kockáztatja, hogy a teljes bizonyítási anyag ismeretében a szavahihetősége és az őszintesége megkérdőjelezhetővé, a védekezése hiteltelenné válik. Mindez azonban semmilyen formában nem hozható kapcsolatba a Be.8.§-ában megfogalmazott önvádra kötelezés tilalmával, miután nem terhelő vallomás kikényszerítéséről, hanem az önkéntesen megválasztott vádlotti védekezés tartalmi és időbeli összefüggéseinek az értékeléséről van szó. Olyan logikai tevékenységről, mely szorosan az indokolási kötelezettség teljesítéséhez, a bizonyítékok számbevételéhez és mérlegeléséhez tartozik. Helytállóan történt meg szakértő1 igazságügyi könyvszakértő ismételt megidézésére, illetve tanú1 tanúkénti kihallgatására irányuló bizonyítási indítvány elutasítása is. A társasági adó alapját képező adózás előtti eredmény meghatározásához - miután a rendelkezésre álló bizonylatok nem feleltek meg a valódiság elvének - a szükségképpen felmerülő költségeket becsléssel kellett megállapítani. Olyan értékek alapulvételével, melyek - a Be.4.§

(2)bekezdésében írt rendelkezést szem előtt tartva - a vádlottak számára messzemenően kedvezőek voltak. A vádbeli számlákhoz köztudottan kapcsolódó és általánosan elfogadott költséghányadok meghatározása érdekében az elsőfokú bíróság előbb igazságügyi számítástechnikai-, műszaki- és vasúti szakértőt vett igénybe, majd az így feltárt adatok alapján hívta fel szakértő1 igazságügyi könyvszakértőt a szakvéleményének az elkészítésére, illetve - 90%-os költséghányaddal számolva - annak kiegészítésére. Nem maradt el e szakvélemény szóbeli előadása, valamint a tárgyaláson felmerülő kérdések tisztázása és megválaszolása sem. Ilyen előzmények után - miután a másodfokú bíróság abban számítási hibát nem észlelt szakértő1 igazságügyi könyvszakértő ismételt meghallgatása valóban indokolatlannak mutatkozott. Tanú1 kihallgatásának a kezdeményezésekor az indítványt előterjesztő védő nem tudott arra vonatkozóan nyilatkozni, hogy az általa bejelentett személytől milyen jellegű információk várhatók (71. számú tárgyalási jegyzőkönyv). Így semmiképpen nem kifogásolható, hogy a tizennégy tárgyalási napot felölelő bizonyítás után az elsőfokú bíróság ezen indítványt is elutasította. Annál is inkább, mert a szóban forgó személy - ahogyan az a másodfokú bírósághoz intézett beadványból félreérthetetlenül kitűnt - konkrét, az ügy érdemi megítélése szempontjából lényeges ismeretekkel nem rendelkezett. ------------------------ Mindezek előre bocsátása után indokolt az elsőfokú bíróság tényállásának a megalapozottságával foglalkozni. Az általános forgalmi adóról szóló - az elkövetés idején hatályos - 1992. évi LXXIV. törvény 32.§

(1)bekezdése értelmében az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az összeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az idézett adólevonási jog azonban kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható; így akkor, ha az megfelel a számviteli törvényben előírt alaki és tartalmi kellékeknek. Az adólevonás gyakorlására jogosult vevő ugyanis csak ilyen körülmények között bízhat abban, hogy a számlát kibocsátó fél az adóbevallási és a teljesítési kötelezettségének eleget fog tenni, végső soron annak a befizetésnek, amit ő visszaigényelhet, illetve a saját fizetési kötelezettségét csökkentve - elszámolhat. Ezért az általános forgalmi adóra elkövetett csalás, illetve adócsalás bűncselekménye vonatkozásában a felhasznált számlák hibátlan formai megjelenésének, vagy az okiratokban szereplő termékek puszta megszerzésének (birtoklásának), illetve a szolgáltatások teljesülésének (megvalósulásának) önmagában még nincs meghatározó jelentősége. Az ilyen ügyekben másról, ennél lényegesen többről van szó, annak tisztázásáról és megnyugtató megválaszolásáról, hogy a szóban forgó gazdasági események (termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások) ténylegesen az adólevonási jog gyakorlásának az alapjául szolgáló okiratokban feltüntetett módon, mindenekelőtt és leghangsúlyosabban az ott írt gazdasági társaságok között, a számlákon megjelenített időpontokban és feltételek mellett zajlottak-e le. Ennek lehetőségét az elsőfokú bíróság - kétséget kizáró bizonyossággal - rendkívül alapos, mindenre kiterjedő indokok előadásával, a bizonyítékok magas színvonalú elemzésével zárta ki. Döntően arra visszavezethetően, hogy az általános forgalmi adó jogosulatlan visszaigénylésében, valamint elszámolásában testet öltő és a hasonló adóhatósági, illetve büntetőeljárásokban is tetten érhető jelenségeket, ellentmondásokat és jogsértéseket kivétel nélkül számba vette. Azokat a körülményeket tehát, melyek a legális jövedelemszerző tevékenység általánosan elfogadott és követett szabályaival, az üzleti élet szokásaival teljességgel összeegyeztethetetlenek. A vád tárgyává tett számlák szerint az iparcikk kiskereskedelemmel, számítástechnikai alkatrész forgalmazásával, valamint elektronikai eszközjavítással foglalkozó kft

1. a
2. és
3. esztendők közötti időszakban tizenhárom gazdasági társasággal állt üzleti kapcsolatban, melyektől együttesen 608.425.781 forint értékben vásárolt terméket vagy szolgáltatást. Minden alkalommal úgy, hogy a számlatartozását készpénzben egyenlítette ki. Ilyen nagyságrendű forgalom mellett a gazdálkodó szervezetek többnyire banki átutalással teljesítenek, nem pusztán biztonsági és könyveléstechnikai megfontolásokból, hanem a lényegesen egyszerűbb ügyintézés miatt is. A kizárólagos készpénzfizetés - azon túlmenően, hogy azt semmiféle dokumentáció nem támasztotta alá - tehát elképzelhetetlennek és kizártnak mutatkozott. Ahogyan az is, hogy az egymással a
4. évi április hó
5. napjától a
6. évi december hó
7. napjáig az bt1-n, majd a
8. évi április hó
9. napjától a
10. évi március hó
11. napjáig a kft2-n keresztül kapcsolatban álló I.rendűés II.rendű vádlottak az együttműködésük legfontosabb részleteiről nem tudtak számot adni. I.rendű vádlott még arról sem, hogy az egyes gazdasági társaságok képviseletében kivel tárgyalt, kivel kötötte meg a vállalkozói keretszerződéseket. tanú2 és - az eljárás későbbi szakaszában - tanú3 nevének és közvetítői tevékenységének a megemlítése e hiányosságokra nyilvánvalóan nem lehetett elégséges magyarázat. A szóban forgó személyek szerepvállalásának az elfogadása ugyanis azt jelentette volna, hogy a kft
12. - nem értve most ide II.rendű vádlottáltal képviselt cégeket - közel öt esztendőn keresztül olyan gazdasági társaságokkal állt üzleti kapcsolatban, melyek személyi összetétele előtte rejtve maradt. Márpedig így az esetleges hibás teljesítésből fakadó igényeit és kifogásait lényegesen körülményesebben, több áttételen keresztül érvényesíthette volna. Az I.rendű vádlottcége e gazdasági társaságokkal - a kibocsátott számlák szerint hozzávetőlegesen 408 millió forintos forgalmat bonyolított le. Valós üzleti kapcsolat esetén tehát bizonyosan nem vállalt volna egyébként felesleges és megmagyarázhatatlan kockázatot azzal, hogy a számára különböző szolgáltatásokat nyújtó partnereit közvetlenül nem ismeri. Annál is inkább, mert mindezt még hiteltelenebbé tette az a késedelem, mely a körülmények egyes részleteinek az előadását, tanú3 szerepére történő utalást jellemezte. Ezen túlmenően komolytalan lenne annak puszta feltételezése is, hogy a kft
13. részére számítástechnikai alkatrészek javítását vállaló bt
14. közötti kapcsolattartás tanú4 taxisofőr közreműködésével történt volna meg, oly módon, hogy a műanyag rekeszekbe összekészített és felújításra váró darabokat I.rendű vádlottboltjából ez utóbbi személy szállította II.rendű vádlottműhelyébe. Alkalmi jellegű szervizelés esetén ez még elképzelhető lenne, de hosszú ideig tartó, 100 millió forintot is meghaladó együttműködéssel ez már összeegyeztethetetlen. A minden részletre kiterjedő adóhatósági ellenőrzés, illetve az annak alapján indult nyomozás további ellentmondásokat tárt fel, melyeket az elsőfokú bíróság - az indokolási kötelezettségét messzemenően teljesítve - kellő körültekintéssel, egyenként is megvizsgált. A számlák tartalmi hitelességével szemben támasztott ezen kifogásokat egyébként a vádlottak nem is vitatták. A bt2., a kft2., az bt3., a bt4., a kft3., a kft4., a bt
15. és az kft
16. képviselői tanúkénti kihallgatásuk során határozottan állították, hogy a kft1-vel nem kötöttek semmiféle megállapodást, az eléjük tárt számlákat nem ők bocsátották ki. Több gazdasági társaság - a szerződések teljesítéséhez szükséges számban - munkavállalókat legálisan nem foglalkoztatott és adóbevallásokat sem készített el. A kft
17. és az kft
18. a számlakibocsátás időpontjában már törlésre került, míg más cégek benyújtott adóbevallásai vonatkozásában kifogásolható volt az, hogy a teljes bevételként feltüntetett összeg alatta maradt a kft
19. felé számlázott értékeknek. Nem maradt el azoknak az ellentmondásoknak a feltüntetése sem, melyek szűkebb körben, egyedi hibaként jelentkeztek. Előfordult ugyanis, hogy egyes számlák a kiállításuk sorrendje szerint nem növekvő számsort alkottak, míg más esetekben aggályokat keltett az, hogy cégbírósági nyilvántartásban nem szerepelt a szolgáltatás elvégzéséhez szükséges tevékenység. Az egyes számlatömbök forgalomba helyezésének és az általános forgalmi adó visszaigénylésének az alapjául szolgáló gazdasági események egymáshoz viszonyított időpontjával az elsőfokú bíróság külön is foglalkozott. Olyan érvek előadásával, melyek I.rendűés II.rendű vádlottak jóhiszeműségét önmagukban is cáfolták. I.rendű vádlottvédekezése szerint a kft
20. egyfelől a II.rendű vádlottáltal képviselt bt1-től és a kft2-től, másfelől pedig tanú2 közvetítésével a bt2-től, a kft8-től és a kft2től, illetve tanú3 közvetítésével a kft6-től, az kft7-től, az bt3-től, a bt4-től, a kft3-től, a kft4-től, a bt4-től és az kft5-től fogadott be számlákat. Megállapítható volt, hogy az egyes számlák között megengedhetetlen átfedések mutatkoztak, mindenekelőtt abban, hogy a különböző gazdasági társaságok nevében kibocsátott okiratok ugyanabból a számlatömbből származtak. Ilyennek lehetett tekinteni az bt
21. és a kft
22. által vásárolt formanyomtatványokat, melyeknek sorszámozott lapjai feltűntek a bt2., a kft8., a kft
23. bélyegzője alatt is. Ezen túlmenően mindhárom - fenti védekezés alapján elkülöníthető - csoportban helyet kaptak olyan számlák, melyeknél a kiállítás (a termékértékesítés vagy a szolgáltatásnyújtás) időpontja megelőzte a számlatömb megvásárlásának az idejét, vagy a számlatömbök beszerzése volt későbbi az egyes számlákhoz kapcsolódó adóbevallások benyújtásánál. Ez a feloldhatatlan ellentmondás II.rendű vádlottat érintően a kft2., míg a tanú2-féle számlák esetében mindhárom gazdasági társaság, a bt2., a kft
24. és a kft2., illetve a tanú3-féle számlák tekintetében a kft
25. és az kft
26. tekintetében volt tettenérhető. E körben nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a 2002 és 2004 között a kft
27. könyvelését ellátó tanú5 az bt3-től, a bt4-től és a bt4-től is hasonló feladatokat kapott, mely tény a fentebb kifejtett átfedésekre is magyarázatul szolgálhatott. Mindezen bizonyítékok elemzését azonban az elsőfokú bíróság is igen mélyrehatóan elvégezte, következtetéseiről meggyőző és logikus érveléssel adott számot. Oly módon, hogy - a Be.78.§

(3)bekezdésében írtak szerint - a felderített és összegyűjtött bizonyítékokat nem pusztán egyenként, hanem összességükben is értékelte, áttekintve azok tartalmi hitelességét, egymást erősítő bizonyító erejét. A rendelkezésre álló adatok - ezzel ellentétesen történő - elszigetelt, összefüggéseiből kiragadott elemzése nem lett volna alkalmas a múltbeli történések valóságnak megfelelő rekonstruálására. Az elsőfokú bíróság ténymegállapításai támadhatatlanok, azok helyességéhez kétség sem férhet. A nagy számban felkutatott bizonyíték eltérő értékelése azon - egyébként önmagában is komolytalan - feltételezés elfogadásához vezetett volna, hogy I.rendű vádlottvalamennyi gazdasági partnerétől, egymástól függetlenül, kifogásolható számlát kapott. A kellőképpen felderített, egyben hiánytalan, iratellenes megállapítástól vagy téves ténybeli következtetéstől mentes tényállás tehát megalapozottnak bizonyult, így az - figyelemmel a Be.351.§

(1)bekezdésére - irányadó volt a másodfokú bíróságban is. Következésképpen a hatályon kívül helyezésre irányuló jogorvoslati kérelmek nem vezethettek eredményre. -----------------------E tényállásból az elsőfokú bíróság helytállóan következtetett I.rendűés II.rendű vádlottak büntetőjogi felelősségére. Ekként a múltbeli történések mikénti megállapításán keresztül ezt sérelmező fellebbezések is sikertelenek maradtak. Törvényesen foglalt állást az elsőfokú bíróság a büntető törvény időbeli hatályának kérdésében, továbbá a cselekményeket is a büntető anyagi jogszabályoknak megfelelően minősítette. Nem tévedett az alkalmazható büntetési tételkeretek meghatározásakor, valamint a büntetőjogi jogkövetkezményeket befolyásoló tényezők számba vételekor és azok súlyának megállapításakor sem. A kiszabott büntetések semmiképpen nem tekinthetőek eltúlzottan szigorúnak, azok elengedhetetlenül szükségesek a Btk.37.§-ában megfogalmazott célok eléréséhez. Megváltoztatásukra nincs törvényes indok és lehetőség. A határozat egyéb rendelkezésekről szóló Be.258.§

(3)bekezdés f) pontja szerinti része is jól szerkesztett, hibátlan jogi érvelés. Ezért a másodfokú bíróság a Be.371.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - a helyes indokainál fogva - helybenhagyta. P é c s,

1. június
2. Dr.Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr.Túri Tamás s.k. előadó bíró, Dr.Halász Etelka s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 6.B.144/2011/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.34/2013/
4. számú végzése folytán a
5. évi június hó
6. napján jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált. .Krémer László s.k. a tanács elnöke