Bhar.253/2013/5 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bek.) miatt emelt vád alól felmenti. Egyekben a másodfokú ítéletet helybenhagyja. I n d o k o l á s: A Nyíregyházi Városi Bíróság

1. június hó
2. napján kelt 32.B.2248/2011/
3. számú ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének büntettében {Btk.
4. §

(1)bekezdés} és zaklatás büntettében {Btk. 177/A. §

(3)bekezdés a) pont}. Ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt emelt vád alól a vádlottat felmentette. Kötelezte a vádlottat az eljárás során keletkezett bűnügyi költség állam részére történő megfizetésére. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére jelentett be fellebbezést, részbeni felmentése miatt bűnösségének további 1 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettében történő megállapítása végett. A vádlott és védője felmentés végett éltek jogorvoslattal. A Nyíregyházi Törvényszék 2013. február 5-én kihirdetett 3.Bf.606/2012/3. számú ítéletével a Nyíregyházi Városi Bíróság ítéletét megváltoztatta. A vádlottat bűnösnek mondta ki további 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének büntettében is. A vádlott terhére megállapított zaklatás bűntettét a Btk. 176. §

(2)bekezdés a) pontjában meghatározott és a

(3)bekezdés a) pontja szerint minősítette. A vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetést 1 évre, a felfüggesztésének próbaidejét 2 évre enyhítette. A másodfokú ítélettel szemben a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, melyet nem indokoltak, azonban a perbeszédből és a vádlotti utolsó szó jogán tett nyilatkozatából kitűnően nyilvánvalóan felmentés érdekében. A Debreceni Ítélőtábla a másodfellebbezést a Be. 393.§-ának

(2)bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el. Az ügyész a harmadfokú nyilvános ülésen az átiratában foglaltakat fenntartotta. A védő az 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette alóli felmentésre, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítésére tett indítványt. A vádlott az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta. A bejelentett perorvoslatok folytán az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást a Be. 387. §

(1)bekezdésében foglaltaknak megfelelően felülbírálta, figyelemmel arra, hogy a Be. 386. §

(1)bekezdés a) pontja alapján a másodfokú határozat ellen a törvény biztosítja a fellebbezés jogát. A másodfokú bíróság ugyanis az első fokon felmentett vádlottat elítélte. A terhelti és védői fellebbezés joghatályos, és megnyitotta a harmadfokú bírósági eljárást. A Debreceni Ítélőtábla a védelmi fellebbezést a részbeni felmentésre irányulóan megalapozottnak találta. A harmadfokú bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az első- és másodfokú eljárást a bíróságok a perrendi szabályok megtartásával folytatták le. Egyik bíróság sem vétett feltétlen, vagy olyan relatív hibát, mely az érdemi felülbírálatot kizárná. Azonban az első fokon eljáró városi bíróság gyk. tanú kihallgatása során eljárási szabályt vétett, amelyet a másodfokú bíróság észlelt és a tanú vallomásának bizonyítékok köréből történő kirekesztésével orvosolt. Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás nagyrészt megalapozott volt. Helytállóan egészítette ki a Be. 352. §

(1)bekezdésének a) pontja alapján a másodfokú bíróság a tényállást a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatára vonatkozóan, továbbá a kiskorú gyermek eltartását, a magánindítvány előterjesztését és a pszichológus szakvéleményére utalást érintően. Tévedett azonban, amikor kiegészítette a tényállást a másodfokú ítélet

1. oldalán az
2. bekezdés
3. albekezdésével, miszerint „A sértettnek a kiskorú gyermekek jelenlétében történt szidalmazásával, fenyegetésével, bántalmazásával a vádlott a kk. értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését enyhe fokban veszélyeztette.” Az ítélőtábla ezen megállapítást a következő okok miatt mellőzte. Az elsőfokú bíróság ténymegállapításai és jogi érvelése szerint a vádlott a kk. jelenlétében nem tanúsított olyan magatartást, amellyel a nevelési kötelezettségével súlyosan megsértette volna, mivel csak az nyert kétséget kizáróan bizonyítást, hogy a kiskorú egy esetben volt fültanúja a vádlott és a sértett veszekedésének, illetőleg annak, hogy a vádlott bántalmazta a sértettet, a szakértő pedig az apa részéről a saját gyermeke vonatkozásában a veszélyeztetést enyhefokúnak értékelte. Ilyen adatok alapján nem látta bizonyítottnak a bűncselekmény elkövetését a kk. sérelmére. A törvényszék álláspontja szerint az irányadó tényállásból következően a vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek, és együtt nevelték a sértett előző házasságából származó két kiskorú gyermekét, valamint közös kiskorú gyermeküket. Abból következően, hogy mindhárom gyermek egy háztartásban nevelkedett a vádlottnak az élettársa irányába huzamos időn keresztül többször tanúsított erőszakos magatartása fenyegető, becsmérlő kijelentései, trágár beszéde, megalázó cselekményei a gyermek életkorából (3 éves) következően, szükségképpen az édesanya szoros felügyelete alatt álló kk. jelenlétében történtek, azok hatása alól nem vonhatta ki magát. Erre tekintettel a törvényszék a vádlott bűnösségét kimondta a kk. sérelmére megvalósított kiskorú veszélyeztetésének büntettében is. Az ítélőtábla álláspontja szerint a másodfokú bíróságnak ez az érvelése helytelen. Az első fokon megállapított és másodfokon nem módosított tényállás szerint „… előfordult olyan eset is, amikor kk. is fültanúja volt egy ilyen veszekedésnek. Ekkor az édesanyjához szaladt és megszorítva a lábát sírva hozzábujt”. A másodfokú bíróság ezt a tényállást nem egészítette ki azzal, hogy kk. látta, hogy a vádlott bántalmazta a sértettet és azzal sem, hogy több alkalommal volt fültanúja a veszekedésnek. Ezzel pedig ellentétben áll a
4. oldal utolsó bekezdésében adott indokolása, mely szerint a huzamos időn keresztül többször tanúsított erőszakos magatartást, fenyegető, becsmérlő kijelentéseket, trágár beszédet, megalázó cselekményt kellett észlelnie kk.-nak. Mindebből tehát az állapítható meg, hogy a másodfokú bíróság egyrészt tényről tényre helytelenül következtetett, másrészt pedig iratellenesen állapította meg, hogy a sértett bántalmazásával a vádlott a kiskorú közös gyermekük érzelmi, erkölcsi fejlődését enyhe fokban veszélyeztette. Arra ugyanis adat nem található az iratokban, hogy bárki, bármikor olyan vallomást tett volna, hogy kk. látta a sértett vádlott általi bántalmazását. Az ítélőtábla ezért a Be.
5. §

(2)bekezdése alapján a másodfokú bíróság által kiegészített első fokon megállapított tényállást az iratok alapján helyesbítette, illetve a helytelen ténybeli következtetést kiküszöbölte, és az így megállapított tényállásra alapította az ítéletét. Az ítélőtábla a helyesbített tényállás alapján megállapította, hogy a vádlott az élettársa egyszeri szidalmazásával, melyet a közös kiskorú gyermekük észlelt, nem követette el a Btk. 195. §

(1)bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének bűntettét. A Btk. 195. §

(1)bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetésének elkövetési magatartása a kiskorú nevelésének, felügyeletének vagy gondozásának feladatából folyó kötelességek súlyos megsértése. A nevelési és gondozási kötelesség rendszerint huzamosan fennáll, s ennek megfelelően a kötelességszegések is többnyire folyamatosan ismétlődnek. Az elkövetési magatartás törvényi megfogalmazása szerint csak a „súlyos” kötelességszegés tényállásszerű, amiből következően a törvény a kisebb nevelési hibákhoz, nem kíván büntetőjogi következményeket kapcsolni még azok erkölcsi elítélendősége esetén sem. A súlyos kötelességszegést minden kiskorú esetében külön kell vizsgálni. Az a megállapított tény, hogy a kiskorú egy alkalommal fültanúja volt a vádlott és édesanyja veszekedésnek, ebbe a körbe nem illeszthető be. A harmadfokú bíróság ezért a Be. 398. §-ának

(1)bekezdése alapján a törvényszék ítéletét megváltoztatta, és a vádlottat az 1 rb. kiskorú veszélyeztetésének büntette miatt emelt vád alól a Be. 6. §

(3)bekezdésének a) pontja és 331. §-ának

(1)bekezdése alapján felmentette. Okszerűen vontak következtetést a további 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette és a zaklatás bűntette vonatkozásában az első és másodfokon eljáró bíróságok a vádlott bűnösségére. A másodfokú bíróság által a zaklatás büntette esetében eszközölt minősítés módosítás folytán a bűncselekmények minősítése is megfelel a törvénynek. A bíróságok a büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi, enyhítő és súlyosító körülményeket maradéktalanul feltárták és azokat megfelelően értékelték. A másodfokú bíróság, annak ellenére, hogy több bűncselekményben mondta ki bűnösnek a vádlottat, mint az első fokon eljárt városi bíróság, a vele szemben kiszabott börtönbüntetésnek és a felfüggesztés próbaidejének a tartamát is enyhítette. A kiszabott büntetés tettarányos, megfelel a büntetési céloknak. Ebből következően az ítélőtábla az 1 rb. bűncselekmény miatt emelt vád alól történt harmadfokú felmentés ellenére sem látta indokoltnak a további enyhítést. Mindezekre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét meg nem változtatott részében a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta. Debrecen, 2013. május 27. . Elek Balázs sk. a tanács elnöke Dr. Gömöri Olivér sk. . Háger Tamás sk. előadó bíró bíró Záradék: A Nyíregyházi Törvényszék 3.Bf.606/2012/3. számú ítélete a Debreceni Ítélőtábla végzésével jogerős és végrehajtható. Debrecen, 2013. május 27. Dr. Elek Balázs sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül tisztviselő