← Magyarország

Mfv.10134/2012/4 – Kúria

A határozat elvi tartalma: Arról, hogy a nyugdíjalap meghatározása során mely évek kereseteit kell figyelembe venni, az 1997. évi LXXXI. tv. 22. §

(1)bekezdése, nem pedig a havi átlagkereset kiszámítására irányadó technikai szabályt tartalmazó
(7)bekezdés alapján kell eldönteni. A szolgálati időt a társadalombiztosítási jogszabályok alkalmazásával kell meghatározni. 1997. LXXXI. Tv. 22. §
(1),
  1. LXXXI. Tv.
  2. §
(4),
  1. LXXXI. Tv.
  2. §
(1)g) A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Mfv.III.10.134/2012/4.szám A Kúria a dr. Rónai László ügyvéd által képviselt felperesnek a jogtanácsos által képviselt Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága alperes ellen társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon 44.M.5150/
  1. szám alatt indított és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság
  2. október
  3. napján kelt 44.M.5150/2010/
  4. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a
  5. május
  6. napján tartott tárgyaláson meghozta a következő í t é l e t e t : A Kúria a Fővárosi Munkaügyi ítéletét hatályában fenntartja. Bíróság 44.M.5150/2010/
  7. számú A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli. I n d o k o l á s A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a Legfelsőbb Bíróság Mfv.III.10.389/2010/
  8. számú végzésével elrendelt eljárásban hozott ítéletével - elutasította a felperes keresetét, amelyben a
  9. szeptember 1-től előrehozott öregségi nyugdíjat megállapító másodfokú társadalombiztosítási határozat megváltoztatását az
  10. december 3-tól
  11. február 28-ig terjedő időszak szolgálati időbe való beszámításának elmaradása, valamint amiatt kérte, mert az ellátás összege az 1989, 1990, 1991, 1993, 1995 és 1997 évekre helytelen jövedelemadatok alapul vételével került meghatározásra. A felülvizsgálni kért határozat szerint a felperes
  12. augusztus
  13. és
  14. március
  15. között egyéni vállalkozó volt. Az
  16. december 3-tól
  17. március 31-ig és az
  18. szeptember 1-től december 31-ig terjedő időben egyidejűleg fennállt munkaviszonya miatt a járulékfizetés alól mentesítve volt;
  19. február
  20. és
  21. november
  22. között tagja volt a -nek. A felperes az APEH felé
  23. és
  24. évekre egyéni vállalkozásból származó jövedelmet vallott be, az
  25. évben bevallott társas vállalkozásból származó jövedelme az elsőfokú határozatban az
  26. március 1-től december 31-ig terjedő időre beszámításra került. Az
  27. december 3-tól
  28. február 29-ig terjedő időben sem az egyéni vállalkozásában, sem a társasvállalkozásban nem fizetett nyugdíjjárulékot, erre az időre a nem teljesítette a felperesre vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét (a az
  29. március
  30. március
  31. közötti időre fizetett járulékot), ezért a másodfokú szerv ezt az időt a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló
  32. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.)
  33. §
(4)bekezdése, 43. §
(2)bekezdése, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103/E. §
(2)és
(3)bekezdése, a T. végrehajtásáról szóló 89/
  1. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr1.)
  2. §
(2)-
(5)bekezdései alapján - a szolgálati időbe nem számította be. A nyugdíj összegének, a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetnek a meghatározása a határozat szerint az
  1. január 1-től
  2. augusztus 31-ig terjedő béridőszakra a foglalkoztatók és a felperes által közölt, valamint a társadalombiztosítás nyilvántartása szerinti nyugdíjjárulék alapjául szolgáló adatok figyelembevételével, a Tny.
  3. §
(1)bekezdése, a Tny. végrehajtásáról szóló 168/
  1. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.)
  2. §
(11)bekezdése alkalmazásával történt. A felperes által kért jövedelmek beszámítására nincs lehetőség, mert az egyéni vállalkozói jogviszonya alatt az elsőfokú határozatban beszámított összegek után fizetett társadalombiztosítási járulékot, a foglalkoztatók (az és a ) az
  1. szeptember
  2. és
  3. március
  4. közötti időszakra a jövedelmet helyesen közölték, az szjabevallás szerinti keresetek nem azonosak a nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkeresetbe beszámítható nyugdíjjárulék-köteles keresetekkel. A nyugdíj összegének meghatározása, az alapul szolgáló átlagkereset tisztázása érdekében a bíróság igazságügyi szakértői bizonyítást rendelt el, az igazságügyi könyvszakértő szakvéleményét - egy, az
  5. évet illető részszámításra és
  6. évben fennállt jogviszony minősítésére vonatkozó megállapítás kivételével elfogadta ítélkezése alapjául, az aggálytalannak tekintett szakvélemény kiegészítésére irányuló felperesi bizonyítási indítványt elutasította. A munkaügyi bíróság a szolgálati idő beszámítására vonatkozó kifogást - a Tny.
  7. §
(4)bekezdése, és az MTr1. 171. §
(3)bekezdése alkalmazásával - a következő indokok alapján találta megalapozatlannak. A felperes
  1. december 2-ig főállású egyéni vállalkozóként jelentette be magát a társadalombiztosítási szerv felé,
  2. december 3-tól a -nél társas vállalkozói jogviszonyban állt, a
  3. március 1-től jelentette be a felperest biztosítottnak, járulékfizetés is ezen időponttól kezdődően történt. A vitatott időszakban a bejelentési, járulékbevallási és fizetési kötelezettségének nem tett eleget, ez az időszak társadalombiztosítási és nyugdíjjárulék fizetés hiányában szolgálati időként nem ismerhető el. Azt, hogy a felperes után járulékfizetés történt, az általa csatolt okiratok sem támasztották alá, önmagában a személyes közreműködés bizonyítottsága a szolgálati idő elismerését nem teszi lehetővé. A bíróság utalt arra, hogy a felperes tévesen értelmezte a szakvélemény vonatkozó megállapításait, és arra is, hogy iratellenesen állította, hogy
  4. évre nem adott be bevallást. Az, hogy a felperes
  5. december 2-ig minősült főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, tényszerűen következik a felperes
  6. január 27-én kelt, a társadalombiztosítási szerv felé tett nyilatkozatából is, amely szerint
  7. december 3-tól a -nél áll jogviszonyban, erre tekintettel az egyéni vállalkozásában kiegészítő tevékenységet folytatónak minősült, kizárólag baleseti ellátást fedező baleseti járulékfizetés mellett. Az szja-bevallásokban feltüntetett összegek beszámítására a bíróság - a Tny.
  8. §-ában,
  9. §-ában, a T. 103/D. §
(8),
(11)bekezdéseiben, a Kr.
  1. §-
  2. §-aiban és az MTr
  4. §-ában foglaltakra tekintettel - nem látott lehetőséget. A bíróság megállapította, hogy az egyéni vállalkozói jogviszony fennállása alatti járulékalapul szolgáló jövedelmet az alperes a felperes által egyéni vállalkozóként benyújtott járulékbevallások alapján, a bevallásokon szereplő jövedelmek alapul vételével határozta meg. A T. 103/D. §
(8), később
(11)bekezdése által előírt járulékbevallás nem volt azonos az adóhatóság felé teljesítendő jövedelemadó bevallással. A hatályos jogi szabályozás szerint nem estek egybe a járulékalapot és adóalapot képező jövedelmek sem. Azon időszakokban, amikor a felperes főfoglalkozású egyéni vállalkozóként volt biztosított, a járulékfizetési kötelezettség az általa benyújtott járulékbevallásain szereplő összegek alapján került előírásra. A felperes 1989. évre vonatkozó számítása a T. végrehajtásáról szóló 17/1975.(VI.14.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr2.) 271. §
(1)-
(3)bekezdései téves értelmezésén alapul. Az
  1. évi járulékfizetési kötelezettsége a bevallásban szereplő „nullás" járulékalap közlése miatt havi 960 forint volt [MTr
  3. §
(1)bekezdés a) pont], így a nyugdíj összegének alapját képező átlagkereset kiszámításakor havi 3.000 forint bruttó, a nettósítás után havi 2.700 forint vehető figyelembe [MTr2. 271. §
(3)bekezdés, Tny. 13. §
(1)bekezdés], ami 12 hónapra vetítetten - a társadalombiztosítási határozat szerinti számítással egyezően 32.400 forint.
  1. január
  2. és december
  3. között a felperes egyéni vállalkozói jogviszonyban állt és ekként fizetett járulékot, vállalkozásból származó jövedelme - az általa benyújtott bevallásból kitűnően nem érte el, illetve haladta meg a 36.000 forintot, járulékfizetési kötelezettsége így - a Tny.
  4. §
(1)bekezdése, az MTr2. 271. §
(1)-
(3)bekezdései,
  1. május 1-től pedig az ekkortól hatályos MTr
  3. §
(1)-
(3)bekezdései és a Tny. 13. §
(1)bekezdése alapján - 960 forint, a nyugdíjalap kiszámításánál figyelembe vehető jövedelem havi 3.000 forint bruttó, 2.700 forint nettó összeg, ami 11 hónap két napra vetítve - az alperes számítása során alapul vett - 29.826 forint. Az
  1. december
  2. és
  3. december
  4. közötti időre nem került jövedelem beszámításra, amelynek okai a következők voltak. A felperes egyéni vállalkozói jogviszonyával összefüggésben a társadalombiztosítási szerv felé akként nyilatkozott, hogy - a -nél fennállt tagi viszonyra tekintettel kiegészítő tevékenységet folytatóként kezeljék, a a felperest, mint személyes közreműködésre nem kötelezett tagot, biztosítottként nem jelentette be. A törthónapra vonatkozó jövedelem beszámításának elmaradása a felperes egyéni vállalkozóként tett nyilatkozatán alapul; a közreműködés hiánya, illetve az a körülmény, hogy a társaságot létrehozó tagok abban állapodtak meg, hogy a tagok személyes közreműködésre nem kötelesek, nem teremt biztosítási jogviszonyt és járulékfizetési kötelezettséget. Ugyanezen okok miatt maradt ki a számításból az
  5. január 1-től február 28-ig terjedő időszak is, miután a felperest személyes közreműködésre köteles tagként a csak
  6. március 1-től jelentette be és fizetett utána járulékot. 1993-ban a felperes „nullás" járulékbevallást nyújtott be. A T. 103/D. §
(2)bekezdése szerint ez esetben a tárgyév első napján érvényes minimálbér 60%-a alapján állt fenn a járulékfizetési kötelezettség, és a felperes is ennek megfelelően fizette a járulékot.
  1. április 1-től december 31-ig a havi 8.000 forint minimálbér 60%-a, 4.800 forint bruttó, 4.320 forint nettó összeg alapul vételével, 9 hónapra vetítve 38.880 forintot,
  2. január
  3. és március
  4. között a által kifizetett 8.000 forint/hó bruttó 24.000 forint, nettó összegben 21.600 forint alapul vételével, összesen 60.480 forintot kellett figyelembe venni a nyugdíj kiszámítása során; az alperes ekként végezte el a számításokat. A bíróság a szakértő által megállapított 60.685 forinttal ellentétben az alperes számítását ítélte helytállónak, mert az egyéni vállalkozói időszakot nem havi viszonylatban, hanem naptári napra vetítve kell figyelembe venni. 1994-ben szintén „nullás" bevallás alapján, havi 9.000 forint minimálbérből kiindulva (havi 5.400 forint bruttó, 4.860 forint nettó összeg 12 hónapra vetítetten) 58.320 forint az éves jövedelem, amelyet az alperes - a szakértő számításával összhangban - figyelembe vett a nyugdíj összeg kiszámításánál [T. 103/D. §
(2)bekezdés, Tny. 13. §
(1)bekezdés]. A bíróság nem osztotta a felperes azon álláspontját, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset meghatározása során az 1995. évre vonatkozóan nincs lehetőség nettósításra. A Tny. 13. §
(1)bekezdése szerinti nettósítást a 22. §
(1)bekezdése szerinti átlagkereset számítási időszak minden egyes évére beszámított jövedelemre el kell végezni, az ezen évre beszámítható összeg naptári hónap egységgel számolva 102.060 forint, naptári nappal számítva pedig azonos a határozat szerinti 102.215 forinttal. 1997-ben a járulékfizetés alapja - a T. 103/D. §
(2)bekezdése alapján - a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben az e tevékenységből elért szja-alap, a járulékalapot így az 1996. évi vállalkozói tevékenységből elért összeg képezte, ez - a felperes által csatolt járulékbevallásból kitűnően - évi 24.348 forint, havi 2.029 forint volt. A bíróság tévesnek ítélte a szakvélemény azon megállapítását, amely szerint a felperes 1997-ben egyéni vállalkozóként kiegészítő tevékenységet folytatónak minősült, ez ugyanis a munkaviszony és a vállalkozói jogviszony a párhuzamosságára tekintettel - ellentétes a T. 118/A. §
(1)bekezdésével. 1997-ben épp ezért kerültek a felperes esetében mindkét jogviszony jövedelmei a szakvéleménnyel is alátámasztottan a nyugdíj alapját képező átlagkeresetbe beszámításra. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben az ítélet hatályon kívül helyezését és elsődlegesen a keresetének helyt adó határozat meghozatalát, másodlagosan a munkaügyi bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte a Tny. 22. §
(7)bekezdése, T. 103/D. §
(2)bekezdése, az MTr1. 351. §
(1)bekezdés a) pontja, 354. §
(1)bekezdés a) pontja,
(2)bekezdése, a gazdasági társaságokról szóló
  1. évi VI. törvény (a továbbiakban: Gt.)
  2. §
(2)bekezdés b) pontja, 167. §
(1)bekezdése és a Pp. 182. §
(2)-
(3)bekezdése megsértésére hivatkozva. A felperes szerint az
  1. évre vonatkozó nyugdíjszámítás helytelen, mert a nyugdíj meghatározásánál - a Tny.
  2. §
(7)bekezdése alapján - a tárgyévi tényleges bevételt, nem pedig a járulékalapot képező, azaz a tárgyévet megelőző évben elért jövedelmet kell figyelembe venni. Az 1997-re befizetett nyugdíjjárulék alapja az 1996-ban főállású egyéni vállalkozóként realizált 24.348 forint jövedelem volt; a nyugdíjalap meghatározása során az 1997-ben elért, 107.737 forint jövedelmet kellett volna figyelembe venni. Ezt támasztja alá az is, hogy a T. 103/D. §
(2)bekezdése az ítéleti értelmezéssel szemben a havi járulékfizetés alapját, nem pedig a nyugdíj számításának az alapját határozza meg. A bíróság tévesen határozta meg a nyugdíj alapjául szolgáló jövedelmet amiatt is, mert figyelmen kívül hagyta a 107.737 forint összegű jövedelmet, amelyet 1997-ben kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozóként ért el; azt, hogy ez a jövedelem a nyugdíj alapjául szolgál, az adóhatóság igazolása is alátámasztja. A felperes vitatta a szolgálati idő számításának helyességét is. Érvelése szerint a személyes közreműködést végzőnek, ezáltal kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozónak nem az a személy minősül, aki annak vallja magát, a tevékenység kiegészítő jellege nem a bevallás alapján jön létre. A minősítést az MTr. 351. §
(1)bekezdés a) pontja, a Gt. 157. §
(2)bekezdés b) pontját és 167. §
(1)bekezdését figyelembe véve kell elvégezni. A
  1. december 3-án történő megalakulásakor hatályos Gt. kizárólag akkor ismerte el személyesen közreműködőként a társaság tagját, ha a személyes közreműködés ténye a társasági szerződésben szerepelt. A társasági tag tehát személyes közreműködőként a cég keretében akkor végezhetett munkát, ha erre a társasági szerződés kifejezetten utalt, a társasági szerződése azonban sem a megalakuláskor, sem azt követően nem tartalmazott ilyen kitételt, ennek hiányában a felperest nem lehetett személyesen közreműködő társasági tagnak, ekként kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónak sem tekinteni. A fentiek alapján érvénytelennek tekintendő a felperessel utólag „kitöltetett", az alperes megtévesztő eljárása eredményeként benyújtott bevallás módosítás is. Ezt az is alátámasztja, hogy a bevalláson szereplő tájékoztatás nem tér ki az MTr.
  2. §
(1)bekezdés a) pontjában foglaltakra. Súlyos eljárási szabálysértésként hivatkozott a felperes arra, hogy a bíróság elutasította a szakértő tárgyaláson történő meghallgatására és a szakvélemény kiegészítésére irányuló bizonyítási indítványát. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozókénti minősítése tárgyában iratellenes szakvélemény kiegészítésére irányuló indítványát a bíróság azért mellőzte, mert annak teljesítéséhez az alperes nem járult hozzá; a szakvélemény kiegészítésének szükségessége nem az ellenfél hozzájárulásától, hanem az ellentmondások feloldásának szükségességétől függ. A
  1. június 21-én kelt beadványában foglalt észrevételek, kérdések szakértőnek való felvetését a bíróság nem tette lehetővé. A bíróság által elfogadott szakvélemény irat- és jogszabályellenesen foglal állást a kiegészítő tevékenység fennállásával, a járulékfizetési és bevallási kötelezettségek elmaradásával kapcsolatban. Téves a szakvélemény az
  2. évi jövedelem figyelmen kívül hagyása és az
  3. január 1-től február 28-ig terjedő időszak vizsgálata, az egyéni vállalkozóként elért jövedelem beszámításának elmaradása miatt is. A felperes kifogásolta, hogy a bíróság - a Legfelsőbb Bíróság korábbi iránymutatása ellenére - nem vizsgálta az 1990-1993 közötti években fennállt jogviszonyokat sem, és tévesen, iratellenesen rögzítette ítéletében, hogy az alperes indítványozta szakértői bizonyítás elrendelését, tekintve, hogy az alperes azt kifejezetten ellenezte. A felperes szerint az ítélet a szakvélemény megítélése szempontjából önmagában is ellentmondásos, ellentmondás mutatható ki a
  4. oldal
  5. és
  6. bekezdése között és abban, hogy a
  7. oldal
  8. bekezdésében foglaltak ellenére az
  9. január
  10. és december
  11. közötti idő figyelmen kívül maradt. Tévesen minősítette a bíróság a felperes előadását a
  12. oldal
  13. bekezdésében iratellenesnek, az
  14. március 12-én érkeztetett bevallás ugyanis az 1989-es, nem pedig az 1990-es évre vonatkozott. Végül iratellenes az a megállapítás is, hogy a felperes a jövedelmét, járulékfizetését nem igazolta: a keresetlevél mellékleteként csatolta a kimutatásokat és postai befizetési igazolásokat, a járulék-elszámolásokat pedig a
  15. december 8-án kelt beadvány mellékleteként csatolt iratokkal igazolta. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében - helyes indokai alapján - a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet - a Pp.
  16. §
(1)bekezdése alapján - tárgyaláson bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §
(2)bekezdésében foglalt keretek között vizsgálta felül. A Tny. 22. §
(7)bekezdése szerint az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkeresetet úgy kell meghatározni, hogy az
(1)bekezdés, illetőleg az
(5)bekezdés szerinti időszak alatt elért és a
(6)bekezdés szerint növelt kereset, jövedelem együttes összegét el kell osztani az átlagszámítási időszaknak a biztosításban töltött azon napjainak számával, amelyekre a nyugdíjat igénylőnek az
(1)és
(5)bekezdésekben említett keresete, jövedelme volt. Az így kapott napi átlagot meg kell szorozni 365-tel, és el kell osztani 12-vel. A Tny. 22. §
(7)bekezdése a nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítására irányadó technikai szabályt fogalmaz meg, nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a nyugdíjalap meghatározása során mely évek kereseteit kell figyelembe venni, így a felperes az
  1. évi jövedelmei nyugdíjalapba való beszámítása kapcsán tévesen hivatkozott a fenti rendelkezés megsértésére. Az
  2. január
  3. utáni keresetek beszámítását a Tny.
  4. §
(1)bekezdésének b) pontja szabályozza: az
  1. január
  2. előtti rendelkezése szerinti nyugdíjjárulék alapot képező keresetek, jövedelmek beszámítását írja elő. A T. felülvizsgálati kérelemben hivatkozott 1997-ben hatályos 103/D. §
(2)bekezdése a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét szabályozza akként, hogy a vállalkozási tevékenységből származó és a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért szja-alapot képező jövedelem, de legalább a minimálbér után írja elő a 103. §
(1)bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséget. Mivel a felperes - az általa benyújtott bevallásnak megfelelően - 1997-ben egyéni vállalkozóként a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért jövedelme után fizetett járulékot, a munkaügyi bíróság helytállóan foglalt állást az
  1. évi jövedelme beszámítása kérdésében. Alaptalanul hivatkozott a felperes jogszabálysértésre a szolgálati idő beszámításának elmaradásával összefüggésben is. Szolgálati időként a biztosítással járó jogviszony
  2. január
  3. előtti időtartama az
  4. december 31-én hatályos jogszabályok alapján vehető figyelembe, szolgálati időnek minősülnek azok az idők is, amelyek az
  5. december 31-én hatályos rendelkezések szerint szolgálati időnek minősültek [Tny.
  6. §
(4)bekezdés, 38. §
(1)bekezdés g) pont]. A biztosítottak körét a T.
  1. §-a, a szolgálati időnek minősülő időket az
  2. §-a, valamint az MTr
  3. határozta meg. Biztosítottnak minősült a munkaviszonyban álló személy, kiterjedt a biztosítás a T. 103/D. §
(1)bekezdése szerinti egyéni vállalkozóra, a korlátolt felelősségű társaság tagjára, ha a társaság tevékenységében nem munkaviszony, nem megbízási jogviszony keretében személyesen közreműködött, munkát végzett, a 103/D. §
(1)bekezdésének hatálya alá nem tartozó vállalkozási jogviszony keretében személyesen munkát végző személyre, amennyiben a tevékenységéért díjazásban részesült [T. 10. §
(1)bekezdés a) pont,
(2)bekezdés a), d) pont,
(3)bekezdés b) pont]. Az egyéni vállalkozóra és a tagjára nem terjedt ki a biztosítás, ha a 118/A. §-a szerint kiegészítő tevékenységet folytatónak minősült [T. 10. §
(4)bekezdés]. Az MTr
  1. a munkaviszonyban, egyéni vállalkozóként biztosításban töltött időt szolgálati időként rendelte figyelembe venni, a kisiparosi, egyéni vállalkozói jogviszonynak az a tartama minősült szolgálati időnek, amelyre társadalombiztosítási járulék- és nyugdíjjárulék fizetés történt, a gazdasági társaság tagjaként eltöltött időnek pedig az a tartama, amelyre a tag nyugdíjjárulékot fizetett, és amelyre utána társadalombiztosítási járulékot fizettek [MTr
  3. §
(1)bekezdés, 171. §
(1),
(3)bekezdés]. A felperes által kért szolgálati idő beszámítása tárgyában a munkaügyi bíróság helytállóan foglalt állást a munkaviszony bejelentésének elmaradása, a járulékfizetés hiánya és a felperes által a társadalombiztosítási szerv felé tett bejelentések (
  1. és
  2. évek bevallásai,
  3. május 15-i és
  4. január 27-i nyilatkozatok) tartalma figyelembe vételével, a felperes igénye azzal, hogy az MTr
  6. március 12-ig hatályos
  7. §
(1)bekezdése a nyugellátásra jogosultak között sorolta fel a gazdasági társaságban személyesen közreműködő tagot, nem támasztható alá. A Kúria utal arra is, hogy a szolgálati időt a társadalombiztosítási jogszabályok alapján kell meghatározni, a Gt. szabályai e tárgyban nem irányadók. A munkaügyi bíróság a szakértői bizonyítás során nem követett el súlyos eljárási szabálysértést: a felperes bizonyítási indítványát nem az alperes hozzájárulása hiányában, hanem azért utasította el, mert a szakvéleményt aggálytalannak tekintette. A Pp. 182. §
(2)és
(3)bekezdése sem sérült, a felperes nem volt elzárva attól, hogy a szakértőhöz intézendő kérdéseit előterjessze, és helyesen járt el a bíróság akkor is, amikor a szakvéleményre tett észrevételek alapján nem ítélte szükségesnek további szakértői bizonyítás elrendelését. A szakvélemény az alperesi számítás helyességét alátámasztotta, a szakértő szakvéleményét részletesen megindokolta. A bíróság a szakértő jogkérdésben elfoglalt téves álláspontjától eltért, annak megfelelő indokát adta, a jogerős ítéletben iratellenes megállapítások nem szerepelnek. A felperes a fentieken túlmenően nem jelölte meg, mely jogszabályi rendelkezéseket sértett meg a munkaügyi bíróság döntése meghozatala során, ezért a Kúria a felülvizsgálati kérelemben felhozott további kifogások vizsgálatát mellőzte. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 275. §
(3)bekezdése alkalmazásával - hatályában fenntartotta. Az alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége tárgyában a Kúria a Pp. 78. §
(2)bekezdése alapján mellőzte a határozathozatalt. A Kúria a felülvizsgálati alapján határozott. eljárás illetékéről a Tny.
  1. §-a Budapest,
  2. május
  3. Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Patassyné dr. Dualszky Katalin s.k. bíró A kiadmány hiteléül: kúriai tisztviselő

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.