Pfv.21166/2012/8 – Kúria

(6)Pfv.I.21.166/2012/

1. szám A Kúria az Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Szenczi Géza ügyvéd) által képviselt felperesnek a dr. Kardon László pártfogó ügyvéd által képviselt I. rendű, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyi Igazgatósága által képviselt Nemzeti Adóés Vámhivatal II. rendű alperes ellen tulajdonjog megállapítása iránt a Pest Megyei Bíróság előtt 14.P.28.516/
2. számon folyamatban volt és a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 6.Pf.21.487/2011/
3. számú ítéletével befejezett perében a jogerős ítélet ellen a felperes részéről
4. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.487/2011/
5. számú jogerős ítéletét hatályában fenntartja; kötelezi a felperest, hogy fizessen meg a II. rendű alperes részére 15 napon belül 100.000 (Egyszázezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg az I. rendű alperes pártfogó ügyvédjének díja a teljes egészében pervesztes felperest terheli. A le nem rótt 900.000 (Kilencszázezer) eljárási illetéket az állam viseli. forint felülvizsgálati Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s Az I. rendű alperes édesapja (a továbbiakban: örökhagyó)
6. július 31-én közlekedési balesetet szenvedett. Az intézkedő rendőrök a gépkocsijában 158 karton magyar adójegy nélküli cigarettát találtak, ezért ellene jövedéki orgazdaság vétsége miatt eljárás indult. A II. rendű alperes jogelődje, a Szegedi Fővámhivatal
7. december 28-án 1.937.040 forint jövedéki bírság megfizetésére kötelezte. Ugyanezen a napon a 6153/2/
8. számú határozatával biztosítási intézkedésként a kizárólagos tulajdonában álló
9. perbeli ingatlan, valamint a
10. perbeli ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségének zárlatát rendelte el a kiszabott bírság megfizetésének igazolásáig. A felperesnek az utóbbi határozat ellen benyújtott fellebbezése folytán eljárt másodfokú vámhatóság
11. február 2-án az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A II. rendű alperes jogelődjének országos parancsnoksága
12. március 24-én a másodfokú határozatot, majd a másodfokú vámhatóság április 14-én az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új eljárás lefolytatását rendelte el. Ezt követően a Szegedi Fővámhivatal a
13. perbeli ingatlan zárlatát
14. július 2-án ismét elrendelte. A
15. december 27-én kelt adásvételi szerződés alapján az örökhagyó a
16. perbeli ingatlanát 9.000.000 forint vételáron eladta élettársa gyermekének, a felperesnek. A szerződés
17. pontjában rögzítették, hogy a 9.000.000 forint vételár átvételét az eladó az adásvételi szerződés aláírásával elismeri. A tulajdonjog átruházása iránti kérelmet
18. január 18-án érkeztették a földhivatalnál. Ugyanezen a napon az örökhagyó és Cs.Gyné élettársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötött, amelyben az örökhagyó
19. perbeli ingatlanán fennálló 1/2 tulajdoni illetőségét élettársára ruházta át. Abban állapodtak meg, hogy az örökhagyót 30.000.000 forint összegben készpénz és értékpapír illeti meg. A szerződést az örökhagyó és élettársa
20. július 1-jén felbontotta. A hatóság a zárlatról hozott határozatot a felperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét megelőzően,
21. január 4-én nyújtotta be a földhivatalhoz, ezért a földhivatal a zárlat feljegyzéséről határozott. A zárlat feljegyzésének alapjául szolgáló határozat megsemmisítéséről szóló, illetve az annak elrendeléséről hozott újabb határozat alapján a földhivatal a korábbi bejegyző határozatát törölte, de a zárlatot egyúttal ismét feljegyezte, a felperes tulajdonjog bejegyzés iránti kérelmét pedig elutasította. Az örökhagyó
22. április 25-én elhunyt. A közjegyző a hagyatékát törvényes öröklés jogcímén az I. rendű alperesnek adta át. A II. rendű alperes jogelődjének Szegedi Fővámhivatala a követelését
23. augusztus 15-én kelt határozatában az I. rendű alperessel szemben előírta. A felperes keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg azt, hogy a perbeli ingatlan tulajdonjogát megszerezte. Kérte továbbá a II. rendű alperes javára feljegyzett zárlat törlését és ezzel egyidejűleg 1/1 arányú tulajdonjoga bejegyzésének az elrendelését. Kérte az I-II. rendű alperesek mindezek tűrésére való kötelezését. Az I-II. rendű alperesek kérték a kereset elutasítását. Az I. rendű alperes állította, hogy az adásvételi szerződés színlelt. Viszontkeresetet terjesztett elő a szerződés semmisségének a megállapítása iránt. Előadása szerint a vételár tényleges megfizetésére nem került sor, az adásvétel színlelt volt, amely a perbeli ingatlannak az adóvégrehajtás alóli elvonását célozta. A II. rendű alperes álláspontja szerint a zárlat elrendelésének időpontjában az ingatlan az örökhagyó tulajdonában állt. A zárlat elrendelése egyik alkalommal sem volt jogszabálysértő és az a bírságot kiszabó határozat megsemmisítéséig az ingatlanon maradhat. Kifejtette, hogy a törlési kereset jogszabályi feltételei nem állnak fenn, mert a zárlat nem jog, hanem jogilag jelentős tény, így annak megszűnésére nem lehet hivatkozni. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Egyúttal megállapította, hogy a felperes és az örökhagyó között
24. december 27-én a perbeli ingatlanra megkötött adásvételi szerződés semmis. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában nem rendelkezett a vételár kifizetéséhez szükséges összeggel, ebből következően komoly vételi szándéka nem állt fenn. Utalt arra, hogy az élettársi vagyonközösségbe tartozó ingatlanról a zárlatot
25. június 2-án törölték és ezt követően az örökhagyó és élettársa a vagyonközösséget megszüntető szerződést
26. július 1-jén felbontotta. Az elsőfokú bíróság döntő jelentőséget tulajdonított annak, hogy az örökhagyó
27. március 9-én úgy kérte a zárlat feloldását, hogy a perbeli ingatlant tulajdonában állóként nevezte meg, ami azt igazolja, hogy az ingatlannal rendelkezni kívánt. Kiemelt jelentőséget tulajdonított azoknak a tanúknak a vallomásának, akik szerint az örökhagyó azért ajándékozta a lakást a felperesnek, hogy a „vámosok azt ne tudják elvenni". Mindezekre is figyelemmel az a következtetést vonta le, hogy az adásvételi szerződés színlelt. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amely az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az I. rendű alperes viszontkeresetének az elutasítását célozta. Azzal érvelt, hogy a zárlatot elrendelő első határozat megsemmisítését követően a földhivatal köteles lett volna a zárlatot törölni és a tulajdonjogát bejegyezni. Hivatkozott arra is, hogy a
28. március 9-i beadvány nem teljes bizonyító erejű magánokirat, vitatta, hogy az az örökhagyótól származott volna. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban, hogy a jogvita elbírálása során kiemelt jelentőséget kellett tulajdonítani az örökhagyó
29. március 9-én, a Fővámhivatalhoz intézett kérelmének. Álláspontja szerint a vámhivatali iratanyag alapján írásszakértői bizonyítás nélkül is kétséget kizáró módon bebizonyosodott az okirat valódisága. A beadványra tekintettel a pénzügyőrök ugyanis
30. április 4-én környezettanulmányt tartottak az örökhagyó lakóhelyén, aki ennek során a kérelmében írtakat változatlanul fenntartotta. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy az örökhagyónak
31. március 9-én szándékában állt a bírság megfizetése, az ehhez szükséges pénzösszeggel azonban nem rendelkezett. Ellenben, a perbeli ingatlant változatlanul a tulajdonában állónak tekintette. Ebből szerinte okszerűen az a következtetés volt levonható, hogy az örökhagyó
32. december 27-én nem kívánta átruházni az ingatlan tulajdonjogát a felperesre és a felperesnek sem állt szándékában azt megvásárolni, továbbá, hogy az ehhez szükséges vételárat sem fizette meg. A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az okfejtését, miszerint a felperes az általa megjelölt forrásból nem rendelkezett a teljes vételár megfizetéséhez elegendő pénzeszközzel. A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen kérte annak hatályon kívül helyezését azzal, hogy a Kúria részítélettel utasítsa el az I. rendű alperes viszontkereseti kérelmét, a felperes kereseti kérelme vonatkozásában hozzon hatályon kívül helyező határozatot és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra és új határozat meghozatalára. Másodlagos kérelme az I. rendű alperes viszontkeresetét elutasító és a keresetének helyt adó határozat meghozatalát célozta. Arra hivatkozott, hogy az ügyben eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűtlenül mérlegelték és jogszabálysértő az azokból levont jogi következtetésük is. Álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok tévesen tulajdonítottak kiemelt jelentőséget az örökhagyó
33. március 9-i kérelmében foglaltaknak, mivel annak előterjesztésekor az örökhagyó még a perbeli ingatlan tulajdonosának minősült. Hivatkozott arra is, hogy abban az esetben, ha valóban csak részben állt volna rendelkezésére a perbeli ingatlan tulajdonjogának a megszerzéséhez szükséges vételár, akkor ebből még nem következik, hogy maga a szerződés színlelt volt. Az I. rendű és a II. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában történő fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Ptk. 207.§

(6)bekezdése kimondja, hogy a színlelt szerződés semmis. A szerződés színlelt, ha a felek a szerződésükkel egy másik szerződést lepleznek, vagy valójában nem is akarnak szerződést kötni. Színlelt adásvételi szerződés esetén a szerződésben résztvevő egyik fél részéről sincs valós akarat az annak a tárgyát képező dolog tulajdonjogának az átruházására, annak ellenére, hogy a felek a szerződéses jognyilatkozataikat a külvilág számára érzékelhető módon megtették. A perbeli esetben - a Pp. 164.§

(1)bekezdésére figyelemmel - az I. rendű alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy a per tárgyát képező adásvételi szerződés annak színleltsége folytán semmis. A lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen tényként volt megállapítható, hogy a perbeli adásvételi szerződés megkötésére az örökhagyó ellen 2004 júliusában indult büntetőeljárás alatt, az annak megindítását követő viszonylag rövid időn belül került sor, egy nappal a jövedéki bírságot kiszabó határozat meghozatala előtt. Szintén ekkor került sor az örökhagyó és élettársa között a vagyonközösséget megszüntető szerződés megkötésére. Mindkét szerződés az örökhagyó tulajdonában álló ingatlan, illetve azon fennálló tulajdoni hányada átruházását célozta. Nem érdektelen a per eldöntése szempontjából az a körülmény sem, hogy utóbb a

1. perbeli ingatlanon fennálló zárlat megszüntetését követően, néhány héttel később az örökhagyó és az élettársa a vagyonközösséget megszüntető szerződést felbontotta. Ugyanilyen jelentőséggel bíró tény az is: Az örökhagyó
2. március 9-én a Szegedi Fővámhivatalhoz írott levelében arra hivatkozással kérte a perbeli ingatlan vonatkozásában a zárlat törlését, hogy annak eladásából a fennmaradó büntetést ki fogja fizetni. Ezzel szemben a korábban megkötött adásvételi szerződés tartalma szerint az örökhagyó a szerződés aláírásával egyidejűleg a 9.000.000 forint vételárat átvette. A Kúria álláspontja szerint a bizonyítékok egybevetése során kellő nyomatékkal kell azt is értékelni, hogy az eljárás során kihallgatott tanúk egybehangzó állítása szerint az örökhagyó azt mondta nekik, hogy az ellene indult eljárás miatt kívánja a perbeli ingatlant a felperesre „átíratni" (
3. sorszámú jegyzőkönyv). A Kúria elfogadta a felperes érvelését annyiban: ha a vételár kiegyenlítésére nem a szerződésben foglaltak szerint kerül sor, annak érvényességét ez önmagában nem érinti, illetve magát a kifizetés tényét sem neki kell bizonyítani. Az I. rendű alperest terhelő bizonyítás szempontjából azonban azért volt jelentősége annak, hogy a kifizetésre a szerződésben foglaltak szerint került-e sor, és hogy a felperes a vételárhoz szükséges pénzeszközökkel egyáltalán rendelkezett-e, mert ezeknek a körülményeknek a többi bizonyítékkal való egybevetésé során, a vételárhoz szükséges anyagi fedezet hiányából következtetést lehet levonni a vételi szándék valóságára is. A Kúria álláspontja szerint az ügyben eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül alkalmazták a bizonyítási teher e perre irányadó szabályát, a tényállást helyesen állapították meg és abból okszerű következtetéseket vontak le. A Kúria egyetértett a jogerős ítéletben foglaltakkal: a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a felperes és az örökhagyó által megkötött adásvételi szerződés színlelt volt. Ezért a Kúria a nem jogszabálysértő jogerős ítéletet a Pp. 275.§

(3)bekezdése alapján - a Pp. 274.§

(2)bekezdése szerint tárgyláson meghozott határozatával - hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati kérelem nem vezetett eredményre, ezért a Kúria a felperest kötelezte a Pp. 270.§

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 78.§

(1)bekezdése szerint a II. rendű alperes felülvizsgálati eljárási költségének a megfizetésére, amely a jogi képviselője munkadíjából áll. A felperest pártfogó ügyvéd képviselte. A jogi segítségnyújtás keretében kirendelt pártfogó ügyvéd díja a Pp. 87.§

(2)bekezdése értelmében a felperest terheli. A pártfogó ügyvéd díjának megállapításáról és kiutalásáról a

1. évi CLI. törvénnyel módosított
2. évi LXXX. törvény 62.§-a szerint a jogi segítségnyújtó szolgálat határoz, az elsőfokú bíróság értesítését követően. A felperes személyes költségmentessége folytán a le nem rótt 900.000 forint felülvizsgálati eljárási illetéket - figyelemmel a 6/
3. (VI.26.) IM rendelet 13.§

(1)bekezdésére - az állam viseli. Budapest,

1. február
2. Dr. Orosz Árpád a tanács elnöke s.k., Dr. Kiss Gábor előadó bíró s.k., Dr. Csentericsné dr. Ágh Bíró Ágnes bíró s.k. Sipos a kiadmány hiteléül: bírósági ügyintéző