Mfv.10655/2012/3 – Kúria

(2),

1. XXXIII. Tv.
2. §

(3)Mfv.II.10.655/2012/3.szám A Kúria a dr. Nyitrai Károly ügyvéd által képviselt felperesnek - a dr. Klausz Kornél ügyvéd által képviselt ... Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon alperes ellen fegyelmi határozat hatályon kívül helyezése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 22.M.1762/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.634.887/2011/
2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.634.887/2011/
3. számú ítéletét hatályában fenntartja. A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. I n d o k o l á s A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperesnél angol szakos tanári munkakörben. Az alperesi munkáltató
4. február 3-án fegyelmi eljárást indított a felperessel szemben annak megalapozott gyanúja alapján, hogy
5. február 1-jén az iskolában tettleg bántalmazta az egyik
6. osztályos tanulót. A munkáltató vezetője kijelölte a vizsgálóbiztost, valamint a fegyelmi tanács tagjait. A fegyelmi tanács
7. március 11-ére idézte a felperest, azonban a tárgyaláson csak jogi képviselője jelent meg, ahol részére a jegyzőkönyvben részletesen felsorolt dokumentumok átadásra kerültek. A március 18-ai fegyelmi tárgyaláson a felperes és jogi képviselője is megjelent, majd március 23-án megtartott harmadik tárgyaláson a fegyelmi tanács a felperest elbocsátás fegyelmi büntetéssel sújtotta. A határozat indokolása szerint a felperes
8. február 1-jén az
9. és
10. óra közötti szünetben a
11. osztályba bement, ahol a bent tartózkodó Z.M. tanárnő adminisztratív feladatokat végzett. Az egyik tanuló szemtelenül viselkedett a felperessel, ezért legkevesebb három, egyes nyilatkozatok szerint öt alkalommal a fején megütötte. Ezt követően a felperes a teremből kirohant, a megütött tanuló követte őt és kiabált utána. A bántalmazásnak szemtanúja volt Z.M. tanárnő és hat tanuló is. A fegyelmi tanács azt állapította meg, hogy a felperes agresszív magatartásának semmilyen elfogadható indoka nem volt, a tanuló szemtelen magatartását pedagógiai módszerekkel kellett volna kezelnie. A felperes ezért megszegte a közoktatásról szóló
12. évi LXXXIX. törvény
13. §

(2)bekezdésében foglaltakat, mely szerint a gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek, vagy bánásmódnak. A felperes azzal a magatartásával, hogy a tanulóval szemben testi fenyítést alkalmazott, a közalkalmazotti jogviszonyából származó lényeges kötelezettségét jelentős mértékben, vétkesen megszegte, ezért a fegyelmi tanács a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel sújtotta. A felperes a keresetében a fegyelmi határozatban foglalt tényállást érdemben nem vitatta, annak hatályon kívül helyezését kizárólag eljárási hibára hivatkozva kérte. A jogviszonya helyreállításának mellőzésével kérte kötelezni az alperest elmaradt illetménye, egyéb juttatásai és járandóságai, továbbá 12 havi átalány-kár, felmentési időre járó átlagkereset és 3 havi végkielégítés megfizetésére. Keresetében arra hivatkozott, hogy az alperes a fegyelmi tanács két tagja kijelölésekor nem tartotta be a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 49. §

(2)bekezdés b) pontja szerint alkalmazandó 47. §

(1)bekezdés rendelkezéseit, ami önmagában megalapozza a fegyelmi határozat jogellenességének megállapítását. Az alperes a kereset elutasítását kérte. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 22.M.1762/2010/

1. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. A lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapította, hogy az alperes a fegyelmi eljárást szabályszerűen folytatta le, hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályszegést nem követett el. A fegyelmi eljárás iratanyagából kitűnik, hogy a munkáltató a fegyelmi tanács tagjává jelölte ki R.K. igazgatóhelyettest, illetve F.G. gazdasági vezetőt, akik azonban úgy nyilatkoztak, hogy elfogultság, illetve személyes okok miatt, valamint szakmai inkompetencia és összeférhetetlenség okán nem kívánnak a fegyelmi eljárásban részt venni. Ezt követően került sor H.Á. és S.A. közalkalmazottak kijelölésére. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el a felperes álláspontját, miszerint a Kjt. hivatkozott rendelkezései értelmében a fegyelmi tanács tagjává kellett volna kijelölni a Diákotthon igazgatóhelyettesét M.T.t. Ezzel összefüggésben Cs.I.né alperesi igazgató és F.G. gazdasági vezető tanúvallomásából megállapította, hogy a felperes és M.T. között köztudomásúan igen szoros volt a kapcsolat, azt a benyomást keltették a tantestületben, hogy összetartoznak, egy lakásban éltek együtt, így az alperesi intézmény vezetője az eljárás tisztaságának, elfogulatlanságának biztosítása érdekében nem látott lehetőséget M.T. fegyelmi tanácsban történő részvételére. A felperes tagadta, hogy élettársi viszonyban állt volna M.T.ral, állítása szerint kizárólag bérlőként élt a felperes lakásában, azonban ezen állítását a perben semmivel nem támasztotta alá. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy az alperesi munkáltatónak elfogulatlan személyek részvételéről kellett gondoskodni a fegyelmi eljárás során és M.T. felkérésének mellőzése az eljárás törvényes lefolytatását biztosította. A munkaügyi bíróság megítélése szerint, amennyiben M.T. kizárólag bérlőként élt a felperes lakásában, ez is kizárta a fegyelmi eljárásban való részvételét, hiszen ebben az esetben a köztük lévő függőség anyagi jellegű volt, köztük a lakhatást biztosító kapcsolat állt fenn, és ezért az eljárás tisztasága, függetlensége és pártatlansága biztosítása érdekében megkövetelte, hogy a fegyelmi eljárásban az érintett ne vegyen részt. Mivel a felperes a fegyelmi határozat tényállításait érdemben nem vitatta, ezért az
2. évi LXXXIX. törvény
3. §

(2)bekezdése értelmében a tettleges fenyítés súlyos kötelezettségszegésnek minősült, amely az elbocsátás fegyelmi büntetés kiszabását megalapozta. A felperes az ítélet elleni fellebbezésében arra hivatkozott, hogy a perben az alperesnek azt kellett igazolnia, hogy a fegyelmi tanács tagok kijelölése a jogszabályoknak megfelelően történt. Mivel az alperes a perben nem tudta bizonyítani M.T. és a felperes közötti hozzátartozói viszonyt, az albérleti jogviszony pedig az elfogultságot nem alapozza meg, ezért az elsőfokú határozat jogszabálysértő volt. A felperes a fellebbezését kiegészítve a

1. április 18-án érkezett beadványában arra is hivatkozott, hogy a
2. március 11-én megtartott fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyve tételesen tartalmazta a rendelkezésére bocsátott iratok felsorolását, amelyek között nem szerepeltek a perben utóbb csatolt R.K.t és F.G.t állítólagosan kijelölő
3. február 25-én kelt alperesi iratok, amely azt valószínűsíti, hogy nevezetteket a fegyelmi tanács tagjává az alperesi igazgató a fegyelmi tanács kialakításakor nem jelölte ki. Ezt a tényt támasztja alá továbbá az említett intézkedések iktatószáma is. Ellentmondásosnak találta továbbá F.G. tanúként történő nyilatkozatát a kijelölés vonatkozásában. A Fővárosi Törvényszék a 49.Mf.634.887/2011/
4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a tényállást kiegészítette és megállapította, hogy a felperes a keresetében a fegyelmi határozat jogellenességének megállapítását arra hivatkozással kérte, hogy az formailag jogellenes, mert a fegyelmi tanács két tagja, H.Á. és S.A. a Kjt.
5. §

(2)bekezdés b) pontja szerint alkalmazandó 47. §

(1)bekezdése megsértésével került kijelölésre a fegyelmi tanács tagjának. A jogszabályi rendelkezések értelmében a fegyelmi tanács tagjának elsősorban magasabb vezető, vagy vezető munkakört, vagy beosztást betöltő, illetve ennek hiányában a felperesnél magasabb, vagy vele azonos besorolású közalkalmazottat kell jelölni. E feltétel azonban az említett személyek egyikénél sem állt fenn. Az alperes meg sem kísérelt felkérni a fegyelmi tanács tagjának olyan személyt, aki a jogszabályi feltételeknek megfelel. Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte és arra hivatkozott, hogy a fegyelmi tanács megalakítására vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket betartotta. Az alperes általános igazgatóhelyettese az ügy vizsgálóbiztosa volt, a középiskolai igazgatóhelyettes R.K. és a gazdasági vezető F.G. pedig a kijelölést nem fogadta el, a diákotthoni igazgatóhelyettes M.T. pedig a felperes élettársa, ezért részvétele a Kjt. 49. §

(3)bekezdés b) pontja, míg az előbbi két személy a 49. §

(3)bekezdés d) pontja alapján kizárt volt. Az alperes állításai igazolására a perben csatolta a .... iktatószámú kijelölő intézkedéseket és R.K. ugyanaznap kelt válaszlevelét, valamint F.G. saját kezű feljegyzését tartalmazó okiratot. A

1. november 17-én megtartott tárgyaláson a felperes a keresetét kiegészítette azzal, hogy a fegyelmi eljárás amiatt is hibában szenved, hogy az alperes tételesen felsorolta azon iratokat, amelyet rendelkezésére bocsátott a fegyelmi eljárás során, azonban ebben az összeférhetetlenségi nyilatkozatokat nem adta át. Tanácselnöki kérdésre ezt követően úgy nyilatkozott, hogy konkrét normaszöveget, Kjt. rendelkezést nem tud megjelölni a tekintetben, hogy miért kellett volna az alperesnek a fegyelmi eljárás alatt a felperes rendelkezésére bocsátani ezeket a nyilatkozatokat. A felperes
2. február 8-án ismételten pontosította a keresetét és a fegyelmi eljárás szabályainak megsértése körében arra hivatkozott, hogy az alperes igazgatója csak az érintett személy, adott esetben M.T. elfogultságára vonatkozó nyilatkozata birtokában hagyhatta volna figyelmen kívül őt a tanács összeállításánál. Az esetleges elfogultság tekintetében az igazgató, mint az eljárás megindítója egyedül, az érintett megkérdezése nélkül nem dönthetett. Az így kiegészített tényállás alapján a másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy a felperes a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére alapot adó eljárási szabálysértést nem követett el. A törvényszék álláspontja szerint a felperes fellebbezésében foglaltak nem voltak megalapozottak. A
3. március 11-ei fegyelmi tárgyalási jegyzőkönyvben került rögzítésre az, hogy a felperesi jogi képviselő mely dokumentumokat vette át a munkáltatótól és ezen iratokban a vitatott kijelölő okiratok valóban nem szerepeltek. Ebből azonban nem következik, hogy azok nem is léteztek, mert a jegyzőkönyvből kitűnik, hogy nem a teljes iratanyag került átadásra, hanem csak bizonyos konkrétan megjelölt iratok. A másodfokú bíróság utalt a Kjt.
4. §

(4)bekezdésében foglaltakra, amely csupán a fegyelmi iratok megtekintésének lehetőségét írja elő, azonban olyan kötelezettséget nem tartalmaz, hogy annak teljes anyagát át kell adni a felperes részére. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a március 11-ei tárgyalás során nemcsak a kifogásolt iratok, hanem más egyéb, például a munkaközösség-vezetőt kijelölő irat sem szerepelt. A másodfokú bíróság nem osztotta a felperes azon fellebbezési érvelését sem, hogy a munkáltatói kijelölő intézkedések iktatószáma is azt támasztja alá, hogy a fegyelmi eljárás megindításakor R.K. t és F.G.t az alperes nem jelölte a fegyelmi tanács tagjává. Rámutatott arra, hogy e körülményre a felperes az elsőfokú eljárás során nem is hivatkozott, első ízben csak a fellebbezése kiegészítésében adta elő ezzel kapcsolatos álláspontját, ezért ez olyan körülménynek és tényállításnak minősül, ami a Pp. 235. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban már nem volt figyelembe vehető. Ennek ellenére a törvényszék megjegyezte, hogy az iratok számozása egyébként sem támasztotta alá a felperesi állítást, mert a

1. február 25-én kelt iratok iktatószáma ...., majd az időben ezt követő
2. március 1-jén kelt H.Á. és S.A. kijelöléséről szóló mindkét irat .... iktatószámot viseli, ugyanakkor a fegyelmi eljárás egyéb iratai egy részét nem látták el iktatószámmal, más része pedig a keltezéstől függetlenül azonos, .... iktatószámot kapott. A törvényszék szükségtelennek találta és mellőzte F.G. ismételt tanúkénti meghallgatását is, mert az elsőfokú eljárás során a kijelölés időpontjával kapcsolatban tanúvallomását pontosította és úgy nyilatkozott, hogy nem emlékezett a pontos dátumára annak, hogy mikor jött a felkérés. Ezért amennyiben a tanú a másodfokú eljárásban a korábbi tanúvallomásával ellentétes nyilatkozatot tesz, ez önmagában nem elégséges a korábbival szemben az utóbbi nyilatkozat valóságának igazolására, mert valószínűtlen, hogy az eseményekhez képest két évvel később pontosabban emlékezne a történtekre, mint a
3. április 6-án megtartott tárgyaláson. A felperes a fellebbezésében alaptalanul sérelmezte a M.T. fegyelmi tanácsba történő kijelölésének mellőzését is. E körben a másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bíróság álláspontjával, mely szerint a lakásban akár albérlőként történő együttélés is olyan anyagi jellegű függőségi, lakhatást biztosító kapcsolatot eredményez, amelyből adódóan a nevezett személytől az ügy elfogulatlan elbírálása nem volt elvárható. A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperes azon érvelését sem, hogy az elfogultság kérdésében a fegyelmi jogkör gyakorló az érintett megkérdezése nélkül nem dönthet. Értelmezése szerint a Kjt.
4. §

(2)bekezdés b) pontjának utolsó mondatából és a

(3)bekezdés d) pontjából nem következik, hogy az elfogultság kizárólag az érintett személy saját nyilatkozata alapján állapítható meg, illetve hogy az e kérdésben tett nyilatkozat a fegyelmi jogkör gyakorlóját kötné. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fegyelmi eljárás tisztaságának, függetlenségének és pártatlanságának biztosítása érdekében helytállóan döntött az alperesi fegyelmi jogkör gyakorlója R.K., F.G. és M.T. fegyelmi tanács tagként való kijelölésének mellőzéséről, ezért a fegyelmi eljárás szabályait nem szegte meg, így ez okból a fegyelmi határozat jogellenessége nem volt megállapítható. A felperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát, másodlagosan a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozathozatalra való kötelezését, továbbá perköltségben történő marasztalását kérte. Álláspontja szerint az eljáró bíróság tévesen értelmezte a perbeli időszakban hatályos Kjt. 47. §

(1)bekezdését, illetve a 49. §

(2)bekezdés b) pontját és a 49. §

(3)bekezdés d) pontját, ezért téves következtetésre jutott, döntése megalapozatlan. Álláspontja szerint R.K. igazgatóhelyettes és F.G. gazdasági vezető vonatkozásában a másodfokú bíróság ítéleti megállapítása - mely szerint a fegyelmi jogkör gyakorlója helyesen döntött arról, hogy a fegyelmi tanácsban való kijelölésüket mellőzi - iratellenesnek tekinthető. A perbeli esetben ugyanis nem kijelölésük mellőzése történt, hanem a kijelölést követően tett nyilatkozatok alapján nem váltak a fegyelmi tanács tagjává. Másrészt a peres eljárás során nem merült fel olyan tény, vagy körülmény, ami a két érintett személy esetében elfogultságot jelentene, vagy valamely más okból kizárta volna a hivatkozott személyeket a fegyelmi eljárásból. Önmagában az, hogy az érintett személy nyilatkozata szerint nem szeretne a fegyelmi eljárásban részt venni, nem alapozza meg a részvételének mellőzését. Álláspontja szerint a Kjt. 49. §

(3)bekezdése taxatíve tartalmazza azokat az eseteket, amikor a közalkalmazott a fegyelmi eljárásban tagként nem vehet részt. Ebben olyan esetkör nem szerepel, hogy a kijelölt személy nem szeretne abban szerepet vállalni, a fegyelmi tanácsban való részvételét nem utasíthatja vissza, az erre irányuló munkáltatói intézkedést az Mt. 103. §

(1)bekezdés b) pontja alapján köteles végrehajtani. A felperes szerint figyelemreméltó az a tény, hogy a becsatolt iratokban nem található egyetlenegy konkrétum sem arra vonatkozóan, hogy F.G., vagy R.K. miért nem lehetett volna a fegyelmi tanács tagja. Az előbbi általánosságban szakmai inkompetenciára, illetve összeférhetetlenségre, míg utóbbi személyes okokra hivatkozott. F.G. tanúvallomásában sem tudott egyetlenegy konkrétumot mondani arra, hogy miért nem vállalta el a fegyelmi tanácsi tagságot, szóbeli válaszában szakmai inkompetenciára és arra hivatkozott, hogy ő is angolt tanított. Mivel a Pp. 164. §

(1)bekezdése értelmében az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy R.K. és F.G. nem lehetett a fegyelmi tanács tagja, amelyet nem igazolt, ezért ezt a terhére kellett volna értékelni a másodfokú bíróságnak. A felülvizsgálati kérelem hivatkozott arra is, hogy a másodfokú bíróság eljárását megelőzően néhány nappal tájékoztatta a felperest F.G. arról, hogy valójában a fegyelmi eljárás lezártát követően kereste meg a fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi taggá kijelölő nyilatkozattal és e körben az elsőfokú eljárásban nem a valóságnak megfelelően nyilatkozott. Mivel ez a tény csak a másodfokú eljárásban jutott a tudomására, ezért indítványozta ismételten tanúkénti meghallgatását. Ezt a körülményt a másodfokú bíróság ítéletében nem indokolta. A per érdemi elbírálása szempontjából lényeges körülmény vizsgálatának mellőzése alapján a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 3. §

(3)és

(4)bekezdésben foglaltakat. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott arra, hogy a törvényszék iratellenesen állapította meg a jogerős ítélet

1. oldalának
2. bekezdésében azt, hogy F.G. és R.K. fegyelmi tanács tagként való kijelölését az alperes mellőzte. Tényadat, hogy az érintett személyek fegyelmi tanácsi tagként való felkérésére sor került és nyilatkozatuk beszerzését követően döntött úgy a fegyelmi jogkör gyakorló, hogy más közalkalmazottat kér fel a feladat teljesítésére. A felperes a felülvizsgálati kérelmében arra már megalapozatlanul hivatkozott, hogy a két vezető állású közalkalmazott nyilatkozata nem alapozta meg a munkáltató döntését. R.K. a
3. február 25-én kelt munkáltatói jogkör gyakorlójához címzett iratában úgy nyilatkozott, hogy „személyes okok miatt az ügy elfogulatlan elbírálása részemről nem várható el". F.G.
4. február 26-án szakmai inkompetencia és összeférhetetlenség miatt kérte a felkéréstől történő eltekintést. A Kjt.
5. §

(3)bekezdés d) pontja szerint a fegyelmi tanács eljárásában és döntéshozatalában tagként, illetve jegyzőkönyvvezetőként nem vehet részt, akitől egyébként az ügy elfogulatlan elbírálása nem várható el. Az elfogultság körében a fegyelmi jogkör gyakorlója köteles figyelembe venni az érintett e tárgyban tett nyilatkozatát. A jogszabály és a bírói gyakorlat sem támasztja alá azt, hogy egyértelmű nyilatkozat birtokában a fegyelmi tanács elnöke köteles annak megalapozottságát vizsgálni, különös tekintettel a Kjt. 50. §-ában foglalt eljárási határidőkre. Ezért a fegyelmi jogkör gyakorlója helytállóan fogadta el az érintettek indokolt nyilatkozatát és mellőzte részvételüket a fegyelmi eljárásban. Téves az a felperesi álláspont, hogy a felkért két vezető állású közalkalmazott lényegében indokolás nélkül megtagadta a munkáltató utasítását. A szakmai inkompetenciát a kérdés vizsgálatánál valóban nem lehetett figyelembe venni, azonban a felek elfogultságra és összeférhetetlenségre való hivatkozása, egyértelműen olyan nyilatkozatnak tekinthető, amely a fegyelmi eljárásban való részvételüket kizárta. A felperes a felülvizsgálati kérelmében megalapozatlanul hivatkozott a másodfokú bíróság eljárási szabálysértésére is. A felperes F.G. ismételt tanúkénti meghallgatását lényegében arra hivatkozással indítványozta, hogy az elsőfokú eljárás során a fegyelmi tanács tagi felkérése időpontja vonatkozásában valótlan tanúvallomást tett, amely tény a másodfokú eljárásban jutott tudomására. E körben a bizonyítás mellőzése a törvényszék részéről nem minősült lényeges szabálysértésnek, a jogerős ítélet helytálló érvelése szerint a tanú esetleges, az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatával ellentétes vallomása sem lehetett elegendő a perben becsatolt, a tanú által saját kezűleg írt nyilatkozata időpontjának ítéleti bizonyossággal történő megcáfolására. Az eljáró bíróságok ezért helytállóan állapították meg, hogy az alperes a Kjt. fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályait betartotta, a fegyelmi tanács tagjait szabályosan, a Kjt. 49.§

(3)bekezdés d) pontjának figyelembevételével jelölte ki, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pernyertes alperesnek a felülvizsgálati eljárásban bizonyított költsége nem merült fel, ezért a Kúria e körben a határozathozatalt mellőzte. A munkavállalói költségkedvezményben részesülő felperes pervesztességére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §

(1)bekezdése és

1. §-a alapján az állam viseli. Budapest,
2. június
3. dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő