Mfv.10466/2012/17 – Kúria

(1)Mfv.I.10.466/2012/

1. A Kúria a Bányai Judit pártfogó ügyvéd által képviselt I.r. és II.r. felpereseknek a dr. Stigrád Beatrix ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítása iránt a Pest Megyei Munkaügyi Bíróságnál 4.M.208/
2. szám alatt megindított és másodfokon a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.24.157/2011/
3. számú közbenső ítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen a felperesek által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a
4. június
5. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő k ö z b e n s ő í t é l e t e t : A Kúria a Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.24.157/2011/
6. számú közbenső ítéletét hatályában fenntartja.A 60 %-ban pernyertes felperesek pártfogó ügyvédjének díját és saját költségét az alperes maga viseli.Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak felhívásra - 35.000 (harmincötezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. I n d o k o l á s Az I.r. felperes
7. október 25-étől, a II.r. felperes
8. november 22-étől képviseleti szerződéssel állt az alperes alkalmazásában, a társaság magánszemélyekkel történő kölcsönszerződései megkötésénél közvetítőként jártak el.Az alperes
9. június 23-án rendkívüli felmondással élt, majd a felek
10. november 3-án
11. november
12. napjával közös megegyezéssel megszüntették a közöttük fennálló jogviszonyt.
13. november 8ától
14. április 30-áig határozott időre képviselő munkakörre munkaviszonyt létesítettek, amelyben három hónapos próbaidőt kötöttek ki. A
15. december 11-ei keltezésű intézkedésben a munkáltató a felperesek munkaviszonyát azonnali hatállyal a próbaidő alatt megszüntette. A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes a munkaviszonyukat mind a rendkívüli felmondással, mind a próbaidőre hivatkozással jogellenesen szüntette meg. A jogellenesség jogkövetkezményeinek alkalmazását igényelték vagyoni és nem vagyoni kárigénnyel együtt. A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 4.M.208/2008/
16. számú ítéletével a kereseteket elutasította és a felpereseket perköltség viselésére kötelezte azzal, hogy az előlegezett költséget az állam viseli. A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperesek
17. november 3-ától munkaszerződésükkel igazoltan és az alperes által sem vitatottan munkaviszonyban álltak. Nem nyert igazolást, hogy ettől az időponttól kezdődően a tevékenységükben, munkavégzésükben, az alperes utasítási jogkörében változás következett be, ezért az volt rögzíthető, hogy a felperesek teljes jogviszonyuk idején munkaviszonyban álltak. A felperesek a rendkívüli felmondásukat követően a munkaviszonyukat közös megegyezéssel megszüntették, utóbb új munkaviszonyt létesítettek az alperessel, amely magatartással a munkáltató hallgatólagosan visszavonta a rendkívüli felmondásokat, a felperesek pedig hozzájárultak ehhez. Így a rendkívüli felmondások jogellenességének megállapítására irányuló keresetek alaptalanok függetlenül attól, hogy az abban foglalt indok valós és okszerű volt-e. A felperesek
18. november 3-án közös megegyezéssel megszüntették a jogviszonyukat, majd új munkaviszonyt létesítettek. A munkaszerződésükben 3 hónapos próbaidőt kötöttek ki és ezt a megállapodást nem támadták meg, ezért a munkaviszonyuk megszüntetésére próbaidőn belül került sor akkor is, ha már korábban is az alperesnél dolgoztak. Erre figyelemmel a bíróság az „azonnali hatályú megszüntetés a próbaidő alatt" elnevezésű iratokkal történt munkaviszony megszüntetések jogellenességének megállapítására irányuló kereseteket elutasította. Megalapozatlannak találta a felperesek igényét, akik a munkaviszony megszüntetés miatt felmerült káraikat nem is bizonyították. A felperesek fellebbezése folytán eljárt Budapest Környéki Törvényszék 8.Mf.24.157/2011/
19. számú közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes próbaidőre hivatkozással jogellenesen szüntette meg a felperesek munkaviszonyát, amely
20. április 30-án szűnt meg az alperesnél. Az elsőfokú bíróságnak a rendkívüli felmondások jogellenessége tekintetében hozott elutasító rendelkezését helybenhagyta. Kimondta, hogy a felperesek perköltség, valamint az állam által előlegezett költségek viselésére vonatkozó rendelkezéseit mellőzi. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperesek az alperessel mindvégig munkaviszonyban álltak. Az elsőfokú ítéletnek ezt a rendelkezését az alperes a fellebbezésében nem támadta, ennek folytán a másodfokú eljárásban csak azt lehetett vizsgálni, hogy az alperes az I.r. felperessel a
21. október 25-étől, a II.r. felperessel
22. november 22-étől fennálló jogviszonyban
23. november 3-án próbaidőben érvényesen megállapodhatott-e. A felperesek helytállóan hivatkoztak az Mt.
24. §

(1)bekezdéséből következően arra, hogy próbaidőt csak a munkaviszony létesítésével egyidejűleg lehet kikötni, ezért a

1. november 3-ai próbaidőre vonatkozó rendelkezés semmis. Az alperes a próbaidőre hivatkozással jogellenesen szüntette meg a felperesek munkaviszonyát. Az elsőfokú bíróságnak az új eljárásban kell döntenie az Mt.
2. §-ában foglaltak alapján a jogellenesség jogkövetkezményeiről azzal, hogy a másodfokú bíróság megállapította, miszerint a felperesek munkaviszonya az alperesnél
3. április 30-án megszűnt. A felek
4. november 3-án kötött „munkaszerződése" ugyanis az elsőfokú bíróság által megállapítottakból következően - tartalmát tekintve - munkaszerződés-módosításnak minősül, amelyben a felek jogszerűen megállapodhattak a jogviszony időtartamában, annak határozott időre történő módosításával. A másodfokú bíróság nem osztotta a fellebbezésnek a munkaviszony határozatlan idejűségére vonatkozó álláspontját, mivel az Mt.
5. §

(4)bekezdésére hivatkozó érvelés a korábbi beadványokban való utalás hiányában, mint új jogalapon nyugvó hivatkozás a Pp.

1. §-ába ütköző, meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősült. A
2. június 23-ai rendkívüli felmondások jogszerűségét illetően az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy azok a felperesek jogviszonyát nem szüntették meg. Az iratokból megállapíthatóan a
3. november 3-ai közös megegyezés aláírásakor a jogviszonyt a felek egyezően folyamatosan fennállónak tekintették, egyikük sem tulajdonított a rendkívüli felmondásnak jogviszonyt megszüntető hatást. A felperesek felülvizsgálati kérelmükben az Mt.
4. §-ára utalással elsődlegesen arra hivatkoztak, hogy az alperes eljárása rendeltetésellenes volt a próbaidő megállapítása során. A munkáltató részéről a határozott idejű munkaviszony létesítése kizárólag arra irányult, hogy a jogviszony jellegét legalizálja, a korábbi megbízási jogviszonyt munkaviszonyként tüntesse fel, a foglalkoztatást pedig a lehető legrövidebb ideig biztosítsa, hiszen arra, hogy meggyőződhessen a munkavállalói alkalmasságról, már nem volt szükség. A másodfokú bíróság alapvetően osztotta a felperesek jogi álláspontját, azonban tévedett azon rendelkezés meghozatalakor, amely szerint a munkaviszony az alperesnél
5. április 30-án megszűnt. Általános jogelv, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni (Mt.
6. §). Ismételten hangsúlyozandó az Mt.
7. §

(4)bekezdésének rendelkezése, amely szerint „határozatlan időtartamúnak kell tekinteni a munkaviszonyt, ha a határozott időtartamú munkaviszony azonos felek közötti ismételt létesítésére, illetve meghosszabbítására az ahhoz fűződő munkáltatói érdek fennállása nélkül kerül sor és a megállapodás megkötése a munkavállaló jogos érdekének csorbítására irányul". Amennyiben elfogadható az elsőfokú bíróság azon megállapítása, amellyel az alperessel fennálló felperesi jogviszonyokat teljes időtartamra munkaviszonynak minősítette, hiányoznak a rendkívüli felmondásra előírt kritériumok. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben utaltak arra is, hogy a munkaviszonyuk

1. június 23-án történő megszüntetése „hamis vádakon" alapult, az alperes semmivel sem igazolta, hogy hanyag munka következtében kárt okoztak volna. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme a jogerős közbenső ítélet „megváltoztatására" irányult. Álláspontja szerint a munkaszerződésben a próbaidő kikötése nem ütközött a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe, mivel a Munka Törvénykönyvének a próbaidőre vonatkozó rendelkezése értelmében a munkaszerződésben a munkaviszony létesítésekor próbaidő kiköthető. Ebből következően a felek csak a törvény által biztosított lehetőséggel éltek, amikor a felperesek munkaszerződésében próbaidőben állapodtak meg. A felperesek ennek kikötését nem vitatták, a munkaszerződést aláírták. Az alperes álláspontja szerint önmagában az a körülmény, hogy a felperesek korábban megbízási jogviszony keretében már végeztek tevékenységet az alperes részére, nem zárja ki azt, hogy a munkaviszony létrejöttekor az alperes éljen törvényi lehetőségével, és próbaidőt kössön ki. Abban az esetben, ha az I.r. és a II.r. felperes teljes jogviszonya munkaviszonynak minősül, úgy a
2. november 8-án létrejött munkajogviszonyban a próbaidő kikötése jogszerű volt. Amennyiben a
3. november 8-án létesített munkaszerződésben a próbaidő felek általi kikötése jogszerűtlen, úgy az alperes egyetért a másodfokú bíróság által levont jogkövetkeztetéssel, amely szerint a felperesek jogviszonya
4. április 30-án szűnt meg. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme szerint értelmezhetetlen a felperesek azon előadása, hogy sérült az Mt.
5. §

(4)bekezdése, „hosszabbítgatásokról nem volt szó", a határozott időtartam kikötésére csak egy alkalommal, a munkaviszony létesítésekor került sor. Az alperes álláspontja szerint az eljáró bíróságok helytállóan foglaltak állást abban a kérdésben, hogy a

1. június 23-án kelt rendkívüli felmondásnak a felek nem tulajdonítottak jogviszonyt megszüntető hatást, a felperesek hallgatólagosan hozzájárultak a jogviszony folytatásához. A felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos. A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül [Pp.
2. §

(2)bekezdés]. Az elsőfokú ítélet azon rendelkezése ellen pedig, amelyet a fél fellebbezéssel nem támadott, felülvizsgálati kérelmet sem terjeszthet elő [Pp. 271. §

(1)bekezdés a) pont, 273. §

(2)bekezdés a) pont, BH.1996.98.]. A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet azon rendelkezését, miszerint a felperesek az alperesnél mindvégig munkaviszonyban álltak, a felek nem támadták. Ebből következően az e körben előterjesztett csatlakozó felülvizsgálati kérelem már nem volt a felülvizsgálati eljárásban vizsgálat tárgyává tehető. Az eljáró bíróságok helyesen fejtették ki, hogy az alperes

1. június 23-án rendkívüli felmondással a felperesek munkaviszonyát nem szüntette meg. A
2. november 3-ai közös megegyezés aláírásakor a felek a jogviszonyt folyamatosan fennállónak tekintették, a korábbi munkáltatói intézkedést nem értékelték olyannak, mint ami a munkaviszony megszüntetését eredményezte volna. A másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül jutott arra a következtetésre, hogy a felek által már nem vitatott, folyamatosan fennálló munkaviszony alapján a
3. november 3-án kötött munkaszerződés próbaidőre vonatkozó kikötése az adott ügyben irányadó
4. évi XXII. törvény (régi Mt.)
5. §

(1)bekezdésére figyelemmel semmis. A másodfokú bíróság nem foglalkozott a felpereseknek a régi Mt. 79. §

(4)bekezdésére vonatkozó érvelésével, mivel a korábbi beadványokban erre való utalás nem volt, és mint új jogalapon nyugvó hivatkozás a Pp.

1. §-ába ütköző meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősült. Ebből következően ez a felülvizsgálati eljárásnak sem képezhette már tárgyát. A fentiekből következően az alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek jogviszonyát a próbaidőre hivatkozással, ezért a munkáltatónak az Mt.
2. §-ában foglalt jogkövetkezményeket kell viselnie. Helytálló a jogerős ítélet azon következtetése is, hogy a
3. november 3-án kötött „munkaszerződés" a korábbi munkaszerződés módosításának tekintendő. Ebben a felek jogszerűen állapodhattak meg a munkaviszony határozott idejűvé alakításáról, a munkáltató e körben tanúsított rendeltetésellenes magatartását (régi Mt.
4. §) a felperesek nem bizonyították (Pp.
5. §). Indokolatlan „hosszabbítgatások" a határozott idejű munkaviszonyban való megállapodás során nem történtek, a munkáltató egy alkalommal módosította a munkaszerződést a felperesek beleegyező nyilatkozata mellett. Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés is, hogy az alperes a felperesek kárigényét nem vitatta, ezért arról a másodfokú bíróságnak döntenie kellett volna. Ilyen alperesi elismerés nem volt, ezért a kártérítés összegéről a másodfokú bíróság - az eljárás kétfokúságának biztosítására figyelemmel - jogszerűen nem döntött. A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet a Pp.
6. §-ának

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. Az alperes a felülvizsgálati eljárásban felmerült saját költségét a Pp.

1. § alapján maga viseli. A felperesek pártfogó ügyvédjének költségéről a Kúria a Pp.
2. § és a
3. évi LXXX. törvény
4. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. c)pontja alapján rendelkezett. Az alperes az Itv. 50. §

(3)bekezdés alapján köteles megfizetni a felülvizsgálati eljárás illetékét. Budapest,

1. június
2. Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró A kiadmány hiteléül:Nné tisztviselő