Bhar.495/2013/5 – Kúria

(1)bekezdésébe ütköző és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében - melyből 1 rb. kísérlet -; 3 rb., a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében - melyből 1 rb. kísérlet -; 6 rb., a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerinti csalás vétségében; 41 rb., a Btk. 274. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntettében, melyből 18 rb. kísérlet; valamint 11 rb., a Btk.

1. § szerinti magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért halmazati büntetésül egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette; a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette, és rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről. Emellett a vádlottat a Btk.
2. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés c) pontja szerinti csalás vétségének vádja alól felmentette. Az első fokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a vagyon elleni cselekmények üzletszerűen elkövetettkénti minősítése és a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője pedig a vádlott felmentése érdekében fellebbezést jelentettek be. A bejelentett fellebbezésekre tekintettel a Győri Ítélőtábla az első fokú határozatot felülbírálta, és a 2013. január 31. napján kelt Bf.30/2011/5. számú ítéletével és azt megváltoztatva a 13 rb., a Btk. 318. §

(5)bekezdés a) pontja szerint minősített cselekményt a

(6)bekezdés a) pontja, a 3 rb., a Btk. 318. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(4)bekezdés b) pontja szerint minősített cselekményt az

(5)bekezdés b) pontja, a 6 rb., a Btk. 318. §

(1)bekezdésbe ütköző és a

(2)bekezdés I. fordulata szerint minősített cselekményt a

(4)bekezdés b) pontja szerint minősítette; a szabadságvesztést két évre, a felfüggesztés próbaidejét négy évre súlyosította, emellett 6 962 940 forint összegű vagyonelkobzást rendelt el a vádlottal szemben, az előzetes mentesítésre és a felmentésre vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a vádlott javára, a vagyon elleni bűncselekmények üzletszerűen elkövetettkénti minősítése miatt. A Legfőbb Ügyészség a fellebbezéseket nem találta alaposnak. Álláspontja szerint ugyan az irányadó tényállás kisebb mértékben megalapozatlan, a megalapozatlanság azonban az iratok alapján kiküszöbölhető. Ezért indítványozta a tényállás 6., 7/a., és 7/b. pontjának helyesbítését, illetve kiegészítését. Helytállónak találta a másodfokú bíróság azon álláspontját, hogy a vádlott által elkövetett vagyon elleni cselekmények üzletszerűen elkövetettnek is minősülnek, és indokoltnak tartotta azt is, hogy az ítélőtábla súlyosította az első fokú bíróság által kiszabott büntetést. Törvénysértőnek találta azonban a vagyonelkobzás alkalmazását, mivel az eljárt bíróságok nem állapították meg, hogy a vádlott a jogtalan értékesítésből származó bevételt eltulajdonította, vagy azzal sajátjaként rendelkezett, és így azzal vagyona bűnös úton gyarapodott volna. Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria az ítélőtábla határozatát megváltoztatva a vagyonelkobzásra vonatkozó rendelkezést mellőzze, egyebekben azonban azt hagyja helyben. (BF.614/2013.) A nyilvános ülésen fellebbezését a védő annyiban módosította, hogy elsősorban a vádlott felmentését, másodsorban a vagyon elleni bűncselekmények üzletszerűen elkövetettkénti minősítésének mellőzését kérte. A Kúria, mint harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. §

(1)bekezdésére figyelemmel az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az első fokú bíróság ugyan a tanú írásbeli vallomásának bizonyítékkénti figyelembe vétele során eljárási szabályt sértett, azonban ezt a vallomást a bizonyítékok köréből a másodfokú bíróság mellőzte és ezzel a szabálysértést kiküszöbölte; egyebekben azonban mind az első-, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit. A másodfokú bíróság az első fokú bíróság által megállapított tényállást részben megalapozatlannak találta, ezért azt a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján eljárva az iratok tartalma alapján részben kiegészítette, részben helyesbítette, illetve a tényállásból egyes részeket mellőzött. A tényállás helyesbítése és kiegészítése helytálló volt. Tévedett azonban az ítélőtábla, amikor az első fokú ítéleti tényállásból mellőzte annak a másodfokú határozat

1. oldalának negyedik bekezdésében megjelölt részeit. Ezek közül az első fokú ítélet
2. oldalán rögzítettek azokat a jogszabályi előírásokat tartalmazzák, amelyekre figyelemmel a bíróság levonta azt a következtetést, hogy nem tartoztak a felszámolás alatt álló gazdasági társaságok vagyonához a vád tárgyává tett és a vádlott által értékesített földterületek; így egyértelműen szükséges volt a rögzítésük a tényállásban ahhoz, hogy abból a bíróság részint a vádlott tudattartamára, részint a bűnösségére következtetést vonhasson le. A továbbiak pedig ugyancsak tények, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a bíróság részint a vagyon elleni, részint a közbizalom elleni cselekményeket megfelelően minősítse. Ezen tények nélkül a tényállás hiányos lenne; így a másodfokú határozatnak az azok mellőzésére vonatkozó rendelkezésével ellentétesen ezek a tények is az első fokú ítélet tényállásának részei. Ezen túl a másodfokú bíróság ítéletében szerepel több, az ügy megítélése szempontjából releváns tény, azonban csak akként, hogy azok "tényként állapíthatóak meg". Ezek nagyobb része azonban nem csupán megállapítható, hanem a tényállás teljességéhez feltétlenül szükséges tény, ezért ezek közül a Kúria a másodfokú ítélet
3. oldalának harmadik bekezdésében, a negyedik bekezdés első mondatában, valamint a
4. oldal második bekezdésében rögzítetteket is a tényállás részének tekinti. A tényállás kis mértékben emellett is hiányos, illetve pontatlan. Ezért a Be.
5. §

(2)bekezdése alapján eljárva a Kúria ezt kiküszöbölve az iratok alapján, illetve a megállapított tényekből további tényre levont következtetéssel - részben a Legfőbb Ügyészség indítványában foglaltakkal egyezően - az alábbiak szerint kiegészíti, illetve helyesbíti: - Az első fokú ítélet

1. oldalának alulról a tizenegyedik sorában kezdődő mondatot mellőzi, helyette megállapítja a következőket: A 0269/
2. helyrajzi számú földrészlet három személy, a 0269/
3. helyrajzi számú földterület öt személy osztatlan közös tulajdonába került. - Az első fokú ítélet
4. oldalán az alulról a harmadik bekezdést azzal egészíti ki, hogy az abban felsorolt ingatlanok kapcsán az ingatlan-nyilvántartásba a földkiadás iránti bejegyzési kérelmeket széljegyként a haszonbérleti szerződéseknek a földhivatalba történt benyújtását megelőzően,
5. május
6. napján jegyezték be. - A lefolytatott bizonyítás alapján nem lehetett kétséget kizáró módon arra következtetni, hogy a vádlott a jogtalan értékesítésekből származó bevételt eltulajdonította. A fenti kiegészítésekkel, illetve helyesbítéssel az első fokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által is kiegészített, illetve helyesbített, a bizonyítékok indokolt mérlegelésén alapuló tényállás összhangban áll az iratok tartalmával, téves ténybeli következtetést sem tartalmaz, és teljes mértékben megalapozott. Ezért ezt a tényállást a Kúria - a Be.
7. §

(1)bekezdésére figyelemmel - a harmadfokú eljárásban irányadónak tekintette. Az irányadó tényállás szerint a vádlott már a felszámolási eljárás megindításakor tisztában volt azzal, hogy mely területek képezték ténylegesen a felszámolás alatt álló termelőszövetkezetek tulajdonát; így egyenes szándékkal és jogtalan haszonszerzési célzat mellett követte el a terhére megállapított vagyon elleni bűncselekményeket. Erre figyelemmel helytálló az eljárt bíróságoknak a vádlott bűnösségére levont következtetése, és a cselekmények csalásként, illetve közokiratés magánokirathamisításkénti értékelése is. Az eljárás során azt nem lehetett megállapítani, hogy a jogtalanul szerzett haszon ténylegesen a vádlott vagy a felszámolás alatt álló gazdasági társaságok vagyonát gyarapította-e, annál is inkább, mert az értékesítésből befolyó bevételre vonatkozóan sikkasztás bűncselekménye miatt a vádlott ellen az ügyész nem emelt vádat, így erre vonatkozóan bizonyítás lefolytatásának nem volt helye. Azonban a következetes bírói gyakorlat szerint üzletszerű annak az elkövetőnek a cselekménye, aki a munkakörét/megbízatását felhasználva csalás elkövetése révén akár a saját, akár más személy (akár természetes személy, akár gazdasági társaság, jogi személy) részére törekszik rendszeres anyagi hasznot biztosítani. (Ezzel azonos álláspontot képvisel a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében

1. szám alatt közzétett elvi határozat, és a BH 2012/
2. szám alatt közzétett eseti döntés is.) Emellett az üzletszerűség időközönkénti elkövetésnek rendszerességnek. megállapításánál nem van jelentősége, a rövid hanem a Így helytállóan jutott az ítélőtábla arra a következtetésre, hogy a vádlott a csalási cselekményeket rendszeres haszonszerzésre törekedve, azaz üzletszerűen követte el. Erre figyelemmel helyesen mellőzte a felmentő rendelkezést is az első fokú bíróság által szabálysértésnek minősített cselekmény kapcsán, miután az az üzletszerű elkövetésre tekintettel immár nem szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek minősül. (Ennek kapcsán megjegyzi a Kúria azonban a következőket: amennyiben a bíróság arra a következtetésre jut, hogy a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény, hanem szabálysértés, és felmentő rendelkezést hozva azt elbírálja, a szabálysértés elévülésére nem elegendő az indokolásban utalni; az elévülésre tekintettel ilyenkor a Szabs.tv. rendelkezéseinek alkalmazásával a szabálysértési eljárás megszüntetéséről is rendelkeznie kell az ítélet rendelkező részében.) Ekként törvényes a másodfokú határozatban a csalási cselekmények minősítése. Ugyancsak helytálló a közbizalom elleni cselekmények minősítése. Nem megalapozott a vádlottnak és a védőnek a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezése sem. Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket feltárták. Ennek során a büntetés mértékének meghatározásánál kellő súlyt kapott az igen nagy mértékű időmúlás. Emellett azonban arra is tekintettel, hogy a hetvenedik évében járó vádlott korábban soha nem került összeütközésbe a törvénnyel, a Kúria a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét eltúlzottnak találta, ezért azt két évre mérsékelte. Ugyanezen okokra figyelemmel a 2005 óta büntetőeljárás hatálya alatt álló vádlottat érdemesnek találta az előzetes mentesítésre, ezért a Btk.
3. §

(1)bekezdésének alkalmazásával őt előzetes mentesítésben is részesítette. Tévedett az ítélőtábla, amikor a vádlottal szemben vagyonelkobzást alkalmazott. A Btk. 77/B. §

(1)bekezdés a) pontja szerint vagyonelkobzást kell elrendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyonra, amelyet az elkövető a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett, a

(2)bekezdés szerint pedig a vagyonelkobzást el kell rendelni arra a bűncselekmény elkövetéséből eredő, a bűncselekmény elkövetése során vagy azzal összefüggésben szerzett vagyonra is, amellyel más gazdagodott. Ugyanezen bekezdés szerint azonban akkor, ha gazdálkodó szervezet gazdagodott ilyen vagyonnal, a vagyonelkobzást vele szemben kell elrendelni. Ahogy azt ítéletében az ítélőtábla sem vitatta, és a Kúria pedig tényként megállapította: az, hogy a jogellenes értékesítésekből származó bevétellel a vádlott gazdagodott volna, az eljárás során nem nyert bizonyítást. Így vele szemben vagyonelkobzás alkalmazásának nincs helye, ezért azt törvénysértően rendelte el az ítélőtábla a vádlottal szemben. Miután azt sem lehetett kétséget kizáróan bizonyított tényként megállapítani, hogy a vagyongyarapodás a felszámolás alatt álló gazdasági társaságoknál következett be, velük szemben sincs helye az intézkedés alkalmazásának. Mindezekre figyelemmel a Kúria a megtámadott határozatot a a Be. 398. §

(2)bekezdése alapján megváltoztatta, a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét mérsékelte, a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette és mellőzte vele szemben a vagyonelkobzás alkalmazását. Egyebekben azonban a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta. A Be. 385. §-ára és 381. §

(1)bekezdésére figyelemmel a 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte a vádlottat a harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség viselésére. A fellebbezés kizártságára vonatkozó rendelkezés a Be. 3. §

(4)bekezdésén, a felülvizsgálat kizártságára vonatkozó rendelkezés pedig a Be. 416. §

(4)bekezdésén alapul. Budapest,

1. június
2. Dr. Mészár Róza s. k. a tanács elnöke, Dr. Soós László előadó bíró, Dr. Csák Zsolt s. k. bíró s. k. A Győri Ítélőtábla Bf.30/2011/
3. számú ítélete a Kúria Bhar.I.495/2013/
4. számú ítéletében írt változtatással
5. év június hó
6. napjával kezdődő hatállyal jogerős és fel nem függesztett részében végrehajtható. Budapest,
7. június
8. Dr. Mészár Róza s. k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: AIné írnok