Bf.69/2012/5 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.69/2012/

1. szám A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a
2. évi szeptember hó
3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő ítéletet: Az emberrablás bűntette miatt I.rendű vádlott ellen indult büntető ügyben a Tatabányai Törvényszék
4. évi június hó
5. napján kihirdetett 3.B.144/2011/
6. számú ítéletét megváltoztatja, a vádlott büntetését visszaesőként 1 /egy/ év börtönre és 3 /három/ év közügyektől eltiltásra súlyosítja. A Budaörsi Városi Bíróság 5.Bk.207/2009/
7. számú ítéletéhez fűződő feltételes szabadságot megszünteti. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az első fokú eljárásban felmerült bűnügyi költségből a vádlottat 32.145./Harminckettőezer-egyszáznegyvenöt/ Ft terheli. Egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A másodfokú eljárásban 3.000.- /Háromezer/ Ft bűnügyi költség merült fel, melyet a vádlott felhívásra köteles az államnak megfizetni. Indokolás: A Tatabányai Törvényszék a 3.B.144/2011/23.szám alatti ítéletével I.rendű vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 175/A.§ /1/ bekezdése szerint minősülő emberrablás bűntettében. Ezért 200 napi, napi tételenként 2.500 Ft, összesen 500.000 Ft pénzbüntetésre ítéltre. Rendelkezett annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról meg nem fizetése esetére, az eljárás során lefoglalt bűnjelek egy részét megsemmisíteni, más részét tulajdonosának, sértettnek kiadni rendelte és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség egy részének megfizetésére, míg másik részéről megállapította, hogy az az állam terhén marad. Az ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, az emberrablás bűntette mellett a vádlott személyi szabadság megsértése bűntettében történő bűnösnek kimondása és súlyosabb büntetés kiszabása érdekében. A Győri Fellebbviteli Főügyészség az ügyész által bejelentett fellebbezést módosított formában tartotta fenn. Hivatkozott arra, hogy az első fokú bíróság az eljárási szabályokat maradéktalanul betartotta, a tényállás túlnyomó részt megalapozott, két ponton nem mutat azonban egyezőséget a törvényszék által elfogadott, sértett tárgyaláson tett vallomásával. Így azzal ellentétesen tartalmazza, hogy a gyermekeken cipő volt, illetve, hogy a sértett kisebbik gyermekét az ölében tartotta, míg gyk. M.D.t, annak kezét fogva maga mellett vezette, amikor a vádlott utolérte őket. Ehelyütt annyiban kell pontosítani a tényállást, hogy a sértett minkét gyermekét a karjában tartotta, akikre a lakásból való távozás előtt cipőt nem adott. Álláspontja szerint az első fokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, s jórészt helyesen minősítette az általa elkövetett bűncselekményeket is. Az emberrablás bűntette vonatkozásában a cselekmény minősítése helytálló, az ahhoz fűzött jogi indokolásról azonban ez nem mondható el. Az emberrablás két mozzanatú cselekmény, a személyi szabadságtól megfosztásból és a követelés előterjesztéséből tevődik össze. Tévedett az első fokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy sértettet fosztotta meg személyi szabadságától a vádlott azzal, hogy a gyermekét elvette tőle. Ezzel szemben az emberrablás bűntette tekintetében a koránál fogva akaratnyilvánításra képtelen gyermeket fosztotta meg a vádlott a személyi szabadságától, amikor kivette az anyja kezéből, és annak kifejezett kérése ellenére nem adta vissza, hanem felvitte a lakásba. A cselekmény akkor vált befejezetté, amikor közölte sértettel, hogy milyen feltételek mellett engedi el a kislányt, illetve, fenyegette meg, hogy ha nem megy vele vissza a lakásba, ledobja a gyermeket az
8. emeletről. Ettől az eseménysortól időben teljesen elkülönül a vádlottnak az az utcán tanúsított kirívóan közösségellenes magatartása, mely a sértett feltartóztatásából, pulóverét megfogva visszahúzásából és további bántalmazásából állt. Ezért ez a cselekménysor további önálló bűncselekményt, a garázdaság vétségét is kimerítette. A büntetés kiszabása kapcsán a fellebbviteli főügyészség ugyancsak tévesnek ítélte az első fokú bíróság azon eljárását, hogy a Btk. 175/A.§ /6/ bekezdésében írt, korlátlan enyhítés lehetőségével élt. Álláspontja szerint a vádlott nem azért bocsátotta „szabadon" a gyermeket, mert belátta a helyzet tarthatatlanságát, hanem azért, mert sértett teljesítette a követelését. A korlátlan enyhítés lehetőségének kizárása mellett az első fokon kiszabott büntetés törvénysértő, csak szabadságvesztés kiszabása jöhet szóba, melynek során a törvényszék által egyébként helyesen feltárt enyhítő és súlyosító körülmények mellett a törvényi minimumnál enyhébb büntetés kiszabása nem indokolt s a többszörösen büntetett, különös visszaeső vádlott vonatkozásában nem mellőzhető a közügyektől eltiltás alkalmazása sem. Összességében tehát a fellebbviteli főügyészség indítványt tett arra, hogy az ítélőtábla mondja ki bűnösnek a vádlottat további 1 rb, a Btk.271.§ /1/ bekezdése szerint minősülő garázdaság bűntettében, a Btk. 175/A.§ /6/ bekezdésére vonatkozó és az emberrabláshoz fűzött jogi indokolásból az ítélet
9. oldal hetedik bekezdésétől a
10. oldal negyedik bekezdéséig terjedő részeket mellőzze, a tényállást pontosítsa és a vádlottal szemben a törvényi minimumhoz közelítő, végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltás büntetést szabjon ki. A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratban foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta. I.rendű vádlott védője első sorban az első fokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Utalt arra, hogy az első fokú bíróság jogi indokolásával egyetért, sértett az emberrablás bűntettének túsza és egyben az a személy is volt, akihez a követelést a vádlott intézte, így a lépcsőház előtti visszatartása, a vele szemben alkalmazott erőszak, amely egyben kimerítené a garázdaság vétségének tényállását, mint szubszidiárius bűncselekmény bele olvad az emberrablási bűncselekménybe. Álláspontja szerint a törvényszék a törvényi feltételek megléte mellett helyesen alkalmazta a büntetés kiszabása során a korlátlan enyhítés lehetőségét, hiszen a vádlott a gyermeket már korábban elengedte, minthogy sértett a lakásba visszatért. A fellebbviteli főügyészség képviselőjének álláspontjával szemben az sem állapítható meg, hogy azt követően az anyát is uralma alá hajtotta a lakásban, hiszen annak megjelenését követően a vádlott a lakást elhagyva a boltba indult. Amennyiben az ítélőtábla a fenti érvelést és az első fokú bíróság ítéletét nem találná helytállónak, és a vádlott bűnösségét további garázdaság vétségben is megállapítaná, a védő ez esetben is lehetőséget látott pénzbüntetés alkalmazására, akár a napi tételek számának felemelésével is. A fellebbezésre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta a Be. 348.§ /1/ bekezdése értelmében. Ennek során megállapította, hogy az első fokú bíróság az eljárási szabályok betartása mellett teljes körű bizonyítást folytatott le. Valamennyi beszerzett és tárgyalás anyagává tett bizonyítékot egyenként és összességében is megvizsgálta, értékelte, részletesen számot adva arról is, hogy a tényállás alapjául miért és mely bizonyítékokat fogadta el. I.rendű vádlott a lépcsőház előtti eseményeket lényegében maga sem vitatta, ezzel kapcsolatosan - különösen a bírósági tárgyaláson - a sértettel egyezően nyilatkozott. A sértett még a nyomozás során arról is beszámolt, hogy őt a vádlott az utcán a földre lökte, megrugdosta. Ezt a vallomását a tárgyaláson visszavonta, ezzel együtt is, mivel a három szemtanú is hasonló nyilatkozatott tett, a törvényszék e körben is alapos vizsgálatot folytatott. Az ügyben beszerzett objektívnek tekinthető orvosi látlelet, vélemény és orvosszakértői vélemény adataiból kiindulva nem kifogásolhatóan jutott arra a következtetésre, hogy a sértett tárgyaláson tett vallomása elfogadható, egyben logikus magyarázatát adta annak is, hogy azzal együtt is, hogy a három szemtanú vallomásából sem fogadta el az erre vonatkozó részeket, miért nem találta egyebekben vallomásukat hiteltelennek. Megfelelően megindokolta azt is, hogy a sértett nyomozás során és a tárgyaláson tett eltérő vallomásai közül miért ez utóbbit fogadta el arra nézve, hogy a gyermekeken volt-e cipő, mindegyik a karjában volt-e, vagy D. saját lábán, mellette haladt, amikor a vádlott az utcán utolérte őket. Ez utóbbi bizonyítékértékelésével azonban, ahogy a fellebbviteli főügyészség is utalt rá, az egyébként a további részében megalapozott tényállás nincs összhangban, ezért azt az ítélőtábla a Be. 352.§ /1/ bekezdés a/ pontja alapján annyiban pontosítja az iratok tartalma alapján a
11. oldal
12. bekezdésében, hogy a sértett a lakásból való távozás előtt a gyermekekre cipőt nem adott, őket a karjában vitte. A személyi részt is pontosítani kell azzal, hogy a Budaörsi Városi Bíróság a 10.B.276/2004/30.szám alatti ítéletével ittas járművezetés vétsége, garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt marasztalta el a vádlottat. Ezzel a kiegészítéssel a tényállás teljes mértékig megalapozott, így alapját képezhette a másodfokú bíróság határozatának is. A tényállás alapján helyesen vont következtetést a törvényszék a vádlott bűnösségére, helyes a bűncselekmény megnevezése, jogi minősítése is. Az ehhez fűzött jogi indokolást azonban joggal támadta a fellebbviteli főügyészség is. Az első fokú bíróság az ítélet
13. oldal utolsó bekezdésében az adott tényállásból azt a jogi konstrukciót állította fel, hogy a perbeli esetben a személyi szabadságától megfosztott személy nem a védekezésre képtelen gyk. M.D., hanem az anya volt, felé intézte a vádlott a követelését is, így az emberrablás atipikus esete valósult meg. Ebből adódóan a kiskorú gyermek elleni jogellenes magatartás a vádlott részéről a törvényszék által értékelés nélkül maradt. Ezt az álláspontot az ítélőtábla sem tudta osztani. A Btk. 175/A.§ /1/ bekezdésében írt emberrablás elkövetési magatartása kettős, áll egyszer másnak a személyi szabadságától megfosztásában, másodsorban ezen személy szabadon bocsátásának követelés teljesítésétől való függővé tételétől. Ezek a klasszikus szerepek - túsz és a követelés teljesítője - a törvényszék ítéletében is megfelelően rögzítésre kerültek. A tényállás tartalmazza azt, hogy sértett sértett mindkét gyermekét a karjában tartva menekült a vádlott elől, aki, amikor utolérte őket sértett ruházatának megragadásával, visszarángatásával próbálta erőszakkal kikényszeríteni a lakásba való visszamenetelt, majd, amikor ez nem sikerült, „kitépte" a koránál fogva amúgy védekezésre is képtelen gyk. M.D.-t az anyja kezéből. Ekként a gyermekkel szemben alkalmazott erőszakot, amely áttevődött az anyára is. A személyi szabadságától megfosztott személy ekként a kislány volt, akit anyja akarata ellenére a vádlott felvitt a lakásba, miután közölte követelését sértettel. Ehhez kapcsolódóan kell megjegyezni a törvényszéknek az ítélet
14. oldal
15. és
16. bekezdésében kifejtett álláspontjával szemben azt is, hogy a gyermek
17. emeletről történő ledobása, tehát élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés nem a személyi szabadságtól megfosztást célozta sértett irányában, hanem abból a célból hangzott el, hogy az anya a komoly fenyegetés hatására a követelést teljesítse, ami meg is történt. A tényállás szerint szinte azonnal követte is sértett a vádlottat és gyermekét a lakásba. Ennél pontosabb megállapítást, hogy csaknem egy időben haladtak, rendelkezésre álló adatok hiányában nem lehet tenni, az adott kérdést a hatóságoknak jobban ki kellett volna bontani, melyet utólag már pótolni nem lehet, de azért abból annyi mindenesetre alappal levonható, hogy a vádlottnak észlelnie kellett, hogy sértett a követelését késedelem nélkül teljesítve, követi őt a lakásba. Ehhez az időbeli sorrendhez igazodva kell vizsgálni a Btk. 175/A.§. /6/ bekezdésében írt korlátlan enyhítés lehetőségének alkalmazhatóságát is. E törvényhely kimondja, hogy korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az emberrablást- mielőtt abból súlyos következmény származott volna - önként abbahagyja. A törvényalkotó e korlátlan enyhítési lehetőség alkalmazásának feltételeként ebből adódóan belső meggyőződésen alapuló, mindenféle külső körülmény nélküli végiggondolt magatartást ír elő az elkövető részéről. Jelen esetben a vádlottat szinte azonnal követte a lakásba a sértett, így ebből csak arra vonható egyértelmű következtetés, hogy a vádlott azért hagyott fel cselekményével, mert meggyőződött arról, hogy a követelése teljesült. E szempontból nincs jelentősége annak sem, hogy a lakáson belül gyk. M.D.-t úgymond nem korlátozta mozgási szabadságában, a lényeg, hogy nem a gyermeket engedte anyjához, hanem a gyermeknek a lakásban tartásával az anyát kényszerítette az abba való felmenetelre. Ilyen körülmények mellett nem lehet beszélni a cselekménynek olyan belső meggyőződésen alapuló önkéntes abbahagyásáról, amely a Btk. 175/A.§ /6/ bekezdésének alkalmazását lehetővé tenné. A garázdaság vétségnek megállapíthatósága kapcsán az ítélőtábla az adott tényállásból nem tudott egyértelmű következtetést vonni arra, hogy a lépcsőház előtt történt események egymástól határozottan elkülöníthetőek, vagyis ítéleti bizonyossággal kimondható, hogy mely, kétség kívül erőszakos, közösség elleni magatartására mondható ki, hogy azzal a vádlott megvalósította a garázdaság vétségét. Egy olyan gyorsan zajló eseménysorról van szó jelen esetben, amelyben az erőszak kezdetben az anya vonatkozásában indult meg, nem állapítható meg azonban, hogy a vádlottban ezen belül mikor alakult ki a gyermek elrablásának gondolata, az anyára is áttevődött, emberrabláshoz megkívánt erőszakon túl, mely magatartás lenne értékelhető önállóan, az emberrablással valóságos anyagi halmazatban álló garázdaság vétségeként. Ezért a vádlott amúgy valóban kirívóan közösségellenes, erőszakos magatartását, mint többen a kevesebbet, az emberrablás bűntettének keretében értékelte, azaz a megvalósított súlyosabb bűncselekménytől leválasztani nem tudta. Az első fokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket túlnyomó részt helyesen feltárta. A súlyosító körülményeket csak azzal kell kiegészíteni, hogy a vádlott feltételes szabadság hatálya alatt állt a cselekmény elkövetése idején. A törvény az adott bűncselekményt 2-8 évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával rendeli büntetni. Ahogy az ítélőtábla fentebb már utalt rá, I.rendű vádlott vonatkozásában a büntetés korlátlan enyhítését nem látta alkalmazhatónak, ezáltal a mindenképpen súlytalan pénzbüntetés helyett szabadságvesztés büntetés kiszabása jöhetett csak szóba. Az emberrablás komoly bűncselekmény, társadalomra veszélyességét jelzi a rá előírt büntetési tételkeret is. A vádlott bűncselekményét elhelyezve azonban az ilyen bűncselekmények között az mondható el, hogy az adott kategórián belül az enyhébb megítélésű cselekmények közé tartozik. Emiatt látott lehetőséget az ítélőtábla arra, hogy a Btk.87.§ /2/ bekezdés c/ pontjának - enyhítő szakasz -alkalmazásával a törvényi minimumnál enyhébb, 1 év tartamú, a Btk. 43.§ a/ pontja szerinti börtönbüntetést és a Btk.53-55.§-a alapján 3 év közügyektől eltiltást alkalmazzon a vádlottal, mint visszaesővel szemben. A vádlott ugyanis a Btk. 137.§
18. pontja szerint, a Budaörsi Városi Bíróság 10.B.276/2004/30.szám alatti ítéletére tekintettel, a garázdaság vétsége tekintetében akkor minősülne különös visszaesőnek, ha jelen ügyben a garázdaság vétségben is megállapításra került volna bűnössége. Ennyiben tévedett tehát az első fokú bíróság, amikor a cselekmény adott minősítése mellett a pénzbüntetést I.rendű vádlottal, mint különös visszaesővel szemben szabta ki. A vádlott ugyanakkor a Btk. 137.§ 14.pontja értelmében visszaeső, hiszen korábbi végrehajtandó szabadságvesztésének kitöltésétől jelen ügyben elbírált cselekményének elkövetéséig 3 év nem telt el. Az előzményi adatokból az is megállapítható, hogy cselekményét a korábbi elítéléshez fűződő feltételes szabadság ideje alatt, tehát a végrehajtás befejezése előtt követte el, így az ítélőtábla a Btk. 48.§ /4/ bekezdése alapján a Budaörsi Városi Bíróság 5.Bk.207/2009/2.szám alatti ítéletéhez fűződő feltételes szabadságot megszüntette és a Btk.47.§ /4/ bekezdés a/ pontja alapján kimondta, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Észlelte az ítélőtábla, hogy a törvényszék a bűnügyi költségről való rendelkezés során figyelmen kívül hagyta a nyomozás folytatása alatt felmerült 7.500 Ft bűnügyi költséget, mely a kirendelt védő díjából adódott, s amelyet a vádlottnak kell viselnie, ennyiben korrigálta a vádlottat terhelő első fokú eljárásban felmerült bűnügyi költség összegét, egyebekben az első fokú ítélet további törvényes rendelkezéseit a Be. 371.§ /1/ bekezdése alapján helybenhagyta. A megváltoztató rendelkezések a Be. 372.§ /1/ bekezdésén alapulnak. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésére a vádlottat a Be. 381.§ /1/ bekezdése szerint kötelezte. Győr,
19. szeptember
20. napján Dr.Kovács Tamás sk. a tanács elnöke Dr.Takácsné dr. Helyes Klára sk. Dr. Miklós Mária sk. a tanács tagja, előadó a tanács tagja Záradék: Ez az ítélet és ezáltal a Tatabányai Törvényszék
21. június hó
22. napján kelt 3.B.144/2011/
23. szám alatti ítéletének meg nem változtatott része a mai napon jogerőre emelkedett és végrehajtható. Győr,
24. szeptember hó
25. napján Dr. Kovács Tamás sk. a tanács elnöke a kiadmány hiteléül kiadó