← Magyarország

Gf.40600/2012/6 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.600/2012/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla dr. Ita Bálint jogtanácsosáltal képviselt felperesnek az Oppenheim Ügyvédi Iroda által képviselt I. rendű, a Dr. Máttyus Ádám Ügyvédi Iroda által képviselt II. rendű alperesek ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása, kártérítés megfizetése iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék
  2. október
  3. napján kelt 15.G.41.037/2009/
  4. számú ítélete ellen a felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyja helyben, hogy a felperes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt 900.000,- (Kilencszázezer) Ft elsőfokú eljárási illetéket az állam viseli. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I. rendű és a II. rendű alperesnek személyenként 500.000,- (Ötszázezer) Ft + áfa másodfokú ügyvédi munkadíjból álló költséget. Megállapítja, hogy a felperes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt 2.500.000,- (Kettőmillió-ötszázezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Az elsõfokú bíróság által megállapított, a fellebbezés elbírálása szempontjából irányadó tényállás szerint a felperes (korábbi neve: ... Igazgatóság) 2001.,
  5. években több nyílt elõminõsítéses közbeszerzési eljárást írt ki út-, hídépítési és útfelújítási beruházásokra, így a ... számú fõút G. elkerülő szakasza építési munkáira is. A
  6. március 13-i elõzetes összesített tájékoztató megjelenését és az elõminõsítést követõen, a
  7. július 15-én kiadott ajánlati felhívásra a B. Rt., a H.-i Útépítõ Kft., az E.... Útépítõ Rt., a H. Építõipari Rt. és az alperesek által létrehozott G. 2003 Konzorcium nyújtott be érvényes ajánlatot. A pályázatot - a
  8. szeptember 10-i eredményhirdetés szerint - a legalacsonyabb, 1.798.000.000,- Ftos árat ajánló alperesi konzorcium nyerte meg. A felek a vállalkozási szerzõdést 1.438.400.000,- Ft + áfa, összesen 1.798.000.000,- Ft szerzõdéses ár kikötésével
  9. szeptember 19-én kötötték meg. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa versenykorlátozó megállapodás és összehangolt magatartás miatt hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárásban a
  10. szeptember 22-én kelt Vj-...../2004/
  11. számú határozatában megállapította, hogy a felperes által 2001.,
  12. évben kiírt építési munkákkal kapcsolatban az eljárás alá vont vállalkozások, így az I. r. alperes - a Strabag Kft., a G. 2003 Konzorcium vezetõje jogutódjaként - és a II. r. alperes mint a Konzorcium tagja a ... számú fõút G. elkerülő szakasza építése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban gazdasági verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak, és a jogsértés miatt különbözõ mértékû bírság kiszabásáról rendelkezett. A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben a Fõvárosi Bíróság 7.K.31.091/2007/
  13. számú - a Fõvárosi Ítélõtábla által 2.Kf.27.167/2008/
  14. számon helybenhagyott - ítéletében a Versenyhivatal határozata jogsértést megállapító részét megváltoztatta, megállapítva, hogy az alperesek
  15. évben a ... számú G. elkerülő szakasz építése tárgyában kiírt közbeszerzési eljárással kapcsolatban gazdasági verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsítottak. A felperes a
  16. augusztus 7-én benyújtott, majd módosított keresetében elsõdlegesen a felek között létrejött,
  17. szeptember 19-i vállalkozási szerzõdés Ptk.
  18. §

(2)bekezdés szerinti semmissége megállapítását, az érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerzõdés határozathozatalig terjedõ hatályossá nyilvánításával az alperesek 171.238.095,- Ft és annak
  1. szeptember 19-étõl kezdõdõ késedelmi kamata egyetemleges megfizetésében történõ marasztalását kérte. Másodlagosan szerzõdésen kívül okozott kár jogcímén kérte 171.238.095,- Ft és annak
  2. szeptember 19-étõl kezdõdõ késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére kötelezni az alpereseket. Elsõdleges kereseti kérelme tekintetében az alperesek versenyjogsértõ magatartása okán arra hivatkozott, hogy az alperesekkel
  3. szeptember 19-én kötött vállalkozási szerzõdés a Ptk.
  4. §
(2)bekezdése alapján mint jogszabályba ütközõ megállapodás érvénytelen, mert abban az alperesek mint szerzõdõ felek, illetve a szerzõdéses ár is jogellenesen került meghatározásra. Az alperesek jogerõs bírósági határozattal megállapított, az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 11. §
(1)bekezdésébe,
(2)bekezdés a),
  1. d)
  2. e)pontja szerint tiltott magatartás eredményeként nyerték meg a vállalkozási szerzõdés létrejöttéhez vezetõ közbeszerzési eljárást. A közbeszerzési eljárás a szerzõdõ fél kiválasztására irányuló, kötelezõen lefolytatandó versenyeztetési eljárás volt. Az alperesi ajánlat megtételével és annak elfogadásával összefüggõ eljárás jelentõsége abban állt, hogy létrejött-e a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezése. A közbeszerzési eljárásról szóló törvény, illetve a felperes által, annak megfelelõen lefolytatott közbeszerzési eljárás céljától eltérõen a felperes nem a legjobb ajánlatot adó vállalkozóval, hanem az alperesek részvételével megvalósult versenyellenes megállapodásban, az abban résztvevõk által meghatározott alperesekkel kötötte meg a szerzõdést. Az alperesek jogellenes magatartása miatt a felperes nem választhatta ki a ténylegesen legjobb ajánlatot tévõt, ezért a vállalkozói díj meghatározására is versenytorzító körülmények között került sor. A Tpvt. 11. §
(3)bekezdése szerint a Tpvt. 11. §
(1)bekezdésben foglalt tilalom megszegéséhez fûzött jogkövetkezmények együttesen alkalmazandóak a Ptk. jogkövetkezményeivel. A felek közti vállalkozási szerzõdés a Ptk. jogszabályba ütközõ szerzõdésre elõírt jogkövetkezményének megfelelõen semmis. A Versenyhivatal határozata szerint megállapításra került az alperesek jogellenes magatartása a Tpvt. 11. §
(2)bekezdés
  1. a)pontja szerinti árkartell, és a
  2. d)pont szerinti piacfelosztó kartell létrehozásában is. Az alperesek arról tárgyaltak, hogy egy-egy projektbõl milyen összegben, milyen százalékban kívánnak részesedni, illetõleg, hogy milyen jellegû munkát kívánnak elvégezni, és annak ellentételezéseként mire, milyen összegben tartanak igényt. Megbeszéléseik célja az volt, hogy az érintettek korlátozzák a vesztés kockázatát, biztosítsák a közbeszerzési eljárás lefolytatását és befejezését, a munkák elosztását és az árakat, továbbá a haszonból való részesedést. Az alperesek azért hoztak létre ún. eladói kartellt, hogy az érintett piacot egymás között felosszák, ezzel a piaci árat befolyásolják, a profitjuk növelése érdekében kizárják a verseny árcsökkentõ hatását, és ezzel kárt okozzanak a felperesnek. Az alperesek a Tpvt. 11. §
(1)bekezdésébe, a
(2)bekezdés a), d), e) pontjába ütközõ jogellenes magatartással, amiatt, hogy a piacfelosztás folytán az árban nem versenyeztek, kárt okoztak a felperesnek. Állította, hogy a kár a felperes által mûködtetett projekt építésének finanszírozását biztosító Útpénztár elõirányzatot érte. A ... számú fõút G. projekt az Útpénztár fejezeti kezelésû elõirányzatból, korábbi nevén a KöViM Útüzemeltetés, Fenntartási- és fejlesztési célelõirányzatból került finanszírozásra. Az Útpénztárral kapcsolatos szabályokat tartalmazó 46/
  1. (IV.4.) GKM rendelet, a 8/
  2. (III.18.) GKM rendelet és a 40/
  3. (VIII....) NFM rendelet szerint az Útpénztár elõirányzat kezelésével, mûködtetésével, felhasználásával kapcsolatos feladatokat a közlekedésért felelõs miniszer kijelölése alapján a felperes végzi; a központi költségvetési szervként mûködõ felperes által mûködtetett Útpénztár elõirányzat az államháztartás központi kormányzati költségvetési alrendszere része. Az Útpénztár mûködtetése során az Útpénztár elõirányzatot érintõ követelések érvényesítése - az elõirányzat nevében kötelezettségvállalásra jogosult - felperes hatáskörébe tartozik. Az államháztartásról szóló
  4. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.)
  5. §
(1)bekezdésére hivatkozva rámutatott arra is, hogy a keresetnek való helytadással a kártérítésként befolyó összeg az Útpénztár elõirányzat bevételi forrását képezné, amelynek felhasználásáról való döntés a felperes vezetõje hatáskörébe tartozó. A kár mértéke meghatározására felkért D. L. költségszakértõ szakvéleménye alapján bemutatta, hogy a szakértõ feladata volt az alperesi konzorcium által beárazott mennyiségkimutatás munkanemi tételei egységára (ajánlati ár) felülvizsgálata, és annak a
  1. évi útépítési beruházásoknál általánosan jellemzõ egységárakkal (ún. irodalmi egységár) való összevetése. Az ajánlati ár kidolgozása a felperes mint megrendelõ által elõzetesen megadott tételrend alapján történt, rögzítve, hogy a mérnökár elõkalkuláción alapul, és hogy az elõkalkuláció az a mûszaki, gazdasági tevékenység, amelynek során a tevékenység megkezdése elõtt meghatározásra kerül a tervezett és indokolt egységköltség (bekerülési költség), ennél fogva a döntéshozó számára elõre tájékoztatást ad a felhasználandó erõforrások értékérõl, az alkalmazandó technológia költségvonzatairól, a gazdasági döntés várható költségkihatásairól, áráról, gazdaságosságáról, jövedelmezõségérõl; az irodalmi egységár (mérnökár) az építõipari piacon régóta mûködõ U. Zrt. által meghatározott egységár alapján került meghatározásra, a tétel meghatározásához szükséges valamennyi költség figyelembevételével. Az U. Zrt. által készített egységárak a közbeszerzés megindításakor a beruházás modellezésére szolgáltak. A szakértõ az ajánlati ár és az irodalmi egységár összehasonlítása során - a beárazott (mennyiségkimutatás) költségvetés tematikája szerint - arra jutott, hogy az irodalmi ár 1.232.914.286,- Ft volt, azaz azt 136.990.476,- Ft-tal meghaladta az alperesek 1.369.904.762,- Ft ajánlati ára; a felperes kárát jelentõ különbözet bruttó értéke 171.238.095,- Ft. Akként érvelt - a perben kirendelt szakértői vélemény alapján - , hogy korabeli tervezői- és mérnökár hiányában utólagos számítások alapján, az átlagos irodalmi egységárral számolva volt az megállapítható, hogy a perbéli beruházás költsége 1.294.560.000,- Ft-ra volt becsülhetõ; az utólag, irodalmi egységárakkal számított felülvizsgálat adatai szerint az egységárak különbözõségével számított eltérés összege a perben kirendelt szakértõ által megállapítottak szerint 75.344.762,- Ft. Az irodalmi egységár és az alperesi ajánlati ár különbözete az alperesek által jogellenesen okozott kár. Az I. rendû alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Vitatta a felperes kereshetõségi jogát, hogy a felperesnél kár merült fel, és hogy az esetleges kár érvényesítésére jogosult, valamint a kárfelelõsség elemei megvalósulását is. Azzal kapcsolatban, hogy a felperes állítása szerint a kár az Útpénztár elõirányzatot érte, rámutatott, hogy a 40/
  2. (VIII. 3.) NFM rendelet
  3. §
(5)bekezdése,
  1. §-a, a korábban hatályban volt 8/
  2. (III.18.) GKM rendelet
  3. §a értelmében az Útpénztár vagyona szabályszerû felhasználásával állami tulajdonban álló országos közutak épülnek, az Útpénztár elõirányzat nem a felperes vagyona, hanem olyan közvagyon, amely kapcsán bizonyos jogokat az állam közhatalmi aktusokkal a felperesre mint költségvetési szervre ruházott át. A felperes költségvetési szerv vagyona az állami vagyontól, továbbá az Útpénztár elõirányzatba tartozó vagyontömeg a felperes vagyonától elkülönül. Az Útpénztár elõirányzat nevében, az Útpénztár elõirányzat jogalanyisága hiányában a felperes nem érvényesíthet kárigényt. A felperes nem általános jelleggel, hanem meghatározott célok figyelembevételével jogosult az Útpénztárba tartozó vagyonelemek felhasználásáról dönteni, kifejezett felhatalmazás hiányában az Útpénztárt ért esetleges károk érvényesítésére nem jogosult. Azzal, hogy a Versenyhivatal az alperesek terhén piacfelosztó magatartást állapított meg, azonban árfelhajtó, extraprofitot eredményezõ jogellenes magatartást nem, és a felperes sem jelölt meg olyan alperesi magatartást, amely képes lett volna a felperes vagyoni helyzete csorbítására, álláspontja szerint nem nyert bizonyítást az alperesi magatartás tényleges árfelhajtó hatása. A felperest amiatt sem érhette kár, mert - a perben beszerzett szakértõi vélemény által alátámasztottan - az alperesek ajánlati árában árfelhajtó hatás nem érvényesült. Az alperesek magatartásával ok-okozati összefüggésben a felperest kár nem érte. A felperes által alkalmazott számítási módszerrel szemben kifejtette, hogy az egyébként hibás számítással meghatározott - irodalmi egységár és a vállalkozói díj összevetése téves. Az irodalmi egységár nem a pályázati kiírást megelõzõen, az adott vállalkozás várható költségkihatásai alapján, hanem utólag, statisztikai adatokra építve, utólagos számításokkal készült, elõkalkuláción nem alapulhatott, a döntéshozók részére elõzetes tájékoztatást nem adhatott. A kár összegszerûsége tekintetében a felperesre hárult a korabeli mérnökár bizonyításának kötelezettsége, amelynek utólag, az általa állított ún. irodalmi mérnökárral eleget tenni nem tudott. Rámutatott, hogy a Versenyhivatal határozatában 1,7 milliárd Ft mérnökárról tett említést, ez volt összemérendõ az 1.438.000.000,- Ft-os vállalkozói díjjal. E két adat alapján az a következtetés vonható le, hogy az alperesek a piaci ár alatt szerzõdtek a felperessel. A II. rendû alperes által kiszámított 1.557.888.564,- Ft irodalmi egységár, 1.635.782.995,- Ft mérnökár - a felperest ért kárt cáfolva - ugyancsak meghaladta az alperesek ajánlati árát. A II. rendû alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Az elsõdleges kereseti kérelemmel szemben arra hivatkozott, hogy a felperes helytelenül értelmezte a Tpvt.
  4. §
(3)bekezdését; a Ptk. 200. §
(2)bekezdése, a jogszabályba ütközés miatti érvénytelenség a Versenyhivatal határozatában megjelölt, az alperesek közti kartellmegállapodásra alkalmazandó, és nem a peres felek közti vállalkozási szerzõdésre. A Versenyhivatal határozata nem a szerzõdésbeli díj érvénytelenségét, hanem az ahhoz vezetõ alperesi megállapodás jogsértõ voltát állapította meg; a felek közti szerzõdési díjra vonatkozó megállapodás érvényességét a határozat nem érintette. A másodlagos kereseti kérelemmel szemben arra hivatkozott, hogy a felek közti vállalkozási szerzõdés
  1. április 26-i alperesi teljesítése miatt az útépítés finanszírozására az útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzat szolgált; a vállalkozói díjat nem a felperes saját vagyonából, hanem a központi költségvetés útépítési célra elkülönített célerõirányzata terhére fizették ki. A felperes keresete alapjául elõadottak szerint a jogellenesnek állított alperesi magatartás eredményeként a kár az Útpénztárban következett be, azonban az Útpénztár a releváns idõszakot követõen,
  2. december
  3. után jött létre, abból finanszírozás így nem történhetett. Az útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzat feletti rendelkezési jog gyakorlása módja az Útpénztár elõirányzat feletti rendelkezési jog gyakorlásától eltért. Az elõbbi számára elkülönített források a vállalkozók részére történt folyósításig az állami vagyon részét képezték, a döntési hatáskört a célelõirányzat fölött illetékes miniszter gyakorolta. Az elõirányzatokról szóló 12/
  4. (III.11.) KHVM rendelet, továbbá a 109/
  5. (XII.29.) GKM rendelet a felperes elõdjét, az ... Igazgatóságot csupán a célelõirányzat mûködtetésével összefüggõ egyes feladatok ellátásra jelölte ki, feladatköre nem terjedt ki a célelõirányzat feletti önálló rendelkezési jogra. Azzal kapcsolatban, hogy a piacfelosztás versenyjogi szempontból lehet jogellenes, hangsúlyozta, hogy a kártérítési követelést megalapozó jogellenességhez az árak indokolatlan megemelése is szükséges, amelyre vonatkozó megállapítást, hogy az érintettek árrögzítõ megállapodást kötöttek volna, a Versenyhivatal határozata nem tartalmazott. A G. tender vonatkozásában tanúsított jogsértés kizárólag a piacfelosztásban, nem pedig az árrögzítésben nyilvánult meg. Vitatta a felperes kárigénye összegszerûségét, hogy annak igazolására a felperes által beszerzett magánszakértõi vélemény alkalmas volt. A magánszakértõ által alkalmazott módszerrel szemben, hogy irodalmi egységárból indult ki, és azt vetette össze az alperesek egységáraival, rámutatott, hogy a felperesnek a megrendelõ által készített, a projektre vonatkozó számításait tartalmazó, közzétett mérnökórákkal kellett volna összevetnie az alperesek ajánlati árát. A felperes követelése alapjául nem állt rendelkezésre korabeli mérnökár, ezért alkalmazott - egyébként pontatlan, hibás - számításai során elméleti piaci árat; azonban a konkrét projekttõl elvonatkoztatott ún. irodalmi egységár nem szolgálhatott a kárszámítás alapjául. A
  6. évi Tételrend alapján elvégezve a mennyiség-kimutatásban lévõ munkák beárazását, az összes munkanem esetén alkalmzva a Tételrend szerinti egységárakat (csupán a tételrendeben nem szereplõekre az alperesi ajánlati árat), számításával az irodalmi egységár 1.557.888.564,- Ft-ot eredményezett, a perbeli szakvéleményt követve mérnökárként ennek 5%-kal növelt összege 1.635.782.995,35,- Ft-ot, amelyekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy meghaladták az alperesek szerzõdéses árát. Az alperesi magatartás igazoltan nem okozott kárt. Az elsõfokú bíróság a
  7. október 24-én kelt 15.G.41.037/2009/
  8. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy 15 napon belül fizessen meg az alpereseknek fejenként 1.270.000,- Ft perköltséget. Határozata indokolásában az elsõdleges, a felek közti vállalkozási szerzõdés Ptk.
  9. §
(2)bekezdése szerinti semmissége megállapítására irányuló kereseti kérelem tekintetében - az egységes bírói gyakorlat ismertetésével - rögzítette, hogy az, hogy a pályázat tisztasága megsértésre került, a Tpvt. 11. §
(2)bekezdés e) pontjába ütközõ magatartás miatt a kiíró nem a legjobb ajánlatot tevõvel kötött szerzõdést, azaz a szerzõdõ fél személyének kiválasztása során jogszabálysértés történt, nem vezetett a pályázat eredményeként megkötött vállalkozási szerzõdés ez okból való semmisségéhez. A jogszabályba ütközés miatt érvénytelen kartellmegállapodás semmissége nem hatott ki a kartell résztvevõi és a megállapodásban nem érintett fél közti szerzõdésre, a piacfelosztás következtében a vállalkozó személye és a vállalkozói díj tekintetében. A vállalkozási szerzõdés érvényessége a polgári jog szabályai szerint volt megítélendõ. Nem tette érvénytelenné a felek közti vállalkozási szerzõdést a szerzõdéskötést megelõzõ pályázati szabályok egyoldalú megsértése, úgy, hogy maga a szerzõdés, az abban vállalt feltétel jogszabályba nem ütközött. A másodlagos kereseti kérelemmel kapcsolatban arra a következtetésre jutott az elsõfokú bíróság, hogy a jogellenes alperesi magatartással összefüggésben a felperesnél nem következett be a keresetben megjelölt kár. A
  1. szeptember 19én létrejött,
  2. április 26-án teljesített vállalkozási szerzõdésben foglalt útépítési munkák finanszírozása a 12/
  3. (III.11.) KHVM rendelet és a 109/
  4. (XII.29.) GKM rendelet szerint az Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzatból - és nem a felperes által megjelölt Útpénztár elõirányzatból - történt; a célelõirányzat feletti döntési hatáskört nem a felperesi jogelõd, hanem a miniszter gyakorolta, a felperes csupán a célelõirányzat mûködtetésével összefüggõ feladatokra került kijelölésre. Nem a felperes vagyonából, hanem a központi költségvetés útépítési célra elkülönített célelõirányzata terhére került kifizetésre a perbeli vállalkozói díj. Mivel a felperes a perbeli munkálatokat nem saját forrásból valósította meg, az általa állított, extraprofittal terhelt többletvállalkozói díj kifizetése sem járhatott a felperes vagyona csökkenésével; a felperesnek mint önálló jogalanynak nem keltkezhetett kára az alperesek jogellenes magatartásával kapcsolatban. Mindezen túl a lefolytatott szakértõi bizonyítási eljárás eredménye szerint sem eredményezett kárt a jogellenes alperesi magatartás. A felperes akként szóló érvelésével szemben, hogy az alperesek a pályázatot megelõzõen extraprofitot tartalmazó ajánlati árakban állapodtak meg, versenyjogsértõ magatartásuknak árfelhajtó hatása volt, az ajánlati árak mértéke jóval meghaladta a piacon átlagosan elfogadott árakat, ezért a felperes az extraprofittal megegyezõ mértékû kárát érvényesítette, a kirendelt igazságügyi szakértõ azt állapította meg, hogy az alperesek részérõl extraprofit realizálására nem került sor. A szakértõi vélemény ugyan az alperesek ajánlati ára és az utólag kalkulált ún. irodalmi ár 75.344.762,- Ft összegû különbözetét a felperest ért kárként jelölte meg, azonban a felperes által utólagosan kimunkált irodalmi egységár nem volt azonosítható a perbeli vállalkozási szerzõdés megkötése elõtt, a megrendelõ által meghatározott mérnökárral, amelyet a felperes rekonstruálni nem tudott. A felperes által alkalmazott, utólag kalkulált irodalmi árat életszerûtelennek találta az elsõfokú bíróság, mivel a pályázat elbírálása során a mérnökár feletti ajánlati ár nyilvánvalóan elutasítandó, az alperesi ajánlat viszont úgy került elfogadásra, hogy - a szakértõi vélemény szerint - 75,3 millió Ft-tal magasabb volt az irodalmi árnál. Ekként az irodalmi ár nem jelenthette a mérnökárat. Hangsúlyozta azt is az elsõfokú bíróság, hogy a szakértõ által meghatározott 75.344.762,- Ft nem volt extraprofitként megjelenõ kárnak tekinthetõ. A szakvélemény szerint ugyanis az építõipari vállalkozások önköltségre számított átlagos haszonkulcsa
  5. évben 5,2 % volt, amelynek kétszeresét is elfogadhatónak találta a Versenyhivatal, ugyanakkor azt is megállapította a szakvélemény, hogy az alperesek nyeresége - az 5,2%-os átlagos útépítési nyereségtartalomhoz képest alacsony - 0,9 %-os mértékû volt. Minderre figyelemmel a felperesnél a keresetben állított, az extraprofittal azonosított kár nem merült fel. Az elsõfokú ítélettel szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatásával - elsõdlegesen az érvénytelenségre alapított, másodsorban a kártérítés jogcímén elõterjesztett - keresete szerinti döntés meghozatalát kérte. Jogorvoslati kérelme alapjául arra hivatkozott, hogy a lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként az
  6. évi XL. törvény (a továbbiakban: Kbt.)
  7. §
(1)bekezdése, 62. §
(1)bekezdései alapján az alperesekkel mint a közbeszerzési eljárás nyerteseivel úgy kötötte meg a vállalkozási szerzõdést, hogy a
  1. április
  2. és szeptember
  3. között folyt eljárás alatt nem volt arról tudomása, és nem is lehetett, hogy az alperesek a Tpvt.
  4. §
(1)bekezdése, illetve a
(2)bekezdés a),
  1. d)és
  2. e)pontja szerint tiltott magatartás eredményeként nyerték meg a közbeszerzési eljárást. Amennyiben a felperes a kartelltevékenységrõl kellõ idõben tudomást szerzett volna, új közbeszerzési eljárás kiírásával alacsonyabb vállalkozói díj mellett, kartellben nem érintett útépítõ cégekkel való szerzõdéskötésrõl gondoskodott volna. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerzõdésekre a Ptk. rendelkezései alkalmazását elõíró Kbt. 75. §
(2)bekezdése lehetõséget biztosít a Ptk. szerinti semmisség megállapítására, függetlenül attól, hogy a szerzõdés közbeszerzési eljárásban köttetett-e meg. A perbeli vállalkozási szerzõdés az alperesek mint szerzõdõ felek, illetve a szerzõdéses ár jogellenes meghatározása miatt a Ptk. 200. §
(2)bekezdése alapján semmis. A szerzõdõ fél kiválasztására irányuló, kötelezõen lefolytatandó versenyeztetési eljárást jelentõ közbeszerzési eljárás során, a felperes tudtán kívül nem a legjobb ajánlatot tévõ vállalkozóval, hanem az alperesek részvételével megvalósult versenyellenes megállapodásban, az abban résztevõk által meghatározott alperesekkel kötötte meg a szerzõdést, az alperesek jogellenes magatartása miatt nem volt lehetõsége piaci verseny alapján, a ténylegesen legjobb ajánlati árat megajánló ajánlattévõ kiválasztására. A vállalkozási díj meghatározására is versenytorzító körülmények között került sor. A Tpvt. 11. §
(3)bekezdése szerint a Tpvt. 11. §
(1)bekezdésben foglalt tilalom megszegéséhez fûzött jogkövetkezmények együttesen alkalmazandóak a Ptk. jogszabályba ütközõ szerzõdésre elõírt jogkövetkezményeivel, a vállalkozási szerzõdés semmissége megállapítható. A szerzõdésen kívül okozott kár megtérítése iránt támasztott kereseti kérelmével kapcsolatban mindenek elõtt arra hivatkozott, hogy a 12/1999. (III.11.) KHVM rendelet 6. §
(1)bekezdése, a 109/
  1. (XII.29.) GKM rendelet
  2. §
(1)bekezdése,
  1. § f) pontjának 1.,
  2. pontjai és az Áht.
  3. §
(1)bekezdése értelmében az alperesek kartellmagatartásával okozott kár a felperes (elõzõ nevén: UKIG) által korábban mûködtetett Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzatot érte; a célelõirányzat mûködtetésével összefüggõ feladatok közé tartozott a pénzügyi kötelezettségvállalás, a szerzõdéskötés, a kifizetés elõtti ellenõrzés is, azaz összességében véve a gazdálkodás; a kártérítési követelése sikeres érvényesítése esetén befolyó összeg az Útfenntartási és fejlesztési célelõirányzat helyébe lépõ Útpénztár elõirányzat bevételi forrását képezné, annak felhasználásáról való döntés az Útpénztár elõirányzat nevében kötelezettség-vállalására jogosult vezetõ, a felperes fõigazgatója hatáskörébe tartozik. Az elsõfokú bíróság ettõl ellenkezõ következtetése téves. Azzal az elsõfokú ítéletbeli megállapítással szemben, hogy - a bizonyítási eljárás eredményeként megállapíthatóan - az alperesek magatartásával összefüggésben a felperesnek kára nem keletkezett, kifejtette, hogy az irodalmi ajánlati ár és az alperesi vállalkozói ajánlati ár különbözeteként elõálló összeg volt az alperesek jogellenes magatartásával okozott kár. A számítások során felhasznált egységárak az ajánlatkérési idõszakban készültek, utólagos feldolgozásuk - a szakvélemény által alátámasztottan - jó közelítést adott a
  1. évben tervezhetõ tervezõi mérnökár, valamint a beruházó által ellenõrzött mérnökár utólagos számításához. Az irodalmi ajánlati árral kapcsolatos felperesi megállapítások helyességét a perben kirendelt szakértõ igazolta, megállapítva, hogy a beruházás az általa meghatározott, aktualizált irodalmi ajánlati áron is elvégezhetõ volt. Korabeli tervezõi- és mérnökár hiányában utólagos számítások alapján, az átlagos irodalmi egységárakkal számítva megállapítható volt, hogy a beruházás költsége 1.294.560.000,- Ft-ra volt becsülhetõ, a vállalkozói díj és az aktualizált irodalmi ár különbsége 75.344.762,- Ft-ot tett ki. Az I. rendû alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsõfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsõfokú bíróság helyes indokok alapján, megalapozottan jutott arra, hogy mind az elsõdleges, mind a másodlagos kereseti kérelem megalapozatlan. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a pályázat tisztaságának megsértése, a Tpvt.-be ütközõ magatartás nem eredményezi a pályázat eredményeként megkötött szerzõdés ez okból való semmisségét. A kártérítés jogcímén támasztott másodlagos kereseti kérelem tekintetében az elsõfokú bíróság helyesen vizsgálta elsõként a kár felmerülése helyét, azt, hogy a felperes vagyonában kár felmerülhetett-e az alperesi magatartásból eredõen. A felperes állítása szerint a kár az Útpénztár elõirányzatot érte, azonban - a fellebbezésben sem vitatottan - a célelõirányzat feletti döntési hatáskörgyakorló a miniszter, nem a felperes. Annak megválaszolása, hogy az Útpénztár a felperes vagyonába tartozik-e, illetve amennyiben nem, kapott-e felhatalmazást a tényleges tulajdonos helyett, annak nevében történõ perlésre, az I. r. alperes azt hangsúlyozta, hogy az Útpénztár közvagyon, nem a felperes vagyona, így az Útpénztár elõirányzatban esetleg bekövetkezett kár a felperes anyagi helyzetét nem érintette; kifejezett felhatalmazás hiányában a felperes az Útpénztár elõirányzat nevében kártérítési igényt nem érvényesíthetett. Helyesen jutott arra is az elsõfokú bíróság, hogy extraprofit realizálására nem került sor, ezért a felperesnél, erre figyelemmel sem állhatott elõ kár. A szakvélemény alátámasztotta, hogy az alperesek a perbeli vállalkozási szerzõdés eredményeként az átlagos piaci nyereség töredékét sem érték el. A felperes a piaci ár, a mérnökár mértékét nem bizonyította. Az általa utólag kimunkált irodalmi ár piaci árként nem fogadható el, mivel nem a pályázati kiírást megelõzõen, nem az adott vállalkozás várható költségkihatásai alapján került meghatározásra. Az irodalmi egységárakkal kapcsolatos felperesi számítás egyébként hibás is volt, mivel a
  2. évi Tételrendben, az adott munkanemre vonatkozó egységárnál alacsonyabb egységárral számolt, illetve nem mindegyik munkanem volt e Tételrend szerint beazonosítható. A
  3. évi Tételrend szerinti egységárak alkalmazásával a nettó ajánlati ár 1.557.888.564,- Ft-ot eredményezett, ez az összeg fogadható el helyes irodalmi egységárként, amelynek 5 %-kal növelt összege a számított mérnökár, azonban az így kiszámított mindkét összegnél kevesebb volt az alperesek által ajánlott szerzõdéses ár; extraprofit a helyesen kiszámított irodalmi egységár, illetve a számított mérnökár szerint sem jelentkezett az alperesek oldalán, a felperest kár nem érte. A II. rendû alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsõfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az elsõfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján, helytálló következtetésre jutva utasította el a keresetet mindkét kereseti jogcím tekintetében. Az alperesek magatartása a vállalkozási szerzõdés semmisségét nem eredményezhette, és nem is okozott kárt a felperesnek, a felperes ettõl ellenkezõ állításait nem bizonyította. A keresettel támadott vállalkozási szerzõdés nem minõsült versenykorlátozó megállapodásnak, megkötésére nem a Tpvt.-ben meghatározott kartelltilalom megszegésével került sor. Sem a Versenyhivatal határozatában, sem az azt felülvizsgáló bíróságok ítéletében nem került megállapításra a kikötött vállalkozói díj semmissége, sem pedig az, hogy a kartell árrögzítõ megállapodás volt. A teljesítésre került vállalkozási szerzõdéshez a továbbiakban nem fûzõdik jogi érdeke a felperesnek, jogi érdekeltség és külön jogszabályi felhatalmazás hiányában a szerzõdés semmisségével kapcsolatos per megindítására nem jogosult. Helytállóan állapította meg az elsõfokú bíróság, hogy a felperesnél kár nem merült fel. A fellebbezésben foglaltakkal szemben nem releváns, hogy a 12/
  4. (III.11.) KHVM rendelet, a 109/
  5. (XII.29.) GKM rendelet szerint a felperes jogosult volt a célelõirányzat mûködtetésével összefüggõ pénzügyi kötelezettségvállalásra, szerzõdéskötésre. Az országos utak mûködtetése, fejlesztése forrása
  6. március
  7. és
  8. december
  9. között az Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzat volt, ebbõl került kifizetésre a perbeli vállalkozói díj, azaz nem a felperes saját számlájáról vagy eszközeibõl. Az országos utaknak sem volt tulajdonosa a felperes, tulajdonjog hiányában az állított kár nem a felperesnél, hanem az eszközök tulajdonosánál, az államnál merülhetett fel. Az állam nevében történõ perindításra külön jogszabályi felhatalmazással a felperes nem rendelkezett. A felperes a jogellenes magatartás és a kár közti okozati összefüggést sem bizonyította, azt, hogy a kartellnek árfelhajtó hatása volt. A Versenyhivatal, a döntését felülvizsgáló bíróságok kizárólag a piacfelosztást állapították meg, azt, hogy az alperesek az árrögzítésben is megállapodtak volna, nem. Az elsőfokú bíróság által kirendelt szakértő sem jutott eltérő következtetésre, árfelhajtó hatást megállapítani a szakértő sem tudott. Rámutatott arra is, hogy a nyertes árajánlat befolyásolásának elvi lehetőségén túl - a Kúria eseti döntésének megfelelően - a felperesre annak bizonyítása is hárult, hogy az alperesek kartelltevékenysége ténylegesen árnövekedéssel járt. Hangsúlyozva, hogy az irodalmi egységár nem volt alkalmas a kárigény alátámasztására, a károkozást cáfolja az is, hogy az elsőfokú eljárásban kimunkált számítása szerint előálló, aktualizált irodalmi ár összege 1.557.888.564,- Ft, azaz magasabbabb volt, mint az alperesek által alkalmazott ajánlati ár. A felperes nem bizonyította a kár mértékét, nem igazolta, hogy az irodalmi ár mérnökárnak tekintendõ. Az egyetlen hiteles költségkalkuláció a projektben eredetileg részt vevõ tervezõk költségbecslése, azaz a mérnökár lehetett volna, annak hiányában a ... Közút Zrt. számítása volt számbavehetõ. E számítás költségmegtakarítással, számításban nem szereplõ tételekkel korrigált 1.502.000.000,- Ft összege azonban ugyancsak magasabb volt az alperesek ajánlati áránál. A Fõvárosi Ítélõtábla megállapította, hogy a fellebbezés nem alapos. Az elsõfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és érdemben helytálló jogi következtetéssel utasította el a keresetet mindkét jogcímen. Az elsõdleges, a vállalkozási szerzõdés semmisségének jogszabályba ütközés címén történõ megállapítására irányuló kereseti kérelem kapcsán a másodfokú bíróság teljes egészében osztotta az elsõfokú bíróság elutasító döntésének jogi indokait. Az egységes bírói gyakorlattal összhangban jutott arra a következtetésre az elsõfokú bíróság, hogy önmagában a szerzõdéskötést megelõzõ pályázati szabályok egyoldalú megsértése - ha maga a szerzõdés, az abban vállalt feltétel nem ütközik jogszabályba - nem teszi érvénytelenné a pályázat eredményeként megkötött vállalkozási szerzõdést. A pályázat tisztaságának a megsértése, hogy a Tpvt.
  10. §
(2)bekezdés e) pontjába ütközõ magatartás miatt a szerzõdõ fél személyének kiválasztása során jogszabálysértés történt, a pályázat eredményeként megkötött szerzõdés ez okból való semmisségéhez nem vezet. A Tpv. 11. §
(3)bekezdése magára a tiltott megállapodásra vonatkozik. A bírói gyakorlat az esetben tekinti a szerzõdést érvénytelennek, ha maga a szerzõdés a tiltott a magatartás, ha magában a szerzõdésben érvényesül a versenykorlátozó megállapodás. Az alperesek szerzõdéskötést megelõzõ eljárásban tanúsított jogellenes magatartása - a kereseti érveléssel szemben - nem eredményezte a perbeli vállalkozási szerzõdés tételes jogszabályi rendelkezésbe ütközését, emiatt elõálló érvénytelenségét, sem a szerzõdéses ár, sem pedig a vállalkozó személye okán. Jogképességgel rendelkező, kifejezett jogszabályi tilalom hatálya alá nem eső vállalkozóval kötött szerződés a szerződő fél személyét illetően nem ütközik jogszabályba, és a vállalkozási szerződés szükségképpeni elemét jelentő díj meghatározása sem teheti a szerződést semmissé. A vállalkozói díj eltúlzott mértéke, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás aránytalansága nem semmisségi, hanem megtámadási okként merülhetett volna fel a Pp. 236. §
(2)bekezdés c) pont alapján (Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.137/2010/
  1. számú, valamint a Kúria Gfv.IX.30.161/2012/
  2. számú határozatával hatályában fenntartott 14.Gf.40.577/2011/
  3. számú ítéletei). A másodlagos, a szerzõdésen kívül okozott kár megtérítése iránt támasztott kereseti kérelem tekintetében helyesen járt el az elsõfokú bíróság, amikor - a már kialakult bírói gyakorlatnak (Fõvárosi Ítélõtábla 14.Gf.40.577/2011/6., Kúria Pfv.X.20.630/2011/8.) megfelelõen - elsõként azt vizsgálta, hogy a kereset alapjul megjelölt alperesi magatartással összefüggésben a felperesnél következhetett-e be a kár. Versenyjogsértéssel okozott kár esetén - a szerződéses jogviszony fennállása ellenére - a kárfelelősség általános szabályai az irányadóak, a reparáció a deliktuális kárfelelősség alapján történhet. A másodfokú bíróság - rögzítve, hogy a perbeli jogvita a korábbi ítélõtáblai döntések alapját képezõ esetekhez képest eltérõ tényálláson alapult - osztotta e körben a felperes fellebbezésben foglalt álláspontját. Helyesen hivatkozott a felperes az Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzathoz kapcsolódó feladatok szabályozásáról szóló, a felek közti vállalkozási szerzõdés megkötésekor, illetve teljesítésekor hatályos rendeletek elõírásaira. A 12/
  4. (III.11.) KHVM rendelet, majd a
  5. január 1-jétől hatályos 109/
  6. (XII.29.) GKM rendelet, és az azt követő szabályozás alapján megállapítható volt, hogy az országos közutak üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését is szolgáló költségvetési célelõirányzat, azaz
  7. december 31-ig az Útfenntartási és fejlesztési célelõirányzat (amelybõl került kifizetésre a felek közti vállakozási szerzõdésben kikötött szerzõdéses ár is), ezt követõen az annak helyébe lépõ Útpénztár célelõirányzat tekintetében a felperes (korábbi nevén UKIG) látta el központi költségvetési szervként a célelõirányzat mûködtetésével kapcsolatos, a gazdálkodást jelentõ feladatokat {12/
  8. (III.11.) KHVM rendelet
  9. §
(1)bek.,
  1. § f) pont, 109/
  2. (XII.29.) GKM rendelet
  3. §
(1)bek.,
  1. § a)-i) pontok, 122/
  2. (XII.28.) GKM rendelet
  3. §,
  4. §
(1),
(5)bek., 46/
  1. (IV.4.) GKM rendelet
  2. §
(1)bek., 12. §
(1)bek., 8/
  1. (III.18.) GKM rendelet
  2. §
(1)bek., 9. §
(1)bek., 5/
  1. (II.16.) KHEM rendelet
  2. §
(1)bek., 10. §
(1)bek., 40/
  1. (VIII. 3.) NFM rendelet
  2. §
(1)bek., 17. §
(1)bek., 40/
  1. (VII.10.) NFM rendelet
  2. §,
  3. §}. Mindezen túl a perbeli vállalkozási szerződésből eredő jogviszonyra alkalmazandó, a szerződéskötéskor hatályos 12/
  4. (III.11.) KHVM rendelet
  5. §
(2)bekezdése és a teljesítéskor hatályos 109/
  1. (XII.29.) GKM rendelet
  2. §
(2)bekezdése akként rendelkezett, hogy - a beruházás miniszter általi engedélyezését követõen az állami megrendelõi (építtetõi) feladatok a felperes jogkörébe tartoztak. Mindezek alapján a felperes központi költségvetési szervként jogszabályi felhatalmazással bírt a felperes által mûködtetett célelõirányzatból finanszírozott országos közutak fejlesztésével kapcsolatos állami megrendelõi feladatok közvetlen ellátására, e jogkörök gyakorlására is a
  1. december 31-ig megkötött szerzõdések esetén (
  2. január 1-jével e jogkör a Nemzeti Autópálya Zrt.-hez került, majd
  3. április 7-ével a NIF Zrt.-hez, anélkül, hogy jogszabály a korábbi szerzõdésekbõl eredõ jogokra nézve - átszállásukra vonatkozóan, illetve jogutódlással kapcsolatban - rendelkezést tartalmazott volna). Változatlan maradt a felperes akként előírt feladata, hogy az Útpénztár terhére megvalósítandó munkák közül ellátja az előirányzatok kezelésével, működtetésével összefüggő pénzügyi-számviteli, jogi, ellenőrzési, vagyonkezelői és egyéb szakmai feladatokat {4/
  4. (VIII .3.) NFM rendelet
  5. §
(5)bek.
  1. f)pont, 40/2012. (VII.10.) NFM rendelet 11. §
  2. g)pont}. Megállapítható volt a fentieken túl az is, hogy a 2005. december 31-éig létező, a perbeli vállalkozási szerződésben kikötött díj forrásául szolgáló Útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat, továbbá a 2007. április 6-áig hatályos szabályozás szerint az annak helyébe lépő Útpénztár maradványa a következő években - a miniszter rendelkezése szerint - a rendeletekben előírt célnak megfelelően felhasználható volt, illetve a 2005. december 31-éig hatályos szabályozás szerint a célelőirányzat rendeltetésének megfelelő felhasználásra átvett pénzeszköz, adomány nem volt elvonható a célelőirányzatból {12/1999. (III.11.) KHVM rendelet 3. §
(2)-
(3)bek., 109/
  1. (XII.29.) GKM rendelet
  2. §
(2)-
(3)bek., 122/
  1. (XII.28.) GKM rendelet
  2. §
(2)bek.}. A 122/
  1. (XII.28.) GKM rendelet
  2. §
(3)bekezdésében foglalt rendelkezés szerint továbbá a
  1. december 31-i hatállyal megszűnt Útfenntartási és fejlesztési célelõirányzat pénzmaradványa a célelõirányzat megszüntetésével nem került elvonásra. E jogszabályi rendelkezés ugyanis úgy szólt, hogy az Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzat
  2. évi maradványát az Útpénztár célelõirányzat tartalmazza. Azaz a pénzmaradvány az Útpénztár célelõirányzatba került át. Megállapítható, hogy amennyiben az Útfenntartási és -fejlesztési célelõirányzatból finanszírozott valamely beruházás esetén kevesebb vállalkozói díj került volna kifizetésre, a célelõirányzatból kisebb rész került volna felhasználásra, a forrás pénzmaradványként a célelõriányzatban maradt volna, elvonása a célelõirányzatból nem történt volna meg, és a pénzmaradványt a
  3. január 1-jével felállított Útpénztár célelõirányzat tartalmazta volna, az Útpénztárban kezelt állami vagyon részévé vált volna. Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a felperes az általa vagyonkezelőként működtetett, az országos közutak fejlesztését szolgáló célelőirányzat - korábban az Útfenntartási és -fejlesztési, majd az annak pénzmaradványát is átvevő Útpénztár - vagyonában bekövetkezett esetleges kárigény érvényesítésére jogszabályi felhatalmazással rendelkezõ költségvetési szerv. Az elsõfokú bíróság a kártérítési keresetet elutasító döntését - az elõzõ kérdésben kifejtett eltérõ álláspontja ellenére - a perben beszerzett szakvélemény alapján a kártérítési kötelezettség további konjunktív feltétele, a - kereset szerint extraprofitban megjelenõ - kár hiányára is alapította. Helyesen tekintette a szakértõként kirendelt ... Intézet Kft. szakvéleményét aggálytalannak, és alapította arra ítéleti döntését. Alapos szakértői vizsgálat, a ... számú G. elkerülő szakasz mennyiség-kimutatása (a nyertes pályázó által beárazott, az egységárakat a Tételrendnek megfelelõen tartalmazó költségvetés), az eredményszámítás, továbbá a mennyiség-kimutatás egységár-felülvizsgálata (azaz a nyertes pályázó által készített költségvetési tételek egységárai ÉGSZI
  4. évre érvényes átlagos egységáraival történt összevetése) és az Utak Beruházási, Korszerûsítési és Hídépítési munkáinak
  5. évi Tételrendje (az U. Rt. által
  6. május 15-én aktualizált átlagos egységárak tételrendje, az egységárak költséggyûjteménye) egybevetésével készített, logikai ellentmondásoktól mentes, kellõen megindokolt szakvélemény állt rendelkezésre, amely - annak rögzítése mellett, hogy nem készült a perbeli beruházáshoz készített tervezõi árbecslés (tervezõi-, mérnökár), nem maradt fenn a nyertes árajánlat egységárképzésének árelemzése sem, ugyanakkor a felperes által felkért költségszakértõ által alapulvett, a
  7. évi Tételrend költségadatai feldolgozása jó közelítést adott a 2002-ben tervezhetõ tervezõi mérnökár, illetve a beruházó által ellenõrzött mérnökár utólagos számításához. A felperes által felkért szakértõ megfelelõen járt el, amikor a Tételrendbõl a feladat mûszaki tartalmának megfelelõ legalacsonyabb egységárakat alkalmazta, egyrészt meghatározta az árkockázati és költségnövelõ tényezõkre figyelemmel korrigált irodalmi egységár 1.294.560.000,- Ft összegét, és azt elfogadhatónak tartotta kiindulási tervezõi-ár, mérnökár, mint átlagos ár adataként, illetve a perbeli beruházás becsült költségeként. Ez alapján a szakértõ az - 5 % tartalékkeretet tartalmazó szerzõdéses ár csökkentetésével elõálló - 1.369.904.762,- Ft nettó szerzõdéses ár és az aktualizált irodalmi egységár különbözetét 75.344.762,- Ft-ban számszerûsítette, azzal, hogy e különbözet mint kárösszeg megállapítása, a különbözet minõsítése a bíróságra hárul. Vizsgálta és rögzítette azt is a szakértő, hogy az alperesek piacfelosztó magatartása árfelhajtó hatására bizonyítékot nem talált; továbbá hogy az alperesek 1.424.737.559,-Ft összegű kivitelezési költsége és a szerzõdéses ár különbözete a GVH által kiszabott bírság költsége nélkül - 0,9 %-os pozitív eredményt (bírsággal együtt számítva -3,8% negatív eredményt) jelentett. Az alperesi eredmény jelentősen elmaradt az építőipari vállalkozások önköltségre számított 5,2%-os átlagos haszonkulcsától, amelynek kétszeresét is elfogadhatónak tartotta a GVH. A szakértõ által megállapítottak szerint a GVH által
  8. évben tervezett, átlagos haszonkulcs értékein belül maradt az alperesi eredmény, az alperesek által ajánlott 1.438.400.000,- Ft szerzõdéses ár a reális ártartományba tartozott. A szakértõ extraprofit beépítésére, realizálására utaló adatot megállapítani nem tudott. A fellebbezéssel kapcsolatban rámutat a másodfokú bíróság arra, hogy a szakértõ által utólagos számítással meghatározott irodalmi egységár nem jelentett mást és többet, mint annak elvi lehetõsége kimondását, hogy amennyiben ez az adat mérnökárként a pályázat elbírálása szakaszában a felperes rendelkezésére állt volna, módja lett volna, hogy a mérnökárat meghaladó ajánlati árat ne fogadja el, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. A felperes azonban e lehetõséggel nem élt, de azért nem tudott élni, mert kellõ idõben, a pályázat elõkészítése szakaszában mérnökár kidolgozásáról nem gondoskodott. A szakértő által - utólagos számítással, egyrészt piaci átlagadatokkal, másrészt az alperesi számításokból kiemelt adatokkal - meghatározott irodalmi egységár azonban, önmagában, egyéb, ezt alátámasztó, ezzel összhangban álló bizonyíték hiányában, nem volt ténylegesen elérhető szerződéses árként értékelhető. Nem volt alkalmas annak kétséget kizáró bizonyítására, hogy egyedi szerződésbeli árként is funkcionálhatott volna, hogy ténylegesen elérhető volt, hogy mód volt az irodalmi egységárral megegyező díj ellenében a perbeli munkálatok elvégzésére. Ahogy maga a szakértő is rámutatott, a szakértő által aktualizált irodalmi egységár és a felek közti szerződésben kikötött szerződéses ár különbözetének megítélése mint jogi tény értékelése nem szakértői, hanem a bíróságra háruló feladat volt. Aggálymentesen foglalt állást a szakértő abban, hogy a korabeli, 5,2 %-os építőipari átlagos nyereségtartalomhoz képest az alperesek - számszerűen 0,9%-ot felmutató eredményükkel - extraprofitot a perbeli vállalkozási szerződés eredményeként nem realizáltak. E szakértői megállapítás helyességét a felperes sem vonta kétségbe. Ekként a kereseti igény szakkérdésbe tartozó összegszerűsége vizsgálatára beszerzett szakvéleményre támaszkodva, helytálló következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, érdemben helyesen, a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy az alperesek reális szerződéses ár meghatározásával kárt nem okoztak, a perbeli vállalkozási szerződéssel exraprofitot nem realizáltak, ezért az ebben megjelölt kárigény megalapozatlan volt. Mindezekre figyelemmel a Fõvárosi Ítélõtábla az elsõfokú bíróság ítéletét a Pp.
  9. §
(2)bekezdése alapján részben módosított, kiegészített indokolással helybenhagyta; a Pp. 253. §
(3)bekezdése szerint eljárva hivatalból rendelkezett az állam által elõlegezett kereseti illeték tekintetében. A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a felperest az alperesek ügyvédi munkadíjból álló másodfokú költsége megfizetésére; annak mértékét a 32/2003. (VIII.22.) IM rendelet 3. §
(3),
(5)és
(6)bekezdései alapján mérlegeléssel állapítva meg, arra is figyelemmel, hogy az elsõfokú bíróság által megállapított perköltség összegét a felek nem kifogásolták. A felperes személyes illetékmentessége folytán le nem rótt fellebbezési illeték viselésérõl a Pp. 239. §-a szerint alkalmazandó Pp. 78. §
(1)bekezdésén túl a 6/
  1. (VI.26.) IM rendelet
  2. §-a szerint határozott. Budapest,
  3. év szeptember hó
  4. napján Dr. Mika Ágnes a tanács elnöke Dr. Gáspár Mónika elõadó bíró A kiadmány hiteléül: bírósági tisztviselő . Kurucz Zsuzsánna bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.