Győri Ítélőtábla Pf.III.20.092/2013/
- szám Az ítélőtábla a dr. Tóth Miklós ügyvéd, mint pártfogó ügyvéd által képviselt felperesnek Bakkné dr. Gaál Éva ügyvéd által képviselt alperes ellen közös tulajdon megszüntetése iránt indított perében, a Győri Törvényszék
- február
- napján kelt 17.P.20.107/2012/
- számú ítéletével szemben, a felperes által
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán - tárgyaláson - meghozta a következő Ítéletet: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit azzal a pontosítással hagyja helyben, hogy az alperes tulajdonába adja a
- betonkeverő, házilagos kivitelezésű, régi típusú
- egy raklap Rába típusú tégla
- egy darab benzines fűnyíró
- 600 mm-es 3,5 kW-os házi készítésű szalagfűrész
- 15 kg gépzsír
- 2 db zsírzóprés
- háti nyomós permetező
- 20 m-es 380 V-os hosszabbító
- pillanatforrasztó
- multiméter
- elektromos marógép
- két darab heverő
- szekrénysor
- fekete-fehér szekrénysor
- gardrób tükörrel
- kis színes televízió
- Videoton rádió
- 100 év körüli parasztasztal
- Bonanza garnitúra
- 2 db kisszekrény, komód
- házilagos tévéállvány
- nyitott Tv-állvány
- cipősszekrény 8.000 Ft 5.000 Ft 10.000 Ft 40.000 Ft 7.500 Ft 1.000 Ft 1.000 Ft 4.000 Ft 300 Ft 300 Ft 500 Ft 3.000 Ft 8.000 Ft 10.000 Ft 20.000 Ft 1.500 Ft 300 Ft 3.000 Ft 5.000 Ft 3.000 Ft 500 Ft 500 Ft 500 Ft
- fogas 500 Ft Összesen: (Egyszázharminchárom-ezernégyszáz) Ft értékű ingóságokat. 133.400- Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 127.000.(Egyszázhuszonhétezer) forint másodfokú perköltséget, az államnak pedig az illetékügyben eljáró hatóság felhívására 275.000.-(Kettőszázhetvenötezer) Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket. Az ezt meghaladó 275.000.(Kettőszázhetvenötezer) Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Megállapítja az ítélőtábla, hogy a felperes a másodfokú eljárásban teljes egészében pervesztes. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás: Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében megállapította, hogy a peres felek házastársi közös ingó vagyonát az alábbi ingóságok képezték:
- betonkeverő, házilagos kivitelezésű, régi típusú
- egy raklap Rába típusú tégla
- szódás ballon szárral
- egy darab benzines fűnyíró
- 600 mm-es 3,5 kW-os házi készítésű szalagfűrész
- 15 kg gépzsír
- 2 db zsírzóprés
- hiányos csillag- és villáskulcs készlet
- 2 db Crowa-készlet
- satupad satuval
- házilagos kézikasza
- háti nyomós permetező
- egysoros vetőgép
- Olimpia gáztűzhely
- 20 m-es 380 V-os hosszabbító
- 50 m-es mérőszalag
- pillanatforrasztó
- multiméter
- elektromos marógép
- egy darab heverő 8.000 Ft 5.000 Ft 5.000 Ft 10.000 Ft 40.000 Ft 7.500 Ft 1.000 Ft 500 Ft 2.000 Ft 5.000 Ft 500 Ft 1.000 Ft 5.000 Ft 1.000 Ft 4.000 Ft 500 Ft 300 Ft 300 Ft 500 Ft 1.000 Ft
- két darab heverő
- szekrénysor
- fekete-fehér szekrénysor
- gardrób tükörrel
- kis színes televízió
- Videoton rádió
- 100 év körüli parasztasztal
- Bonanza garnitúra
- 2 db kisszekrény, komód
- házilagos tévéállvány
- nyitott Tv-állvány
- régi típusú tárcsázós telefon
- egy db hűtőszekrény
- cipősszekrény
- fogas Összesen: 3.000 Ft 8.000 Ft 10.000 Ft 20.000 Ft 1.500 Ft 300 Ft 3.000 Ft 5.000 Ft 3.000 Ft 500 Ft 500 Ft 10.000 Ft 8.000 Ft 500 Ft 500 Ft 171.900 Ft értékben. A törvényszék az ingó közös vagyont az alábbiak szerint osztotta meg: A felperes tulajdonába adta a:
- tétel alatti szódás ballon tétel alatti csillag és villáskulcs készlet
- 5.000 Ft 500 Ft
- tétel alatti 2 db Crowa-készlet tétel alatti satupad satuval tétel alatti házilagos kézikasza tétel alatti egysoros vetőgép tétel alatti Olimpia gáztűzhely tétel alatti mérőszalag tétel alatti egy db heverő tétel alatti régi típusú tárcsázós telefon tétel alatti egy db hűtő Összesen: 2.000 Ft 5.000 Ft 500 Ft 5.000.-Ft 1.000 Ft 500 Ft 1.000 Ft 10.000 Ft 8.000 Ft 38.500 Ft értékű ingóságokat. Kötelezte az alperest, hogy a fenti felperes tulajdonába kerülő ingóságokat az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül adja ki a felperesnek. Megállapította, hogy a felperes a 85.950 Ft jutó részénél 47.450 Ft összeggel kisebb értékű ingóságokat kapott a tulajdonába. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 47.450 Ft ingó értékkülönbözetet az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül. A törvényszék megállapította, hogy a N típusú személygépkocsi az alperes különvagyonát képezte. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek közös adósság megtérítése jogcímén, valamint ingóérték megtérítése jogcímén 115.752 Ft-ot az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül. A törvényszék a Város 2-i Városi Bíróság P.20.096/2005/
- számú ítélettel, melyet a Vas Megyei Bíróság Pf.20.188/2006/
- számú ítélete emelt jogerőre, megállapított gyermektartásdíjat az
- február
- napján született "A" gyermek vonatkozásában
- július
- napjától, míg az
- december
- napján született "B" vonatkozásában
- szeptember
- és
- június
- napja közötti időre és
- április
- napjától megszüntette. Kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedését kővető 15 napon belül fizessen meg a felperesnek "A" utónevü gyermek tartása vonatkozásában 90.000 Ft, "B" utónevú gyermek tartása vonatkozásában pedig 205.000 Ft túlfizetést. Egyebekben a a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Állam javára 264.015 Ft eljárási illetéket az illetékes adóigazgatóság külön felhívására, azzal, hogy további 264.015 Ft eljárási illeték az állam terhén marad. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg a Magyar Állam javára a törvényszék gazdasági hivatalának felhívására 75.086 Ft feljegyzett szakértői díjat, azzal, hogy a további 75.086 Ft szakértői díj az állam terhén marad. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek az ítélet jogerőre emelkedését kővető 15 napon belül 200.000 Ft + ÁFA perköltséget. Megállapította, hogy a felperes 100 %-os mértékben pervesztes lett, a pártfogó ügyvédi díj a felperes terhére esik. Az elsőfokú bíróság határozata indokolásában megállapította, hogy a felek házastársak voltak, a
- január
- napján kelt P.20.069/2005/
- számú ítéletében a "Város"2i Városi Bíróság a peres felek
- február
- napján megkötött házasságát felbontotta, az akkor még kiskorú
- február
- napján született "A" utónevü gyermeket a jelen per alperesénél helyezte el. Az elsőfokú bíróság
- január
- napjától
- május
- napjáig "A" és az
- december
- napján született "B" utónevü gyermek javára 20.500 Ft alapulvételével 773.500 Ft tartásdíj hátralékot állapított meg. Folyamatos gyermektartásdíjként
- február
- napjától "A" után 25.000 Ft, "B" után pedig 20.500 Ft gyermektartásdíj fizetésre kötelezte a felperest. A felperes 2006 januárjában Magyarországot elhagyta, a hatóság elöl elrejtőzködött, mert büntetőeljárás volt folyamatban ellene ("Város"2i Városi Bíróság B. 142/
- szám). A felperes elfogását követően
- február
- és
- augusztus
- között jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte ("Város"2i Városi Bíróság 3.P.20.208/2009/1.). A felperes a gyermektartásdij fizetési kötelezettségének önként nem tett eleget. Ezért az alperes végrehajtási lap kibocsátása iránt terjesztett elő kérelmet, és a "Város"2i Városi Bíróság az 1803-KVTI.364/
- számon
- június
- napján végrehajtási lap kibocsátását rendelte el. A peres felek "B" utónevü gyermeke 2001-ben fejezte be az általános iskolát, majd a "C" Szakközépiskolába járt "Város"1en, férfiszabónak tanult. Ez egy négy éves képzés volt, majd két évig a város 2-ii technikumban tanult, érettségit szerzett, nappali tanulmányokat folytatott. 2008-ban egy évig nem tanult, figyelemmel arra, hogy "Város"3-ba jelentkezett csecsemőgondozónak, akkor azonban nem vették fel. 2009-től végezte "Város"4en a csecsemő és gyermeknevelő gondozói felsőfokú képzést, nappali tagozaton a Pécsi Tudományegyetem "D" Főiskolai Karán. A hallgatói jogviszonya
- szeptember
- napján jött létre, és a megszűnés várható - eredetileg
- június 30-i - időpontja sikertelen vizsga miatt
- június 30-ra tolódott volna, azonban az alperes nem igazolta a per későbbi szakaszában a tanulmányok bfejezését. "B"
- decemberétől
- október-novemberéig "E"-nél lakott, eben az időben "Város"2n tanult, az iskolába járással kapcsolatos, és egyéb költségeit maga rendezte ("E" tanú vallomása 17.P.20.107/2012/
- számú jegyzőkönyv
- oldal). Később, a "Város"4-en folytatott tanulmányai során kollégiumban lakott, ennek havi költsége 12.000 Ft volt. A kollégiumban az internet használatért további 3.000 Ft-ot kellett fizetni, az étkezését saját maga oldotta meg. A peres felek "A" utónevü gyermeke
- július
- napján elhunyt, ezt megelőzően a középiskolai tanulmányainak befejezését, az érettségi vizsga letételét követően ugyanabban az évben felsőfokú jogi asszisztensi tanulmányokat folytatott, másodéves volt. A tanulmányai folytatása mellett "Város"1en a "F" Szemüveg Diszkontban dolgozott kiskönyvvel, alkalomszerűen (17.P.20.107/2012/8/A/9.). A gyermek szklerózis multiplex betegségben szenvedett, folyamatos orvosi kezelés alatt állt. Betegsége alatt "Város"5ben a "G" Megyei Oktató Kórházban, illetőleg "Város"6-on a "H" Egészségügyi Központban állt kezelés alatt, melyekkel kapcsolatban jelentős költsége merült fel az alperesnek (17.P.20.107/2012/8/A/7.szám). Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a volt házastársak a házassági életközösség alatt az alábbi ingóvagyont szerezték: 1./ betonkeverő, házilagos kivitelezésű, 2./ egy raklap Rába típusú tégla 3./ szódás ballon szárral 4./egy darab benzines fűnyíró régi típusú 8.000 Ft 5.000 Ft 5.000 Ft 10.000 Ft 5./600 mm-es 3,5 kW-os házi készítésű szalagfűrész 6./15 kg gépzsír 7./2 db zsírzóprés 8./hiányos csillag- és villáskulcs készlet 9./2 db Crowa-készlet 10./satupad satuval 11./házilagos kézikasza 12./háti nyomós permetező 13./ egysoros vetőgép 14./ Olimpia gáztűzhely 15./20 m-es, 380 V-os hosszabbító 16./50 m-es mérőszalag 17./ pillanatforrasztó 18./multiméter 19./elektromos marógép 20./egy darab heverő 21./két darab heverő 22./szekrénysor 23./fekete-fehér szekrénysor 24./gardrób tükörrel 25./ kis színes televízió 26./Videoton rádió 27./100 év körüli parasztasztal 28./Bonanza garnitúra 29./2 db kisszekrény, komód 30./házilagos tévéállvány 31./nyitott Tv-állvány 32./régi típusú tárcsázós telefon 33./egy db hűtőszekrény 34./ cipősszekrény 35./fogas 40.000 Ft 7.500 Ft 1.000 Ft 500 Ft 2.000 Ft 5.000 Ft 500 Ft 1.000 Ft 5.000 Ft 1.000 Ft 4.000 Ft 500 Ft 300 Ft 300 Ft 500 Ft 1.000 Ft 3.000 Ft 8.000 Ft 10.000 Ft 20.000 Ft 1.500 Ft 300 Ft 3.000 Ft 5.000 Ft 3.000 Ft 500 Ft 500 Ft 10.000 Ft 8.000 Ft 500 Ft 500 Ft Összesen: 171.900 Ft értékben. Az ingóságok az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a felperes birtokában vannak. Az ítéleti tényállás szerint a település 1-i belterületi .... helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Település 1, ... szám alatti "lakóház, udvar, gazdasági épület" megnevezésű 1119 m2 alapterületű ingatlan eredetileg a peres felek ½ - ½ arányú tulajdonát képezte. A felperes az ingatlant
- májusában hagyta el. Ezt követően az ingatlant használatba venni egyetlen alkalommal sem kísérelte meg, az ingatlanból önként költözött el arra tekintettel, hogy elmondása szerint az ellene indított büntető eljárás miatt a további konfliktusokat kívánta megelőzni (P.20.069/2005/
- számú felperesi nyilatkozat). A
- november
- napján megtartott árverésen az ingatlanon fenálló ½ felperesi illetőséget 2.009.000 Ft vételáron az alperes vette meg, az árverési vételárat megfizette, a tulajdonjoga bejegyzésre került (17.P.20.107/2012/
- számú okirati bizonyíték). A volt házastársak
- április
- napján vásárolták a M típusú gépjármüvet, melyet az életközösség megszakadását követően a felperes értékesített. A házassági életközösség alatt keletkezett közös adósságra az alperes
- november
- napján 106.504 Ft-ot fizetett meg, mely összeg még a
- évi hátralék volt (18.P.20.945/2010/7.). Az alperes külföldről nagyobb összeget tartalmazó betétkönyvet örökölt. A betétkönyvből alkalomszerűen vett fel pénzösszegeket, melyekből traktort, személygépkocsit vásárolt, illetőleg a perbeni ingatlant felújította. Az N típusú személygépkocsit az alperes
- augusztus
- napján vásárolta meg 4.500.000 Ft-ért, mely vételárat az alperes az örökségéből fedezett: ugyanezen a napon az alperes az örökségét képező takarékbetétkönyvből 350.000 ATS-t vett ki, mely összegből fizette ki a gépjármüvet (17.P.20.107/2012/8/A/
- szám). A gépjárművet az alperes a házassági életközösség megszakadását követően,
- április
- napján értékesítette. A M típusú tehergépkocsit a felperes
- évben Országban értékesítette ismeretlen személy részére 500 euró vételárért (18.P.20.545/2011/
- szám alatti felperesi nyilatkozat). Az elsőfokú bíróság ítélete jogi indokolásában a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetése körében a Csjt.
- §
(1)-
(3), továbbá a 63. §
(1),
(2)és a 65. §
(1)bekezdésének rendelkezései, valamint a Legfelsőbb Bíróság XXIX. Polgári Elvi Döntése (a továbbiakban PED) alapján kiemelte, hogy a nagykorú gyermek tartásra való jogosultságának négy együttes feltétele van: a tartásra való rászorultság ténye, a tartásra kötelezhető házastárs hiánya, az érdemtelenség hiánya, a kötelezett teljesítőképességének megléte azzal, hogy a kiskorú gyermek tartása és a szülő saját szükséges tartásának a biztosítása a nagykorú gyermek tartását megelőzi. Rámutatott arra, hogy a munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai idejére járó tartásdíj összegének megállapításánál a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni. A fentebb hivatkozott PED-ben foglaltak alapján az elsőfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy "A" által az érettségi után a felsőfokú jogi asszisztensi tanulmányok folytatása az életpályára felkészítő szükséges tanulmányok végzésének minősült. A gyermek a tartásra rászorult, figyelemmel a tanulmányokra, másrészt arra, hogy igazoltan súlyos betegségben szenvedett, amely fokozott anyagi megterhelést jelentett az alperes számára. A gyermek alkalomszerűen ugyan munkát vállalt, azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy nem volt rászorult a tartásra. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a gyermek halálának időpontjától látta indokoltnak a tartásdíj fizetési kötelezettség megszüntetését. Az alperesi előadásra figyelemmel megállapította, hogy e tekintetben a felperesnek 90.000.-Ft túlfizetése keletkezett, melynek visszafizetését az alperes nem bizonyította, így annak megfizetésére az alperes köteles. "B" vonatkozásában az elsőfokú bíróság arra volt figyelemmel, hogy az általános iskola befejezését követően a gyermek szakmunkásképzőbe járt, majd 2 évig érettségit szerzett, ez utóbbi pedig olyan szükséges tanulmánynak minősül, amely a nagykorú gyermek tartási jogosultságát megalapozza (Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.463/2011/4, Pfv.II.21.120/1998/3.). Értékelte ugyanakkor a bíróság, hogy 2008 szeptemberétől 2009-ig "B" a sikertelen felvételi vizsgára tekintettel tanulmányokat nem folytatott, ezen időszakra nem állt fenn a tartásdíjfizetési kötelezettség jogalapja, ezért úgy foglalt állást, hogy a végrehajtás során erre az időszakra megfizetett 205.000.-Ft visszafizetésére köteles az alperes. 2009-től kezdődően azonban a gyermek a felsőfokú szakképzettség megszerzését biztosító tanulmányokat folytatott, a gyermektartásdíj fizetési kötelezettség a felperes terhére tehát 2009 szeptemberétől feléledt, ezek a tanulmányok ugyanis a tartási igényt megalapozták. A tanulmányokat 2011-ben kellett volna a gyermeknek befejeznie, egy sikertelen vizsga miatt azonban egy évvel késett a tanulmányok befejezése. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint önmagában nem utal a gyermek továbbtanulásra való alkalmatlanságára az egyszeri sikertelen vizsga és az emiatti évhalasztás. Ugyanakkor elvárható a nagykorú gyermektől, hogy a felsőfokú tanulmányokat lehető legrövidebb időn belül befejezze. Mivel 2012. június 30-ig bezárólag az alperes ezt nem igazolta, ez felveti a továbbtanulásra való alkalmatlanságot, a bíróság tehát a tartásdíjat 2012. április 1-jétől szüntette meg. Utalt arra is, hogy a gyermek bizonyos időszakban nem lakott otthon, ez azonban a tartásdíjra való jogosultságot nem érintette, hisz ezen időszak alatt is az alperes biztosította a gyermek számára a szükségleteket. Az ingóvagyon megosztása és a közös adósság elszámolása körében az elsőfokú bíróság a Csjt.27. §
(1), valamint a 28. §
(1)bekezdése alapján rámutatott arra, hogy egy adott vagyontárgy különvagyoni jellegének megállapításához az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania, hogy a szerzés időpontja, jogcíme vagy megszerzésének forrása alapján a vagyontárgy különvagyonba tartozik. Az elsőfokú bíróság csupán a N típusú gépjármű tekintetében látta ítéleti bizonyossággal megállapíthatónak, hogy az alperes különvagyoni pénzösszegéből került megvásárlásra, ugyanis az alperes okirati bizonyítékokat csatolt arra nézve, hogy a megvásárlás napján a különvagyoni pénzösszegéből, az öröklés útján szerzett vagyonából felvételre került a vételár. A további ingóságok körében azonban az alperes ellentétes nyilatkozatokat tett és nem ajánlott fel bizonyítást arra vonatkozóan, hogy azok egy része különvagyoni pénzösszegből került megvásárlásra, így a bíróság az egyéb különvagyoni hivatkozást nem ítélte alaposnak. Megállapította, hogy a további ingóságok a felek közös vagyonába tartoznak. Ezek körében azonban az elszámolás alapjául csupán azokat ingóságokat vette leltárba, amelyek a szakértői szemle során is fellelhetőek voltak. Ennek során figyelemmel volt arra, hogy a házassági életközösségnek a megszakadása 2004 júliusa - óta hosszú idő telt el és a fellelhető ingóságokon kívül nem lehetett megállapítani, hogy milyen további ingók tartoztak a volt házastársak közös vagyonába és azok mikor, milyen módon kerültek ki onnét és mi lett a további sorsuk. A M típusú személygépkocsi tekintetében a bíróság megállapította, hogy azt a felperes az életközösség megszakadását követően értékesítette, ezt többször is elismerte. Ennek és az ingók értéke tekintetében beszerzett és a felek által sem vitatott szakvélemények alapulvételével a felperes által előterjesztett kereseti kérelemnek megfelelően adta az ingók egy részét a felperes, míg a további ingóságokat az alperes tulajdonába. Az elszámolás során keletkező 47.450.-Ft értékkülönbözet megfizetésére az alperest kötelezte. A felek közös adóssága, a gépjárművásárlásra felvett hitel kapcsán a bíróság utalt arra, hogy a házastársi vagyonközösség elemévé válnak a házastársak vagyonának passzív elemei, azaz a házastársak adósságai is. Miután az alperes okirati bizonyítékkal igazolta, hogy a közös hitelre az életközösség megszakadását követően 106.504.-Ft-ot fizetett meg, ennek fele részének megfizetésére a felperest kötelezte (53.252.-Ft-ra). További 62.500.-Ft megfizetésére kötelezte a felperest arra figyelemmel, hogy az életközösség megszakadását követően a felperes maga értékesítette a M gépjárművet. Az elsőfokú bíróság a Ptk.140. §
(1)bekezdésében, valamint
- §-ában és a Legfelsőbb Bíróság PK.
- számú állásfoglalásában írtakra figyelemmel a felperes többlethasználati díj iránti igényét teljes mértékben alaptalannak ítélte. Kifejtette, hogy a tulajdonostársaknak elsősorban az ingatlan természetbeni használatára van joga, többlethasználati díjat csak akkor követelhetnek, ha használati joguk gyakorlása jogilag vagy ténylegesen nem lehetséges, illetve akadályozott. A felperes önként költözött el a közös tulajdonú ingatlanból, mégpedig minden kényszerítő körülmény nélkül. A
- május 12-ét megelőző időre előterjesztett igénye tehát már ez okból is alaptalan. Az ezt követő időszakra pedig szintúgy nem érvényesítheti igényét alappal, hisz a visszatérést nem kísérelte meg, nem állapítható meg, hogy az ingatlan használatát az alperes megakadályozta volna, hisz a birtokbavételt a felperes meg sem kísérelte. A Legfelsőbb Bíróság Pfv.II.20.524/1999/
- számú döntésére és a Kúria Pfv.II.22.010/2011/
- számú határozatára utalással kiemelte, hogy többlethasználati díj nem jár annak a házastársnak, akinek az elköltözése a volt közös lakásból nem a másik házastárs felróható magatartására vezethető vissza és az ingatlan terheit sem viseli. Azzal, hogy a felperes a használat jogával saját elhatározása alapján nem élt, erre kísérletet sem tett, a többlethasználati díjra sem tarthat jogszerűen igényt. Az utolsó közös lakásingatlan tulajdonjogát érintő felperesi kereseti kérelem körében a bíróság kifejtette, hogy a felperes ½ tulajdoni hányada az alperes tulajdonába került árverési vétel útján, ekként a közös tulajdon megszűnt, annak megszüntetésére nem volt jogi lehetőség. Az ezzel kapcsolatosan előterjesztett megtérítési igényt sem ítélte alaposnak. Rámutatott arra, hogy a felperes a végrehajtási eljárás szabálytalanságával kapcsolatosan hivatkozott körülmények alapján igényt a végrehajtó elleni kártérítési igényként érvényesíthetne. Olyan alperesi jogellenes magatartás pedig nem került megállapításra és ilyenre a felperes sem hivatkozott, amely kártérítés címén az alperessel szemben megalapozná az ingatlan forgalmi értékének felére irányuló megtérítési igényt. A Csjt.
- §
(1)bekezdésében foglaltakra és az ezzel kapcsolatosan kialakult bírói gyakorlatra utalással kifejtette, hogy a perbeli esetben nem a vagyontárgynak a másik házastárs általi elidegenítéséről van szó, hanem épp a felperes tulajdoni hányadának árverési értékesítéséről. Nem alkalmazhatóak a fedezetelvonás szabályai sem, hiszen ez esetben nem az ingatlannyilvántartásba egyedüli tulajdonosként bejegyzett házastárs egyoldalú rendelkezésével került sor a közös vagyoni ingatlan értékesítésére. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes túlnyomórészt pervesztes lett, az 50 %os mértékű költségmentességére figyelemmel rendelkezett az állam által előlegezett költségek megfizetéséről, továbbá a pártfogó ügyvédi munkadíj viselésének kérdéséről. A felperes fellebbezésében kérte az elsőfokú ítélet kereseti kérelemnek megfelelő megváltoztatását. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében csupán a szakértői szemle során fellelhető ingóságokat vonta be az elszámolás körébe, kérte az általa meghatározott vagyonmérleg szerinti elszámolást és az alperesnek a különbözet megtérítésére kötelezését. Álláspontja szerint a felperes által megjelölt, de az elsőfokú bíróság által elszámolni, illetőleg figyelembe venni elmulasztott ingóságok létét az alperes sohasem tagadta, csupán azok további sorsát illetően volt eltérés a felek között. Utalt arra is, miszerint nem felel meg a valóságnak az ítélet azon indokolásbeli megállapítása, hogy az ingóságok a felperes birtokában vannak. Az elutasított használati díj iránti igény körében arra hivatkozott, hogy a bíróság döntésének alapjául szolgáló Ptk.
- §-a a közös tulajdon használatára vonatkozik. A bíróság nem vizsgálta az alperes közlésén túl az egyéb körülményeket. A felperes visszaköltözése lehetetlen volt, ebben akadályozva volt. Az alperes és családja feljelentése nyomán jogerősen elítélték, a bűncselekmény jellege az egy légtérben való együttélést eleve lehetetlenné tette volna. Az alperes bírósági eljárás során tett nyilatkozata szerint is elutasító magatartást tanúsított a visszaköltözést illetően, továbbá az alperes édesanyja és ismerősei is folyamatosan az ingatlanban laktak. A felperes használati jogának gyakorlása tehát lehetetlen volt. A használati díj összegszerűsége tekintetében az elsőfokú eljárásban kifejtettekkel egyezően utalt arra, hogy a szakértői vélemény számítási hibát tartalmaz, a teljes összeg helyesen 2.101.400.-Ft. A közös ingatlannal kapcsolatosan továbbra is a forgalmi érték felének megtérítésére kérte az alperes kötelezését. Hivatkozott arra, hogy 2009-től már folyamatban volt a közös tulajdon megszüntetésére irányuló eljárás, amelynek elhúzódása nem a felperesnek róható fel. Az alperes árverésen szerezte meg a felperes tulajdoni hányadát, mégpedig a tényleges érték töredékéért, megállapítható a rosszhiszeműsége, eljárása a felperes kijátszására irányult, jogalap nélkül gazdagodott. A megtérítési igényének megalapozásául hivatkozott a Ptk.
- §-ára és a BH.
- számú eseti döntésre. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta körültekintően a gyermekek által végzett tanulmányok folyamatosságát és az indokolt megszakításokat. Nem vizsgálta azt sem, hogy nem lett volna-e lehetőségük a gyermekeknek levelezős képzésre. Figyelmen kívül hagyta a XXIX. PED c.) pontját, mely szerint a rászorultság mellett a kötelezett teherbíró képességére, kereseti, jövedelmi viszonyaira és az őt terhelő kötelezettségekre is figyelemmel kell lenni. Ennek során utalt arra, hogy másfél évig szabadságvesztés büntetését töltötte, majd évekig munkanélküli volt. Az ítélet szerinti tartásra kötelezett időszakban képtelen volt a megállapított tartásdíjat fizetni és maga is ellátásra, munkanélküli segélyre szorult, amelyből a törvényesen levonható tartásdíjat fizette. Ezt meghaladóan azonban további tartásdíj fizetésére kötelezésnek nincs jogalapja. Kiemelte azt is, hogy az ítélet a perköltségviselés tekintetében ellentmondást tartalmaz, hiszen egyszer túlnyomórészt, míg máshol 100 %-os pervesztesnek minősíti a felperest. Az alperes fellebbezési ellenkérelme az ítélet helybenhagyására irányult. A felperes fellebbezése az alábbiak szerint nem megalapozott. Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást a felek indítványainak keretei között lefolytatta, a beszerzett peradatok okszerű mérlegelésével helyes tényállást állapított meg, döntésével és indokaival az ítélőtábla egyetértett, a fellebbezésben foglaltakra figyelemmel csupán az alábbiakat emeli ki. Az elsőfokú bíróság a tartásdíj megszüntetése iránti kereseti kérelem körében az ítéletében felhívott jogszabályi rendelkezések (Csjt.
- §
(1)-
(3)bekezdés, 63. §
(1),
(2)bekezdés, 65. §
(1)bekezdés), továbbá a tanulmányait folytató nagykorú gyermek tartásra jogosultsága körében kialakult bírói gyakorlat (XXIX. számú PED) megfelelő alkalmazásával hozta meg döntését. A döntés alapjául szolgáló tényállást (a bizonyítékokat a Pp.206. §
(1)bekezdése szerint mérlegelve) helyesen állapította meg, a bizonyítékok értékelése körében döntésének megfelelő indokát adta és az ítéletben részletesen értékelt körülmények mérlegelésének eredményeként ítélte a nagykorú gyermekeket az ítéletben meghatározott időpontig tartásra jogosultaknak. A gyermekek tartásra való rászorultsága körében egyebek mellett helyesen értékelte "A" súlyos betegségét és a kezelésével kapcsolatos terheket és költségeket, továbbá azt a körülményt, hogy a felperes korábbiak során sem viselte a gyermekek eltartásával kapcsolatos terheket. Az ítélőtábla kiemeli, hogy a felperes a teherbíró-képességének hiányára - szemben a fellebbezésében kifejtettekkel - alappal nem hivatkozhat, hisz ezt a kiskorú gyermekeivel szembeni bűncselekmény elkövetésével, illetve az azzal okozati összefüggésben álló következményekkel maga idézte elő. Az ítélőtábla mindezek alapján nem látott jogszabályi lehetőséget a keresettel érintett gyermekek tekintetében a tartásdíjfizetési kötelezettség elsőfokú ítélethez képest korábbi időpontban való megszüntetésére. Mindemellett utal a Ptk.
- § rendelkezésére is, melynek értelmében az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást visszakövetelni nem lehet, kivéve ha jogszabály másként rendelkezik, vagy a juttatást bűncselekmény útján szerezték meg. Ennek következtében - az alperes által elismert fizetési kötelezettségen, illetőleg az általa etekintetben nem fellebbezett ítéleti marasztaláson túl - a felperes a perbeli esetben az ügy körülményeiből fakadóan kétséget kizáróan a gyermekek életfenntartására felhasznált juttatást alappal nem követelheti vissza. Mivel az alperesnek a felperessel szemben az elsőfokú ítéletben meghatározottakon felül nincs további követelése, így a felperesnek beszámítás útján sincs módja ezen igényét érvényesíteni, hiszen nincs olyan ellenkövetelés, mellyel szemben követelést lehetne beszámítani. Az elsőfokú bíróság a volt házastársak közös vagyonának megosztására irányuló igények elbírálása során a Csjt.
- és
- §-ának helyes alkalmazásával hozta meg határozatát. Az ingóságok tekintetében mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalnia a bíróságnak, hogy az életközösség megszakadásakor milyen ingó vagyontárgyak képezték a felek házastársi közös vagyonát, csak ezek képezik ugyanis a megosztás tárgyát. A felperes - ahogy fellebbezésében is hivatkozott rá - 52 tételben határozta meg a megosztani kívánt közös vagyoni ingóságok listáját. Az alperes ezek egy részéről azt állította, hogy az életközösség megszakadásakor már nem voltak meg. Az ingóságok életközösség megszakadásakori meglétét a Pp.
- §
(1)bekezdése értelmében a felperesnek kellett volna bizonyítania. A fellebbezéssel érintett ingóságok tekintetében a bizonyítási kötelezettségének azonban nem tett eleget. Ebben a körben tévesen értékeli elismerésnek az alperes ezirányú nyilatkozatait: azok helyes értelmezése szerint az alperes az ingóságok valamikori meglétét ugyan nem vitatta, azt azonban nem ismerte el, hogy az életközösség megszakadásakor is meglettek volna (18.P.20.545/2011/
- számú jegyzőkönyv
- oldal). A fentieken túl egyébként az ítélőtábla utal arra, hogy a hivatkozott ingóságok némelyikével kapcsolatosan a felperes is eltérő tényelőadást tett, az általa
- sorszám alatt megjelölt négyes eke tekintetében maga adta elő, hogy értékesítette azt (
- számú jegyzőkönyv). Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást akként, hogy az ítéletében értékelt körülmények (az életközösség megszakadása óta eltelt hosszú idő) folytán nem lehetett ítéleti bizonyossággal megállapítani, hogy az ítéletben meghatározottakon túl az életközösség megszakadásakor egyéb ingóságok is a felek közös vagyonába tartoztak. Az elsőfokú bíróság a N személygépkocsival kapcsolatosan is a Csjt.
- §
(1)bekezdés b.) pontja folytán alkalmazandó d.) pont rendelkezésének helyes alkalmazásával foglalt állást akként, hogy az az alperes különvagyonát képezte. Etekintetben döntésének kellő és kimerítő indokolását adta (ítélete
- oldalán), az általa felhívott bizonyítékok okszerű mérlegelése útján alappal ítélte bizonyítottnak, hogy a gépkocsi az alperes örökségéből, tehát különvagyoni pénzeszközeiből került megvásárlásra. A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla tehát az ingóságok megosztását és az azok elszámolására irányuló döntést helyénvalónak fogadta el. Az elsőfokú ítélet indokolását részben akként pontosítja, hogy az ítélet 7-8.oldalán rögzített vagyonmérleget alkotó ingóságok helyesen nem a felperes, hanem az alperes birtokában vannak, azok megosztása során az elsőfokú bíróság helytállóan rendelkezett az ítéletében meghatározott ingóságok felperes tulajdonába adásáról, az ezzel kapcsolatos értékkülönbözet megtérítéséről. Ezen ítéleti rendelkezéseket az ítélőtábla csupán annyiban pontosította, hogy a további közös vagyoni ingóságok alperesi tulajdonba adásáról is rendelkezett. A törvényszék ítéletében a felperes ingatlannal kapcsolatos többlethasználati díjra irányuló igényét elutasította, annak jogalapját nem ítélte megalapozottnak. Az ítélőtábla az elsőfokú ítélet indokolásában kifejtettekkel, a tulajdonostársak dolog használatával kapcsolatos igényei körében kialakult és az elsőfokú ítéletben hivatkozott eseti döntésekben is kifejezésre juttatott jogi állásponttal maradéktalanul egyetértett. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel az ítélőtábla rámutat arra, hogy a felperes a korábban közös tulajdonban lévő ingatlan közös használatát, a saját lakáshasználatát maga tette lehetetlenné, ez a kiskorú gyermekei sérelmére elkövetett bűncselekmény által teremtett szubjektív és objektív okokra, illetőleg arra vezethető vissza, hogy a büntetőeljárás alól kivonta magát, külföldre távozott. Az együttlakásnak tehát mind szubjektív, mind objektív feltételei saját felróható magatartása miatt hiúsultak meg, így arra előnyök szerzése végett - Ptk.
- §
(4)bekezdés második mondatában írtak szerint - nem hivatkozhat. A kifejtettekre figyelemmel - az igény jogalapja hiányában - nincs relevanciája annak a fellebbezési hivatkozásnak, hogy a használati díj összegszerűsége körében beszerzett szakértői vélemény téves számszaki összesítést tartalmaz. Alaptalan a felperesnek az ingatlannal kapcsolatos megtérítési t elutasító ítéleti rendelkezéssel szembeni fellebbezési kérelme is. Az ítélőtábla ekörben kiemeli, hogy a felperes tulajdoni illetősége árverésen, mint kényszerértékesítésen keresztül került ki a felperes tulajdonából. Utal arra is az ítélőtábla, hogy az ½ - ½ tulajdoni aránytól eltérő mértékű tulajdoni hányad nem nyert igazolást, erre felperes maga sem hivatkozott. A felperes ½ tulajdoni illetőségét az alperes jogszerű eljárás keretei között, ellenérték fejében szerezte meg, mégpedig az adott eljárásban meghatározott árverési vételár ellenében. A felperes igénye a továbbiakban nem lehet alapos, a közös tulajdon megszüntetésre került és megtérítési igénye sem megalapozott, érvényesítésének sem a fedezetelvonásra, sem a megbízás nélküli ügyvitel szabályaira irányuló anyagi jogi rendelkezések, sem pedig a Ptk.361. § rendelkezései nem teremtenek alapot. A végrehajtási eljárás keretei között az árverési vételár elszámolására is sor került, ennek és a végrehajtási eljárás lefolytatásának felülvizsgálatára a jelen polgári peres eljárás nem szolgáltathat eljárásjogi kereteket. Érdemben alaptalan a felperesnek a perköltségviselés, illetőleg ezzel kapcsolatosan a pernyertesség-pervesztesség arányát érintő fellebbezési kérelme is. A felperes az elsőfokú eljárásban - ahogy az elsőfokú ítélet 22. oldal utolsó bekezdése is levezeti - oly magas arányban bizonyult pervesztesnek (97 %-ban), hogy a perköltségviselés körében alappal hárította a teljes pervesztesség következményeit az elsőfokú bíróság a felperesre, beleértve a pártfogó ügyvédi költségeket is. Ennek és a Pp.87. §
(2)bekezdésének, valamint a felperes 50 %-os személyes költségmentességének megfelelő figyelembevételével a bíróság az irányadó jogszabályoknak megfelelően határozott a perköltségviselés kérdésében. Győr ,
- október
- napján Dr. Világi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Kiadó: Dr. Maurer Ádám sk. előadó bíró Dr. Havasiné dr. Orbán Mária sk. bíró