Bf.115/2013/8 – Pécsi Ítélőtábla

(8)bekezdése szerint minősül, megállapítja, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárásban felmerült 6.000 (hatezer) forint bűnügyi költség és 7.000 (hétezer) forint elővezetési költség megfizetésére. Indokolás A Pécsi Törvényszék 12.B.384/2012/

1. számú,
2. február
3. napján kelt ítéletével a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által előzetes fogvatartásban eltöltött időt a szabadságvesztésbe beszámította, rendelkezett a bűnjelekről, és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője felmentésért jelentettek be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a tárgyaláson jelen levő képviselője útján a bűnösségi körülmények kisebb körű kiegészítése, illetve az indokolás pontosítása mellett az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A vádlott javára bejelentett védelmi fellebbezést a másodfokú bíróság nem tartotta megalapozottnak. A védelmi jogorvoslati kérelem alapján eljárva az ítélőtábla a Be.348.§

(1)bekezdése alapján felülbírálta az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást. Ennek eredményeként megállapította, hogy a törvényszék a szükséges bizonyítást lefolytatta, azonban a másodfokú bíróság indokoltnak látta a vádbeli eset során keletkezett mentőszolgálati iratok és a mentőszolgálathoz érkezett telefonos bejelentés hanganyagának beszerzését. A másodfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás alapján - figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdés b) pontjára - az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alábbiakkal egészíti ki. A vádlott előéletére vonatkozóan: a Pécsi Járásbíróság 12.B.1312/

1. számú ítéletével a vádlottat lopás bűntette miatt 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés-büntetés tartamát próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet
2. oldalának bántalmazásra vonatkozó részét akként pontosítja, hogy a sértett bordatörést okozó sérülését ütés vagy rúgás okozta. A fenti kiegészítéssel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól mentes, az a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul, így irányadó volt a másodfokú eljárásban is. Az elsőfokú bíróság a tényállást a vádlott tagadásával szemben alapvetően az orvosszakértői vélemény, illetve a vádbeli esetről készült rendőri jelentés tartalma alapján állapította meg. A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban a rendőri jelentés jelen büntetőeljárásban bizonyítékként, az elsőfokú bíróság által alkalmazott módon nem használható fel. A Be.168.§

(1)bekezdése szerint a gyanúsított és a tanúk kihallgatásáról, illetőleg a szembesítésről jelentés nem készíthető. E büntetőeljárási rendelkezés indoka, hogy a nyomozó hatóságnak az eljárási cselekmények során a garanciális jellegű szabályokat maradéktalanul be kell tartania. A rendőri jelentésből azonban - amely tartalmilag tanú1 és tanú2 tanúkihallgatását tartalmazza - nem derül ki, hogy a jelentés készítője a büntetőeljárási szabályokat megtartotta-e. A tanúkihallgatások során az érintettekhez intézett figyelmeztetéseket megfelelő módon alkalmazták-e. A törvényalkotó tehát a gyanúsított, valamint a tanúk kihallgatását, illetőleg a szembesítést tartalmi szempontból olyan jelentős eljárási cselekménynek tekinti, amelyek jelentésben nem rögzíthetők. A 85.§

(3)bekezdésében, illetőleg a 117.§

(2)bekezdésében kodifikált garanciák érvényesítésének kötelezettsége a jelentés készítését alaki okból egyébként is kizárja. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a rendőri jelentést, mint bizonyítékot jelen ügyben a bizonyítékok köréből kizárta. Mindez nem befolyásolta azonban az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, mert az egyéb rendelkezésre álló adatok kétséget kizáróan igazolták az elsőfokú bíróság által megállapított tényeket. Amint azt a törvényszék helyesen megállapította, az orvosszakértői vélemény nagy valószínűséggel cáfolta azt a vádlotti állítást és a sértett bírósági tárgyaláson tett vallomását, mely szerint az életveszélyt okozó bordatöréses sérülése elesés következtében keletkezett. E következtetést a másodfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás adatai mindenben megerősítették. A mentőszolgálat esetlapja tartalmazza azt a sértetttől származó információt, hogy őt az arcán és felső testén bántalmazták. Ez a bántalmazó pedig a vádbeli esetben nem lehetett más, mint a vádlott. A fenti okirati bizonyítékot az ugyancsak a mentőszolgálattól származó hangfelvétel is alátámasztotta, hiszen tanú1 és tanú2 telefonos bejelentéséből egyértelműen megállapítható, hogy a sértett elmondta nekik, hogy élettársa, a vádlott bántalmazta, ő okozta sérüléseit. A fenti bizonyítékok kétséget kizáróan cáfolják azt a vádlotti védekezést, hogy a vádlott csupán a sértett arcát ütötte meg és nem ő a felelős a sértett életveszélyes sérüléséért. Ugyancsak a mentőszolgálattól származó adatok tartalmazzák, hogy a vádlott nem csupán megütötte, de meg is rúgta a sértettet, így nem lehet megalapozottan állást foglalni abban a kérdésben, hogy az életveszélyes sérülést ütés vagy rúgás okozta. E kérdésnek azonban a büntetőjogi főkérdések tekintetében nincs jelentősége. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a bizonyítékok törvényes mérlegelésével állapította meg a tényállást és okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére is, hiszen a bizonyítékok olyan zárt kört alkotnak, melyből kétséget kizáróan következtetni lehet a vádlott büntetőjogi felelősségére. Erre tekintettel a védelemnek a bűnösséget támadó fellebbezését nem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság. A cselekmény minősítése is megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. A büntetés kiszabását meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság teljes körűen feltárta és azokat súlyuknak megfelelően értékelte. Az elsőfokú bíróság által alkalmazott, a középmértéket el nem érő börtönbüntetés kiszabása mindenben megfelel a büntetés kiszabási elveknek. A sokszorosan büntetett előéletű és ismételten személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövető vádlott esetében a középmértéket el nem érő büntetés enyhítésére ezért a másodfokú bíróság nem látott lehetőséget. 2013. július 1. napján hatályba lépett a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, tehát a másodfokú eljárás időpontjában új büntető törvény van hatályban. A Btk.2.§

(1)bekezdése értelmében „A bűncselekményt - a

(2)és

(3)bekezdésben foglalt kivételekkel - az elkövetése idején hatályban levő büntető törvény szerint kell elbírálni". A másodfokú bíróságnak a vádlottal szemben lefolytatott eljárás során vizsgálnia kellett, hogy az elkövetéskor hatályos 1978. évi IV. törvény rendelkezéseit kell-e alkalmazni, vagy a vádlottal szemben a hatályban levő Btk. eredményez-e enyhébb elbírálást. Ez utóbbi esetben ugyanis az elbíráláskor hatályos Btk. alkalmazásának van helye. A vádlott által elkövetett bűncselekmény különös részi törvényi tényállása a hatályos és a korábbi büntető jogszabályokban azonos, mint ahogy a büntetési tételkeret is. Az alkalmazandó jogszabály eldöntéséhez azonban nem elegendő a különös rész összevetése, szükséges az általános részi rendelkezések összehasonlítása is. Az enyhébb elbírálás alatt ugyanis minden büntetőjogi jogkövetkezményt érteni kell, így a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét szabályozó általános részi rendelkezéseket is. A hatályos Btk.38.§

(2)bekezdés a) pontja szerint a vádlott esetében a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a szabadságvesztés-büntetés kétharmad része. Az 1978. évi IV. törvény 47.§

(2)bekezdés II. fordulata szerint a feltételes szabadságra bocsátás időpontja a büntetés háromnegyed része. A másodfokú bíróság álláspontja szerint ezért a feltételes szabadságra bocsátás korábbi időpontjára tekintettel a vádlott esetében a hatályos Btk. enyhébb elbírálást eredményez. Ezért a fellebbviteli bíróság az elbírálás idején hatályos jogszabályt alkalmazta és a Btk.38.§

(2)bekezdés a) pontja alapján megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés-büntetéséből legkorábban annak kétharmad része kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Figyelemmel arra, hogy a másodfokú bíróság a vádlott esetében a hatályos büntető jogszabályokat alkalmazta, ezért megváltozott a cselekmény minősítése is, melyet a másodfokú bíróság pontosított, és megállapította, hogy a vádlott cselekménye a Btk.164.§

(8)bekezdése szerint minősül. A fentiek szerint a fellebbviteli bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekmény minősítése és a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés tekintetében a rendelkező részben írtak szerint a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be.381.§

(1)bekezdésén alapul, a vádlott köteles megfizetni a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget, valamint az elővezetésével kapcsolatos díjat. P é c s,

1. október
2. Dr.Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr.Domonyai Alexa s.k. bíró, Dr.Bencze Beáta s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 12.B.384/2012/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.I.115/2013/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal
5. október
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke