Fővárosi Ítélőtábla 4.Pf.20.253/2013/
- A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Kovács István ügyvéd dr. Bárándy Péter ügyvéd dr. Holló Gábor ügyvéd dr. Kecskeméti János ügyvéd által képviselt I. rendű, a dr. Kovács István ügyvéd által képviselt II. rendű, a dr. Pap Tamás György ügyvéd által képviselt III. rendű felpereseknek - a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Jutasi György és Kádár András ügyvédek) által képviselt alperes ellen, kártérítés megfizetése iránt indított perében, a Fővárosi Törvényszék
- június
- napján kelt 15.P.26.613/2010/
- sorszámú ítélete ellen, az III. rendű felperesek részéről
- sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel meg nem támadott részét nem érinti, míg fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyja. Kötelezi az I. rendű felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 1.500.000 (egymillió-ötszázezer) forint + ÁFA mértékű másodfokú perköltséget, továbbá térítsen meg az államnak külön felhívásra 1.875.000 (egymilliónyolcszázhetvenötezer) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket. Kötelezi az II. rendű felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 500.000 (ötszázezer) forint + ÁFA mértékű másodfokú perköltséget, továbbá térítsen meg az államnak külön felhívásra 625.000 (hatszázhuszonötezer) forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A felperesek keresetükben kártérítés megfizetésére kérték kötelezni az alperest. Előadták, hogy a követelést többszöri engedményezést követően szerezték meg. Hivatkoztak a
- november 23-án és a
- december 14-én kelt tartozáselismerést, illetve egyezséget tartalmazó okiratokra is. Az alperes a kereset elutasítását kérte, vitatva a felperesek perbeli legitimációját. A
- november 23-ai és a
- december 14-ei nyilatkozat, illetve megállapodás tényét vitatta, előadása szerint sem a jogelődje, sem az ő részéről ilyen nyilatkozatot, kötelezettségvállalást az arra jogosult személyek nem tettek. Megítélése szerint a XX Kft-től indult engedményezési láncolat megszakadt, mivel az engedményezési szerződéseket az XY Kkt. mint engedményes, majd mint engedményező nevében nem az arra jogosult ZZ írta alá, így azok létre sem jöttek, ezért azokra igényt alapítani nem lehet. Tehát ZZ a perbeli követelést nem szerezte meg, így azt a felperesekre nem engedményezhette. Álláspontja szerint az engedményezési szerződések színleltek voltak. Az elsőfokú bíróság fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Ítélete indokolásában a
- november 23-án kelt levelet - valódisága esetén 1.400.000.000 forint és járulékai vonatkozásában az alperesi jogelőd részéről tett tartozáselismerésnek, míg a
- december 14-én kelt jegyzőkönyvbe foglalt megállapodást - valódisága esetén - a Ptk.
- §
(3)bekezdése szerinti egyezségnek minősítette, melyben az azt megkötő felek a közöttük fennállt vitás kérdéseket rendezték az
- pontba foglalt tartozáselismerő nyilatkozat mellett. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a Ptk.
- §
(4)bekezdése csupán az érvénytelenségre hivatkozás lehetőségét korlátozza az anyagi jogi egyezség esetén, azonban nem zárja ki az arra való hivatkozást, hogy a követelés a jogosultat egyéb okból nem illeti meg. Mivel a megállapodás tartozáselismerő nyilatkozatot is tartalmaz, így az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felpereseket a követelés nem illeti meg. Az elsőfokú bíróság az általa kirendelt KK igazságügyi írásszakértő véleményét - miszerint az engedményezési szerződéseket az XY Kkt. mint engedményes, majd később mint engedményező nevében nem az arra jogosult ZZ írta alá - aggálytalan szakértői véleményként elfogadta. Ezáltal arra a következtetésre jutott, hogy a JJ Kft. és az XY Kkt. között 2000. május 25. napján kelt engedményezési szerződések nem jöttek létre. Tehát az XY Kkt. a Ptk. 328. §
(1)bekezdése és a 329. §
(1)bekezdése alapján a követelést nem szerezte meg, és azt nem ruházhatta tovább ZZra, aki ezen követeléseket az alperes jogelődjével, illetve az alperessel szemben nem volt jogosult érvényesíteni. Ezért ezen követelést nem ruházhatta át a felperesekre. Megállapította az elsőfokú bíróság azt is, hogy az XY Kkt. engedményező nevében
- november 10-én szintén nem ZZ írta alá az engedményezési szerződéseket. Hangsúlyozta az ítélet, hogy a
- május 25-i szerződéseken tanúként szereplő UU egyáltalán nem emlékezett a szerződéskötés körülményeire, a szerződések tárgyára és magára ZZra sem, míg PP tanú ezen szerződések tekintetében ellentmondásosan nyilatkozott. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. A Pp.
- §
(1)bekezdése, 3. §
(4)bekezdése alapján mellőzte a szakértői véleménnyel kapcsolatos I-II. rendű felperesi bizonyítási indítványok teljesítését, mivel azokat elkésetten terjesztették elő. Az elévülési kifogást az elsőfokú bíróság perbeli legitimáció hiányában nem vizsgálta. Perköltség tárgyában a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján a Pp. 82. §
(2)bekezdése alkalmazásával rendelkezett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I-II. rendű felperesek fellebbezéssel éltek, melyben annak hatályon kívül helyezését kérték a Pp. 252. §
(3)bekezdésének alkalmazásával az általuk indítványozott bizonyítás foganatosítása végett. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság a perben rendelkezésre álló bizonyítékokat tévesen értékelte, ugyanis PP tanúvallomásában határozottan állította, hogy a JJ Kft. és az XY Kkt. közötti engedményezési szerződést ZZ előtte írta alá Gy-ben. Másodlagosnak tekintették, hogy a tanú már pontosan nem emlékezett, hogy a szerződés melyik városban került aláírásra, jelentőséget pedig nem tulajdonítottak annak, hogy a tanú a per előtt tett írásbeli nyilatkozatában a szerződéskötés helyét máshol jelölte meg. Arra hivatkoztak, hogy a tanú az írásban tett nyilatkozatát nem saját kezűleg írta, csupán aláírta, a szerződések aláírása óta pedig 12 év telt el. Előadták, hogy a tanú ZZt jól ismerte, így az aláírás megtörténtét hitelesen tanúsítja. Megítélésük szerint PP tanúvallomásának döntő jelentőséget kellett volna tulajdonítani, a néhány összehasonlító mintát feldolgozó írásszakértői véleménnyel szemben. Kérték TT tanúvallomásának, valamint RR nak az ítélet meghozatalát követően közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatának figyelembe vételét is. Az I-II. rendű felperesek sérelmezték, hogy a bíróság a Ptk. 240. §
(4)bekezdésében foglaltakat nem helytállóan értelmezte és megengedte az alperes részére az egyezség alapjául szolgáló körülmények körében történő ellenbizonyítást. Kiemelték, hogy az egyezség szerint az alperesi jogelőd képviselőinek az engedményezési szerződések bemutatásra kerültek, ezzel ZZ az alperesi jogelőd felé a követelés érvényesítésére való jogosultságát bizonyította. Megítélésük szerint a perben beszerzett igazságügyi írásszakértői vélemény eldönthette volna ZZ és az alperesi jogelőd közötti jogvitát, azonban erre már az egyezség megkötését követően a Ptk. 240. §
(4)bekezdésének tiltó rendelkezése folytán nem lehet hivatkozni. Kiemelték, hogy az alperesi jogelőd nem volt elzárva attól, hogy a ZZ által bemutatott engedményezési szerződéseket szakértői vizsgálatnak vesse alá. Mivel az alperesi jogelőd elfogadta ZZt a követelés jogosultjának, ezt a nyilatkozatát utóbb nem teheti vitássá. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság a leszállított keresetük vonatkozásában nem értékelhette az engedményezési szerződések körében felvett bizonyítékokat, így az írásszakértői vélemény megállapításait sem. Ezért a tartozáselismerő nyilatkozat, illetve az egyezség valódiságának vizsgálata az alperesi védekezésre figyelemmel nem mellőzhető, az általuk korábban indítványozott bizonyítást a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak le kell folytatnia. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az I-II. rendű felperesek nem jelöltek meg olyan súlyú eljárási jogsértést, amely a döntés érdemére kihatott volna, így ezen okból nem indokolt az első fokú ítélet hatályon kívül helyezése. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat helyesen értékelte, helyesen jutott arra a következtetésre, hogy PP ellentmondásos tanúvallomására ítélet nem alapítható. Önmagában PP ellentmondásoktól mentes tanúvallomása sem bizonyítaná ZZ aláírásának valódiságát, szemben az igazságügyi írásszakértői véleménnyel, így az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp-nek a bizonyítékok értékelésére vonatkozó rendelkezéseit. Álláspontja szerint a Ptk. 240. §
(4)bekezdésében foglaltak is helyesen kerültek alkalmazásra. Előadta, hogy az eljárás során mindvégig vitatta a
- november 23-ai és
- december 14-ei keltezésű okiratok valódiságát. Szerinte előkérdésnek minősül annak tisztázása, hogy az állítólagos egyezség jogosultja valóban rendelkezhetett-e érvényesen a perbeli követelésről. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla előrebocsátja, hogy a 4.Pf.20.253/2013/
- számú végzésével megállapította, hogy a II. rendű felperes perbeli jogutóda az I. rendű felperes, figyelemmel arra, hogy a felek a
- március 22-i engedményezési szerződést
- augusztus
- napján felbontották. A másodfokú bíróság az alperesi hozzájárulás hiányában a II. rendű felperest a perből nem bocsájtotta el. Az elsőfokú bíróság a releváns tényállást helyesen állapította meg, és abból helyes jogkövetkeztetésre jutott. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntésével és indokaival is teljes mértékben egyetértett, azt megismételni nem kívánja. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az alábbiakat emeli ki: Az I. rendű felperes fellebbezésében kérte, hogy a másodfokú bíróság vegye figyelembe TT tanúvallomását. Kifogásolta, hogy az elsőfokú eljárás során bejelentett RR tanú meghallgatására nem került sor, ezért csatolta az első fokú ítélet meghozatalát követően közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát. A Pp.
- §
(1)bekezdése szerint a fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására akkor kerülhet sor, ha az új tény vagy az új bizonyíték az első fokú határozat meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, feltéve, hogy az - elbírálás esetén - reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A fellebbezésben új tény állítására, illetve új bizonyíték előadására, vagy az elsőfokú bíróság által mellőzött bizonyítás lefolytatásának indítványozására akkor is sor kerülhet, ha az az első fokú határozat jogszabálysértő voltának alátámasztására irányul; a 141. §
(6)bekezdésében foglaltakat azonban ebben az esetben is alkalmazni kell. Az elsőfokú bíróság irataiból megállapítható, hogy az I. rendű felperesnek már korábban tudomása volt arról, hogy RR az üggyel kapcsolatban milyen információval rendelkezik a támadott engedményezési szerződések aláírásával, illetve ZZ egészségi állapotával kapcsolatban. Így lehetősége lett volna a szakvélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül arra észrevételt tenni, azonban ezt elmulasztotta. E körben igazolási kérelmet terjesztett elő, melyet az elsőfokú bíróság - a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.26.084/2012/
- számú végzésével jogerőre emelkedett -
- számú végzésével elutasított, ezért az I. rendű felperesnek már nincs lehetősége ebben a körben újabb bizonyíték előterjesztésére. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az I. rendű felperes által előterjesztett újabb bizonyíték elbírálása esetén sem eredményezett volna reá kedvezőbb határozatot, ugyanis az I. rendű felperes oly módon tudta volna bizonyítani, hogy a kérdéses aláírások a felperes megromlott egészségi állapota miatt térnek el az összehasonlító adatokban szereplő névaláírásoktól, hogy a szerződések aláírásával közel azonos időpontból származó további aláírásokat csatol és kéri azok vizsgálatát. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy az igazságügyi szakértő szakvéleménye elkészítése során számos összehasonlító adatot vizsgált meg, melyek között szerepel Gy-ben
- május 10-én - az engedményezési szerződésekkel azonos időből származó, az I. Bank aláírás-bejelentő lapján lévő aláírás, valamint számos
- évben kelt aláírásminta. A szakértő ezen aláírásmintákat is vizsgálat tárgyává tette, majd megállapította, hogy a kérdéses engedményezési szerződések eredeti példányain a vitatott aláírások mindegyike eltér ZZ saját kezű aláírásának grafikai sajátosságaitól. Az azokon lévő aláírások egyike sem az írásmintaként értékelt iratokat aláíró ZZ saját kezű aláírásai. A jelen esetben a tanúvallomások nem alkalmasak az aggálytalan szakvélemény megdöntésére. Helyesen mérlegelte az elsőfokú bíróság PP önmagának is ellentmondó tanúvallomását, továbbá helyesen jutott arra a következtetésre is, hogy TT - aki ZZ menye, ZZ engedményező házastársa - elfogulatlannak nem minősíthető tanúvallomása szintén nem alkalmas a felperesi állítások mindent kétséget kizáró módon történő bizonyítására. Ezen tanúk vallomása nem kérdőjelezheti meg az igazságügyi szakvéleményben foglaltakat. Helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben is, hogy a követelés engedményezése a Ptk
- §
(1)bekezdése és a Ptk. 216. §
(1)bekezdése értelmében írásbeli alakhoz nincs kötve (BH
- 282.). Mivel az engedményezéssel kapcsolatban egyéb bizonyíték nem merült fel, ezért az engedményezés ténye az XY Kkt. vonatkozásában nem állapítható meg. Az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt állást a Ptk.
- §
(3)és
(4)bekezdése alkalmazása kérdésében is. A perbeli esetben a jogvita az alperesi jogelőd és ZZ között nem a követelés jogosultsága kérdésében zajlott. Egyezség a felek között abban jött létre, hogy az alperesi jogelődöt terheli-e kárfelelősség, és a felperesi jogelődnek a jogellenes magatartással összefüggésben milyen összegű kára keletkezett. Az egyezség megkötésekor a felek abban állapodtak meg, hogy 3.600.000.000 forint helyett az alperesi jogelőd 1.400.000.000 forint kártérítést fizet meg ZZ részére. A felek között nem volt kétség a követelés jogosultja személyében, ugyanis ZZ a korábbi engedményezési szerződéseket az alperesi jogelődnek bemutatta, és ennek alapján került az egyezségben rögzítésre ZZ a követelés jogosultjaként. Mindezekre figyelemmel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a jogvita a Ptk. 240. §
(3)bekezdése alapján egyezséggel került rendezésre. Az alperes mindvégig kétségbe vonta a felperesek perbeli legitimációját. Tekintettel arra, hogy az engedményezési láncolat az XY Kkt-ra történő engedményezés során megszakadt, a felperesek követelése lehetetlen szolgáltatásra irányult. Jelen esetben pedig nem volt szükség az egyezség megtámadására sem, ugyanis az elsőfokú bíróságnak az alperesi ellenkérelemre figyelemmel, illetve hivatalból is észlelnie kellett a felperesek perbeli legitimációjának hiányát. Mindezekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett részét pedig a Pp. 253. §
(2)bekezdés alapján helybenhagyta. Az I-II. rendű felperesek fellebbezése eredményre nem vezetett, ezért a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelesek az alperes fellebbezési eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére. Az alperest képviselő ügyvéd munkadíját a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §
(2)bekezdés c) pontja és
(5)bekezdése alapján határozta meg, melyet a
(6)bekezdés alapján mérsékelt, figyelemmel az alperesi képviselő által kifejtett tényleges tevékenységre. Az I-II. rendű felperesek illetékfeljegyzési joga folytán le nem rótt eljárási illeték megfizetésére a bíróság egymás között a követelés arányában kötelezte az I-II. rendű felpereseket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján. Budapest,
- szeptember
- Dr. Németh László s.k. a tanács elnöke . Molnár Ágnes s.k.. Merőtey Anikó s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: ódi Zsuzsanna írnok