Gf.30236/2013/6 – Debreceni Ítélőtábla

(1)és

(3)bekezdését, a 29. §

(2)bekezdés b) pontját, a 33. §ának

(1)bekezdését, a

1. évi XXIX. törvény
2. és
3. §-ait, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló
4. évi XLIII. törvény (Hgt.)
5. §-ának

(3)bekezdésében foglaltakat. Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a terhére kirívóan súlyos jogsértés a tudomásszerzés időpontjára vonatkozó eltérő bírósági jogértelmezés miatt nem állapítható meg. A felperes a befolyt bírság 30%-át kapta volna, így azt kártérítésként a befizetés elmaradása esetén sem kérhetné. Álláspontja szerint az, hogy a bírság befolyt volna, nem bizonyítható. A kár bekövetkezése és összegszerűsége szempontjából nem elégséges bizonyíték a gazdálkodó szervezet fizetési hajlandósága, mert részletfizetést kért. Hivatkozott arra is, hogy a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII.21.) Korm. rendelet (Br.) 4. §-ának

(3)bekezdés nem alapulhat a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kt.) 58. §-ának

(2)bekezdésén, így a Magyar Köztársaság

1. évi költségvetéséről szóló
2. évi CXXX. törvény
3. §-ának

(3)bekezdése nem alkalmazható. Ezért kétséges az is, hogy a felperes jogosult a hulladékgazdálkodási bírság 30 %-ára. Hivatkozott arra is, hogy az okozati összefüggés sem bizonyított, mert a Kúria a jogerős határozatot érdemben nem vizsgálta. Ily módon teljes bizonyossággal azt sem lehet megállapítani, hogy a jogerős közigazgatási határozat jogszabálysértő, és a végrehajtás egyáltalán lefolytatható volna-e. További érvei szerint a közigazgatási eljárásban nem ügyfél felperes az ügyféli jogállását elutasító határozatot keresettel nem támadta meg, így a rendes jogorvoslatot sem merítette ki. Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes a 8096-7/2010. számú határozata végrehajthatóságának az elévülése miatt a felperest ért károkért felelősséggel tartozik. Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletének az indokolásában a Ptk. 349. §-ának

(1), a 339. §-ának

(1)bekezdése, a

1. évi CXXX. törvény
2. §-ának

(3)bekezdése, a Br. 4. §ának

(3)bekezdése, a Kt. 58. §

(2)bekezdése b) pontja, a

1. évi XXIX. törvény
2. §ának

(1)-

(2)és

(4)bekezdése, a 143. §-ának

(1)bekezdése, a Ket. 20. §-ának

(2), a 29. §-ának

(1)-

(2), a 33. §-ának

(5)bekezdése rendelkezéseit és a PK

1. állásfoglalást hívta fel. Rögzítette, hogy a felperest terhelte annak a bizonyítása, hogy az alperes jogellenes magatartásával ok-okozati összefüggésben bekövetkezett káráért az alperes kártérítési felelősséggel tartozik. Kiemelte, hogy a felperes szerint az alperes felelősségét az a kirívóan súlyos, jogellenes passzív magatartás képezte, melynek eredményeként a határozat végrehajthatósága elévült. A közigazgatási kártérítési jogviszony alanyává vált felperes kárigénye az alperes közigazgatási tevékenységén, pontosabban mulasztásán alapult. Ebből a szempontból annak nincs jelentősége, hogy a Ket. szerint ügyfélnek minősült-e vagy sem. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy mérlegelési jogkörben hozott határozat esetén a kártérítési felelősséget a mérlegelés kirívó okszerűtlensége vagy megalapozatlansága alapozhatja meg. Vizsgálta, hogy a felperes által hivatkozott magatartások jogellenesek-e, a joggyakorlat szerint van-e közöttük az alperes kárfelelősségét megalapozó kirívóan súlyos mulasztás, tevékenység. Úgy foglalt állást, hogy a bíróságok eltérő álláspontja miatt az alperes által a tudomásszerzése időpontjának a megjelölésében kirívó okszerűtlenség, megalapozatlanság nem állapítható meg. Az alperes felelősségét megalapozó jogellenes mulasztását amiatt állapította meg, hogy nem reagált, nem tett intézkedéseket sem a felperes kérelmére, sem a felettes szerve felügyeleti intézkedéseire. Ezt olyan, az eljárás elhúzódását előidéző körülményként értékelte, mely közrehatott abban, hogy a közigazgatási eljárásban hozott pénzbírságot kiszabó határozat végrehajthatatlanná váljon. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a felperes
2. június 2-i beadványát tekinthette volna a Ket.
3. §-a

(1)bekezdésében meghatározott kérelemnek, illetve közérdekű bejelentésnek, vagy panasznak. Azt a Ket. 33. §-ának

(1)bekezdésében írt határidőn, közérdekű bejelentés esetén 30 napon belül ki kellett volna vizsgálni és annak eredményéről a felperest értesíteni. Az alperes mulasztásaként értékelte azt is, hogy késedelmesen intézkedett az eljárás hivatalbóli megindítása iránt is a Ket. 29. §

(2)bekezdés b) pontja alapján felügyeleti szerve utasítása ellenére, illetve a Ket. 29. §

(1)bekezdésének második fordulata szerint a gazdálkodó szervezet

1. november 4-i, az engedélye lejáratát megelőzően alpereshez intézett bejelentő levele, valamint a
2. IV. negyedévi adatszolgáltatása alapján. Amennyiben az alperes
3. június 2-ától betartja a Ket. eljárási határidőkre és intézkedési kötelezettségre vonatkozó szabályait, akkor a felperesnek lett volna esélye arra, hogy a bírság végrehajthatóvá váljon és behajtásra kerüljön. Az elsőfokú bíróság vizsgálta a BH
5. és a BH
7. szám alatt közzétett eseti döntések felhívásával az ügyintézési késedelem időtartamát és okát. Álláspontja szerint a hivatalbóli eljárási kötelezettség, illetve az, hogy ha a felperest ügyfélnek nem is tekintette, de a bejelentését közérdekű bejelentésként sem intézte el az alperes, továbbá több, mint féléves késedelemmel reagált a felügyeleti intézkedésre, együttesen idézte elő azt a körülményt, hogy a felperes elveszítette a pénzbírság behajthatóságának lehetőségét, s ezáltal bevételforrását. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a kárfelelősség alól akkor tudta volna magát kimenteni, ha a gazdálkodó szervezet
8. november 19-i levelét követően helyszíni szemlét tart, ha a
9. IV. negyedévi adatszolgáltatásban foglaltakat elemzi, vagy ha a nyomozati eljárás alatt
10. januárban érdemi intézkedést tesz. Nem foghatott helyt az a védekezése sem, hogy a felperes elmaradt, be nem hajtott bírságból eredő kára és a jogellenes magatartása között nem állapítható meg ok-okozati összefüggés. Az elsőfokú bíróság a BDT
11. 580., és a BH
13. szám alatt közzétett eseti döntésekre utalással nem vizsgálta azt a kérdést, hogy milyen eredményre vezetett volna, ha a Kúria az alperes határozatát érdemben vizsgálja. Nincs ugyanis lehetőség arra, hogy a határozat érdemi helyességéről a kártérítési per bírósága döntsön. Az elsőfokú bíróság közbenső ítélete ellen az alperes nyújtott be fellebbezést, a fellebbezési kérelme a Pp.
14. §-ának

(1)és 221. §-ának

(1)bekezdése megsértésére hivatkozással a közbenső ítélet megváltoztatására, a kereset elutasítására irányult. Az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozatait fenntartva állította, hogy a felperesnek kára (elmaradt haszna) nem keletkezett. E kérdésben kifejtett indokai szerint a bírságolt gazdálkodó szervezet fizetőképessége és készsége kétséges, nagy valószínűséggel nem rendelkezett a bírság anyagi fedezetével, ezért az nem került volna befizetésre. További érvei szerint az állítólagos, feltételezésen alapuló és bizonytalan jövőbeni haszon elmaradása ok-okozati összefüggés bizonyítottsága hiányában nem szolgálhat kártérítés alapjául. Csupán feltételezésen alapul a felperes azon hivatkozása, hogy kizárólag az alperes 1 éven túli eljárása volt az oka annak, hogy a haszna elmaradt. Fenntartotta azt az elsőfokú eljárásban képviselt álláspontját is, mely szerint eljárása nem volt jogszerűtlen, csak a Kúria eltérő jogértelmezése folytán vált jogsértővé. Kifogásolta, hogy védekezésének ezen érveit az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásakor nem értékelte. A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság érdemben helyes közbenső ítéletének a helybenhagyására irányult. Hangsúlyozta, hogy kára azáltal következett be, hogy a Kúria az alperes határozatát hatályon kívül helyezte, emiatt elesett annak a lehetőségétől, hogy a bírságból a törvényben meghatározott mértékben részesüljön. Az, hogy a gazdálkodó szervezet a bírságból önként vagy végrehajtás útján milyen összeget teljesített volna, a kár összegszerűségének a közbenső ítélet jogerőre emelkedését követő vizsgálata során értékelhető. Az okozati összefüggés kapcsán kifejtett alperesi érvek ellenében hangsúlyozta, hogy az alperes a közigazgatási eljárásban és perben amellett érvelt, hogy határozata nem sért jogszabályt. A felperes szerint az alperes a határozata kapcsán más eljárásban tett nyilatkozataihoz a jelen perben kötve van. Nem vitatta, hogy a gazdálkodó szervezet a közigazgatási határozatot egyéb, érdemi okból is jogszabálysértőnek tartotta. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a határozat egyéb okból jogszabálysértő volta is kizárólag az alperes terhére értékelhető. Nem vitatta, hogy az alperes határozata egyébként jogszerű volt, mint ahogy azt az alperes is állította. A felperes álláspontja szerint az okozati összefüggés körében a Kúria ítéletének csatolásával bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Az ugyanis kimondta, hogy a határozatokat az alperes jogellenes késedelme következtében kellett hatályon kívül helyezni. A felperes rámutatott arra is, hogy az elsőfokú bíróság nem az 1 éves tudomásszerzési határidővel kapcsolatos tévedést rótta az alperes terhére kárfelelőssége megállapításakor, hanem az eljárási késedelmét a bejelentése és a felügyeleti intézkedések ellenére. A fellebbezés alapos. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapított tényállást az ítélkezése alapjául elfogadta. Nem értett egyet azonban az alperes kárfelelősségére levont jogkövetkeztetésével, közbenső ítéletbe foglalt döntésével. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság közbenső ítéletének a jogi indokait annyiban pontosítja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvényre hivatkozás nyilvánvalóan elírás, az helyesen a közérdekű kérelmekkel, panaszokkal és bejelentésekkel kapcsolatos eljárás szabályait is rögzítő - az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló - 2004. évi XXIX. törvény. Itt jegyzi meg azt is az ítélőtábla, hogy a felperes a kérelmét nem közérdekű bejelentésként, hanem eljárás megindítására vonatkozó kérelemként kérte kezelni. Ezért az alperes eljárására a 2004. évi XXIX. törvény nem alkalmazható. Az alperes a jogerős, felettes szerve 14/3392-2/2010. sorszámú végzésével helybenhagyott, 8096-5/2010. sorszámú végzésében a gazdálkodó szervezet hulladékkezelési tevékenységének vizsgálatára folyamatban lévő eljárásában a felperes ügyféli jogállását megtagadta. Így a kérelem elintézésére irányadó Ket. szabályok betartásának a hiánya sem róható a terhére. Az engedély nélküli hulladékgazdálkodási tevékenységre vonatkozó bejelentése ezért legfeljebb az alperes tudomásszerzésének, illetve a tudomásszerzése időpontjának tekinthető a keresetlevélben és az elsőfokú bíróság által is megsértett jogszabályként felhívott Ket. 29. §

(2)bekezdés b) pontja alapján hivatalból lefolytatott eljárásban. Megjegyzi az ítélőtábla azt is, hogy a jogerős határozat hatályon kívül helyezésének oka, miszerint a bírság kiszabása az alperes tudomásszerzésétől számított egy éven túl történt (Hgt. 49. §

(3)bekezdés), nem hozható összefüggésbe a felperes

1. június 2-i bejelentésének és az annak kapcsán tett felügyeleti intézkedésnek a késedelmes intézésével. A bejelentéshez és a jogerős határozat, valamint a közigazgatási perben eljárt bíróság jogerős ítélete által a
2. március 17-i szemléhez kötött tudomásszerzéshez képest is a határozathozatal egy éven belül történt. Az elsőfokú bíróságnak azt az ítéleti megállapítását pedig a felperes nem tette vitássá, mely szerint a tudomásszerzés időpontjára vonatkozó eltérő bírósági jogértelmezés miatt az alperes terhére kárfelelősséget megalapozó jogsértés nem állapítható meg. Ezen ítéleti megállapításával szemben pedig tévedett az elsőfokú bíróság akkor, amikor az alperes kimentésének feltételéül mégis a Kúria ítélete szerinti tudomásszerzést követő intézkedést kívánta meg. Mindazonáltal helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban a kérdésben, hogy az alperes kárfelelősségének a megítélésekor nincs annak jelentősége, hogy a felperes ügyfél volt-e az eljárásában. Az alperes azon védekezése ebben a keretben, hogy a felperes nem támadta meg keresettel az ügyféli jogállásáról hozott jogerős végzést, a terhére nem értékelhető. A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata ugyanis nem rendes jogorvoslat. A fentiek szükségesnek ítélt előrebocsátását követően az ítélőtábla az alperes közigazgatási szerv kártérítési felelősségét a következők miatt nem találta megállapíthatónak: Az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére akkor kerülhet sor, ha annak fennállnak a Ptk.
3. §-ának

(1)bekezdésében szabályozott általános és a Ptk. 349. §ának

(1)bekezdésében szabályozott különös feltételei. Alapos a kereseti kérelem akkor, ha megállapítható a jogellenes magatartás, az államigazgatási tevékenységgel összefüggésben keletkezett kár, a jogellenes magatartás és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggés, a károkozó vétkessége, valamint az, hogy a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetve a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket a károsult igénybe vette. A kereset elutasításának van helye, ha a kárfelelősség együttes, általános és különös feltételeinek bármelyike hiányzik. A kártérítési felelősség általános feltételei közül a Pp. 164. §-ának

(1)bekezdése alapján a felperest annak bizonyítása terhelte, hogy kára keletkezett, és a kára az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben következett be. A Ptk. 355. §-ának

(4)bekezdése alapján kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A felperes a perben elmaradt vagyoni előnyként a kiszabott hulladékgazdálkodási bírság őt illető részét, mint kiesett bevételét érvényesíti. A Hgt. 49. §-ának

(1)bekezdésében felsorolt tevékenység vagy mulasztás jogkövetkezményeként a

(2)-

(3)bekezdése szerint a környezetvédelmi hatóság által a tudomásszerzésétől számított egy éven belül kiszabott, a

(6)bekezdés alapján adók módjára behajtható hulladékgazdálkodási bírság kiszabására vonatkozó eljárási szabályokat, a bírság mértékét és megállapításának módját a

(7)bekezdésben és az 59. §

(1)bekezdése g) pontjában kapott felhatalmazás alapján külön jogszabály állapítja meg. Ez a külön jogszabály a Br., amely a 4. §-ának

(3)bekezdésében úgy rendelkezik, hogy a környezetvédelmi felügyelőség által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott és abból befolyt bírság összegének 30 %-a az illetékes települési önkormányzatot illeti meg. A 4. §

(4)bekezdésének második mondata alapján a környezetvédelmi felügyelőség, a befizetett bírságból a

(3)bekezdésben meghatározott bírságrészt, a befizetést követő 15 napon belül az érintett önkormányzatnak átutalja. A felhívott rendelkezés összhangban van a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 82. §-a

(1)bekezdésének e) pontjával, mely szerint az önkormányzat saját bevétele a területén kiszabott és onnan befolyt környezetvédelmi és műemlékvédelmi bírság külön jogszabályban megállapított hányada. Hasonlóan rendelkeznek a költségvetési törvények is, a 2008. évi CII. törvény 21. §-ának

(3)bekezdése és

1. évi CXXX. törvény
2. §-ának

(3)bekezdése egyaránt úgy rendelkezik, hogy a felügyelőség által a települési önkormányzat területén jogerősen kiszabott és abból befolyt környezetvédelmi bírságok összegének 30 %-a az illetékes települési önkormányzatot illeti meg. E rendelkezéseknek megfelelően szabott ki az alperes jogerős határozatával a költségvetési számlájára befizetendő hulladékgazdálkodási bírságot, és utalt arra a határozata indokolásában, hogy az önkormányzatot megillető 30 % bírság utalásáról a befizetést követő 15 napon belül rendelkezik. A felperes a követelését az alperes közigazgatási szervtől eljárási hiba miatt érvényesítette és emiatt hivatkozott arra, hogy a bevételhez nem jutott hozzá. A felperes szerint, ha sikerrel bizonyítja, hogy bevételtől kizárólag az alperes eljárási késedelme következtében esett el, az alperes mulasztása hiányában a követeléséhez bizonyosan hozzájutott volna, a bírság őt illető része elmaradt vagyoni előnyként megítélhető. A kártérítés feltétele az elmaradt vagyoni előny, mint kár bizonyítása. Az elmaradt vagyoni előny a károsultnál kimutatható bevételkiesésben, a károsító esemény hiányában őt megillető egy, a jövőben biztosan a vagyonát gyarapító, jogszerű bevételtől a károsodás miatt való elesésben jelentkezik. Tehát az elmaradt haszon körébe kizárólag az az elmaradt jövőbeni vagyoni előny tartozik, amellyel a károsult reálisan számolhatott, amely minden bizonyosság szerint megillette volna a káresemény bekövetkezésének elmaradása esetén, az állított vagyoni előnyhöz a károkozó magatartás hiányában bizonyosan hozzájutott volna, attól kifejezetten a károkozó jogellenes magatartása miatt esett el. Az ítélőtábla is rámutat arra, hogy ebben a kártérítési perben a másik ügy eredménye, azaz a közigazgatási perre tartozóként az a kérdés, hogy a bírsághatározat érdemben jogszerű volt-e, hipotetikusan sem állapítható meg (a mulasztás csekély súlyára, a kötelezettségszegés következményeire tekintettel a Br. 4. §-ának

(2)bekezdése alapján a bírság mellőzése, a Hgt. végrehajtására kiadott 98/2001.(VI.15.) Korm. rendelet

1. §-a alapján a tevékenység jogszerű folytatása, a gazdálkodó szervezet hulladékot vagy mellékterméknek minősülő termelési maradványanyagot kezelt-e, stb.). A felhívott rendelkezésekből következően önmagában azonban még a bírság jogszerű kiszabása nem jelent a bizonyossággal határos valószínűséggel bevétel várományt a felperes számára. A felperest a jogszabályok a hatósági eljárás lefolytatásához alanyi joggal nem ruházzák fel, és csak a felügyelőséghez már befolyt bírságból jogosítják bevételre. A jogszabályi feltétel pedig nem teljesült. Az alpereshez ténylegesen befolyt bírság hiányában a felperesnek nem keletkezett jogszerű igénye ilyen címen saját bevételre, ennek folytán nincs kiesett bevétele, kára. A kár bekövetkezése ezért nem állapítható meg, a felperes kártérítésként elmaradt vagyoni előny iránt igényt az alperessel szemben nem érvényesíthet. Következik ez abból is, hogy a kártérítés a károsodástól esedékes; vagyoni kár esetén az elmaradt haszon bekövetkezésekor. Mindazonáltal még a valószínűség fokát el nem érően sem lehet következtetni arra, hogy az esetlegesen jogszerűen kiszabott bírság be is folyt volna, ekként a felperesnek bevétele származott volna. Ezt csak a felperes feltételezi. Márpedig a károkozót a feltételezett bevétel megfizetésére nem lehet kötelezni. A perben tehát nem történt meg az elmaradt jövedelem megtérítésére irányuló igény megállapításhoz az igényt megalapozó tények olyan szintű elengedhetetlen bizonyítása, amelynek következményeként csak az összegszerűség válik a mérlegelés tárgyává. Ezért a Pp.
2. §-ának

(3)bekezdése alapján közbenső ítélet hozatalának nem volt helye, az elmaradt haszonra vonatkozó kereset alaptalan, a kár bizonyítottságának hiányában azt el kellett utasítani. Az ítélőtábla a fent kifejtett indokai alapján a Pp. 253. §-ának

(1)bekezdése szerint járt el, az ügy érdemében döntött, a

(2)bekezdés alapján az elsőfokú bíróság közbenső ítélete megváltoztatásával a keresetet elutasította. A 4/

1. (XII.14.) PK vélemény II.
2. pontjában kifejtettek szerint ebből adódóan a perköltség viseléséről teljes körűen, az eljárás minden szakaszára kiterjedően rendelkeznie kellett. A pervesztes felperes a Pp.
3. §-ának

(1)bekezdése alapján viseli az első, és a másodfokú eljárás perköltségét. A felek illetékmentessége folytán meg nem fizetett kereseti és fellebbezési illeték megtérítésére a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. §-ának

(1)bekezdése alapján azonban nem lehetett kötelezni, azt a

1. § alapján az állam viseli. Az alperes pedig perköltséget nem érvényesített. D e b r e c e n,
2. szeptember
3. Dr. Csiki Péter s.k. a tanács elnöke, Dr. Kocsis Ottília s.k. előadó bíró, Dr. Veszprémy Zoltán s.k. bíró A kiadmány hiteléül: - kiadó -