Bf.253/2013/11 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdése szerint, a testi sértés bűntette a Btk. 164. §

(1),

(2),

(4)bekezdés b) pont

1. fordulata szerint, a 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette a Btk.
2. §

(1),

(2)bekezdés a), d) pontja szerint, a testi sértés bűntettének kísérlete a Btk. 164. §

(1),

(8)bekezdés

1. fordulata szerint, a 2 rb. folytatólagosan elkövetett testi sértés vétsége a Btk.
2. §

(1),

(2)bekezdése szerint, a becsületsértés vétsége a Btk. 227. §

(1),

(2)bekezdése szerint minősül. A vádlottal szemben halmazati büntetésül 8 (nyolc) év szabadságvesztést tekint kiszabottnak, melyet börtönben rendel végrehajtani. A vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottat az elsőfokú eljárásban felmerült - helyesen (háromszázhuszonhatezer-kettőszáznegyvenkilenc) forint bűnügyi 326.249költség megfizetésére kötelezi. Egyebekben az első fokú ítéletnek a fellebbezések folytán felülbírált részét helybenhagyja. A vádlott által a

1. március
2. napjától
3. október
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt is beszámítja a kiszabott szabadságvesztésbe. Kötelezi a vádlottat a másodfokú eljárásban felmerült 12.000,- (tizenkettőezer) forint bűnügyi költség megfizetésére külön felhívásra az állam javára. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS: Az elsőfokú bíróság a vádlottat 3 rb. a Btk.
5. §

(1)bekezdésébe ütköző kiskorú veszélyeztetésének bűntette, a Btk. 170. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés

1. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette, 2 rb. a Btk.
2. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(3)bekezdés

1. e)és
2. f)pontja szerint minősülő személyi szabadság megsértésének bűntette, a Btk. 170. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(6)bekezdés

1. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete, 2 rb. a Btk.
2. §

(1)bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő folytatólagosan elkövetett testi sértés vétsége, és a Btk. 181. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő becsületsértés vétsége miatt 8 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámítani rendelte a vádlott által

1. február
2. napjától
3. március
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt. Az eljárás során lefoglalt botot, valamint kötelet elkobozta, és kötelezte a vádlottat a felmerült 323.649- forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlottat az ellene zaklatás bűntette miatt emelt vád alól felmentette, mely rendelkezés első fokon jogerőre emelkedett. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védő jelentett be fellebbezést téves minősítés, az életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megállapítása miatt, egyebekben enyhítés érdekében. A fellebbezési eljárásban a vádlott az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését is indítványozta. A fellebbviteli főügyészség a tényállás helyesbítése és a jogi indokolás kiegészítése mellett indítványozta, hogy az ítélőtábla az első fokú ítéletet Bf.I.253/2013/
5. változtassa meg akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott büntetést halmazati büntetésnek tekintse, egyebekben pedig az első fokú ítéletet hagyja helyben. A fellebbezések alaptalanok. A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be.
6. §

(1)bekezdése alapján felülbírálva, eljárási szabálysértést nem észlelt. Az elsőfokú bíróság a bizonyítást a szükséges és lehetséges körben lefolytatta, és a későbbiekben megjelölteken túl megalapozott tényállást állapított meg, a vádlott bizonyítási indítványait indokoltan utasította el. A vádlott és védő a fellebbezési eljárás során a bizonyítás kiegészítéseként indítványozta (név) tanúkénti meghallgatását, valamint újabb orvosszakértői vélemény beszerzését az életveszélyes sérülés vonatkozásában. Mivel az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, így nincs ok a másodfokú eljárásban bizonyítás elrendelésére. Az eljárás korábbi szakaszaiban mind a nyomozás, mind pedig az elsőfokú bírósági eljárásban (név) kihallgatása megtörtént, vallomásait az elsőfokú bíróság értékelte, így újabb kihallgatására a másodfokú eljárásban nincs ok. Mindezekre is figyelemmel az első fokú ítélet hatályon kívül helyezésére sem kerülhetett sor. Az ítélőtábla osztotta a védő álláspontját abban, hogy ugyan nem emeltek vádat a vádlott élettársa (név) ellen, de az iratokból egyértelműen megállapítható, hogy tudott a vádlott cselekményeiről, mégsem tett ellene semmit, csak akkor, amikor a fiának olyan sérülése keletkezett, hogy azzal őt kórházba kellett vinni. Az ítélőtábla nem osztotta a fellebbviteli főügyészségnek az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértésére és [szakértő megnevezése] szakértőnek a tárgyaláson az elmeszakvéleménnyel összefüggésben tett nyilatkozatának a bizonyítékok köréből történő kirekesztésére vonatkozó álláspontját. Az első fokú ítélet kizárólag az írásban benyújtott elmevélemény azon adatait rögzítette, amely a vádlott elmeállapotára vonatkoztak. Ezenfelül a szakértő a tárgyaláson e szakvéleménnyel összefüggésben kizárólag annyit nyilatkozott, hogy azt fenntartja, amit a szakvéleményt készítő másik (elmeorvos) szakértő távollétében is megtehetett. Így nem történt eljárási szabályszegés és nincs olyan bizonyíték, amit ki kell rekeszteni. Ami az elsőfokú bíróság esetleges elfogultságát illeti, a másodfokú bíróság az ügy irataiban semmi olyan adatot nem talált, amiből az eljáró bíróság bármilyen jellegű elfogultságára lehetett volna következtetést levonni, így a vádlottnak ez a hivatkozása sem megalapozott. -oA másodfokú bíróság az első fokú ítélet tényállását az iratok egybehangzó adataira figyelemmel, a Be. 352. §

(1)bekezdés a) pontja alapján az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette: A tényállás

1. pontjában írt cselekvősséggel kapcsolatosan az
2. sz. sértett a jobb lábszára hátsó felszínének zúzódásos sérülését szenvedte el. A tényállás
3. pontjában írt cselekménnyel kapcsolatban kiegészíti, hogy a vádlott a
4. sz. sértett kezét a sértett háta mögött kötötte össze. A vádlott a cselekmények idején 173 cm magas és kb. 110 kg súlyú, a
5. sz. sértett 172 cm magas és kb. 46 kg súlyú, míg a
6. sz. sértett 130 cm magas és kb. 25 kg súlyú volt. A fenti adatokat részben tartalmazta az első fokú ítélet, de nem mindenkire vonatkozóan, illetőleg azokat a vádlott vallomásaként idézte az elsőfokú bíróság. A tényállásnak a vádlott tudattartalmára, illetőleg megállapításait az ítélőtábla az ítélet indokolásába utalja. szándékára vonatkozó A fellebbviteli főügyészség indítványozta a zaklatás bűntette tényállásának helyesbítését is, azonban e bűncselekményt illetően az elsőfokú bíróság felmentő rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett, így a tényállás helyesbítésére a másodfokú eljárásban nem kerülhetett sor, mert ez a cselekmény felülbírálat tárgyát nem képezte. Észlelte az ítélőtábla, hogy a
7. oldal
8. bekezdésében az első fokú ítélet elírást tartalmaz, mert a
9. sz. sértett helyett az
10. sz. sértett került feltüntetésre, ezért azt az ítélőtábla akként helyesbítette, hogy a vádlott tagadta, hogy
11. február
12. napján olyan erejű pofont adott volna a
13. sz. sértettnek, amitől az az ablak szélének nekiesett. Bf.I.253/2013/
14. Egyebekben az első fokú ítélet tényállása hiánytalan, azt a másodfokú bíróság a fenti helyesbítésekkel, illetőleg kiegészítéssel határozatának alapjául elfogadta. Az ítélőtábla álláspontja szerint mind a védőbeszédben, mind pedig a vádlott utolsó szó jogán elmondottak az elsőfokú bíróság bizonyíték értékelő tevékenységét támadta. Az elsőfokú bíróság a vádlott vallomásával szemben a terhelő bizonyítékokat fogadta el és a vádlott védekezését elvetve állapította meg, hogy a terhére rótt valamennyi bűncselekményt elkövette. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok mérlegelése során figyelemmel volt arra is, hogy bizonyos vallomásokban ellentmondások merültek fel, azokat vizsgálva jutott arra az álláspontra, hogy a sértettek vádlottat terhelő vallomásait elfogadta. Az e körben kifejtett álláspontja okszerű, mindenben megfelel az iratokban rögzítetteknek. A bizonyítékok értékelése az elsőfokú bíróság feladata. Megalapozott tényállás esetén a bizonyítékok eltérő értékelésére a másodfokú eljárásban nincs törvényes lehetőség. Az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és cselekményeit az általa alkalmazott elkövetéskori törvénynek megfelelően minősítette. Az aggálytalan orvosszakértői vélemény alapján helyesen állapította meg, hogy a
15. sz. sértett bántalmazása során fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetősége, a sértett életkorára, testi adottságaira, az elkövető fizikai sajátosságaira, a bántalmazás módjára, és a sértett testtájékra figyelemmel. Az ítélőtábla álláspontja szerint téves az a védői álláspont, hogy a szakértői vélemény csupán feltételezéseken alapult, hiszen a sértetten a has középső részén a gyomortájékhoz közel ujjbegynyi vérbeszűrődés volt látható, melyből a szakértő valószínűsítette, hogy ököllel ütés eredményeként jött létre. Mindezek az adatok egyértelműen alátámasztották a
16. sz. sértett vádlottra tett terhelő vallomását. Mindezen körülményeket figyelembe véve és értékelve helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott ezen cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete. Az e körben az elsőfokú bíróság által kifejtettek mindenben megfelelnek a Kúria az élet, testi épség büntetőjogi védelméről szóló 3/
17. számú Büntető Jogegységi Határozatában kifejtettekkel. A jogi indokolást ezen jogegységi határozatra történő hivatkozással az ítélőtábla kiegészítette. Helyesen vont következtetést arra is az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott a testi sértés során egyenes szándékkal járt el, míg az életveszélyre, mint eredményre az eshetőleges szándéka terjedt ki, hiszen előre látta a magatartása lehetséges következményeit, azaz az életveszélyes sérülés bekövetkezésének lehetőségét, azonban abba belenyugodva cselekedett. Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság e körben kifejtett álláspontját mindenben osztotta. Ami a a
18. sz. sértett sérelmére elkövetett becsületsértés vétségét illeti, egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a női becsület ellen intézett szemérem sértő azon cselekmények, melyek a nemi vágy felkeltésére, vagy kielégítésére nem alkalmasak, illetőleg ettől eltérő szándékból fakadnak, a tettleges becsületsértés fogalma alá tartoznak. Ilyen például a sértett hozzájárulása nélkül a nő mellének megérintése, megfogása (BJD. 1206.). Amennyiben ugyanis a vádlott a
19. sz. sértett sérelmére megvalósított cselekményt szexuális indíttatásból követte volna el, akkor cselekménye nem becsületsértés vétségének, hanem szemérem elleni erőszak bűntettének minősült volna. Az ítélőtábla a fenti indokolással kiegészítette az első fokú ítélet jogi indokolását, osztva a fellebbviteli főügyészség ide vonatkozó álláspontját. A másodfokú bíróság eljárása során vizsgálta, hogy a vádlottal szemben a Btk.
20. §ára figyelemmel az elkövetéskor, vagy az elbíráláskor hatályban lévő törvényt kell-e alkalmazni. E körben több körülményt is vizsgálni kellett. A vádlott terhére megállapított valamennyi bűncselekmény büntetési tételében nincs változás a két törvényt tekintve, és ugyancsak mindkét törvény esetében a büntetés középmértéke az irányadó a büntetés kiszabása során. Ugyanakkor a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének legkorábbi időpontja az új Btk.-ban kedvezőbb, mert az az elkövetéskori törvény esetében a szabadságvesztés háromnegyed részének, míg az elbíráláskori törvény értelmében pedig a kétharmad részének kitöltése után válhat esedékessé. A Kúria 4/
21. számú BK véleménye értelmében a feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb időpontja indokolja az elbíráláskori törvény alkalmazását, ezért az ítélőtábla a Btk.
22. §-a alapján a vádlottal szemben az elbíráláskor hatályban lévő
23. évi C. törvényt alkalmazta. Bf.I.253/2013/
24. Ennek megfelelően megállapította, hogy a vádlott cselekményei ezen törvény alapján a következők szerint minősülnek: a 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette a Btk.
25. §

(1)bekezdése, a testi sértés bűntette a Btk. 164. §

(1),

(2),

(4)bekezdés b) pont

1. fordulata, a 2 rb. személyi szabadság megsértésének bűntette a Btk.
2. §

(1),

(2)bekezdés a), d) pontja, a testi sértés bűntettének kísérlete a Btk. 164. §

(1),

(8)bekezdés

1. fordulata, a 2 rb. folytatólagosan elkövetett testi sértés vétsége Btk.
2. §

(1),

(2)bekezdése, a becsületsértés vétsége a Btk. 227. §

(1),

(2)bekezdése szerint minősül. Az elsőfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülmények kiegészítésre, illetőleg helyesbítésre szorulnak: A védekezésre képtelen sértettek sérelmére elkövetést az ítélőtábla csak a testi épség elleni bűncselekmények vonatkozásában értékelte súlyosító körülményként, hiszen a személyi szabadság megsértésének bűntette e körülmény miatt minősül súlyosabban, és így az ugyanannak a körülménynek a kétszeres értékelését jelentené. Enyhítő körülményként helyesen a részbeni bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomást értékelte. Mellőzte az enyhítő körülmények közül a vádlott eshetőleges szándékát, tekintettel arra, hogy az életveszélyt okozó testi sértés bűntetténél az a tipikus, hogy az eredményre a vádlottaknak az eshetőleges szándéka terjed ki. További súlyosító körülmény azonban, hogy a személyi szabadság megsértésének bűntette két körülménynél fogva is súlyosabban minősül. Az így kiegészített és helyesbített bűnösségi körülmények mellett, figyelemmel a vádlott által elkövetett cselekmények jellegére, súlyára, többszörös halmazatára, indokolt az irányadó középmértéktől eltérni a vádlott terhére. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott 8 év szabadságvesztés nem olyan súlyos, hogy annak lényeges enyhítése lenne indolt. Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét több bűncselekményben állapította meg, azonban elmulasztotta megjelölni, hogy vele szemben ezért halmazati büntetést szabott ki. Tekintettel arra, hogy a szabadságvesztés kiszabása vonatkozásában az elbíráláskor hatályban lévő törvénynek más a szövegezése, ezért az ítélőtábla a másodfokú határozatában akként rendelkezett, hogy a vádlottal szemben a Btk. 81. §

(1),

(2)és

(3)bekezdése alapján halmazati büntetésül 8 év szabadságvesztést tekint kiszabottnak a Btk. 35. §

(1)bekezdése alapján. A Be. 258. §

(2)bekezdés e) pontja értelmében megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra a Btk. 38. §

(2)bekezdés a) pontja alapján. Észlelte az ítélőtábla, hogy a nyomozati iratok I/

1. oldala tanúsága szerint a nyomozási bíró eljárása során 2.600- forint bűnügyi költség merült fel a sértett és a törvényes képviselő útiköltségével, amely nem került bevezetésre a költségjegyzékbe, így arról az elsőfokú bíróság sem rendelkezett. Ezért megállapította, hogy a vádlott az elsőfokú eljárásban felmerült helyesen 326.249- forint bűnügyi költséget köteles megfizetni. Mivel a másodfokú bíróság az elbíráláskor hatályban lévő törvényt alkalmazta, ezért az első fokú ítélet indokolásában feltüntetett jogszabályhelyek is helyesbítésre szorulnak: A folytatólagosság jogszabályi alapja a Btk.
2. § helyett Btk.
3. §

(2)bekezdés, míg a kísérlet jogszabályi alapja a Btk. 16. §-a helyett Btk. 10. §

(1)bekezdés. A büntetés kiszabásakor a másodfokú bíróság a Btk.

1. §-a helyett a Btk.
2. §-ára volt figyelemmel. A Btk.
3. §-a alapján figyelembe vett középmértékből kiinduló büntetési kiszabási elv jogszabályi alapja a Btk.
4. §

(1),

(2)és

(3)bekezdése, míg a börtön jogszabályi alapja a Btk.

1. § a) pontja helyett Btk.
2. §

(2)bekezdés a) pontja. A közügyektől eltiltás jogszabályi alapja Btk. 62. §

(1)bekezdése és 63. §

(1)bekezdése helyett, Btk. 61. §

(1)bekezdés, 62. §

(1)bekezdés. Az előzetes fogvatartás beszámításának alapja a Btk. 99. §

(1)bekezdése helyett a Btk. 92. §

(1)bekezdése, valamint felhívja a

(2)bekezdést is. A bűnjelek elkobzásának jogszabályi alapja a Btk. 77. §

(1)bekezdés a) pontja helyett, a Btk. 72. §

(1)bekezdés a) pontja. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalanoknak ítélte, azonban hivatalból az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezése folytán felülbírált részét a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Az ítélőtábla a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a vádlott által

1. március
2. napjától
3. október
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt is beszámította a kiszabott szabadságvesztésbe. Bf.I.253/2013/
5. A fellebbezési eljárás során a vádlott kirendelt védőinek díjával 12.000- forint bűnügyi költség merült fel, melynek megfizetésére a vádlottat a Be.
6. §

(1)bekezdése és a Be. 338. §

(1)bekezdése alapján kötelezte. Szeged,

1. október
2. napján Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. Sefta Márta dr. sk. a tanács elnöke a tanács tagja, előadó Dr. Cserháti Ágota sk. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.253/2013/
3. számú ítélete, valamint a Szegedi Törvényszék 5.B.1060/2012/
4. számú ítéletének fellebbezések folytán felülbírált és jelen ítélettel meg nem változtatott része a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
5. október
6. Gyurisné dr. Komlóssy Éva sk. a tanács elnöke