Bf.312/2013/8 – Szegedi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pont,

(3)bekezdés a) pont] minősíti. A szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát 6 (hat) évre enyhíti. A szabadságvesztést fegyházban kell végrehajtani. Megállapítja, hogy a vádlott legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja azzal, hogy a fogvatartás helyének, valamint a vádlott tartózkodási helyének feltüntetését mellőzi. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámítja. A másodfokú eljárás során felmerült 7.620.-(hétezer-hatszázhúsz) Ft bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. I N D O K O L Á S: Az elsőfokú bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében [Btk. 321. §

(1)bekezdés

(4)bekezdés a) pont] és ezért őt 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról, az eljárás során lefoglalt bűnjelek lefoglalásának megszüntetéséről és kiadásáról, illetőleg a bűncselekmény eszközeinek elkobzásáról. Kötelezte továbbá a vádlottat az elsőfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére. A törvényszék ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést egyezően enyhítés érdekében. A fellebbviteli főügyészség az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Eljárási szabálysértést észrevételezett, összességében kizárólag az elsőfokú ítélet meghozatala óta bekövetkezett jogszabály módosításra tekintettel az ítélet megváltoztatására, a 2013. július 1. napjától hatályos 2012. évi C. tv. rendelkezéseinek alkalmazására, azaz a bűncselekmény Btk. 365. §

(1)bekezdés és

(3)bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás bűntettének történő minősítésére, szabadságvesztés büntetés kiszabására, a szabadságvesztés fegyházban történő végrehajtása elrendelésére, illetőleg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának megállapítására, egyebekben pedig a törvényszék ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A védő a fellebbezése indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság nem kellő súllyal értékelte a vádlott személyében jelentkező enyhítő körülményeket és indítványozta, hogy az ítélőtábla rendelje el a vádlott elmeorvos szakértői vizsgálatát arra tekintettel, hogy a bűncselekmény passzív alanya, (tanú neve) is utalt vallomásában arra, hogy a vádlott zavartan viselkedett. Az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezések a jogszabályváltozásra figyelemmel alaposak voltak. A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban a Be. 348. §

(1)bekezdése szerint eljárva a törvényszék ítéletét az azt megelőző eljárással együtt felülbírálta és ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást hatályon kívül helyezésre okot adó eljárási szabálysértéstől mentesen folytatta le. Ahogyan azt a főügyészi indítvány is tartalmazta, eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a 2013. június 12. napján megtartott tárgyaláson a nyomozati iratok 12-13. lapszám alatti rendőri jelentést ismertette annak ellenére, hogy az kizárólag (tanú neve) tanúvallomását tartalmazta. A Be. 168. §

(1)bekezdés harmadik mondata szerint ugyanis a tanú kihallgatásáról jelentés nem készíthető, így az ezen eljárási szabály megsértésével készített rendőri jelentés bizonyítékként történő értékelése is eljárási szabálysértést valósít meg, ezért az ítélőtábla azt a bizonyítékok köréből mellőzte, amely azonban nem eredményezte az ítélet megalapozatlanná válását. Az elsőfokú bíróság a tényállás felderítési és indokolási kötelezettségének egyaránt eleget tett, a vád tárgyát képező releváns tényekre a bizonyítást a lehetséges és szükséges körben és mélységben felvette és az ennek során beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességükben is mérlegelési körébe vonta. A törvényszék az indokolási kötelezettségének eleget téve megfelelő indokát adta annak, hogy az egyes bizonyítékokat miért fogadta el, illetőleg miért vetette el a vádlott védekezésének azon részét, amely szerint a cselekmény elkövetése során használt játékfegyver csövében egy színes dugó volt. A másodfokú bíróság a Be. 352. §

(1)bekezdés

1. a)pontja alapján eljárva, az iratok egybehangzó adatai alapján az elsőfokú ítélet tényállását csupán annyival egészítette ki, hogy a vádlottnak a (pénzinzézet megnevezése) Rt. felé 736.496,- Ft tartozása áll fenn, illetve hogy a vagyonát nem egy házas ingatlan 1/6, hanem 1/3 tulajdoni hányada képezi. Ezzel a kiegészítéssel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az ítélőtábla a felülbírálat alapjául elfogadta. A másodfokú bíróság álláspontja szerint tekintettel arra, hogy a vádlott vonatkozásában nem merült fel kétely a beszámítási képességét illetően, a vádlotti elmeállapot vizsgálatának szükségességét megalapozó orvosi iratok nincsenek, a bűncselekmény körülményei, így annak előre eltervezett, átgondolt volta, a megfontolt véghezvitele, a részletekre is kiterjedő vádlotti vallomás alapján nem indokolt a vádlott vonatkozásában az elmeorvos szakértői vizsgálat elrendelése, így a védelem erre irányuló bizonyítási indítványát elutasította. Ez elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a vádlott által elkövetett bűncselekményt a cselekmény elkövetésekor és az elsőfokú ítélet meghozatalakor egyaránt hatályos 1978. évi IV. tv.-nek megfelelően minősítette azzal, hogy az elsőfokú ítélet a jogi indokolás körében elmulasztotta az elbíráláskor hatályos Btk., azaz az 1978. évi IV. tv. 137. § 4.
2. a)pontjára történő hivatkozást, amely a jelenleg hatályos, a 2012. évi C. törvénnyel megállapított Btk. 459. §

(1)bekezdés 5.pont

1. fordulata és a) pontjával azonos rendelkezést tartalmaz, amely szerint fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki a bűncselekményt lőfegyver utánzatával fenyegetve követi el. Ezért ezen utóbbival a másodfokú bíróság a jogi indokolást kiegészítette. Az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásra figyelemmel az ítélőtábla a vád tárgyává tett bűncselekmény elbírálását a
2. július
3. napjától hatályos
4. évi C. tv. (Btk.) alapján is elvégezte. Ennek eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott vonatkozásában az elbíráláskori törvény rendelkezései egyértelműen kedvezőbbek, hiszen az
5. évi IV. tv.
6. §

(4)bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás büntette 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a 2012. évi C. tv. 365. §

(3)bekezdés a) pontja szerint minősülő rablás büntette 5-től csupán 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, továbbá kedvezőbbek a feltételes szabadságra bocsáthatóság legkorábbi időpontjára vonatkozó rendelkezések is. Erre tekintettel az 1978. évi IV. tv. 2. §-a és a jelenleg hatályos Btk., azaz 2012. évi C. tv. 2. §

(1)és

(2)bekezdése alapján a jelen ügyben a bűncselekmény elbírálásakor hatályos törvényt kell alkalmazni. Ehhez képest a másodfokú bíróság a vádlott által elkövetett bűncselekményt rablás bűntettének [Btk. 365. §

(1)bekezdés a) pont,

(3)bekezdés a) pont] minősítette. A büntetés kiszabása során figyelembe vett körülmények vizsgálata kapcsán a másodfokú bíróság osztotta a fellebbviteli főügyészség azon álláspontját, mely szerint tévesen tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság súlyosító körülményként a rablás és a fegyveresen elkövetett rablás elszaporodottságára, ehelyett a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát vette súlyosító körülményként figyelembe. Az így helyesbített bűnösségi körülményekre tekintettel helyesen jutott a törvényszék arra a következtetésre, hogy a vádlott vonatkozásában jelentkező enyhítő körülmények túlsúlyára tekintettel indokolt a büntetési tétel középmértéktől [Btk. 80. §

(2)bekezdése] a vádlott javára való eltérés. Az elsőfokú bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetés neme egyaránt törvényes volt, azonban kizárólag az időközben hatályba lépett új jogszabály rendelkezései alapján alkalmazandó enyhébb tételkeretre figyelemmel azok mértéke eltúlzottá vált. Ezért azokat az ítélőtábla a rendelkező részben írtak szerint enyhítette azzal, hogy a szabadságvesztés büntetés kiszabására a Btk. 35. §

(1)bekezdése alapján, a közügyektől eltiltás alkalmazására a Btk.

1. § és
2. § alapján került sor azzal, hogy a szabadságvesztés büntetés végrehajtási fokozataként a fegyház a Btk.
3. §

(3)bekezdés ad) pontja alapján került megállapításra, tartamának meghatározása pedig a Btk. 80. §

(1)és

(2)bekezdésének figyelembe vételével történt. A közügyektől eltiltást illetően kiegészítette az indokolást azzal, hogy a vádlott a büntetett előéletére és az általa elkövetett bűncselekmény jellegére valamint súlyára tekintettel nem méltó a közügyek gyakorlásában való részvételre. A Btk. 38. §

(1)bekezdésében írt rendelkezés alapján megállapította az ítélőtábla a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját is. Az elsőfokú bíróság helyesen rendelkezett a bűncselekmény eszközeinek elkobzásáról azzal, hogy annak jogszabályi alapja immár a Btk. 72. §

(1)bekezdés a) pontja. Törvényes volt a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésben történő beszámítása is azzal, hogy annak jogszabályi alapja jelenleg a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése. A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezéseket a jogszabályváltozásra tekintettel alaposan ítélte és az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján a rendelkező részben írtak szerint megváltoztatta, egyebekben pedig azt a Be. 371. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy a vádlott fogvatartása helyének, valamint a tartózkodási helyének a feltüntetését mellőzte. A Be. 258. §

(2)bekezdés b) pontja szerint az ítélet rendelkező részében fel kell tüntetni a vádlott nevét és személyi adatait. A személyi adatok körét a Be. 117. §

(1)bekezdése tartalmazza, mely szerint egyebek között a lakóhely és a tartózkodási hely lakcímét kell rögzíteni. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. tv. 5. §

(2)bekezdése szerint a polgár lakóhelye annak a lakásnak a címe, amelyben a polgár él; a lakcímbejelentés szempontjából lakásnak tekintendő az egy vagy több lakóhelyiségből álló épület, vagy épületrész, amelyet a polgár életvitelszerűen otthonául használ, továbbá az a helyiség ahol valaki szükségből lakik, vagy amennyiben más lakása nincs, megszáll. Ugyanezen szakasz

(3)bekezdése szerint a polgár tartózkodási helye annak a lakásnak a címe, ahol - lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül - 3 hónapnál hosszabb ideig tartózkodik, míg ugyanezen szakasz

(4)bekezdése szerint a lakcím a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási helynek a címe. Valamely személy fogvatartásának helye a fenti rendelkezésekre figyelemmel nem tekinthető sem lakcímnek, sem tartózkodási helynek. Így mivel a Be. 117. §

(1)bekezdésében található felsorolás taxatív, a fogvatartás helyének az ítélet rendelkező részében való rögzítésének nincs törvényes alapja, az szükségtelen. A vádlott fellebbezési nyilvános ülésen akként nyilatkozott, hogy az elsőfokú ítéletben feltüntetett (Település, utca, házszám, emelet, ajtószám) szám alatti tartózkodási helye csupán egy albérlet volt, amely már megszűnt, így ennek mellőzésére a vádlott nyilatkozata alapján került sor. Az ítélőtábla a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdése alapján rendelkezett a vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetése óta előzetes fogvatartásban töltött idő szabadságvesztésbe történő beszámításáról. Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és a védő által bejelentett fellebbezés eredményes volt, a másodfokú a bíróság a Be. 381. §

(1)és

(2)bekezdése alapján megállapította azt, hogy a másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet elleni fellebbezési jog kizárása a Be.

1. §-án alapul. Szeged,
2. november
3. napján Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke Dr. Nagy Erzsébet s.k. a tanács tagja, előadó Dr. Hegedűs István s.k. a tanács tagja A Szegedi Ítélőtábla Bf.II.312/2013/
4. számú ítélete és jelen ítéletben foglalt változtatásokkal a Szegedi Törvényszék 4.B.486/2013/
5. számú ítélete a mai napon jogerős és végrehajtható. Szeged,
6. november
7. napján Dr. Mezőlaki Erik s.k. a tanács elnöke