Bf.421/2012/10 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(8)bekezdéseként, míg a lopás vétsége kísérlete tekintetében a jogszabályi hivatkozást a 2012. évi C. törvény 370. §

(1)és

(2)bekezdés bd) pontjaként jelöli meg. Megállapítja, hogy a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontja a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. Az elsőfokú bíróság ítéletét egyebekben helybenhagyja. A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes letartóztatásban töltött időt a szabadságvesztésbe beszámítja. Az ítélet ellen további fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A Fővárosi Törvényszék 15.B.946/2012/16. számú, 2012. október 3. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat a Btk. 170. §

(1),

(5)bekezdése szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntette és a Btk. 316. §

(1),

(2)bekezdés szerinti lopás vétségének kísérlete miatt - halmazati büntetésül - 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról a kiszabott büntetésbe, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentés, illetőleg a kiszabott büntetés enyhítése végett jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.944/2012/

1. számú átiratában a védelmi fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a perrendszerű bizonyítási eljárásban hibamentes és a felülbírálat során is irányadó tényállást állapított meg. Okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és megfelelő büntetést szabott ki, ezért az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. A másodfokú nyilvános ülésen nem képviseltette magát. A vádlott védője a nyilvános ülésen a fellebbezését módosított tartalommal fenntartotta. Már nem vitatva a vádlott elkövetési magatartását, a kiszabott büntetés enyhítését indítványozta. Indítványát a vádlott eshetőleges szándékára, büntetlen előéletére, az időmúlásra, és a megbánásra alapította. Az ügy elbírálására a
2. évi C. törvény alkalmazását kérte. A vádlott az utolsó szó jogán megbánásának adott hangot, maga is a büntetés enyhítését kérte. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a kizárólagos védelmi perorvoslat alapján eljárva az elsőfokú ítéletet és a megelőző eljárást a Be.
3. §-a szerint teljes körben felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartása mellett lefolytatott bizonyítási eljárásban az ügy ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat beszerezte, az ítéletében kimerítően felsorolta és a vád keretei között értékelte. A bizonyítékokat egyenként és összhatásában is vizsgálta, e tevékenységét nagyrészt megindokolta. Az elsőfokú ítélet tényállását a vádlott részbeni beismerő vallomására is alapította, a sértett vallomásából a nyomozás során, a műtétet követő napon megtett - a vád által elfogadott tartalomút - tekintette irányadónak, szemben a tárgyaláson megtett részletes, következetes és életszerű vallomásával, amelynek elvetését az ítéletben nem indokolta meg. A sértett megszúrásának körülményeit illetően nem egyezett a vádlott és a sértett előadása és a szakértő sem oldotta fel az ellentétet, mert az okozott sérülés bármely variáció szerint létrejöhetett. A sértett nyomozati vallomása azt tartalmazza, hogy támadóját vissza akarta tartani a vaksága miatt pontosan nem észlelt - de eltulajdonításra irányuló - tevékenység kifejtésétől. A bíróság előtt azonban azt vallotta, hogy a vádlott teljes alkarjával kutatott a táskájában és ő nem tudta elhárítani a kezét. a vádlottkitartóan igyekezett megszerezni az értékeit, és az ő tevékenysége arra irányult, hogy ez ne sikerülhessen, ezért a vádlottat igyekezett távol tartani magától, a táskájától, és fogyatékossága ellenére megkísérelte a lopás sikeres végrehajtását megakadályozni. Az elsőfokú ítélet
4. oldalának utolsó sorában adott értékelésekor azt rögzíti a bíróság, hogy a cselekmény megakadályozása érdekében ütött a sértett a vádlott felé, ugyanakkor a tényállás a
5. oldalon a
6. bekezdésében azt tartalmazza, hogy a sértett az elkövetőt vissza akarta tartani. Erre figyelemmel szükségessé vált a részleges megalapozatlanság Be.
7. §

(1)bekezdés a) pontja alapján való kiküszöbölése: 1./ Az elsőfokú ítélet

1. oldalának
2. bekezdéséből mellőzi azt a megállapítást, hogy sértett sértett az elkövetőt vissza akart tartani, e helyett az ítélet indokolásából azt emeli be, hogy a vádlottat magától akarta elhárítani. 2./ A történeti tényállást azzal is kiegészíti, hogy a vádlott a sértettet leszúrással is fenyegette, amely megállapítás ugyancsak hiányzik a tényállásból, noha az ítélet indokolása tartalmazza. 3./ Szükséges az ítélet tényállásában rögzíteni az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény tartalmát, miszerint a vádlott beszámítási képessége nem korlátozott, mivel ez a tény is csak az indokolásban szerepel. 4./ Az ítélet
3. oldalának
4. bekezdésében pedig azt kell pontosítani, hogy a sértettnek az őt ért támadás következtében nem mellűri, hanem hasűri vérgyüleme keletkezett. E kiegészítések és pontosítások mellett az elsőfokú ítélet tényállása már hiánytalan, és megalapozott, a másodfokú eljárásban a felülbírálat alapját képezi. Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és a bűncselekmény jogi minősítése is megfelelő. Ennek kapcsán azonban ki kell hangsúlyozni, hogy a bírósági eljárás alapja a törvényes vádhoz való kötöttség büntetőjogi alapvetése. Mivel a bíróság csak a pontosan körülírt, az ügyész által meghatározott a vádiratban foglalt tényállás szem előtt tartásával folytathatja le az eljárást, az mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú bíróság számára kötelező volt. Továbbmenően a másodfokú bíróság a felülbírálat során - a megalapozatlanság kivételével - kötve van az elsőfokú bíróság tényállásához, amely pedig megalapozott volt, mert az ügyészség a vád tárgyává azt tette, hogy a vádlott a menekülése érdekében szúrta meg a sértettet, ezért nem lehetett mást megállapítani. Így csak megjegyezni lehet, hogy a vádlott tette másként is minősülhetett volna. Utóbbit az elsőfokú bíróság nem észlelte, noha az eltérő, súlyosabb jogi minősítés megállapításának feltételei adottak voltak. A felülbírálatban irányadó tényállás szerint a vádlott már az aluljáróban megpróbálta kizsebelni a sértettet, végig figyelemmel kísérte, észlelte fogyatékosságát. Kitartóan követte a villamoson, majd az utcán, végül beosont mellette a lakóház lépcsőházába is. A házban ismét próbálkozott az érték megszerzésével, kitartóan kutatott a sértett válltáskájában, majd a tettenérésekor is hosszan ellenállt a sértett elhárító magatartásának. A sértett határozottan és erőteljesen fellépve próbálta a vádlottat magától távol tartani, és ő ekkor már a menekülése érdekében alkalmazott erőszakot és hasba szúrta a sértettet, akinek életveszélyes sérülést okozott. E tényállásnak megfelel a vádlott tettének jogi minősítése. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket feltárta és felsorolta az ítéletében. E körben pontosításokat kell tenni. A vádlott büntetlen előélete jelentéktelen enyhítő körülmény a bűncselekmény tárgyi súlya mellett. Ugyanakkor nyomatékos súlyosító körülmény a vádlott igen kitartó lopási szándéka, mivel a sértettet kifigyelte, követte és mivel tudta, hogy tárcája értékeket tartalmaz, azt mindenképpen meg akarta szerezni. Nyomatékos súlyosító körülmény az elvetemült elkövetési mód, a vaksága miatt korlátozott észleléssel rendelkező, a telefonhívása miatt figyelmét is elvonó helyzetben lévő személy olyan kitartó kutatása, majd életfontosságú szervek irányába való megszúrása, amely általa kivédhetetlen volt. Mivel az utóbbi időben a kiszolgáltatott személyek sérelmére megvalósított bűncselekmények elszaporodtak, ezt is a vádlott terhére kell figyelembe venni. Az elsőfokú bíróság nem sorolta fel a súlyosító tényezők között a halmazatot, noha a büntetés mértékét a halmazati szabályok figyelmen kívül hagyásával határozta meg. A halmazat miatt kiszabható felemelt mértékű büntetés mellőzése esetén a két bűncselekmény halmazata súlyosító körülmény. Tévesen hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy büntetésként a középmértéket szabta ki, mert az 5 év annak alatta maradt, az 5 év csak a súlyosabb bűncselekmény miatt kiszabható büntetés középmértéke. Mindezekre figyelemmel nem osztotta a másodfokú bíróság az ügyész álláspontját a büntetés példásan szigorú jellegéről, a védelem által indítványozott büntetés enyhítés pedig szóba sem jöhetett. A középmérték alatti büntetés a 100 %-ban vak személy sérelmére kitartó elkövetési formában megvalósított majd ok nélküli (a látó személy menekülése a személy elleni támadás nélkül is megtörténhetett volna) hasba szúrásával végződő bűncselekményért enyhe büntetés, azonban annak súlyosítására a beállt súlyosítási tilalom miatt nem volt mód. Az elsőfokú felülbírálat óta hatályba lépett a
5. évi C. törvény. A Btk.
6. § -a szerint a bűncselekményt főszabályként az elkövetéskor irányadó anyagi jogi szabályok szerint kell elbírálni, azonban enyhébb elbírálás esetén az új törvényt kell alkalmazni. A vádlott cselekményének büntetőjogi megítélése nem változott, de a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezések kedvezőbbek, és a Kúria is úgy foglalt állást a 4/2013.(X.14.) BK véleményében, hogy a feltételes szabadság alapot ad a módosított törvény alkalmazására. Erre figyelemmel az új törvényt egységesen alkalmazta az ítélőtábla, ezért a bűncselekmény jogszabályi helyét is pontosítani kellett, és rögzíteni a feltételes szabadságra vonatkozóan a törvény
7. §

(2)bekezdés a) pontjában foglalt új szabályt. Az elsőfokú bíróság a testi épség elleni bűncselekményt helytelenül nevezte meg, mivel a bűncselekményt a különös részi főcím szerint kell megjelölni, a jogszabályi felhívás az általa alkalmazott jogszabály szerint is pontatlan volt. Az ítélet járulékos rendelkezései törvényesek voltak. A Fővárosi Ítélőtábla a Be. 372. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, míg a törvényes rendelkezéseit helybenhagyta. Az előzetes letartóztatás továbbmenő beszámítása a Btk. 92. §

(1)bekezdésén alapszik. A határozat ellen a további jogorvoslatot a Be.

1. §-a kizárja. Budapest,
2. év november hó
3. napján . Rédei Géza s.k.. Mató Ágnes s.k.. Vincze Piroska s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró A Fővárosi Törvényszék 15.B.946/2012/
4. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Bf.421/2012/
5. számú ítéletében foglalt változtatással jogerős és végrehajtható. Budapest,
6. év november hó
7. napján . Rédei Géza s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: