Pf.21143/2013/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdésében, a PK

1. számú állásfoglalás II-III. pontjában, a PK
2. számú állásfoglalásban, a bizonyítás körében pedig a Pp.
3. §

(1)bekezdésében, a 206. §

(1)bekezdésében, továbbá a Pp. 345. §

(2)bekezdésében foglaltakra. Kifejtette, hogy az alperes nem igazolta azt, hogy a per első tárgyalását önhibájából mulasztotta el, így ennek törvényi következményeit a Pp. 135. §

(3)bekezdése értelmében le kellett vonnia. Ennek megfelelően az alperes részére a további bizonyítás lehetőségét nem engedélyezte, a hasonló tárgykörben megjelent másik írásával kapcsolatosan folyamatban lévő sajtó-helyreigazítási perben becsatolt dokumentumokat, hanganyagot, írásos anyagot, ezért nem tette jelen per tárgyává. Utalt arra, hogy sajtóperben egyesítésnek nincs helye. Az alperesi bizonyítási indítvány elutasításával a sajtó-helyreigazítási eljárásra vonatkozó szigorú bizonyítási szabályok alapján döntött a bizonyítékok beszerzésének mellőzése mellett, kiemelve azt, hogy az alperes képviselője nem volt elzárva attól, hogy az irat, illetve hanganyag beszerzését akár fax útján indítványozza arra az esetre, ha a tárgyaláson nem tud megjelenni. Ehhez képest az első tárgyalást megelőzően és a tárgyaláson érdemi nyilatkozatot nem tett, a bizonyítási indítványát a második tárgyaláson késedelmesen terjesztette elő. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság lényegében a keresetnek megfelelően marasztalta az alperest. A helyreigazításban nem valótlan állításként, hanem megalapozatlan kijelentésként közölte a sérelmezett állításokat, megállapítva, hogy a kijelentését az alperes bizonyítani nem tudta. A helyreigazításra a PK 15. számú állásfoglalásra utalással került sor, szöveghű verzióban fogalmazva meg a helyreigazítás szövegét, miután az az átírás, ami a felperesi helyreigazítási közleményben megfogalmazódott többlettényállási elemet tartalmazott az alperesi közléshez képest („vagy gyűjtson vagy gyártson" kifejezést a „ha kell" szavakkal megtoldva egyfajta tevőleges célzatos jelleget tulajdonított a felperesi cselekedetnek a helyreigazítási kérelem, ami az alperesi írásból így kiolvasható nem volt). Utalt arra, hogy az alperes nincs elzárva attól, hogy ha időközben további információk birtokába jut, minderről a sajtó útján beszámoljon. A perköltségviselés tárgyában a Pp. 78. §

(1)bekezdése, valamint a 32/

1. IM rendelet alapján határozott. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a helyreigazítás közlésére kötelező határozat megváltoztatását, a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévedett, amikor olyan, a közvélemény számára elérhető tényekkel ellentétes tartalmú helyreigazításra kötelezte az alperest, amely a sajtócikk megjelenése pillanatában sem lenne helytálló, továbbá tényadatokkal is ellentétes. Előadta, hogy az elsőfokú bíróság két különböző tanácsa alatt folyamatban lévő, a ... és jelen alperessel szemben indult jogvitákban az elsőfokú bíróság részéről az alperes személyét tévesen feltüntető idéző végzések következtében került sor arra, hogy a két ügyet felcserélte, így a
2. április
3. napjára kitűzött tárgyaláson önhibáján kívül nem jelent meg. Bár sajtó-helyreigazítási perben igazolási kérelemnek helye nincs, azonban a fenti körülmény olyan helyzet, amely számára nem felróható, így kérte, hogy a másodfokú bíróság a mulasztás következményeit ne alkalmazza, az ügyet érdemben tárgyalja, hiszen a bizonyítékokra való hivatkozását a tévedés nyilvánvalóvá válásakor haladéktalanul előterjesztette. Így az ügy érdemi elbírálása az eljárási jellegű hibával szemben, amely bírósági adminisztratív körben fordult elő, elsőbbséget élvez. Fenntartotta azon hivatkozását, miszerint a perbeli cikk alapja olyan forrásból származik, melyet a cikkíró nem köteles feltárni, de az lehetővé tette azt, hogy a nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben a cikk megírásra kerüljön és megnevezett minden bizonyítékot, amely akkor még államtitokként volt ismert. A felperes védekezése lehetett volna az általa államtitokként ismert hanganyag és az arról készült leirat beszerzése. A későbbiekben került sor a minősített adatkénti kezelést megszüntető intézkedésre, így fellebbezéséhez teljes terjedelmében csatolta az inkriminált hangfelvételről készült anonimizált leiratokat. Utalt arra, hogy az okiratokon nem az „államtitok", hanem mindössze a „bizalmas" jelzés van feltüntetve, így nem álltak volna fenn azok a szigorú feltételek, amelyek az államtitoknak minősülő irat megismerhetővé tételéhez fűződnek. A hanganyag tekintetében arra hivatkozott, hogy folyik annak vizsgálata, hogyan küszöbölhető ki az érintett személyek vonatkozásában a személyiségi jogsérelem okozásának elkerülése, ettől függetlenül indítványozta a hanganyag beszerzését. Kifejtette, hogy a Pp.
4. §

(2)bekezdésében előírtaknak megfelelően az első tárgyalást megelőzően előterjesztett előkészítő iratában megjelölte bizonyítékait, így azok mellőzése eljárási szabályt sért. Bizonyítási kötelezettségének az elsőfokú bíróság előtt P.21.071/

1. szám alatt folyamatban lévő per bizonyítási eljárása során beszerzett bizonyítékokra hivatkozással tett eleget. Hangsúlyozta, hogy a perbeli cikk alapját képező bizonyítékok köztudomásúan parlamenti vizsgálóbizottság, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Központi Nyomozó Főügyészség előtt vizsgálat tárgyát képezik. A jogvitában szükséges minden olyan, a sérelmezett cikk megírását követően a nyilvánosság számára megismerhető bizonyíték beszerzése, amely a megalapozott döntéshez vezethet. A felperesnek, mint a ...jának a tisztsége betöltése során tanúsított magatartása okán különböző hatóság előtt számonkérés alatt áll, ténykérdésének komoly politikai, nemzetbiztonsági és büntetőjogi vetülete is lehet. A kérdéses időszakban a felperes közszereplőnek minősült, így tűrési kötelezettsége e minőségével összefüggésben a vele szemben megnyilvánuló akár bántó, vagy éles hangú kritikai megnyilvánulásokkal szemben magasabb. A sajtónak mindemellett kötelessége is a közvéleményt hűen tájékoztatni a demokratikus alapelveket sértő közszereplői magatartásokról. Előadta, hogy a felperes sem vitatta azt, hogy találkozott ...al, Magyarország
2. évek közötti legkeresettebb magyar bűnözőjével, megerősítette azt, hogy a beszélgetésükről hangfelvétel készült, nem vitatott az sem, hogy ez az Alkotmányvédelmi Hivatalnál lelhető fel. A felperes a titkosítás védelme mögé helyezte magát, azonban a titkosítás
3. április 23-án megszüntetésre került, így a megismerhetőség lehetővé vált. A
4. évi CIV. törvény
5. §

(1)bekezdésében írtakra hivatkozással előadta, hogy a perbeli cikk olyan időben került megírásra, amikor a különösen nagy közérdeklődésre számot tartó, a politikai elitet és a gazdasági élet bizonyos területét közvetlenül érintő ügyek felderítése zajlott. Az alperes nem volt kötelezhető informátorának felfedésére, így csak az államtitokká minősített hanganyagnak, mint bizonyítéknak a beszerzésére hivatkozhatott. További bizonyítékként az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ...-án tartott üléséről felvett ... meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet (melyben ... és az ő kompromittáltsága került szóba), továbbá a ...-án tartott ülésről felvett jegyzőkönyvet csatolta, melyben ..., az ... részletezi a konspirációs szabályokat, az ott leírtakból következik, hogy azokat áthágva a felperes magánügyi feladatokkal látta el ...t, tekintettel arra, hogy a műveletről nincs nyom a Nemzetbiztonsági Hivatalnál. A ... elnevezésű hanganyag leiratából alappal vonható le az a következtetés, hogy ...nak a felperes azt a feladatot adta, hogy gyűjtsön vagy gyártson ... vezetőkre terhelő információt. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának a ...-én tartott üléséről felvett jegyzőkönyv szerint a felperes meghallgatására került sor. A hanganyagról készült leiratokból a bizottság számára az érintett személyek azonosíthatóak voltak és a leiratból kitűnően a második találkozásra a felperes kezdeményezésére került sor. Ezen tények ismeretében érthetetlen, hogy a felperes miért állított a perben ezzel ellentétes tényeket. Tekintettel arra, hogy nagy valószínűség szerint a cikk megírásakor már az Alkotmányvédelmi Hivatal a feljelentését megtette, a Központi Nyomozó Ügyészség 2013. februárjában elrendelte a nyomozást, kérte figyelembe venni a PK 14. és 12. számú állásfoglalásban foglaltakat, miszerint a felperes által kiemelt részeket nem az írás egészéből kiragadva, hanem a cikk összességében kell vizsgálni. A kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell értékelni a sajtóközlemény egymással összetartozó részeivel összefüggésben. A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult. A fellebbezés nem alapos. A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezésben foglaltakra tekintettel első sorban arra mutat rá, hogy a sajtó-helyreigazítási per rendeltetése, hogy a személyiségi jogsérelem esetén a sértett fél számára gyorsabb jogvédelmet biztosítson, ezért az eljárásra speciális szabályok vonatkoznak. A sajtó-helyreigazítás iránti pert soron kívül kell lefolytatni és az általános személyiségvédelmi perekhez viszonyított gyorsított eljárást hivatott elősegíteni a bizonyítási korlátozás szabálya. A Pp. 345. §

(2)bekezdésében írt bizonyítási szabályokat az elsőfokú bíróság helyesen alkalmazta és nem követett el jogszabálysértést, amikor a késedelmesen előterjesztett alperesi bizonyítási indítvány mellőzésével hozta meg a döntését. Az elsőfokú bíróság az így lefolytatott eljárásban a tényállást helyesen állapította meg, az arra alapított döntésével a másodfokú bíróság is egyetértett. A fellebbezés mellékleteként becsatolt okirati bizonyítékok érdemi értékelésére a Pp. 235. §

(1)bekezdésében foglaltak miatt nem kerülhetett sor, azonban a Fővárosi Ítélőtábla más ügyben megismert bizonyítékokról való hivatalos ismerete alapján is rámutat arra, hogy az alperes által megjelölt iratokban foglaltak a felperes által sérelmezett tényállítások valóságtartalmának minden kétséget kizáró módon történő igazolására nem alkalmasak. A Fővárosi Ítélőtábla mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A fellebbezési költségről a Pp. 239. §-án keresztül érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése, a 32/

1. (VIII. 22.) IM rendelet
2. §

(5)bekezdése és a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §

(2)bekezdésének megfelelően határozott. Budapest,

1. szeptember
2. Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke - előadó bíró Dr. Magosi Szilvia s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselõ Dr. Kisbán Tamás s.k. bíró