Bf.422/2012/14 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés és

(6)bekezdés I. fordulat) miatt emelt vád alól felmenti. Az elsőfokú eljárás során felmerült 490.601,- (négyszázkilencvenezer-hatszázegy) Ft bűnügyi költséget az állam viseli. A Fővárosi Törvényszék ítéletének bevezető részében írt tárgyalási napok között a

1. szeptember hó
2. napja helyett
3. szeptember hó
4. napját tünteti fel. Az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyja. A vádlott személyazonosító megjelölve. igazolványának száma: megjelölve, lakcíme: A másodfokú eljárás során felmerült 13.760,- (tizenháromezer-hétszázhatvan) Ft bűnügyi költséget az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek van helye. Indokolás: A Fővárosi Törvényszék
5. november hó
6. napján kelt 23.B.1492/2011/
7. számú ítéletével a vádlott bűnösségét testi sértés bűntettében (Btk.170.§

(1)és

(6)bekezdés I. fordulat) állapította meg, ezért őt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő kiszabott szabadságvesztés büntetésbe történő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.1239/2012/2. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a védelmi fellebbezést nem tartotta alaposnak. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat megtartotta és ügyfelderítési kötelezettségének is eleget tett. A bizonyításnak egyik legfontosabb kérdése volt a jogos védelmi helyzet fennállta, a másik a bántalmazások módja, a sérülések elszenvedésének körülményei. A bíróság mérlegeléssel alapvetően megalapozott tényállást állapított meg, azt a rendelkezésre álló és tárgyalás anyagává tett bizonyítékok alapján annyiban tartotta szükségesnek kiegészíteni, hogy a közvetett életveszély a nyílt koponyatörés létrejöttére figyelemmel alakult ki. Az ügyészi vélekedés szerint a tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a terhelt bűnösségére, cselekményét törvényesen minősítette, a jogi indokolás is helyes. A büntetés kiszabása körében jelentőséggel bíró körülményeket teljes körűen felsorolta, azonban azokat nem súlyuknak megfelelően értékelte. Az ügyészség indokoltnak tartotta a súlyosabb büntetés kiszabását. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványozta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletét változtassa meg és a vádlottal szemben kiszabott büntetést súlyosítsa, egyebekben hagyja helyben az elsőfokú ítéletet. A másodfokú nyilvános tárgyaláson az ügyész az írásbeli átiratában foglaltakat lényegében fenntartotta. Előadta, hogy a jogos védelmi helyzet megállapítása vagy kizárása a legjelentősebb kérdés ebben az ügyben. Hangsúlyozta, hogy a vádlotti cselekményt megelőzően a sértett valóban agresszív volt, támadta a vádlottat, de a vádlotti cselekmény kifejtésekor már nem támadott. Az elbíráláskor hatályos Btk. alkalmazására tett indítványt azzal, hogy a másodfokú bíróság súlyosítsa az elsőfokú bíróság által alkalmazott joghátrányt, egyebekben az elsőfokú ítéletet hagyja helyben. A védő a másodfokú tárgyaláson perbeszédében rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság részben tévesen állapította meg a tényállást és helytelenül következtetett a vádlott bűnösségére. A jogos védelmi helyzet tekintetében a sértett vallomása nem állt rendelkezésre, mert nem emlékezett a történtekre. Kiemelte, hogy 1.sz. tanú nyomozati vallomásában úgy nyilatkozott, hogy amikor a sértett és a vádlott felállt a földről, már nem verekedtek. Ez a kijelentés nem zárja ki azt, hogy a sértett támadólag lépett fel a vádlottal szemben. A fentiekre tekintettel elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a másodfokú bíróság a védencét büntethetőséget kizáró okból, jogos védelem címén mentse fel az ellene emelt vád alól. Másodlagos indítványában a vádlottal szemben kiszabott büntetés végrehajtásában próbaidőre történő felfüggesztését kérte. A vádlott a másodfokú tárgyaláson az utolsó szó jogán elmondta, hogy részben hibásnak érzi magát, részében nem. A kétirányú fellebbezések közül a felmentést célzó védelmi fellebbezés az alábbiak szerint alapos. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészi és a védelmi perorvoslatok folytán bírálta felül a Be.348.§

(1)bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék ítéletét és az azt megelőző elsőfokú bírósági eljárást. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a perrendi szabályokat túlnyomó részt megtartotta. A rendelkezésre álló iratok alapján rögzíthető: a Fővárosi Törvényszék eljárása során észlelte, hogy részben azonos tényállás alapján, a vád tárgyává tett tényekkel szoros összefüggésben jelen ügy sértettje ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt B.VIII.2133/2011/4-I. számú vádirat alapján büntetőeljárás volt folyamatban a Btk.271.§

(1)bekezdésébe ütköző garázdaság vétsége miatt (23. alszámú elsőfokú irat). A Fővárosi Törvényszék csupán résziratok beszerzéséről gondoskodott, de nem szerezte be a kerületi bíróság iratait az ügyek egyesítése és egy eljárásban történő elbírálása érdekében. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint akkor járt volna el helyesen a Fővárosi Törvényszék, ha a Be.72.§

(2)bekezdése alapján gondoskodik a Pesti Központi Kerületi Bíróság iratainak beszerzése és az ügyek egyesítése, egy eljárásban történő elbírálása felől. A fenti ügyek együttes elbírálása úgy az eljárás tárgyára, mint az eljárásban részt vevő személyekre tekintettel célszerű lett volna. Az elsőfokú bíróság fenti mulasztása a Be.375.§

(1)bekezdésére figyelemmel nem eredményezett olyan eljárási szabálysértést, amely az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését vonta volna maga után, mert a másodfokú eljárásban a kerületi bíróság teljes iratanyagának beszerzésére és a releváns vallomások tárgyalás anyagává tételére a Be.353.§

(1)bekezdése alapján kitűzött másodfokú tárgyaláson sor kerülhetett. További eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor

1. szeptember hó
2. napján tárgyalást tartott, és bizonyítást vett fel annak ellenére, hogy azon a vádlott nem jelent meg. A fenti tárgyalásról készült
3. alszámú tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott a tárgyaláson azért nem jelent meg, mert más ügyben előzetes letartóztatásban van (
4. számú tárgyalási jegyzőkönyv
5. oldal). Egyértelműen megállapítható, hogy a vádlott távollétében a Be.281.§

(2),

(5)és

(6)bekezdésének összevetése alapján a tárgyalás perrendszerűen nem lett volna megtartható. A fentieket támasztja alá a következetes bírói gyakorlat is (BH 2005.100., BH 2006.271., BH 2007.222.). Erre tekintettel az is megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság olyan személy távollétében tartotta meg a fenti tárgyalást, akinek a részvétele a tárgyaláson kötelező lett volna, így a 2012. szeptember hó 19. napján megtartott tárgyaláson felvett bizonyítás nem volt figyelembe vehető. Figyelemmel arra, hogy a leírt Be.373.§

(1)bekezdés II/d. pontja szerinti feltétlen eljárási szabálysértés csak a nevezett tárgyalási napon valósult meg, ezért nem vált szükségessé az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése. Az a következmény pedig, hogy a fenti tárgyalási napon felvett bizonyítás eredménye (1. és 2. sz. tanúk ismételt kihallgatása) nem volt figyelembe vehető, nem eredményezte az elsőfokú bíróság ítéletének olyan mértékű felderítetlenségét (Be.351.§

(2)bekezdés a./ pont), amely a másodfokú eljárásban a Be.353.§

(1)és

(2)bekezdése alapján megtartott tárgyaláson ne lett volna orvosolható, kiküszöbölhető. Egyebekben az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok megtartásával folytatta le a bizonyítási eljárást. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a fenti törvényhelyek alapján az ügyben tárgyalást tűzött ki és bizonyítást vett fel. Ennek során kihallgatta a vádlottat, aki előadta, hogy a korábbi eljárási szakokban tett vallomásait fenntartja. A másodfokú bíróság a tárgyalás anyagává tette a Pesti Központi Kerületi Bíróság 17.B.VIII.25174/2012/

1. számú ítéletét. A másodfokú tárgyaláson a korábbi vallomásait fenntartó a vádlott megerősítette, hogy a sértett támadásai, agresszív, kötekedő fellépései elől mindvégig próbált kitérni. Elmondta azt is, hogy miután az őt bántalmazó a sértettel a földről felálltak, a sértett ismét nekijött és várta, hogy ezért a vádlott támadni fog, ő azonban nem támadott, csupán ellökte a sértettet. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a nyilvános tárgyalásra
2. sz. tanút tanúként idézte, azonban a tanú idézhető címének felkutatására irányuló intézkedések eredményre nem vezettek,
3. sz. tanú a másodfokú eljárás során ismeretlen helyen tartózkodott, tanúkénti kihallgatására nem kerülhetett sor. Erre tekintettel a másodfokú bíróság tanácsának elnöke a Be.296.§

(1)bekezdés a./ pontja alapján - figyelemmel a Be.345.§-ára - 1. sz. tanú az alapügy nyomozati szakában, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt folyamatban volt ügy nyomozati szakában tett tanúvallomásait a tárgyalás anyagává tette. A felolvasott vallomásokkal kapcsolatban észrevétele a vádlottnak nem volt. A másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítás eredményére is figyelemmel megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság által részben elmulasztott ügyfelderítési kötelezettség a másodfokú eljárásban teljesíthető volt és a Be.352.§

(1)bekezdés a./ pontja alapján a túlnyomó részt helyesen megállapított elsőfokú bírósági tényállás - az iratok tartalma, ténybeli következtetés és a felvett bizonyítás útján kiegészíthetővé és helyesbíthetővé vált az alábbiak szerint. - A cselekmény elkövetési ideje helyesen

1. március 17-
2. napja. - a vádlott a sértett támadásai elől folyamatosan próbált kitérni. - a sértett a földre lökte a vádlottat, őt több esetben ököllel megütötte, ennek következtében a vádlott száján vérző sérülés keletkezett, amelyet a később készült orvosi dokumentáció nem tartalmazott. - a sértett a földön fekvő vádlottra térdelt, ekkor
3. sz. tanú megpróbálta őt a vádlottról leszedni, ennek során a sértett az
4. sz. tanúval szemben is agresszíven lépett fel. - Amikor a sértett és a vádlott a földről felálltak, a sértett továbbra is agresszív, támadó magatartást tanúsított, ezért ekkor a vádlott őt magától - miként korábban többször is tette - ellökte. - a sértett közvetett életveszélyes állapotát a nyílt koponyatöréssel járó sérülése idézte elő. - a sértett a fenti cselekményével összefüggésben a Pesti Központi Kerületi Bíróság
5. október hó
6. napján kelt és aznap jogerős 17.B.VIII.25.174/2012/
7. számú ítéletével garázdaság vétsége (Btk.271.§

(1)bekezdés) miatt 150 óra fizikai munkakörben végrehajtandó közérdekű munkára ítélte. A történeti tényállásban írt a vádlott és a sértett között lezajlott cselekményt

1. sz. érdektelen tanú észlelte és erről következetes tanúvallomásaiban számot is adott.
2. sz. tanú vallomása mindvégig következetesen egybevágott a vádlott nyomozás során előterjesztett, valamint az első- és a másodfokú bíróság előtt előadott vallomásaival. A fenti bizonyítékok egybecsengése alapján vált a történeti tényállás megállapíthatóvá.
3. sz. tanú és a vádlott azonos tartalmú vallomásai alapján rögzíthető, hogy az agresszív, kötekedő magatartást tanúsító ittas állapotú a sértett volt az, aki a vádlott személye ellen támadást intézett. Ez elől a vádlott folyamatosan próbált kitérni, ez nem csupán szavakban nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a sértettől fizikai értelemben is megpróbált eltávolodni, a söröző pultjának csapóajtaja mögé is ebből a célból állt be. Az
4. sz. tanú a vádlottal egyező elmondása szerint: a sértett a vádlottat földre lökte, rátérdelt a vádlottra és oly módon ütötte ököllel, hogy emiatt a vádlottnak keletkezett vérző sérülése. Ez utóbbi cselekményeket
5. sz. tanú folyamatosan észlelte, és amikor a sértettet próbálta a vádlottról leszedni, akkor nem csupán a vádlottal, hanem vele szemben is agresszív magatartást tanúsított a sértett. Az ügy szempontjából legjelentősebb ténybeli kérdésnek az minősült, hogy a sértett által kezdeményezett és véghezvitt, a vádlottal szembeni testi épség elleni támadást követően, vagy annak során került-e sor a a vádlott terhére rótt cselekmény megvalósítására. Az
6. sz. tanú az eljárás során úgy nyilatkozott, hogy amikor a sértett és a vádlott felálltak, közöttük már nem zajlott dulakodás. A tanú ezen kijelentéséből az elsőfokú bíróság tévesen vonta le azt a következtetést, hogy ezzel a vádlottal szemben kifejtett sértetti támadó magatartás megszűnt, a vádlott az ún. időbeli túllépés során fejtette ki a vád szerinti cselekményét, ezért jogos védelmi helyzetben már nem volt. Az iratok tartalma, helyes ténybeli következtetés és a másodfokon lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen kiegészített és irányadó történeti tényállás szerint, amikor a sértett és a vádlott a földről felálltak, a sértett továbbra is agresszív, támadó magatartást tanúsított, ezért ekkor a vádlott őt magától - miként korábban többször is - ellökte. Az
7. sz. tanúnak a vádlottal minden tekintetben egybevágó vallomására és a vádlotti nyilatkozatokra figyelemmel egyértelműen megállapítható: a tanú, amikor azt a nyilatkozatot tette, hogy a földről felállt sértett és vádlott már nem dulakodtak, akkor csak arra utalt, hogy a korábbi földön tanúsított rátérdelésben, összekapaszkodásban megnyilvánuló verekedés szűnt meg közöttük. Az
8. sz. tanú ezen nyilatkozata a bizonyítékok összességében történő értékelése mellett nincs ellentétben a vádlott azon védekezésével, miszerint a földről történő felállást követően a sértett részéről az ellene irányuló jogtalan támadás még nem fejeződött be, az továbbra is tartott, illetve ezzel továbbra is közvetlenül fenyegette őt a sértett (alapiratok:
9. sz. tanú nyomozás során tett vallomása 83-tól
10. oldalig;
11. alszámú bírósági tárgyalási jegyzőkönyv szerinti vallomása, tárgyalási jegyzőkönyv 20-
12. oldal; a vádlott nyomozati vallomása
13. oldal,
14. alszámú tárgyalási jegyzőkönyvben tett nyilatkozatai, továbbá a Pesti Központi Kerületi Bíróság irataiból
15. sz. tanú vallomása nyomozati irat
16. oldaltól, valamint a vádlott tanúként tett vallomása nyomozati iratok 62-től
17. oldalig). Az elkövetéskor hatályos
18. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 29.§

(1)bekezdése alapján nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges, míg a fenti törvényhely

(3)bekezdése szerint a megtámadott nem köteles kitérni a jogtalan támadás elől. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék jogos védelmi helyzet tekintetében elfoglalt jogi álláspontja az alábbiak szerint téves. A Be.352.§

(2)bekezdése alapján a másodfokú bírósági eljárásban irányadó helyesbített és kiegészített ítéleti tényállás szerint a vádlott jogos védelmi helyzetben cselekedett, amikor a személy ellen irányuló testi épségét sértő és veszélyeztető sértetti támadást a sértett ellökésével hárította el. A következetes bírói gyakorlat szerint a jogos védelmi helyzet fennállásának vizsgálatakor a cselekménysor összefüggő vizsgálata alapján, az eseménysor egészének, mint folyamatnak az értékelésével lehet megállapítani, hogy az adott esetben fennállt-e a jogos védelmi helyzet, vagy sem (BH 2003.50). Az irányadó tényállás szerint a vádlottal szemben támadólag fellépő, a vádlottnak testi sértést okozó sértett semmilyen, a külvilág számára érzékelhető jelét nem adta annak, hogy a korábban megkezdett és folyamatosan tartó, intenzív testi épség elleni jogtalan támadásával felhagyott volna akkor, amikor a földön történő dulakodást követően a vádlottal együtt a földről felálltak. Ennek éppen az ellenkezője vált megállapíthatóvá a másodfokú eljárás során, e szerint a sértett továbbra is agresszív, támadó magatartást tanúsított a vádlottal szemben. A vádlott a kötekedő, agresszív, ittas állapotban lévő sértett támadásai elől mindvégig próbált kitérni, annak ellenére tette ezt, hogy a büntetőjogilag közömbös elhárítási mód választásának kötelezettsége őt nem terhelte. Ez a vádlotti magatartás azonban még inkább arra utal, hogy a sértett volt az, aki a jogtalanság talaján állt és nem a vádlott. A jogtalan támadás és az elhárítás szükségességének, arányosságának vizsgálatánál a támadás és a védekezés szándékolt következményeit kell összevetni. Azt kell tehát vizsgálni, hogy a jogtalan támadó szándéka milyen sérülés okozására irányult, továbbá mi a szándéka a jogtalan támadást elhárító, védelmi helyzetben lévő személynek. A jogszerű elhárító magatartás gondatlan következményei az arányosság körén kívül maradnak (BH 2003.50). Mindezekre figyelemmel a vádlott a büntethetőséget kizáró Btk.29.§

(1)bekezdése szerinti jogos védelmi helyzetben járt el amikor a testi épsége ellen folyamatosan jogtalan támadást végrehajtó és azzal a továbbiakban is közvetlenül fenyegető a sértett támadását olyan szándékos ellökéssel hárította el, amellyel a Btk.14.§ II. fordulata szerinti hanyag gondatlanságból a jogtalan támadó életveszélyes állapotát előidéző sérülését okozta. A vádlott cselekménye a támadás elhárításához szükséges volt és a gondatlan következményekre is figyelemmel a jogtalan támadással arányban is állt. A testi sértés szándéka nélküli ellökése a sértettnek a legenyhébb védekező, elhárító magatartás volt az adott esetben. Az ügyészi perbeszédben előadottakra figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla az alábbiakra kíván még rámutatni. A folyamatos jogtalan támadás esetén a védekezés folyamatossága megilleti a védelmi helyzetben lévő személyt. Az intenzív, kitartó folyamatos jogtalan támadás nem eredményezheti azt, hogy a védekező személy az ún. „kölcsönösségre” tekintettel szintén a jogtalanság talajára kerül, és ezáltal nem lesz lehetősége a jogellenességet kizáró jogos védelmi helyzetben kifejthető védekezésre. Erre a jogelvre utal a BH 2013.31 szám alatt közzétett eseti döntés is. A Fővárosi Ítélőtábla döntése meghozatalakor figyelembe vette a BH 2002.213 számú eseti döntésben foglalt iránymutatást is, miszerint a jogos védelmi helyzet folytán az elkövető nem büntethető, ha a sértett gesztikulálva, hangos szavak kíséretében közeledik feléje, és testközelségbe érve az egyik kezét ütésre emeli, ő a vádlott - pedig páros tenyérrel ellöki magától, és ennek folytán a sértett életveszélyes sérülést szenved. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Fővárosi Törvényszék ítéletét a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta és a vádlottat az ellene testi sértés bűntette (1978. évi IV. törvény 170.§

(1)bekezdés és

(6)bekezdés I. fordulat) miatt emelt vád alól, a Be.6.§

(3)bekezdés c./ pontjára figyelemmel - tekintettel a Be.331.§

(1)bekezdésére - felmentette. A Be.339.§

(1)bekezdése alapján az elsőfokú eljárás során felmerült bűnügyi költséget az állam viseli. A Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék ítéletének bevezető részében írt tárgyalási napok egyikét az iratok tartalma alapján pontosította, míg a másodfokú nyilvános tárgyaláson felvett adatok alapján a vádlott személyi adatait az iratokkal egyezően megjelölte. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a Be.371.§

(1)bekezdése alapján egyebekben - értelemszerűen a bűnjelekről történő rendelkezések tekintetében helybenhagyta. A másodfokú eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésére vonatkozó rendelkezés a Be.339.§

(1)és 381.§

(1)bekezdésén alapul. A másodfokú bíróság ítélete elleni fellebbezés lehetőségét a Be.386.§

(1)bekezdés c./ pontja írja elő. Budapest,

1. év december hó
2. napján . Lassó Gábor sk.. Ujvári Ákos sk.. Révész Tamásné sk. a tanács elnöke előadó bíró A kiadmány hiteléül: Weszely-Földvárszki Tünde, tisztviselő bíró