Bf.318/2012/6 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés/, valamint testi sértés bűntettében /Btk. 170. §

(1)és

(2)bekezdés/, amiért őt - halmazati büntetésül - 10 hónap, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett, börtönbüntetésre és 1 év rendfokozatban visszavetésre ítélte, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 88.760 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú bíróság ítéletét a tárgyaláson az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a kihirdetett határozat ellen fellebbezést jelentettek be megalapozatlanság miatt, bizonyítottság hiányában történő felmentés végett. A védő a fellebbezése írásos indokolásában előadta, hogy álláspontja szerint a fellebbezéssel támadott ítélet a Be. 351. §

(2)bekezdés d) pontjára figyelemmel megalapozatlan, mert a bizonyítékok nem alkottak zárt logikai láncolatot. Az elsőfokú bíróság a tényekből további tényekre helytelenül következtetett; a Be. 4. §

(2)bekezdését megsértve, kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket értékelt a vádlott terhére. Tévesen értékelte az elsőfokú bíróság tanú1 vallomását, illetőleg a tanú és a vádlott előadásainak egyező elemeit indokolatlanul vetette el. A beszerzett szakvélemény megállapításainak csak a vádlottat terhelő részeit fogadta el, ugyanígy kirekesztette az egyéb - a vádlott bűnösségét cáfoló - sértetti állításokat is. A sértetti előadás valósága esetén sértett karórájának - leszakadásakor - sérülést kellett volna okoznia, illetőleg a sértett a fájdalmait - ha lettek volna - a hosszú rendőrségi eljárás alatt bizonyosan jelezte volna. Sérelmezte azt is a védelmi fellebbezés, hogy az eset után a vádlott haza utazásának és egyéb mozgásának körülményeit az elsőfokú bíróság nem vizsgálta. Összességében tehát arra az álláspontra helyezkedett a felmentést célzó védelmi perorvoslat, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján büntetőjogi bizonyossággal nem állapítható meg, hogy a sértett a vádlott bántalmazásának eredményeként szenvedte el a sérüléseit, miként azt sem, hogy a terhelt egyáltalán bántalmazta a sértettet. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában nem zárta ki a másként történés lehetőségét, ezért a vádlott és védője a vádlott felmentését indítványozták arra a büntetőeljárási alapelvre hivatkozással, mely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem lehet a vádlott terhére értékelni. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.904/2012/

1. számú átiratában az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. Álláspontja szerint a védelmi fellebbezésben megjelölt megalapozatlanság, illetőleg egyéb megalapozatlansági ok nem áll fenn, a fellebbezés ezért - a felülmérlegelés tilalmára tekintettel alaptalan. A helytállóan megállapított tényállásból az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére okszerűen következtetett, és a cselekmények minősítése is törvényes volt. A büntetéskiszabási körülmények tekintetében figyelmen kívül maradt súlyosító körülményként jelentkezik a halmazati elkövetés, mert az elsőfokú bíróság megállapíthatóan nem halmazati keretek között szabta ki a büntetést. Ezzel az utalással együtt a bíróság által alkalmazott joghátrány megfelelő, törvényes volt. A védő a fellebbviteli nyilvános ülésen a bejelentett fellebbezését fenntartotta. Utalt rá, hogy az ilyen és ehhez hasonló rendőrségi túlkapások miatt a média és a közvélemény részéről jelentkező fokozott nyomás ellenére is csak a Be.
2. §

(2)bekezdése szerint lehetséges a bizonyítékok értékelése. Nem vitatta, hogy a sértett keze eltört, az azonban, hogy az orvosi vizsgálatig mi történt vele, felderítetlenül maradt, illetőleg az orvosi vizsgálatok két esetben is felügyelet nélkül történtek. A szakértői vizsgálat csak annyit állapított meg, hogy az esemény történhetett úgy is, ahogy a sértett állítja, ugyanakkor valószínűsített más lehetőségeket is. A védő álláspontja szerint ebben az ügyben tehát ítéleti bizonyosságról nem lehet beszélni. A hivatkozott sérülés megléte esetén a hosszadalmas, többszöri bilincseléssel járó rendőri eljárást (előállítás, ujjnyom-vételezés) nem lehetett volna lefolytatni. A vádlottat rendőri minőségében - a hivatási esküjére is figyelemmel - igazmondási kötelezettség terhelte. Előadását emiatt sem lehetett volna elvetni, ahogy tanú1-ét sem. A vádlott bűnösségét a kényszerintézkedés törvényessége és a bilincselés szakszerűsége tárgyában folytatott vizsgálat, valamint az orvosi szakvélemény sem támasztotta alá. A vádlott az utolsó szó jogán úgy nyilatkozott, hogy a terhére rótt bűncselekményeket nem követte el. Idegen tőle az ilyen rendőri eljárás, őt egyébként sem ilyennek ismerik. Hivatására tudatosan készült, hét éve teljesít rendőri szolgálatot, ez idő alatt többször előléptették. A vádlott és védője által bejelentett fellebbezések folytán a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet és az azt megelőző bírósági eljárást a Be.348.§

(1)bekezdésében foglaltak alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek eredményeként megállapította, hogy a védelmi fellebbezések nem alaposak. Az elsőfokú bíróság az eljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával folytatta le. A tárgyalási jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a bíróság a perbeli feleket részletesen kioktatta az őket megillető jogokra és kötelességekre, a felek az eljárási jogaikat sérelem nélkül gyakorolhatták. Az elsőfokú bíróság a történeti tényállást a rendelkezésére álló valamennyi bizonyíték ütköztetésével és okszerű mérlegelésével hibátlanul állapította meg. A vádlott a nyomozás során írásban, továbbá a tárgyaláson szóban tett vallomást, melyekben a terhére rótt cselekmények elkövetését tagadta. Védekezésében tanú1 mentő tanúra is hivatkozott. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a nevezettek azonos tartalmú előadásával - a vádlotti védekezéssel - szemben tanú2, valamint a sértett édesanyja tanú3 tanúvallomásai, a beszerzett orvosszakértői vélemény, továbbá a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok (orvosi iratok) alapján, teljeskörű, részletes bizonyítást követően a vádlottra terhelő tartalmú tényállást állapított meg. A védői fellebbezésben foglaltakkal szemben megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság részletesen foglalkozott tanú1 különböző eljárási szakokban tett eltérő nyilatkozataival is, melyeket gondosan mérlegelt, majd arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tanúnak a nyomozati szakban tett vallomását fogadta el, miként ezt az elsőfokú ítélet

1. oldalának utolsó bekezdése tartalmazza. E körben az ítélőtábla kiemeli, hogy az ügy koronatanújának tárgyalási szakra megváltoztatott vallomásának elfogadható indoka nem volt, mindössze az - ahogyan arra az Egri Törvényszék is helyesen rámutatott -, hogy időközben a vádlott és a vele szoros kollegiális viszonyban álló tanú egyeztették nyilatkozataikat. Más magyarázat nem található arra, hogy tanú1 úgy nyilatkozott a nyomozás során, hogy nem látta az intézkedést, mert az elfogás és bilincselés után érkezett, addig a tárgyalási szakban már teljességgel ellentétesen nyilatkozott, mely vallomásában azt bizonygatta, hogy végig szemmel követte a vádlottat, és látnia kellett volna, ha rúgó mozdulatot tesz. Hangsúlyozandó, hogy a védői érveléssel ellentétben az egyéb bizonyítékok is kizárták a másként történés lehetőségét, és erre az elsőfokú bíróság ítélete is részletesen kitért. Elegendő utalni a sértettet vizsgáló ügyeletes orvos reakciójára, amikor meglátta sértettet és rögtön megállapította, hogy a sértett karja olyan módon - elesés következtében - nem törhetett el, ahogyan azt sértett előadta, és olyan következtetést vont le, hogy hivatalból feljelentést kell tennie, mert a törés jellege bántalmazásra utalt, ahogyan azt később a sértett nyilatkozata is megerősítette. A tárgyaláson is kihallgatott további tanúk vallomásait, valamint az igazságügyi orvosszakértő szakvéleményét és kiegészítő szakvéleményét is a kellő részletességgel elemezte az elsőfokú bíróság és megfelelő indokát adta, hogy mely nyilatkozatokat milyen indokok alapján fogadott el. Foglalkozott a szakvélemény kategórikus és valószínűségi megállapításaival is, melynek során azt is logikusan megindokolta, hogy azokból mit és miért fogadott el. A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy téves az a védői hivatkozás, miszerint a sértett komoly fájdalmat nem érezhetett, továbbá, hogy a sértett a fájdalmát ne jelezte volna. A szakvélemény kategorikusan rögzítette a fájdalomérzet fennálltát, illetőleg arról a sértett a barátjának tanú2-nek is beszámolt. (Mindezt az ítélet indokolásának
2. oldal
3. bekezdése tartalmazza). Az a körülmény, miszerint a sértett valamennyi egyéb mozgásának feltárása elmaradt, a Fővárosi Ítélőtábla megítélése szerint relevanciával nem bírt, hiszen arra vonatkozóan, hogy a sértetti sérülés a megállapított tényállás szerint keletkezett, konkrét adatok merültek fel, ezzel szemben semmilyen körülmény nem utalt arra, hogy a sérülés máshol is létrejöhetett volna. A bizonyítékok tehát teljes, zárt logikai láncot alkottak, megalapozatlansági ok nem volt észlelhető. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a vádlott személyi körülményei tekintetében a Be.352.§

(1)bekezdés a) pontjára figyelemmel - a rendelkezésre álló iratok alapján - annyiban egészíti ki, hogy „A vádlottnak gyermeke született, akinek az eltartásáról a saját háztartásában gondoskodik. „ A vádlott és védője a másodfokú eljárásban új tényre, illetőleg körülményre nem hivatkozott, új bizonyíték nem merült fel. A kifejtettek szerint helytállóan megállapított tényállás felülmérlegelésére ezért nem volt törvényes lehetőség (Be.352. §

(3)bekezdés, és Be. 351. §

(1)bekezdés). Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás immár minden részletében mentes a Be. 351.§

(2)bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól, így felülbírálatra alkalmas. Az elsőfokú bíróság az általa megállapított tényállás alapján okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és helyes a cselekmények jogi minősítése is. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor megállapította, hogy a szolgálatban lévő rendőr vádlott azzal a magatartásával, hogy a tovább nem menekülő sértettbe többször belerúgott, és ennek eredményeként eltörte a karját, elkövette a Btk. 226.§

(1)bekezdésében meghatározott, és az ott írtak szerint minősülő hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettét, valamint a Btk. 170. §

(1)bekezdésében megfogalmazott és

(2)bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettét. Az elsőfokú bíróság az ítélete

1. oldalán foglalkozott a vádlott terhére megállapított bűncselekmények jogi minősítésével. Az Egri Törvényszék jogi álláspontját a másodfokú bíróság mindenben osztotta. A Fővárosi Ítélőtábla a minősítést annyiban egészíti ki, hogy a vádlott a Btk.
2. §
3. pont l) alpontja alapján minősül hivatalos személynek. A Törvényszék az ítéletében helytállóan sorolta fel a büntetés kiszabása során figyelembe vehető enyhítő körülményeket. Az eddig büntetlen előéletű, kifogástalan életvezetésű, rendőri szolgálatát „jó” szinten teljesítő vádlottal szemben törvényesen szabott ki a Btk.
4. §

(1)bekezdése alapján felfüggesztett börtönbüntetést. A büntetés és próbaidő tartamának megállapítása egyrészt méltányos, másrészt törvényes, ugyanakkor a Btk.

1. §-ában rögzített büntetési célok elérésére elegendő. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben a Btk.
2. §-a szerinti katonai mellékbüntetést is kiszabott és a vádlottat 1 évre az őrmesteri rendfokozatba visszavetésre is ítélte. Megállapítható volt, hogy a vádlott eljárása sértette a rendfokozat tekintélyét, lefokozása azonban nem volt indokolt, cselekményeivel az egyébként hibátlan életvezetésű, fenyítetlen, dicséretben részesített vádlott a rendfokozat viselésére nem vált méltatlanná. Az elsőfokú bíróság tehát állást foglalt abban a kérdésben, hogy a vádlott a hivatásos rendőri szolgálatban megtartható. Annak előfeltétele a büntetlen előélet, ezért a másodfokú bíróság a vádlottat a Btk. 104.§

(1)bekezdésének felhívásával előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. A törvényszék ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, ezért azokat a Fővárosi Ítélőtábla - helyes indokainál fogva - helybenhagyta. A Fővárosi Ítélőtábla ítélete a Be.372.§

(1)bekezdésén alapszik. Budapest,

1. május
2. . Mészáros László s.k. a tanács elnöke Dr. Németh Nándor s.k. előadó bíró Dr. Török Zsolt s.k. bíró Az Egri Törvényszék 3.B.661/2011/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 6.Bf.318/2012/
4. számú ítéletében írt változtatással a
5. év május hó
6. napján jogerős és - a szabadságvesztés kivételével - végrehajtható. Budapest,
7. május
8. Dr. Mészáros László s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Karácsonyi Gabriella tisztviselő