Gf.30203/2013/4 – Debreceni Ítélőtábla

Gf.IV.30.203/2013/

1. A Debreceni Ítélőtábla a Ráczkövesi Jánosné Dr. Grőb Katalin ügyvéd (CÍM) által képviselt FELPERES NEVE (FELPERES CÍME) felperesnek -, a Répássy Csaba Ügyvédi Iroda (CÍM, ügyintéző: Dr. Répássy Csaba ügyvéd) által képviselt ALPERES NEVE (ALPERES CÍME) alperes ellen ingó kiadása iránt indított perében a Miskolci Törvényszék
2. február
3. napján meghozott 23.G.40.240/2010/
4. számú ítéletével szemben a felperes által
5. és
6. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán indult másodfokú eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 63 500 (Hatvanháromezer-ötszáz) Ft másodfokú perköltséget. Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás Az elsőfokú bíróság - a Debreceni Ítélőtábla .../
7. számú hatályon kívül helyező végzése folytán - megismételt eljárásban meghozott
8. sorszámú ítéletében a felperes kereseti kérelmét elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 300 000 Ft perköltséget. Tényállásként megállapította, hogy a felperes
9. év végétől
10. júliusáig szerelmi kapcsolatban állt az alperessel. Ennek során a felperes az alperes részére átadott 1 db arany zsebóra-láncot, vöröses-sárga színű aranyból, 41 700 Ft értékben, 1 db aranymedált 3300 Ft értékben, 1 db 14 karátos női ovális karkötőt barokk vésett díszítésekkel 70 000 Ft értékben, 1 db női aranygyűrűt 130 000 Ft értékben, 1 db köves gyűrűt 50 000 Ft értékben, 1 db női gyűrűt 30 000 Ft értékben, 1 db arany karláncot 94 000 Ft értékben, 1 db olajfestményt Hunyadi jelzéssel 40 000 - 50 000 Ft értékben, 1 db XIX. századból származó porcelánra festett, vallási témát feldolgozó medált 90 000 100 000 Ft értékben és 1 db porcelánszelencét XIX. századbeli, kézzel festett keretben 100 000 Ft értékben. Megállapította azt is, hogy
11. (helyesen: 2005.) május
12. napján a KFT1 értékbecslést adott ki a felperes számára 1 db ezüstkupára vonatkozóan, amely reneszánsz motívumokkal díszített és a fedelén figurás katonaalak található. Az elsőfokú bíróság tényállásként továbbá azt is rögzítette, hogy
13. június
14. napján egy megállapodásnak nevezett írásbeli okirat készült, amely szerint az alperesnek a felperes magánvagyontárgyai vonatkozásában 3 000 000 Ft értékben elszámolási kötelezettsége keletkezik. E megállapodáson szereplő alperesi névaláírás azonban nem az alperestől származik. A felperes a kereseti kérelmében azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 1 db nyakék, 1 db arany karkötő, 1 db rózsa fazonú gyűrű, 1 db karikagyűrű, 1 db babért ábrázoló karikagyűrű, 1 db zafírköves gyűrű, továbbá 1 db 70x80 cm méretű olajfestmény, 1 db kisméretű elefántcsontra festett képecske, 1 db 14x8 cm-es tűzzománc kép és 1 db 1,5 kg-os ezüstkupa kiadására, összesen 5 047 000 Ft értékben. A felperes tényállítása szerint a hivatkozott vagyontárgyakat „reprezentációs szándékkal, illetőleg tovább eladási szándékkal adta át" az alperes részére, azonban azokat az alperes a felhívása ellenére nem adta vissza. Ezen túl a felperes előadta, hogy az alperes a KFT2 felé nem számolt el 1 db digitális fényképezőgéppel, melynek ugyancsak kérte a kiadását. Az alperes a felperes kereseti kérelmének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ezüstkupa nem volt és jelenleg sincs a birtokában. A digitális fényképezőgép pedig nem a felperes, hanem a KFT1 tulajdonát képezi. Mindemellett állította, hogy a hivatkozott aranytárgyakat, festményeket a felperes a közöttük kialakult szerelmi kapcsolatra tekintettel ajándékba adta számára. Az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmét valamennyi vagyontárgy kiadása tekintetében elutasította. A digitális fényképezőgéppel összefüggésben a peres felek közös nyilatkozata alapján megállapította, hogy az nem a felperes, hanem a KFT1 tulajdonát képezi, ezért annak kiadására nem tarthat igényt. Az ezüst kupa tekintetében pedig arra a következtetésre jutott, hogy az alperes tagadásával szemben a felperes nem tudta igazolni, hogy azt az alperes a birtokában tartaná és köteles lenne kiadni számára. Ebben a körben az elsőfokú bíróság értékelte a felperes részéről kihallgatni indítványozott tanúk vallomásait, azonban azokat nem fogadta el egyrészt azért, mert a hozzátartozói kapcsolatuk miatt tőlük „objektív" vallomás nem volt elvárható, másrészt a többi tanú tekintetében pedig megállapította, hogy az ő vallomásaik ellentmondásosak voltak, valamint a bizonyítási eljárás egyéb adataival és a csatolt okiratok tartalmával is ellentétben álltak. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a felperes által az elsőfokú eljárás során csatolt „
15. június
16. vagy
17. napján" keltezett megbízási szerződésben foglaltakat, mert az okirat keletkezésének körülményei és az ingóságok átadása vonatkozásában a felperes házastársa és édesapja, D.I., valamint V.A. tanúk akként nyilatkoztak, hogy TELEPÜLÉS1 NEVE a felperes lakásának udvarán a felperes személygépkocsijából került sor azoknak az alperes részére történő átadására, azonban ha a felperes állításának megfelelően
18. június
19. napján az alperesnek már kötelezettsége volt a vagyontárgyakkal történő elszámolás és azok kiadása, akkor nem magyarázható meg, hogyan kerülhettek azok későbbi időpontban a felperes gépkocsijának csomagtartójába. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság a felperes magyarázatát arra vonatkozóan sem, hogy a bizonyítékként csatolt, korábbi keltezésű, de későbbi időpontban történt aláírású „TELEPÜLÉS2 NEVE,
20. június 12-i" dátumozású megállapodást, miért nem a megjelölt időpontban, hanem augusztusban írták alá. Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta azt is, hogy írásszakértői bizonyítást folytatott le ezzel az okirattal összefüggésben és Ö.Z. igazságügyi szakértő azt állapította meg, hogy a csak fénymásolati példányban rendelkezésre álló okiraton a névaláírás nem az alperestől származik, amelynek az aláírását egyébként az alperes tagadta is. Értékelte azt is, hogy a felperes házastársának a .../
21. szám alatti jegyzőkönyvben rögzített tanúvallomása szerint az összes vagyontárgy végig az alperes birtokában volt, ez pedig ellentmond a felperes által csatolt okiratnak. Az arany ékszerek és egyéb vagyontárgyak tekintetében az alperes elismerte, hogy a birtokában van vannak, de azt állította, hogy ajándékba kapta. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint viszont ezzel az állítással szemben a felperes azt nem tudta bizonyítani, hogy azokat az alperes részére értékesítés céljából adta át. Az ellentmondásos tanúvallomások és az okirati bizonyítékok egybevetésével, az alperesnek a több éve tartó eljárás során tett következetes nyilatkozatát értékelve az elsőfokú bíróság végül arra a következtetésre jutott, figyelembe véve az alperes által indítványozott, kihallgatott tanúk vallomásait is, hogy a felperes az alperes részére a közöttük létrejött szerelmi kapcsolatra tekintettel ajándékozta a megjelölt arany ékszereket. Rámutatott arra, hogy a felperes maga is utalt a .../
22. szám alatti beadványában az alperes és közötte lévő szerelmi kapcsolatnak a mélységére és mibenlétére, valamint elismerte, hogy az alperessel több esetben Ausztriában, Olaszországban különböző szállodákban megfordult. A felperes többször nyilatkozott a
23. évi anyagi körülményeire vonatkozóan is, amelyből következően az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a több hónapig tartó szerelmi kapcsolat alatt körülbelül 700 000 Ft összegű ajándékozás „életszerű" volt a felperes és az alperes között és a felperes akkori anyagi körülményei, jövedelmi vagyoni viszonyaira tekintettel nem volt eltúlzott. Ez ellen az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben elsődlegesen a sérelmezett határozat megváltoztatását, és az alperesnek a keresete szerinti marasztalását, másodlagosan annak ismételt hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a kihallgatott tanúk (SZ.J., M.I., V.A.) igazolták, hogy az alperes nem ajándékba kapta, hanem megbízási szerződés keretében elszámolási kötelezettséggel vette át az ékszereket, festményeket és az ezüst kupát. Indokolatlannak tartotta, hogy az elsőfokú bíróság nem fogadta el a tanúk vallomásait. Állította, hogy az alperes által bejelentett és az elsőfokú bíróság részéről kihallgatott tanúk vallomásai nem bizonyították az ajándékozásnak a tényét, melyet ő egyébként a keresettel visszaadni kért ékszerek tekintetében vitatott is. Elismerte, hogy a kapcsolatuk során az alperes részére adott ajándékba ékszereket, de állítása szerint - azok kisebb értékű, modern ajándéktárgyak voltak. Kifogásolta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását is, hogy a részéről legalább 673 000 Ft értékű ajándék szokásos mértékűnek minősült volna. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem hajtotta végre az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzésében foglalt iránymutatást, a bizonyítási eljárást teljes körűen nem folytatta le, ezért kérte az ítélet hatályon kívül helyezését annak megalapozatlansága miatt. Indítványozta a beszerzett írásszakértői vélemény nem megfelelő volta okán újabb szakértő kirendelését is. Azzal sem értett egyet, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgáltatta meg írásszakértővel a TELEPÜLÉS1 NEVE készült, eredetiben csatolt, az alperes elszámolási kötelezettségét igazoló okiratot, pedig az abban foglaltak ellenkezőjét az alperesnek kellett volna bizonyítania. Az alperes a fellebbezésre tett érdemi ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a bizonyítási kötelezettségének eleget tett, előlegezte az írásszakértői díjat és a szakvélemény az ő állítását támasztotta alá, ugyanis a „
24. június
25. napján" keltezett megállapodás nevű okiratot nem írta alá. Továbbra is állította, hogy a felperesnek az általa bejelentett és a bíróság részéről kihallgatott „rokoni - üzletbeli körből jött tanúi" valótlan tartalmú vallomást tettek és a saját, valamint a felperes személyes előadásaival is ellentmondásban állnak, a felperes által csatolt okiratok pedig hamisítottak. Az ítélőtáblának a Pp. 256/A.§