Bf.44/2013/8 – Győri Ítélőtábla

Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Bf.44/2013/

1. szám A Győri Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság Győrött, a
2. évi február hó
3. napján megtartott nyilvános ülés alapján meghozta a következő végzést: A csalás bűntette és más bűncselekmények miatt I.r. vádlott és társa ellen indult büntető ügyben a Veszprémi Törvényszék
4. évi január hó
5. napján kihirdetett 1.B.892/2008/
6. számú ítéletét I.r. és II.r. vádlottak vonatkozásában helybenhagyja. A másodfokú eljárásban 12.000.- /Tizenkettőezer/ Ft bűnügyi költség merült fel, melyet I.r. vádlott köteles felhívásra az államnak megfizetni. Indokolás: A Veszprémi Törvényszék az 1.B.892/2008/78.szám alatti ítéletében I.r. vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 318.§ /1/ és /6/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett csalás bűntettében, a Btk. 274.§ /1/ bekezdés c/ pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és a Btk. 276.§-a szerint minősülő 2 rb. magánokirat-hamisítás vétségében. Ezért halmazati büntetésül 3 év börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és végleges hatállyal az ügyvédi foglalkozástól eltiltásra ítélte. II.r. vádlott bűnösségét a Btk. 318.§ /1/ és /6/ bekezdés a/ pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett csalás bűntettében és a Btk. 274.§ /1/ bekezdés c/ pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 2 évi, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte. Rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottakat a vonatkozásukban felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, I.r. vádlott esetében hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, míg II.r. vádlott esetében hosszabb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. Jogorvoslattal élt az első fokú ítélettel szemben I.r. vádlott és védője is a csalás büntette és közokirat-hamisítás büntette vonatkozásában felmentés, a maradékcselekmények miatt lényegesen enyhébb büntetés kiszabása érdekében. Ugyancsak támadta az első fokú ítéletet II. r. vádlott és védője is. Fellebbezésükben a csalási cselekmény alól ugyancsak felmentést, míg a közbizalom elleni bűncselekmény miatt enyhébb büntetés kiszabását kérték. A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyész által bejelentett fellebbezést fenntartotta és kiegészítette, indítványozva I.r. vádlott bűnösnek kimondását további 1 rb, a Btk.276.§-a szerint minősülő magánokirat-hamisítás vétségében is. Relatív eljárási szabálysértésként hivatkozott arra, hogy a kiemelt ügyben I.r. vádlott és
7. tanú kihallgatása alkalmával az első fokú bíróság nem tartotta be a Be.554/M. illetve 554/ N.§-ában írt kérdezési sorrendet, egyebekben a törvényszék eljárását törvényesnek ítélte. Hivatkozott arra, hogy az első fokú bíróság a tényállást teljes körűen felderítette, a megállapított tényállás megalapozott, egy helyütt szorul csak pontosításra az iratok tartalma alapján a számítástechnikai szakértői véleményben foglaltak szerint az ítélet
8. oldal első bekezdésében azzal, hogy I. r. vádlott a
9. május 15-i dátumozású okiratot
10. július
11. napján szerkesztette. Álláspontja szerint az első fokú bíróság a tényállás alapján helyesen vont következtetést mindkét vádlott bűnösségére, II. r. vádlott vonatkozásában a cselekmények jogi minősítése is törvényes. I. r. vádlott esetében is megfelel az anyagi jogi szabályoknak a terhére rótt bűncselekmények minősítése, azonban a tényállás
12. pontjában írt magatartása nem került teljes körűen értékelésre. Azzal, hogy az I. r. vádlott a joghatás kiváltására alkalmas, felhasználásra került valótlan okiratokat elkészítette, megvalósította a további 1 rb magánokirat-hamisítás vétségét is, tekintve, hogy ez a cselekménye térben és időben is elkülönült a tényállás
13. pontjában rögzített magánokirathamisításoktól, így nem alkot ezekkel sem természetes, sem törvényi egységet. A fellebbviteli főügyészség a büntetéskiszabási tényezők között további súlyosító körülményként kérte értékelni mindkét vádlott terhére a vagyon elleni és a közbizalom elleni bűncselekmények elszaporodottságát is. Hivatkozva a cselekmények tárgyi súlyára, a vádlottak személyében rejlő társadalomra veszélyességre a súlyosító körülmények nagyobb nyomatékkal való értékelése mellett az ügyészi fellebbezésben írtak szerint tett indítványt a büntetések súlyosítására, egyebekben az első fokú ítélet helybenhagyását kérte mindkét vádlott esetében. A másodfokú nyilvános ülésen a fellebbviteli főügyészség képviselője az átiratban foglaltakat fenntartotta. Emellett vizsgálta az alkalmazandó jogszabály kérdését is arra az álláspontra helyezkedve, hogy mindkét vádlott esetében az elkövetéskor hatályos Btk. alkalmazása indokolt. További súlyosító körülményként kérte értékelni a vádlottak bűnbe vivő szerepét, I. r. vádlott vonatkozásában, azt is, hogy felszámolói mivoltával visszaélve elkövetett hasonló jellegű bűncselekmények miatt vele szemben folyamatban lévő bűntető eljárások hatálya alatt követte el a jelen eljárásban terhére rótt bűncselekményeket. Hivatkozott arra is, hogy a vádlottak részbeni beismerő vallomásai ugyanakkor súlytalanok, ugyanis nem csak egymásnak, önmaguknak is ellentmondóak, szemben állnak az egyes okirati bizonyítékokkal is. Ezért mindkét vádlott esetében a büntetések felemelése szükséges azzal, hogy I. r. vádlott vonatkozásában minden nemű jogi tevékenységtől való eltiltás indokolt. Tekintve, hogy I.r. vádlott haszonszerzés céljából valósította meg a vagyon elleni bűncselekményét, indítványt tett vele szemben a Btk. 64.§ /1/ bekezdés a/ pontja szerint pénzmellékbüntetés kiszabására is. I. r. vádlott védője a fellebbezést módosított formában, elsősorban az ítélet hatályon kívül helyezése és az első fokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében tartotta fenn. Álláspontja szerint a csalás törvényi tényállási elemei nem valósultak meg, az első fokú bíróság ítéletéből nem olvasható ki, hogy mire, milyen értékre irányult a csalás, az sem lett felderítve, hogy I. r. vádlott milyen mértékben részesült volna az elcsalt összegből. Nem mutatható ki I. r. vádlott esetében a jogtalan haszonszerzési célzat, ennek hiányában pedig az adott magatartása nem tényállásszerű. A jogi aktusok kezdő és végpontja a történet szereplői akaratának, szándékának megfelelt, csak a köztes folyamatok voltak ellentétesek a jogszabályi rendelkezésekkel. Annak érdekében állította be az I. r. vádlott az adott módon a polgárjogi környezetet, hogy a felek akaratával egyezően megvalósuljon a tulajdon átruházás. Végső soron nem érte volna kár az osztrák tulajdonosokat sem, hiszen a hitel felvétel következtében hozzá jutottak volna az általuk megszabott vételárhoz. Azzal, hogy a folyamat nem vitték végig, nem lehet megállapítani, hogy ennek az eljárásnak mi lett volna a célja, I.r. vádlott részesült volna-e bármilyen jogtalan haszonban, vagy csupán közreműködéséből adódó ügyvédi munkadíjat fizettek volna neki. Ezek mind olyan körülmények, amelyekre nézve bizonyítást kellett volna folytatni, ez az első fokú eljárásban nem történt meg, így az ítélet felderítetlen. Hivatkozott a védő arra is, hogy nem tudja osztani az első fokú bíróság azon megállapítását, miszerint a tulajdonjognak a földhivatali bejegyzésével befejezetté vált a cselekmény. A Tapolcai Körzeti Földhivatal bejegyző határozata ugyanis még nem volt jogerős, amikor az ügyre fény derült, így a csalási cselekmény vonatkozásában legfeljebb kísérletet lehetne megállapítani. Utalt a védő arra is, hogy amennyiben a bíróság a csalást vagy annak kísérletét megállapítja, úgy az okirat-hamisítási cselekmények a csalástól el nem különülő eszközcselekményként értékelhetők csak. Amennyiben az ítélőtábla a hatályon kívül helyezésre nem lát okot, és az adott minősítést is helyénvalónak találja, úgy a védő indítványozta I. r. vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként értékelni büntetlen előéletét, megbánását, teljes körű tényfeltáró beismerő vallomását, a jelentős időmúlást, idős korát, azt hogy ténylegesen a kár nem következett be. Hivatkozott emellett arra is, hogy az özvegy, nyugdíjas vádlottat anyagilag teljesen ellehetetlenítette ez az eljárás. Ezekre figyelemmel másodlagos kérelemként szabadságelvonással nem járó szankció alkalmazását kérte I. r. vádlottal szemben, maga is indítványozva az elkövetéskor hatályos Btk. alkalmazását. II.r. vádlott védője a fellebbezést fenntartva csatlakozott védőtársához, elsődlegesen maga is az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróság új eljárásra utasítását kérve. Emellett hivatkozott arra is, hogy az első fokú ítélet iratellenes abban a részében, amelyben a bíróság rögzítette, hogy a vádlottak egymásnak ellentmondó vallomást tettek, ezért vallomásuk a tényállás alapjául el nem fogadható.
14. tanú vallomását ezen megállapítással szemben alátámasztja
15. tanú és
16. tanú vallomása is, így a tényállás megállapítása során II. r. vádlott vallomását is figyelembe kellett volna vennie az első fokú bíróságnak. Hivatkozott a védő arra is, hogy II.r. vádlott terhére a csalási cselekmény azért nem állapítható meg, mert e tekintetben tévedésben volt, úgy tudta, hogy a tényleges vevő érdekében jár el, ezen állítását az egyéb bizonyítékok sem cáfolták. A maradék-bűncselekmény miatti büntetés kiszabásánál a védő enyhítő körülményként kérte értékelni, hogy védence férjétől külön váltan élten kiskorú gyermekét egyedül neveli, a cselekmény elkövetését megbánta, jelentős időmúlás következett be az első fokú ítélet kihirdetése óta is. Mindezekre figyelemmel a büntetési célok eléréshez elegendő a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása is II. r. vádlott előzetes mentesítésben részesítése mellett. A fellebbviteli főügyészség képviselője viszonválaszában I. r. vádlott védőjének perbeszédében foglaltakra reagálva hivatkozott arra, hogy álláspontja szerint a cselekvési folyamat kezdő és végpontja nem egyeztethető az osztrák tulajdonosok akaratával, mivel kategórikusan kizárták az ingatlanra történő hitelfelvételt, a vádlottak magatartásának következtében pedig minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül került ki a tulajdonukból az ingatlan. I. r. vádlott védője szintén viszonválaszként annak a véleményének adott hangot, hogy az ügyészség az egész folyamatnak csak egy szeletét vizsgálta. I.r. vádlott csatlakozott védőjéhez. Emellett arról nyilatkozott, hogy 7 éve kizárták az ügyvédi kamarából, anyagilag teljesen ellehetetlenült, az ügyből különösebb haszna nem származott volna. Férjét a tavalyi évben elveszítette, 200.000 Ft nyugdíjából él. II.r. vádlott szintén csatlakozott védőjéhez elmondva, hogy 17 éves középiskolás gyermekét egyedül, havi 120-130.000 Ft-os jövedelméből tartja el, más jövedelemmel nem rendelkezik. Nagyon megbánta a bűncselekmény elkövetését. A fellebbezésekre tekintettel az ítélőtábla a törvényszék ítéletét és az azt megelőző eljárást teljes terjedelmében felülbírálta a Be. 348.§ /1/ bekezdése szerint. Ennek során megállapította, hogy az első fokú bíróság nem vétett olyan eljárási hibát, amely az érdemi felülbírálat akadályát képezhette volna. A tanácsváltozás folytán megismételt eljárás során a törvényszék a tárgyalás folytonosságára vonatkozó rendelkezéseket, valamint az időközben kiemelt üggyé váló büntető ügyben az iderendelt szabályokat is betartva folytatta le a bizonyítási eljárást, kivéve a fellebbviteli főügyészség által is kifogásolt kérdezési sorrendet. A Be. 554/M.§-a akként rendelkezik, hogy a vádlott összefüggő vallomásának megtétele után, vagy ha ezzel a jogával nem kíván élni ezt követően a vádlotthoz elsőként az ügyész, a védő, majd a tanács elnöke, illetve a tanács tagjai tehetnek fel kérdéseket. A Be. 554/N. §-a pedig arról rendelkezik, hogy a tanút az hallgatja ki, aki a kihallgatását indítványozta. Ezt követően a másik fél és a vádlott, majd a tanács elnöke és a bíróság tagjai tehetnek fel kérdéseket hozzá. Ezeket a rendelkezéseket szegte meg az első fokú bíróság, és ez által relatív eljárási szabályt sértett, amikor I.r. vádlott, illetve
17. tanú kihallgatása során elsőként intézett kérdéseket hozzájuk. Ezzel együtt azonban a tárgyalási jegyzőkönyvek tanúsága szerint az eljárásban részt vevők is élhettek kérdezési jogukkal, olyan mulasztás nem történt, amely miatt bármilyen olyan sérelem érte volna őket, amely kihatással lett volna az eljárás lefolytatására, illetve a bűnösség megállapítására, így a Be. 375.§ /1/ bekezdése alapján az első fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az első fokú bíróság új eljárásra utasítását tette volna szükségessé. Az első fokú bíróság a
18. május
19. napján tartott tárgyalási jegyzőkönyv tanúsága szerint sértetti képviselő vonatkozásában azt állapította meg, hogy sértetti képviselői szerepével nem egyeztethető össze, hogy tanúként is kihallgassa a bíróság, vagyis kizárta a bizonyítéki körből. Ennek az álláspontjának ellentmondó módon azonban az ítélet indokolásában /
20. oldal / a sértetti képviselő eljárás során tett nyilatkozatait szerepeltette a bizonyítékok között. Az ítélőtábla álláspontja szerint a törvényszék részéről téves az az álláspont, hogy sértett, vagy sértetti képviselő az adott ügyben tanúként nem hallgatható ki. A Be. nem tartalmaz olyan szabályt, amely önmagában kizárná a sértetti képviselő tanúkénti kihallgatását. A
21. november
22. napján megkezdett tárgyalás jegyzőkönyvéből megállapíthatóan a tárgyaláson jelen volt sértetti képviselő ügyvéd is, mint a sértetti cég jogi képviselője. A vádlottak kihallgatásának idejére azonban elhagyta a tárgyalótermet. Azzal együtt, hogy a vádlottak egyébként sem tettek érdemi vallomást, ezt követően került sor tanúkénti kihallgatására. Tanúvallomás tételének egyéb akadálya, így például titoktartási kötelezettség megtartása sem volt. Az első fokú bíróság tehát nem vétett az eljárási szabályok ellen, amikor a sértetti képviselőt tanúként kihallgatta. Az elölről kezdett tárgyalást folytató bíróságnak ezzel ellentétes megállapítása ekként nem helytálló, de ezen megállapítása és az ítélet jogi indokolása közt is zavar észlelhető. Az adott tanú esetében a bíróságnak le kell vonni a megfelelő eljárás jogi következményt, ha a tanú kihallgatásának abszolút törvényi akadálya volt, vagy kihallgatására a tanúvallomás megtagadási joga ellenére került sor, illetve ilyen akadályok állnak fenn az általa folytatott eljárásban, ez esetben a tanúvallomást ki kell rekeszteni a bizonyítékok köréből. Ekkor azonban az adott személy nyilatkozatait a megismételt eljárást folytató első fokú bíróság által alkalmazott módon sem lehetett volna beépíteni a bizonyítékértékelés rendszerébe. Amennyiben a tanú kihallgatásának nincs törvényi akadálya, a bíróságnak a bizonyítékértékelő, mérlegelő tevékenysége keretében kell eldöntenie, hogy milyen bizonyító erőt tulajdonít az adott vallomásnak. Nem keverhető ekként össze az adott bizonyíték el nem fogadása és kirekesztése a bizonyítéki körből. Ez az eljárási hiba sem tette azonban a tényállást megalapozatlanná, hiszen teljes egészében rendelkezésre álltak a meghatározó okirati bizonyítékok, az első fokú bíróság személyi bizonyítást, tanúkihallgatást is folytatott a megfelelő körben, figyelemmel volt a számítástechnikai szakértői megállapításokra is. A törvényszék ítéletében kellő részletességgel okszerű, logikus indokát adta annak is, hogy miért és mely bizonyítékokat fogadta el a tényállás alapjául. Nem tévedett, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a vádlottak tagadásával szemben az egyéb bizonyítékok olyan zárt logikai láncot alkotnak, hogy azokra tényállás alapítható. A sértetti oldal, az egyéb tanúk, a sértetti cég adminisztrátorának, könyvelőjének, a kastély gondnokának, személyzetének, a tulajdoni lapokat kikérő személyeknek, az értékbecslésre felkért tanúnak a vallomásai olyan adatokat tartalmaztak, amelyek teljes mértékig összecsengtek az okirati bizonyítékokkal. E körben a törvényszék különös gondot fordított annak vizsgálatára is, hogy mennyiben fogadható el
23. tanú és
24. tanú vallomása. Mint ahogy ezzel kapcsolatosan megállapította, vallomásaikból az ítélőtábla számára sem tűnt ki olyan a részükről megvalósított jogellenes magatartás, amely vallomásukat gyengítené, büntetőjogi felelősségüket felvetné. Nem vitathatóan bevállaltak bizonyos szabálytalanságokat, hogy az adott konstrukcióban hozzájussanak az ingatlanhoz. Erre hivatkozva próbálta meg hárítani, eltolni a felelősséget magától I.r. vádlott, ez a védekezési mód azonban nem vezethetett eredményre, hiszen vallomása nem hozható össze egyetlen más bizonyítékkal sem. Mindezek alapján az első fokú bíróság megfelelő következtetést tudott levonni tényállásában a
25. számú Kft. vonatkozásában az előzményekre, ezen belül I.r. vádlott kft-ben betöltött szerepére,
26. évi státuszára, cselekvőségére nézve. Ugyanígy komoly adatokkal szolgáltak a tényállás megállapításához a beszerzett bizonyítékok II.r. vádlott esetében is. Olyan konkrét cselekvőséget bizonyítottak, amely túlmutat azon a szerepen, amelyre II. r. vádlott hivatkozik. Megállapítható, hogy a vádlottak teljes szándék és akarategységben cselekedtek, melybe nem lehet bele helyezni a csalási cselekmény felelősségi szintjén
27. tanút és
28. tanút. Az első fokú bíróság bizonyíték értékelése megfelel, a formál logika szabályainak. A másodfokú eljárásban a bizonyítékok átértékelésére ebből következően nincs lehetőség, így a csalási cselekmény vonatkozásában egyik vádlott felmentésére sem kerülhetett sor. A törvényszék által megállapított tényállás megalapozott. Egy helyütt, a fellebbviteli főügyészség indítványának megfelelően kell csak pontosítani a
29. oldal első bekezdésében azzal, hogy a 2007.május 15-i dátumozású okiratot az I. r. vádlott 2007.július
30. napján szerkesztette. Személyi részében az I. r. vádlott vonatkozásában rögzíteni kell, hogy a Győr-MosonSopron Megyei Bíróság a
31. szeptember
32. napján kihirdetett B.16/2008/
33. szám alatti ítéletével bűnösnek mondta ki 13rb jelentős kárt okozó csalás bűntettében melyből 1rb kísérlet - a Btk.
34. §