Kbf.27/2013/5 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)és

(2)bekezdés a) pontja és

(4)bekezdés) minősíti. A vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetést 100 (egyszáz) napi tétel, napi tételenként 1.000 (egyezer) forint pénzbüntetésre enyhíti. Az 100.000 (egyszázezer) forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Ebben az esetben egy napi tétel összegének a helyébe egy napi szabadságvesztés lép. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokolás: A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a 2013. február 20. napján kihirdetett 43(III.)Kb.75/2013/39. számú ítéletével vádlottat a Btk. 348. §

(1)bekezdésébe ütköző és a

(2)bekezdés szerint minősülő szolgálatban kötelességszegés bűntette miatt 120 napi tétel, napi tételenként 2.500 forint pénzbüntetésre ítélte. Rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetése esetére annak szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról és a vádlottat kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Az elsőfokú tárgyaláson jelenlévő katonai ügyész három napi gondolkodási időt tartott fenn nyilatkozatának bejelentésére, majd törvényes határidőn belül a vádlottal szemben súlyosítás, nagyobb összegű pénzbüntetés kiszabása érdekében fellebbezést jelentett be. Fellebbezésének indokolása szerint a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés indokolatlanul alacsony, nem alkalmas a büntetési célok elérésére. A vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A védő csatolta a fellebbezésének részletes indokolását, melyben a vádlott felmentése érdekében bejelentett fellebbezését változatlan tartalommal fenntartotta. Álláspontja szerint védence, hivatali munkarendben látja el a feladatai, kísérésre vonatkozó utasítást nem kapott, ezért kísérői szolgálatba sem lépett, semmilyen őrszolgálati formát nem látott el. Véleménye szerint az elsőfokú bíróság nem értékelte körültekintően, hogy tanú1 bizonytalan volt abban a tekintetben, hogy ki kísérte ki a mellékhelyiségbe. Kifogásolta, hogy a marasztaló ítéletben nem került megállapításra, hogy a vádlott mikor került az őrszolgálat hatálya alá, figyelemmel arra a tényre, hogy tanú1 előállított személy volt, akinek elbocsátásának rendjéről az Rtv. 33. §

(3)bekezdése úgy rendelkezik, hogy az előállítással érintett személy személyi szabadságát csak az előállítás céljának megvalósulásáig lehet korlátozni. Miután e személyt gyanúsítottként kihallgatták, az előállítás célja megvalósult, és a kihallgatását végzők lakhelyére történő bocsátását tervezték. Figyelemmel arra, hogy tényként megállapítható, hogy a vádlott sem ügyeleti, sem őr, sem pedig készenléti szolgálatban nem volt, az előállított személy távozása pedig nem tekinthető szökésnek, álláspontja szerint nem állapítható meg védence terhére a szolgálatban kötelességszegés bűntette. Utalt arra a körülményre is, hogy nem került felderítésre az a tény sem, hogy a vádlott ismerte-e a kísérő őri szolgálatra vonatkozó szabályokat. Az előzőekre figyelemmel védence bűncselekmény hiányában történő felmentését indítványozta. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a BF.1188/2012/

1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést módosítással tartotta fenn. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság perrendszerű eljárása keretében megalapozott, felülbírálatra alkalmas ítéleti tényállást állapított meg, indokolási kötelezettségének eleget tett. Egyetértett a vádlott cselekményének jogi minősítésére levont első bírói következtetéssel is. Álláspontja szerint az elsőfokú katonai tanács helyesen állapította meg a pénzbüntetés napi tétel számát és az egynapi tétel összegét, azonban a büntetési célok elérése érdekében katonai mellékbüntetés kiszabását is szükségesnek tartotta. Indítványozta ezért, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet változtassa meg, a súlyosító körülmények körét egészítse ki azzal, hogy a hasonló jellegű cselekmények országos szinten gyakoriak és a vádlottat ítélje rendfokozatban visszavetés katonai mellékbüntetésre is. A másodfokú nyilvános ülésen a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség jelenlévő képviselője perbeszédében az átiratában foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen hívta fel azokat a jogszabályokat, amelyeket a vádlott cselekménye során megsértett és emiatt törvényesen mondta ki bűnösnek a szolgálatban kötelességszegés bűntettében. Indítványozta azonban, hogy a másodfokú bíróság az elbíráláskor hatályos büntető jogszabályokat alkalmazza és a vádlott cselekményét a Btk.
2. §

(1)és

(2)bekezdés a./ pontjába ütköző szolgálatban kötelességszegés bűntetteként jelölje meg, a pénzbüntetés jogalapját a Btk.

1. § , illetve
2. §-ára alapítsa, a rendfokozatban visszavetést pedig a Btk.
3. §

(1)bekezdés a./ pontjára. Megismételte az írásban is előterjesztett indítványait. A vádlott védője perbeszédében az átiratában foglaltakat változatlan tartalommal fenntartotta. Kifejtette, hogy a vádlott cselekmény elkövetésekor nem lehetett alanya a szolgálatban kötelességszegés bűntettének, mivel sem őrszolgálatban, sem fogdaőri szolgálatban, sem pedig kísérő őri szolgálatban nem volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az eljárás alapján nem lehet állást foglalni, hogy amennyiben a vádlott e szolgálatok valamelyikét mégis ellátta volna, mikor került annak hatálya alá, és a szolgálat mikor fejeződött be. Jogi álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályok sem az ORFK vezetőjének utasítása, sem pedig a ... Rendőrkapitányság vezetőjének intézkedése nem vonatkozhatott a vádlott cselekményére, mivel az előállított személy nem minősül fogvatartottnak. Ezzel szemben utalt az Rtv.

1. §-ára, mely szerint az előállítással érintett személy személyi szabadsága addig korlátozható, amíg az előállítás célja meg nem valósul. Mivel jelen esetben az előállítás célja a gyanúsított kihallgatása volt, annak megtörténtét követően a gyanúsított már nem lehetett az elővezetés hatálya alatt, mivel az elővezetés a célját már elérte. Véleménye szerint téves az az álláspont, mely szerint az előállítás addig tart, amíg az előállított papírt nem kap az elbocsátásáról. Megismételte azt az álláspontját, hogy a vádlott azért sem lehetett kísérő őri szolgálatban, mivel erre nem jelölték ki, ennek végrehajtására utasítást nem kapott. A vádlott szándékára levont ítéleti következtetést tévesnek találta, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság nem vizsgálta körültekintően a vádlott szándékát, ezért nem is vonhatott le megalapozott következtetést arra vonatkozóan, hogy a bűncselekményt szándékosan valósította meg. A szándékos elkövetés hiányában azonban a bűncselekmény minősített esete álláspontja szerint nem róható védence terhére. Indítványozta ezért védence bűncselekmény hiányában történő felmentését, mivel álláspontja szerint a terhére rótt cselekmény legfeljebb fegyelemsértés megállapítására alkalmas. Amennyiben a bíróság ezen indítványát nem találná alaposnak, az eljárás elhúzódására tekintettel a kiszabott büntetés enyhítésére tett indítványt. Kiemelte, hogy védence huzamosabb idő óta áll büntetőeljárás hatálya alatt, amely miatt már számos hátrány érte. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa az elsőfokú ítéletet az azt megelőző eljárással együtt a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján teljes terjedelmében felülbírálta. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az ügy érkezését követő két év múlva intézkedett az ügy tárgyalásra történő kitűzéséről, mellyel megszegte a Be. 278. §

(1)és

(3)bekezdésében írtakat. Ez az eljárási szabálysértés azonban nem jelentett olyan a Be. 375. §

(1)bekezdésében írt eljárási szabálysértést, amely az ítélet hatályon kívül helyezéséhez vezetett volna. Az elsőfokú bíróság egyebekben az eljárási szabályokat betartotta. A bizonyítási eljárás lefolytatását illetően megállapítható, hogy az elsőfokú katonai tanács az ügy eldöntése szempontjából szükséges bizonyítékokat megvizsgálta, azokat mérlegelési jogkörébe vonta. A vádlott a nyomozás során nem tett vallomást, a tárgyaláson pedig tagadta a terhére rótt bűncselekményt. Ennek során nem ismerte el, hogy ő kísérte a mellékhelyiségre a fiatalkorú gyanúsítottat, aki a WC ablakán keresztül távozott a kapitányságról, illetve vitatta, hogy a szolgálatban kötelességszegés bűncselekményének alanya lehetett-e. Az elsőfokú bíróság kihallgatta az ügyész által indítványozott tanúkat, vallomásaikat mérlegelési jogkörébe vonta, és a bizonyítás részévé tette a releváns bűnügyi iratokat, köztük a vádlott által írt jelentést is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott által írt jelentés okirati bizonyítékként való felhasználása, amely a büntetőeljárást megelőző, a parancsnoki kivizsgálás szakaszában keletkezett, törvényes, a bírói gyakorlat által elfogadott eljárás. Az elsőfokú bíróság számot adott a bizonyítékokat értékelő tevékenységéről, és megindokolta, hogy a vádlott és védője által előterjesztett további bizonyítási indítványoknak miért nem ad helyt. A másodfokú bíróság szintén elutasította a vádlott védője által előterjesztett azon indítványt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ismételten hallgassa ki tanú1t annak érdekében, hogy maga is kérdést intézhessen vallomásai között mutatkozó ellentmondások feloldása érdekében. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a további bizonyítás szükségtelen, e tanú az elsőfokú eljárás során kihallgatásra került, vallomását az elsőfokú bíróság által megvizsgált további bizonyítékok is megerősítették, ezért nem indokolt e körben további bizonyítás lefolytatása. Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállásában helyesen hívta fel azokat a jogszabályokat, amelyeket a vádlott magatartásával megszegett, a másodfokú bíróság azonban szükségesnek tartja ennek kiegészítését a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 97. §

(1)bekezdés h./ pontjának felhívásával. E szerint fogvatartottnak minősül az előállított, illetve elővezetett személy is. Az előzőekben írt kiegészítéssel az elsőfokú bíróság ítélete már mindenben mentes a Be. 351. §

(2)bekezdésében írt hiányosságoktól, és azt a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa elfogadta felülbírálata alapjául. A vádlott és védőjének felmentés érdekében előterjesztett fellebbezését a másodfokú bíróság nem találta alaposnak. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa nem értett egyet azzal a védői, illetve vádlotti állásponttal, hogy a vádlott a vádban írt cselekmény elkövetésekor nem lehetett a szolgálatban kötelességszegés alanya figyelemmel arra, hogy hivatali munkarendben látta el feladatát, és nem minősülhetett kísérő őrnek. A kiegészített tényállás alapján megállapítható ugyanis, hogy a Rendőrségről szóló törvény alapján az előállított személy is fogvatartottnak minősül, ezért az ő mozgatására és elhelyezésére irányadó a Magyar Köztársaság Rendőrségének Fogda Szolgálati Szabályzat kiadásáról rendelkező 16/

1. (VIII.23.) ORFK utasítás, valamint a helyi viszonyokat szabályozó ... Rendőrkapitányság vezetőjének 2/
2. számú a fogvatartottak kíséréséről kiadott intézkedése. Ez alapján megállapítható, hogy az ügy előadója veszi át a kísérő őri feladatokat, aki a vád tárgyává tett cselekmény elkövetése idején a vádlott volt. Amikor tehát a vádlott az előállított személyt kihallgatta, majd a mellékhelyiségbe kísérte, e jogszabályok hatálya alá került kísérő őri feladatot látott el, mivel az ügy előadójaként az ő feladata volt az előállított személy figyelemmel kísérése. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az előállítás mindaddig fennáll, amíg ezzel kapcsolatban döntés nem születik, azaz a rendőrség nem intézkedik az előállított személy elbocsátásáról, vagy őrizetbe vételéről. Az előzőekre figyelemmel tehát megállapítható, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor kísérő őri szolgálatot látott el. Amikor az előállított személyt a mellékhelyiségbe kísérte a kellő körültekintést és figyelmet elmulasztva járt el és e magatartása vezetett ahhoz, hogy az előállított személy a rendőrség épületéből megszökhetett. Az elsőfokú bíróság tehát helyesen állapította meg a vádlott bűnösségét, azonban tévedett cselekménye jogi minősítésekor. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azokat a normákat, melyeket a vádlott magatartásával megszegett, az ezzel kapcsolatos álláspontjával a másodfokú bíróság is egyetértett. A cselekmény minősítésével kapcsolatban azonban az elsőfokú katonai tanács nem vette figyelembe, hogy a vádlott hanyag gondatlansággal járt el, ezzel összefüggésben történt az előállított személy szökése. A vádlott azért nem látta előre cselekményének következményeit, mert a tőle levárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. A fogvatartott szökése a katonai bírói gyakorlat szerint a szolgálat ellátásra jelentős hátránnyal járt. Az előzőekre figyelemmel megállapítható, hogy nem a szolgálatban kötelességszegés bűntettének, hanem a szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségének törvényi tényállási elemei valósultak meg. Az előzőekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a vádlott cselekményét szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségének minősítette. A Legfelsőbb Bíróság EBH. 2011/
3. számú eset döntésében hasonló tényállás mellett szintén így foglalt állást. Figyelemmel arra, hogy a cselekmény elbírálásakor hatályos büntető törvénykönyv a vádlott cselekményének enyhébb elbírálását teszi lehetővé, a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a Btk.
4. §-ára figyelemmel az új Btk. rendelkezéseit alkalmazta, és a vádlott cselekményét a Btk.
5. §

(1)bekezdésébe ütköző, a

(2)bekezdés, illetve a

(4)bekezdés szerint minősülő szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségének minősítette. A katonai ügyész büntetés súlyosítására irányuló indítványát a másodfokú bíróság nem találta alaposnak, azonban indokoltnak találta az enyhítés érdekében bejelentett fellebbezést. A másodfokú bíróság enyhébben minősülő és büntetendő cselekmény miatt állapította meg a vádlott bűnösségét, továbbá nyomatékos enyhítő körülményként értékelte az eljárás elhúzódását. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetés napi tétel számát 100 napi tételre, az egynapi tétel összegét pedig 1.000 forintra enyhítette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint az összesen 100.000 forint pénzbüntetés arányos a vádlott terhére rótt gondatlan bűncselekmény elkövetésével. E rendelkezése a Btk. 50. §-án és 82.§

(3)bekezdésén alapszik. A másodfokú bíróság a vádlott eddigi kifogástalan szolgálat teljesítésére, illetve az időmúlásra is figyelemmel nem tartotta szükségesnek katonai mellékbüntetés kiszabását, ezért az ügyész erre irányuló indítványának nem adott helyt. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kiszabott pénzbüntetés önmagában is alkalmas a büntetési célok elérésére. Az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései törvényesek, ezért azt egyebekben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa helyes indokainál fogva helybenhagyta. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsának ítélete a Be. 372. §

(1)-

(2)bekezdésén alapszik. Budapest,

1. év január hó
2. napján Dr. Ruzsás Róbert hb. dandártábornok s.k. a tanács elnöke, Dr. Török Zsolt hb. ezredes s.k. előadó bíró, Dr. Mészáros László hb. ezredes s.k. szavazó bíró A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának ítélete a rendelkező részben írt változtatással jogerős és végrehajtható. Budapest,
3. év január hó
4. napján Dr. Ruzsás Róbert hb. dandártábornok s.k. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: tisztviselő