Pf.20619/2013/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése szerinti késedelmi kamat és a perköltség megfizetésére. Nem vagyoni kártérítés iránti követelése alapjául előadott, fenntartott tényállítása szerint a büntetőeljárás alatt a részére korábban kirendelt védő helyett újabb védő kirendelésére került sor, melyről értesítést nem kapott, erről csak az iratismertetés során szerzett tudomást. Ezáltal a védelemhez fűződő alkotmányos joga sérült. A védelemhez való jog mint személyhez fűződő jog megsértése – figyelemmel a 34/

1. (VI. 1.) AB határozatban foglaltakra – önmagában kártérítési igényre ad alapot. A jogsértés szankcionálhatósága nem szűnik meg azzal, ha maga a jogsértés megszűnik, illetve ha a jogsértés elszenvedője a jogát nem is kívánta gyakorolni. Az, hogy a vitathatatlan jogsértés konkrétan milyen hátrányos következményekkel jár, csak a kártérítés összegének meghatározásánál bír jelentőséggel. Az alperes érdemi védekezésében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérte. A felperesi tényállítás vonatkozásában előadta, hogy a felperest korábbi védője kirendeléséről értesítette. E védő a felperes kihallgatásán nem vett részt. Az alperes a kihallgatáson tájékoztatta a felperest, hogy erre tekintettel a vallomástételt megtagadhatja, azonban a felperes e jogával nem kívánt élni, és vallomást tett. Következő kihallgatásakor a csatolt kihallgatási jegyzőkönyvvel bizonyítottan a felperest tájékoztatta arról, hogy újabb kirendelt védője a kihallgatáson nem tud részt venni, a felperes erre tekintettel a vallomástételt megtagadta, és úgy nyilatkozott, hogy vallomást a későbbiekben, fogadott védője jelenlétében tesz. Az újabb védő kirendeléséről a felperesnek valóban nem küldött értesítést. Érdemi védekezésének fenntartása mellett a felperes által hivatkozott alkotmánybírósági határozatra tekintettel a kártérítés jogalapját e vonatkozásban elismerte, azonban annak összegét eltúlzottnak tartotta. Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 100.000 forintot és ezen összeg után
2. június
3. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Úgy rendelkezett, hogy az eljárás során felmerült illetéket és a pártfogó ügyvéd munkadíját az állam viseli. Ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes személyiségi jogát azzal, hogy a felperest nem értesítette szabályszerűen arról, hogy a részére bűnügyi védőként kirendelt ügyvédet a kirendelés alól felmentette, és helyette védőként másik ügyvédet rendelt ki. Ezáltal a felperes nem bírt tudomással arról, hogy ki látja el a jogi képviseletét a büntetőeljárás során, így az
4. évi XX. törvény
5. §-ának

(3)bekezdése szerint a felperest megillető, a védelemhez való jog sérült. A személyiségi jog sérelme miatt a felperes jogosult volt arra, hogy a Ptk. 84. §-ának

(1)bekezdés e) pontja alapján kártérítést követeljen. Az elsőfokú bíróság rendelkezésére álló iratokból nem lehetett megállapítani, hogy a védő személyének változásáról szóló határozat kézbesítésének elmulasztása a felperesre nézve bármilyen, konkrétan kifejezhető hátránnyal járt volna, amely a terhére rótt cselekménnyel kapcsolatosan a büntetőeljárás során meghozott határozatokban érvényesült volna. Figyelemmel azonban arra, hogy a személyiségi jog megsértése megállapítható volt, a bíróság kártérítés megállapítását indokoltnak találta, melynek összegét az eset összes körülményeinek mérlegelésével 100.000 forintban állapította meg. A perköltség viseléséről a Pp. 81. §

(2)bekezdésének alkalmazásával rendelkezett. Az ítélet ellen az alperes nyújtott be fellebbezést. Fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét változtassa meg, és az alperes által megvalósított jogsértés megállapítása mellett a felperes kártérítési követelését utasítsa el, vagy az elsőfokú ítéletben megállapított nem vagyoni kártérítés összegét jelentősen mérsékelje. Arra hivatkozott, hogy a 34/

1. (VI. 1.) AB határozat szerint a személyiségi jogsérelem mint jogellenes magatartás valóban megteremti a nem vagyoni kártérítés jogalapját, azonban a kártérítéshez a Legfelsőbb Bíróság által a BH2001.12 számú jogesetben rögzítettek szerint az is szükséges, hogy a sérelmet szenvedő fél bizonyítsa olyan hátrány bekövetkeztét, mely indokolja a nem vagyoni kárpótlás megállapítását. A felperes azonban a keresetében olyan jog sérelmére hivatkozott, mellyel a per tárgyát képező időszakban nem élt és nem is kívánt élni, ezáltal e jog sérelme nem eredményezett hátrányt a felperes vonatkozásában. A jogsérelem továbbá csak rendkívül közvetetten és csekély mértékben következett be, a felperes védelemhez való alkotmányos joga érvényesült, hisz korábbi védője helyett más került kirendelésre. Kérte továbbá, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a 32/
2. (VIII. 22.) IM rendelet
3. §-a

(2)bekezdés a) pontja alapján perköltséget állapítson meg az alperes részére. Álláspontja szerint a Pp. 81. §

(2)bekezdésének alkalmazása nem indokolt, figyelemmel arra, hogy az elsőfokú bíróság mindössze 4%-ban tartotta megalapozottnak a felperes kártérítési keresetét. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben csak az alperes fellebbezett, ezért az ítéletnek a 100.000 forint és kamatai nem vagyoni kártérítést meghaladó keresetet elutasító, valamint az illeték és a pártfogó ügyvéd munkadíjának viseléséről szóló rendelkezése a Pp. 228. §-ának

(4)bekezdése alapján fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett, ezért a másodfokú bíróság az ítéletnek csak az alperest marasztaló rendelkezéseit bírálta felül. A fellebbezés alapos. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a per eldöntéséhez szükséges mértékben lefolytatta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az alperes által a bizonyítási eljárás során 6/A/

1. alatt csatolt „Jegyzőkönyv gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról” megnevezésű közokirat alapján annyiban egészíti ki és változtatja meg, hogy a felperes a második,
2. október
3. napján tartott kihallgatása során már tudomást szerzett arról, hogy korábbi védője helyett újabb kirendelt védő képviseli. Tájékoztatása arról is megtörtént, hogy a kirendelt védő a kihallgatáson megjelenni nem tud, erre tekintettel a felperes a vallomástételt megtagadta azzal, hogy a későbbiekben fogadott védője jelenlétében tesz vallomást. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemi döntésével – figyelemmel a tényállás részbeni megváltoztatására és kiegészítésére is – nem értett egyet. A felperesnek az
4. évi XX. törvény az Alkotmány
5. §-ának

(3)bekezdésében biztosított védelemhez való joga a büntetőeljárás során nem sérült, hiszen a felperes a büntetőeljárás minden szakaszában kirendelt védővel rendelkezett. E jogának gyakorlását nem is korlátozta, hogy az újabb védő kirendeléséről értesítést nem kapott, ugyanis erről már kihallgatása alkalmával – bizonyítottan – tudomást szerzett, továbbá a kapcsolatfelvétel e védővel nem az értesítés hiánya miatt maradt el. Kétségtelen, hogy az alperes azzal, hogy az újabb védő kirendelését követően annak személyéről és elérhetőségéről a felperest nem tájékoztatta, megsértette az 1998. évi XIX. törvény (Be.) 48. §-ának

(1)bekezdését. Ez az eljárásjogi szabálysértés azonban ténylegesen nem fosztotta meg a felperest a védelemhez fűződő jogától, és nem is korlátozta abban, így a felperes ezen alkotmányos alapjoga nem sérült. A Fővárosi Ítélőtábla nem értett egyet az elsőfokú ítélettel a vonatkozásban sem, hogy a védelemhez való jog megsértése az Alkotmányba foglalt személyiségi jog megsértését jelenti. A védelemhez való jogot, annak tartalmát és kereteit a büntetőeljárási törvény határozza meg, az az eljárási törvény rendelkezései szerint érvényesülhet. Az eljárási jogok, még ha az Alkotmányban rögzített alapjogok is egy adott jogviszonyban, meghatározott eljárási keretek között szolgálják a felek jogvédelmét, szemben az abszolút szerkezetű személyhez fűződő jogokkal. A személyhez fűződő jogok, függetlenül attól, hogy az adott jog megsértését a Ptk. nevesíti-e, a sérthetetlen emberi méltóságból erednek, a személyiség értékminőségéhez kapcsolódnak. Az alperes eljárásjogi szabálysértésével, még ha az a felperes védelemhez való jogát valóban korlátozta volna, sem sérthette meg a felperes személyhez fűződő jogát, mert a védelemhez való jog, bár alkotmányos alapjog, de a kifejtettek szerint nem személyhez fűződő jog. A felperes ezért a Ptk. 355. §-ának

(4)bekezdése alapján személyhez fűződő jog sérelmére alapítottan nem vagyoni kárpótlásra nem volt jogosult. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §ának

(2)bekezdése szerint megváltoztatta oly módon, hogy a felperes keresetét teljes egészében elutasította. Az elsőfokú ítélet megváltoztatása folytán az alperes pernyertes lett, ezért a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó 78. §

(1)bekezdése szerint kötelezte a felperest az alperes jogi képviseletével felmerült első- és másodfokú perköltség megfizetésére. Az alperest képviselő jogtanácsos munkadíját a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. §-ának

(2)és

(5)bekezdése alapján – a

(6)bekezdésre figyelemmel, az elvégzett munkával arányban álló összegben – állapította meg. A pervesztes felperes személyes költségmentességére tekintettel az alperes illetékmentessége folytán le nem rótt fellebbezési illetéket a 6/

1. (VI. 26.) IM rendelet
2. §-a alapján az állam viseli. A felperest képviselő pártfogó ügyvéd másodfokú eljárásban felmerült díjáról a másodfokú bíróság a Pp.
3. §-ának

(2)bekezdése alapján csak azt állapította meg, hogy annak viselésére a pervesztes felperes köteles. Budapest,

1. március
2. . Hőbl Katalin s.k. a tanács elnöke Egriné dr. Salamon Emma s.k.. Bleier Judit s.k. előadó bíró bíró A kiadmány hiteléül: