Pf.22342/2012/3 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdése alapján lefolyatott bizonyítási eljárás keretében megtekintette az alperes által a perbeli eseményről készített felvételeket, valamint a „..." és „..." című, a ... videomegosztó portálon található felvételeket. A felperes személyes meghallgatására - betegségére tekintettel - nem volt lehetőség. Az ítéletének indokolásában hivatkozott a Ptk. 75. §

(1)bekezdésében, a Ptk.

1. §ában, a rendőrségről szóló
2. évi XXXIV. törvény (Rtv.)
3. §

(1)bekezdésében, 58. §

(1)bekezdés g) pontjában, a

(2)bekezdésében, 17. §

(1)bekezdésében, a 13. §

(1)bekezdésében, a

1. § e) pontjában foglaltakra. A lefolytatott bizonyítási eljárás, a megtekintett felvételek eredményeként azt állapította meg, hogy a felperes személyes szabadsága csupán jogszerűen került korlátozásra és nem is kifejezetten a személye ellen irányuló alperesi intézkedésekkel, hanem az alperes tömegkezelési feladatainak ellátása során. A felvételek igazolták, hogy a helyszínen valóban sor került könnygáz alkalmazására, azonban csak azzal a személlyel szemben, akinek kiemelését ekként foganatosította az alperes. A videofelvételeken jól látható volt, hogy a felperes tolókocsiban ülve a helyszínen tartózkodott, őt élettársa kísérte, aki a rendőri sorfal tagjaival megbeszélést folytatott, valamint fényképezte a helyszínt, a rendőri sorfalat és a kordont. Bár a felperes valamennyi, a felek által becsatolt videofelvételen feltűnik, azonban az, hogy személyével szemben az alperes alkalmazásában álló rendőrök bármilyen, a személyi szabadságát jogellenesen korlátozó magatartást vagy emberi méltóságát sértő viselkedést tanúsítottak volna, nem volt látható, igazolható. A felperes élettársa és a rendőrök békésnek látszó kommunikációt folytattak, a felperes tolószékének állítólagos taszigálása, lökdösődése nem nyert bizonyítást. Nem volt igazolható a jogvitában az, hogy az alperes a felperes személyi szabadságának korlátozásával összefüggésben jogellenes magatartást tanúsított volna. Az Oktogon személy- és járműforgalom előli elzárására kifejezetten annak érdekében került sor a rendőrségi törvény vonatkozó előírásainak megfelelően, hogy az ellentüntetőket távoltartsák a „..." elnevezésű demonstráció részvevőitől. Ekképpen az alperes magatartása jogszerű volt, és amennyiben intézkedése a felperes mozgásszabadságát korlátozta, úgy az nem ütközött a Ptk.
2. §-ában védett személyiségi jogokba. Nem adott hitelt azon felperesi állításnak, miszerint a perbeli demonstráción véletlenszerűen, élettársa édesanyjának a meglátogatása céljából jelent volna meg, meglepetéssel látva az Oktogonnál, hogy a Teréz körút irányába nem haladhat át. A megtekintett videofelvételek egyikén ugyanis látható volt az, hogy a felperes élettársával már a Hősök terénél a gyülekezőkkel tartott, azaz már jóval korábban észlelnie kellett, hogy egy demonstráció résztvevőjévé vált. Így, ha valóban a Dessewffy utcát kívánta volna megközelíteni, már ekkor gyorsabb, célszerűbb útvonalat választhatott volna. Az Andrássy úton végighaladva nyilvánvalóan látnia kellett a kordont, a rendőri jelenlétet és a felvonulást. Nem hagyta figyelmen kívül azt sem, hogy a felperes - saját előadásából kitűnően több hasonló, más demonstrációkkal kapcsolatos pert indított az alperessel szemben. A felperes képviseletében eljáró élettársának nyilatkozatait ellentmondásosnak ítélte meg, az előadottak alapján arra következtetett, hogy a felperes már a Hősök terétől kifejezetten a demonstráció-ellendemonstráció miatt haladt az Oktogon irányába, eközben folyamatosan észlelhette a rendkívüli forgalmi helyzetet, rendőri jelenlétet, lezárást, és lehetősége lett volna a helyszín elkerülésére. A felperesi képviselő nyilatkozatai azonban arra utaltak, hogy a felperes az eseményen szándékosan az alperest provokálandó kívánt részt venni. Miután a kereseti kérelem jogalapját az elsőfokú bíróság alaptalannak találta, az összegszerűséget nem vizsgálta. A perköltségviselés kérdésében a Pp.
3. §

(1)bekezdése alapján döntött. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben a határozat megváltoztatását és a kereseti kérelemnek teljes terjedelmében történő helyt adást kérte. Kérte annak megállapítását, hogy az alperes megsértette személyhez fűződő jogai körében személyes szabadságát a vele szemben foganatosított, közel egy órán keresztül tartó jogszerűtlen bezárással, valamint emberi méltóságát a vele szemben alkalmazott intézkedéseivel. Mindemellett 500.000 forint összegű államigazgatási jogkörben okozott nem vagyoni kár és járulékai megtérítésére irányuló kérelmét is fenntartotta, perköltségigény megfizetése mellett. Fellebbezésének indokaként hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság az ügyre irányuló tényállást a felperes élettársának, mint képviselőjének nyilatkozatai, valamint a becsatolt videofelvételek részbeni mellőzésével állapította meg, a személyes szabadsághoz fűződő jog tekintetében a kialakult bírói gyakorlatot figyelmen kívül hagyva, a jogszabályok téves értelmezése révén jutott arra a megállapításra, hogy az alperes nem követett el jogsértést. A jogsértés megállapítása körében előadta, hogy nem adott okot arra, hogy vele szemben eljárjanak a rendőrök és szabadságában korlátozzák. Az egy órán át történő, személyes szabadságában és mozgásszabadságában történő korlátozás szükségtelen és aránytalan intézkedés volt. Az alperes jogellenes magatartását az a tény valósította meg, hogy jogalap nélkül korlátozták személyes szabadságában, kiszolgáltatott helyzete miatt az intézkedés az emberi méltóság megsértésére is alkalmas volt. Megítélése szerint tévesen került sor élettársa nyilatkozatainak ellentmondásos előadásként történő értékelésére. Az elsőfokú bíróságnak a személyét ért jogsértéseket kellett volna vizsgálnia, nem pedig élettársa magatartását. Betegségéből eredően nem volt lehetősége az útvonal megválasztására, a jogszerűtlen állapotot méltósággal tűrte, ekként téves az az első fokú ítéleti megállapítás, miszerint provokatív szándékkal jelent volna meg az ellendemonstráción. Mindezeket legfeljebb élettársával szemben állapíthatta volna meg az elsőfokú bíróság. Álláspontja szerint az alperes nem mentesül a felelősség alól arra hivatkozással sem, hogy csapaterőben eljárva, jogszerűen intézkedett tömegkezelési feladatainak ellátása során. A jogállamiság elvéből következik az, hogy a személyes szabadságtól megfosztás abban az esetben törvénytelen, ha nem a törvényben meghatározott okból és nem az Alkotmányos alapvető jognak megfelelően történik, így a személyes szabadság megsértéséért az Alkotmány rendelkezéseiből eredően kártérítési igény keletkezik. Az alperes államigazgatási jogkörben eljárva sértette meg személyhez fűződő jogait, ennek keretében személyes szabadságát jogellenesen korlátozta, cselekménye által emberi méltóságát is sértette. Utalt arra, hogy az előállítás Rtv-ben szabályozott feltételei nem álltak fenn, az alperes intézkedése aránytalan és szükségtelen volt. Az alperes nem járt el kellő gondossággal akkor, amikor nem vizsgálta annak jogszabályi feltételeit, hogy személyes szabadsága jogszerűen korlátozható-e. Kiemelte, hogy az alperesnek rendelkeznie kell azzal a szaktudással, amely alapján meg tudja ítélni, hogy adott helyzetben indokolt-e az eljárás és annak melyik formája alkalmazható a szükségesség és arányosság elvének megfelelően. A kártérítés összegszerűsége körében előadta, hogy az alperesi intézkedések alkalmasak voltak a hátrányos társadalmi megítélésének előidézésére, magánéletének negatív irányban történő változására. Köztudomású tényként kérte értékelni az előállítás hátrányos következményeit, a személyi, társadalmi megítélésének vonatkozásában. Mindemellett hivatkozott a kialakult bírói gyakorlatra is. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte, a perbeli nyilatkozatait fenntartva. A felperes fellebbezése nem alapos. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat helyesen mérlegelte, abból okszerű következtetéseket levonva érdemben helyes döntést hozott, amellyel a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett, így az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §

(2)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a következőkre kíván rámutatni. Kétségtelen, hogy a felperes - a képviselője által is hivatkozott - betegségéből kifolyólag nem volt abban a helyzetben, hogy maga választhassa meg közlekedési útvonalát. Ugyanakkor ebből a tényből következik az is, hogy a jogvitában a felperes személye nem vonatkoztatható el a képviselőjeként eljáró, a kereset tárgyává tett események során őt kísérő hozzátartozójától, az élettársa által tanúsított magatartástól és annak értékelésétől. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a per anyagává tett videofelvételekből következtethetően a felperes és kísérője nem célirányosan az élettársa édesanyjához kívántak eljutni. Nem vitás, hogy a kerekesszékhez kötött, súlyos betegségen átesett felperes nem volt olyan állapotban, hogy résztvevője legyen az alperes által biztosított „..." vonulásos rendezvény ellen szervezett demonstrációnak, ellentüntetésnek, az viszont nem tehető vitássá, hogy éppen az állapota miatt volt kiszolgáltatva kísérőjének és az ő döntésének. Az alperes által becsatolt videofelvételek, valamint a felperes által hivatkozott és ugyancsak a per anyagává tett felvételek anyagából ugyanakkor kitűnik az is, hogy a felvonulással szemben szervezett demonstráció nem tekinthető békés jellegű ellentüntetésnek, mivel az abban résztvevők erőszakos fellépést tanúsítottak, részükről hangos, erőteljes és durva szidalmak hangzottak el, egyes tüntetők magatartása szükségessé tette az alperesi intézkedéseket. A kialakult helyzetre, a résztvevők viselkedésére tekintettel nem volt indokolatlan az, hogy az intézkedő és kordonokat felállító alperes alkalmazásában álló rendőrök nem engedték a felperest és kísérőjét az általuk kiválasztott útvonalon távozni, hanem a felperesnek is az volt érdeke, hogy kivárja azt, amíg a tömeg elvonul és a területre biztonsággal lesz beengedhető. A Fővárosi Ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróság azon megállapításait, miszerint az alperes fellépése, a megtett intézkedései jogellenesnek nem minősíthetők, így a személyes szabadsághoz való jog megsértésének megállapítására nem kerülhetett sor. Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság azt is, hogy nem nyert bizonyítást az az állítás, miszerint a felperessel szemben bármilyen olyan rendőri intézkedés foganatosítására került volna sor, ami az emberi méltósághoz való jog megsértését valósítja meg. Minderre figyelemmel helytállóan döntött az elsőfokú bíróság a kereset elutasítása mellett. Megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a felperes fellebbezésében alaptalanul hivatkozott az előállításával megvalósított jogsértésre, hiszen a perbeli esemény során a felperes előállítására nem került sor, erre a peres eljárás során nem is hivatkozott. Az alperes által bizonyítottan megtett egyéb intézkedések pedig nem minősíthetőek indokolatlan és jogellenes magatartásnak, a lezajlott eseményekre, a kialakult helyzetre tekintettel. Ekként az alperes terhére sem aránytalan, sem szükségtelen intézkedés nem volt megállapítható. A felperes kordonok közé szorítására - a fentiekben kifejtettek szerint - indokoltan került sor, az alperesi eljárás lealacsonyítónak, emberhez méltatlannak alappal nem minősíthető. Miután az alperes eljárása sem jogellenes, sem személyiségi jogokat sértő nem volt, jogszerűen jutott arra a döntésre az elsőfokú bíróság, hogy a kért jogkövetkezmények alkalmazására nincs lehetőség. A perköltségviselés tárgyában a másodfokú bíróság a Pp. 239. §-án keresztül is érvényesülő Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján határozott. A pervesztes felperes teljes személyes költségmentesség kedvezményében részesült, így a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §

(1)bekezdése és

1. §-a alapján a felmerült fellebbezési illetéket az állam viseli. A jogtanácsosi munkadíj mértékének meghatározására a 32/
2. (VIII. 22.) IM rendelet
3. §

(2)bekezdés a) pontja, valamint az

(5)bekezdés rendelkezései alapján került sor. , 2013. szeptember 17 Kizmanné dr. Oszkó Marianne s.k. a tanács elnöke Dr. Hercsik Zita s.k. elõadó bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselõ . Kisbán Tamás s.k. bíró