Pf.20534/2013/3 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.534/2013/

1. szám A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Magyar István ügyvéd (....) által képviselt felperes neve(...) felperesnek - a dr. Hambalkó Dominika ügyvéd (....) által képviselt alperes neve(...) alperes ellen végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt indított perében a Fővárosi Törvényszék
2. november
3. napján kelt 17.P.23.749/2009/
4. számú ítélete ellen a felperes részéről
5. és
6. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján indult másodfokú eljárásban meghozta a következő ítéletet: Az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 200 000 (kettőszázezer) Ft másodfokú perköltséget. Köteles a felperes megfizetni az állami adóhatóság külön felhívására a Magyar Államnak 1 344 000 (egymillió-háromszáznegyvennégyezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás Néhai néhai neve örökhagyó tulajdonát képezte a település neve, ingatlan címe alatti ingatlan. Gyermeke nem született, házastársa elhalálozott. Távoli rokonai, a felperes és családja ország 1 neve - ban éltek. Az alperes családjával 1999-ben ország 2 neve-ből érkezett Magyarországra, a néhai befogadta őket a lakásába, az alperes azóta is ott lakik. A mindennapi életben szükség szerint nyújtott segítséget a néhainak. Az örökhagyó
7. július
8. napján a lakásában combnyaktörést szenvedett, a mentőket a szomszédja, szomszéd neve értesítette, mert az alperes ekkor ország 2 neve -ban tartózkodott. Az örökhagyót a kórház 1 neve baleseti sebészetére szállították és megműtötték, majd július 10-én a kórház 2 neve vitték át, ekkor állapota zavart volt, emiatt a befogadó orvos anamnézist felvenni nem tudott. A felperest szomszéd neve értesítette a néhai balesetéről, aki a vejével, felperes veje érkezett település neve -re, mintegy két hétig tartózkodtak itt, ez idő alatt a néhait a kórházban látogatták. Az alperes hazaérkezését követően a néhait a kórházban meglátogatta, ekkor az örökhagyó közölte vele azt a szándékát, hogy végrendeletet kíván készíttetni és felkérte, hogy ennek érdekében szerezzen ügyvédet. Az alperes a lakóhelyének közelében lévő ingatlaniroda dolgozóin keresztül került kapcsolatba az addig számára ismeretlen ügyvéd neve ügyvéddel, akivel együtt felkeresték a kórházban az örökhagyót. Az alperes a végrendelet készítéséhez szükséges okiratokat, illetve azok másolatát az ügyvéd rendelkezésére bocsátotta. Az ügyvéd az örökhagyóval történt megbeszélést követően a végrendeletet elkészítette, és azt
9. július
10. napján a kórházba vitte. Az ügyvéd kérésére az alperes két végrendeleti tanút állított, tanú 1 neve és az időközben elhalálozott tanú 2 neve, akik a munkatársai voltak. A kórteremben az okiratszerkesztő ügyvéd a tanúk együttes jelenlétében a végrendeletet felolvasta az örökhagyónak, majd ezt követően az okiratot az örökhagyó és a két tanú egyaránt aláírta. Eközben az alperes a folyosón tartózkodott. A végrendelet szerint az örökhagyó a kizárólagos tulajdonát képező település neve, ingatlan címe alatti lakásingatlanát, az abban lévő ingóságaival együtt az alperesre, mint örökösére hagyta. Az okiratban rögzítésre került, hogy a végrendelkezőnek tudomása szerint törvényes örököse nincs, hagyatéka után kötelesrészre, ági öröklésre senki nem jogosult, továbbá, hogy az alperes
11. óta az örökhagyó gondozását és ápolását a háztartásában ellátja, anyagilag segíti. A néhai részére
12. július 17-én gyógytornát rendeltek el, még
13. július 25-én is gyógytornáztatták. Augusztus 5-étől felfekvés miatt kezelték, ettől kezdődően erős fájdalomcsillapító injekciókat kapott, majd
14. augusztus
15. napján elhalálozott. A néhai O. Nyrt-nél vezetett bankszámlájához szomszéd neve hozzáféréssel rendelkezett, az ő közreműködésével az itt elhelyezett pénzösszeget a néhai halála után a felperes felvette. A néhai hagyatéka ügyében indult hagyatéki eljárásban az eljáró közjegyző megállapította, hogy a felperes az örökhagyó törvényes örököse, valamint, hogy az örökhagyó a perbelit megelőzően,
16. július 24-én is készített egy végrendeletet, amelyben örököséül a felperest, illetve annak - időközben
17. március
18. napján elhunyt - házastársát nevezte meg, majd a
19. június 3-án kelt 11033/Ü/14/2009/
20. számú végzésével az örökhagyó hagyatékát végrendeleti öröklés jogcímén ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át. A felperes keresetében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását kérte. Keresetének jogalapját a Ptk.
21. §-ában és
22. §-ában jelölte meg. Állította, hogy az örökhagyó egészségi állapotánál fogva végrendelkezési képességgel nem rendelkezett, vitatta továbbá, hogy a végrendeleten található aláírás az örökhagyótól származik. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 2 000 000 Ft + áfa perköltséget, továbbá az állam javára 900 000 Ft kereseti eljárási illetéket. Határozatának indokolása szerint a felperes nem bizonyította, hogy a végintézkedés tételének időpontjában az örökhagyó ügyei viteléhez szükséges belátási képessége hiányzott. Rámutatott, a végintézkedésnél közreműködő tanú és az okiratszerkesztő ügyvéd egyaránt érdektelennek tekinthetők, hiszen korábban sem az örökhagyót, sem egymást nem ismerték, vallomásuk pedig igazolja, hogy az örökhagyó tudata átfogta végintézkedése tartalmát, nevezetesen, hogy a hagyatékát az alperesre hagyja. Utalt arra, önmagában az a végrendeleti kitétel, miszerint a végrendelkezőnek tudomása szerint törvényes örököse nincs, a belátási képesség hiányának alátámasztására nem alkalmas. Nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes a kórházi látogatásai során nem tudott kommunikálni a néhaival, illetve hogy az örökhagyó a felperes vejét nem ismerte meg, tekintettel arra, hogy a végrendelet készítésének időpontjában az örökhagyóval egyikük sem találkozott, így az akkori állapotáról nem tudtak nyilatkozni. Kifejtette, a néhai kezelőorvosainak vallomása sem igazolta, hogy a végintézkedés tételének időpontjában hiányzott az örökhagyó belátási képessége, a néhai gyógykezeléséről kiállított orvosi dokumentumok pedig nem tartalmaznak
23. július 23-i zavart állapotra vonatkozó bejegyzést. A perben beszerzett igazságügyi orvosszakértői véleményt ítélkezése alapjául elfogadta, kiemelte a szakértő azon megállapítását, hogy az örökhagyó gyógytornáztatásának
24. július 17-én történő megkezdésére nem kerülhetett volna sor, ha nem lehetett volna vele kommunikálni, mivel ennek során a betegnek utasításokat kellett végrehajtani. Kirekesztette a bizonyítékok köréből a felperes által csatolt magánszakértői véleményt azzal, hogy a periratok között elfekvő orvosi dokumentáció teljes körűen nem állt a magánszakértő rendelkezésére, véleményét kizárólag a felperes által rendelkezésére bocsátott iratok alapján készítette, továbbá nem terjedt ki a demencia és a tudatzavar betegségek együttes vizsgálatára, amit a felperes a perben beszerzett igazságügyi szakértői vélemény tekintetében kifogásolt. Emellett a magánszakértő olyan tanúvallomásra is hivatkozott véleménye alátámasztásaként, akinek meghallgatása a perben nem történt meg. Tévesnek találta a magánszakértőnek azt a megállapítását, hogy ha az orvosi dokumentáció nem rögzíti a zavartságot, az azt tükrözi, nincs információ a beteg lelki és szellemi állapotára vonatkozóan. Kiemelte, a kórlapon szereplő állapotleírásnak éppen az a célja, hogy az átlagostól eltérő státuszt tüntesse fel, ezért az, hogy nem jegyezték fel az örökhagyó esetében a zavart állapotot, azt fejezi ki, hogy ilyen nem állt fenn. A perben beszerzett írásszakértői vélemény alapján bizonyítottnak fogadta el, hogy a végrendeleten szereplő aláírás az örökhagyótól származik, ezért a végrendelet felperes által állított alaki hibáját sem találta megállapíthatónak. A felperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének keresete szerinti megváltoztatását, másodlagosan az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint téves az elsőfokú ítélet azon ténymegállapítása, hogy az örökhagyó és az alperes között bensőséges családi kapcsolat állt fenn. Ezt cáfolja a
25. július 5-én kelt nyilatkozat, amelyben az örökhagyó az alperes lakáshasználati jogát megszüntette. Véleménye szerint nem feltételezhető, hogy az idős és beteg örökhagyó arra akarta hagyni a vagyonát, akivel
26. évben meg kívánta szakítani a kapcsolatot. Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság e nyilatkozatot figyelmen kívül hagyta, mint ahogyan azt is, hogy az iratoknál elfekvő belgyógyászati kórlapon legközelebbi hozzátartozóként a néhai szomszédja, szomszéd neve, illetve rokonként felperes veje neve került feltüntetésre, nem pedig az alperesé. Kifogásolta, az elsőfokú bíróság tényállása nem tartalmaz megállapítást arra nézve, hogy az örökhagyó erősen nagyot hallott, erről a körülményről a végrendeletet készítő ügyvéd és a végrendeleti tanú sem tett említést. A nagyothallás ténye álláspontja szerint alátámasztja, az örökhagyó nem volt olyan állapotban, hogy a végakaratát kifejezze. Felhívta a figyelmet arra, hogy ügyvéd neve ügyvéd előadása szerint a végrendelet aláírását megelőzően a kezelőorvossal beszélt, aki a végrendelet készítésének nem látta akadályát, ezt azonban az orvos, orvos neve vallomásában határozottan cáfolta. Hangsúlyozta, szomszéd neve tanú elmondta,
27. július 23-án, 30-án és augusztus 6-án is találkozott a kórházban a néhaival, de egyik alkalommal sem tudott vele beszélni, mert mélyen aludt. Megítélése szerint az elsőfokú bíróság alaptalanul rekesztette ki e tanú vallomását a bizonyítékok köréből, mint ahogy felperes veje tanúét is, aki pedig igazolta, hogy az örökhagyó őt nem ismerte meg. Kiemelte, kizárólag az alperes volt az, aki felkereste az ügyvédet, a rendelkezésére bocsátotta a néhai iratait, eljárt az ügyvédi munkadíj megfizetése során és jelen volt a végrendelet aláírásánál is, így a végrendelet a közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre. Érvelése szerint a végrendeletben szereplő ténybeli tévedések - nevezetesen, hogy nincs rokona illetve törvényes örököse, valamint, hogy
28. óta az alperes gondozta, ápolta, anyagilag segítette is azt igazolják, hogy az nem az örökhagyó akaratát tükrözi, illetve a végintézkedése megtételekor nem rendelkezett ép elmével. Sérelmezte, az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy nem az alperes temettette el az örökhagyót és nem ajánlotta fel azt sem, hogy az ezzel kapcsolatos költségeket megtéríti. Lényegesnek tartotta, hogy személy neve tanú az örökhagyót személyesen nem ismerte, és a személyi igazolványát sem mutatták meg neki az ügyletnél eljárók, továbbá, hogy a tanú a közel 100 éves örökhagyót csak 70 évesnek tartotta, és nem emlékezett arra sem, hogy az örökhagyó hallásával bármilyen probléma lett volna. Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság az általa beszerzett magánszakértői vélemény megállapításait figyelmen kívül hagyta, és a szakértői vélemények közötti ellentmondást meg sem kísérelte feloldani. Hivatkozott továbbá arra, hogy a végrendelet akkor is érvénytelennek minősül, ha annak tételekor az örökhagyó cselekvőképessége csak korlátozott volt. Az alperes fellebbezési helybenhagyását kérte. ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének A fellebbezés nem alapos. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból a jogszabályoknak megfelelő következtetést vont le, az ítélőtábla határozatának kifejtett indokaival is egyetért, ezért azt a Pp.
29. §