Mfv.I.10.072/2007/4.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Rudas Ildikó ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Daragó Dénes ügyvéd által képviselt alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 29.M.3355/
- szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Bíróság 49.Mf.632.983/2005/
- számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a
- november
- napján megtartott tárgyalás alapján meghozta a következő í t é l e t e t : A Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Bíróság 49.Mf.632.983/2005/
- számú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 10.000 /tízezer/ forint és 2.000 /kettőezer/ forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget. A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. I n d o k o l á s : A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 29.M.3355/2004/
- számú ítéletével a felperes keresetének helyt adva - megállapította, hogy a felperes
- április 1-jétől munkaviszonyban állt az alperessel havi 96.000 forint átlagkeresettel, és ezt a munkaviszonyt az alperes jogellenesen szüntette meg. Megállapította továbbá, hogy a felperes alperesnél fennálló munkaviszonya az ítélet jogerőre emelkedésekor szűnt meg. Kötelezte az alperest kéthavi átlagkereset, elmaradt munkabér és rendkívüli munkavégzés ellenértéke megfizetésére. A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a rokkant nyugdíjas felperes
- április 1-jétől végzett munkát az alperes által működtetett Családok Átmeneti Otthonában szociális munkásként. A felek „megbízási szerződésnek" nevezett megállapodást kötöttek, amelyet a felek „munkavállalóként" és „munkáltatóként" írtak alá. A felek a
- június 30-áig tartó határozott idejű szerződés lejártakor újabb, határozatlan idejű szerződést kötöttek. Az alperes a
- április 1-jei szóbeli jognyilatkozatával azonnali hatállyal megszüntette a felperes jogviszonyát. Az alperes ellenkérelmében vitatta a munkaügyi bíróság hatáskörét, mivel szerinte a felperessel fennállt jogviszony a kereseti kérelemmel ellentétben nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony volt, ami szóban, azonnali hatállyal jogszerűen megszüntethető volt. A munkaügyi bíróság bizonyítási eljárást folytatott le a munkavégzés tényleges körülményeire, és ennek alapján a munkaviszony fennállására következtetett, mivel a felperes rendszeresen az intézményvezető irányítása alatt, annak utasításai szerint, az alperes által meghatározott munkarendben és körülmények között végezte a munkáját. A jogviszony minősítését illetően kifejtette, hogy nincs perdöntő jelentősége a felek megállapodása megnevezésének, és annak sem, hogy a megkötés előtt milyen tárgyalásokat folytattak. Úgy ítélte meg továbbá, hogy önmagában a rokkantsági nyugdíjban részesülés sem zárta ki a teljes munkaidős munkaviszony fennállásának megállapítását. A munkaügyi bíróság mindezekhez képest jogellenesnek minősítette a munkaviszonyt megszüntető alperesi jognyilatkozatot, és ennek jogkövetkezményeként marasztalta az alperest. Nem fogadta el az alperes érvelését a felperes munkaköre készenléti jellegéről, ezért marasztalta a munkáltatót a túlmunkavégzés ellenértékében. Az alperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Bíróság 49.Mf.632.983/2005/
- számú ítéletével - helyes indokai tekintettel - az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az alperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése iránt előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az Mt. 75/A. §
(2)bekezdése, a Ptk. 474. §
(1)bekezdése, a 483. §
(1)bekezdése és a Pp. 22. §
(2)bekezdése megsértése miatt kérte a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát. Érvelése szerint annak volt jelentősége, hogy a felperes rokkantsági nyugdíjban részesülése miatt a szándékuk nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony létesítésére irányult. Álláspontja szerint a felperes egészségi állapotára tekintettel nem is vállalhatta volna az Mt. 103. §
(1)bekezdés a) pontjában előírt munkavégzési kötelezettséget, így a szerződés megkötésekor „munkaviszony létesítésére képtelen állapotban volt, ezért munkaviszonyt érvényesen nem is létesíthetett". Vitatta, hogy a felperessel alá-fölérendeltségi viszony állt fenn, mivel képzettsége és gyakorlata alapján önállóan végezte a tevékenységét. Azzal is érvelt, hogy a Ptk. 474. §
(2)bekezdése értelmében a megbízási jogviszonyban is van lehetősége a megbízónak utasítások adására. A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében hatályában való fenntartását kérte. a jogerős ítélet A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Alaptalan az alperes érvelése a felperes 67%-os rokkantságával kapcsolatban, mivel ez a tény önmagában nem jelent munkaképtelenséget. A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 23. §
(1)bekezdés c) pontja továbbá nem a munkaviszony létesítésének kizáró feltételét, hanem a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételét határozza meg akként, hogy a jogosult rendszeresen ne dolgozzon, illetve a korábbinál lényegesen kevesebbet keressen. Következésképpen a rokkantsági nyugdíjban részesülő munkavállaló munkaviszonyát a tényleges munkavégzés alapján kell elbírálni, a társadalombiztosítási ellátásra jogosultság megítélése nem tárgya a munkaviszonnyal kapcsolatban indult munkaügyi pernek. A munkaügyi bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes keresete megalapozottságának elbírálásakor a tényleges munkavégzés körülményeinek (a jogviszony tartalmának) volt jelentősége, amelynek megítélésénél a felek által kötött szerződés a mérlegelés körébe tartozó bizonyítékok egyikeként vizsgálandó. Mindazonáltal abban is megalapozott az elsőfokú ítéleti álláspont, miszerint a felek a szerződéskötés előtt csupán abban állapodtak meg, hogy a felperes havi 70.000 forint díjazásért szociális munkásként fog munkát végezni az alperesnél (ezt a felek egyezően adták elő), ami önmagában nem bizonyítja a megbízási jogviszonyban való megállapodást. Ezért az alperes a megbízási jogviszony létrejötte alátámasztásaként alaptalanul hivatkozott a szerződéskötést megelőző tárgyalásokra [Mt. 75/A. §
(2)bekezdés]. A munkaügyi bíróság ugyanakkor helytállóan vette figyelembe azt a körülményt is, hogy az alperes az általa elkészített megbízási szerződésnek nevezett megállapodáson az azt aláíró feleket munkavállalóként és munkáltatóként jelölte meg. A perben feltárt bizonyítékok eszerint nem támasztották alá, hogy a felek egybehangzó szándéka megbízási jogviszony létesítésére irányult volna. Ha egyébként a rokkantsági nyugdíjra tekintettel a felek szándéka megbízási szerződés kötésére irányult volna, de a megvalósult jogviszony tartalma szerint munkaviszonynak minősült, a rokkantsági nyugdíjra jogosultság feltételeitől függetlenül a teljes munkaidős munkaviszony fennállása a tényleges helyzet alapján megállapítható. Az eljárt bíróságok a per adatai egybevetése és együttes értékelése, a mérlegelésük kellő indokolásával törvénysértés nélkül következtettek arra, hogy a felek között megvalósult jogviszony annak lényeges jellemzői alapján munkaviszonynak minősült. A felperes az alperes által meghatározott kötelező munkaidőbeosztásban, az alperes által meghatározott munkahelyen, az intézményvezető utasításai szerint végezte rendszeresen a munkáját egy konkrétan meghatározott munkakörben, a munkavégzésről kötelezően ún. munkanaplót vezetett, megbetegedése idejére a helyettesítéséről az alperes gondoskodott. Mindezekből okszerűen volt megállapítható a tartalmát tekintve a felperes alárendeltségén és függőségén alapuló munkaviszony fennállása, amelyben a munkáltató széles körben megvalósult utasítási jogköre kiterjedt a munkavégzés módjára, helyére és idejére. A felek között létrejött jogviszony típusát a tényleges munkavégzés jellegére, az Mt. 102-104. §-aiban meghatározott jogokra és kötelezettségekre tekintettel kell megítélni. A megbízási szerződésnek nevezett, de a munkaviszonyra jellemző minősítő jegyekkel megvalósult jogviszony a szerződés elnevezése ellenére munkaviszonynak minősül [Mt. 75/A. §
(2)bekezdés, BH 2002.504; 576.EH.]. Ezen nem változtat, ha a munkavállaló az általa ellátott feladatok által megkívánt mértékben és módon bizonyos önállósággal végzi a tevékenységét. A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának
(3)bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Az alperest a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a felperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére. Az alperes személyes illetékmentessége folytán a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. Budapest,
- november
- Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő