Pf.20554/2013/6 – Fővárosi Ítélőtábla

Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.554/2013/6.szám A Fővárosi Ítélőtábla a ... ... szám alatti lakos felperesnek - a ... ... I.r., ... ... II.r. és a ... ... szám alatti székhelyű III.r. alperesek ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása és járulékai iránt indított perében a Balassagyarmati Törvényszék

1. február
2. napján kelt 25.P.20.427/2012/
3. számú ítélete ellen a felperes részéről
4. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés alapján lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. A feljegyzett 2 500 000 (kettőmillió-ötszázezer) Ft fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás A III.r. alperesi bíróságon 6.B.217/
5. számon büntetőeljárás folyik jelentős kárt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett csalás büntette és más bűncselekmények miatt személy neve és társai ellen. A per VI. rendű vádlottja a jelen per felperese. Az ügyben eljáró bíró az I.r. alperes, akinek a házastársa a II.r. alperes. A III.r. alperes a
6. március
7. napján kelt 8.B.15/2005/
8. számú ítéletével megállapította a felperes bűnösségét többrendbeli, bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, és ezért halmazati büntetésként 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 5 év közügyektől és 5 év jogászi foglalkozástól való eltiltásra ítélte. A ... Ítélőtábla Bf.II.633/2007/
9. számú végzésével az ítéletet annak fellebbezéssel érintett részében - az elsőfokú eljárás szabályainak megsértése miatt - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az új eljárás B.217/
10. számon folytatódott a III. r. alperes előtt, jelenleg pedig kijelölés alapján - a ... Törvényszéken van folyamatban ügy száma szám alatt. A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az I. és a III. r. alperesek a vele szemben lefolytatott büntetőeljárásban megsértették az őt megillető garanciális alapjogokat, valamint, hogy az I.r. alperes eljárás során tanúsított magatartása a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik (egyenlő bánásmód követelményének megsértése). Kérte továbbá az alpereseket egyetemlegesen 50 000 000 Ft kártérítés megfizetésére kötelezni. Keresetének indokaként előadta, hogy kérése ellenére csak két alkalommal kapott lehetőséget az iratok tanulmányozására, és ennek során a 31 kötetes büntetőügy iratai közül csak két dossziét tudott áttekinteni. Állította, hogy az I. r. alperes úgy tárgyalta az ügyet, hogy annak iratanyagát sem ő, sem az ülnökök nem ismerték. Az ülnökök személyében bekövetkezett változás miatt szükségessé vált a tárgyalás megismétlése, azt azonban az I. r. alperes nem a Be. szabályainak megfelelően folytatta le, kizárólag a tárgyalási jegyzőkönyveket ismertette. Nem észlelte, hogy az ügyben irányadó kötelező védelem ellenére a nyomozati szakban nem volt kirendelt védője, holott emiatt az iratokat vissza kellett volna küldenie az ügyészségnek az egyes nyomozati cselekmények megismétlése végett. Indítványait, észrevételeit, beadványait nem ismertette, nem biztosított jogorvoslati lehetőséget a tanúk és a védők díját megállapító végzésekkel szemben, a kért másolatokat nem határidőben adta ki a részére, bizonyítási indítványait elutasította, jogorvoslati kérelmeit nem terjesztette fel a másodfokú bírósághoz, a köztársasági elnökhöz intézett eljárási kegyelem iránti kérelmét „semmibe vette". Megsértette továbbá a közvetlenség és szóbeliség elvét, mert lehetőséget biztosított arra, hogy a tanúk írásbeli vallomást tegyenek. A II. r. alperessel szembeni keresetét a Csjt. házassági vagyonközösségre vonatkozó szabályaira alapította, míg a III. r. alperes felelősségének jogalapjaként a Ptk.
11. §-át jelölte meg, arra hivatkozva, hogy a III. r. alperes nem tett eleget szakmai törvényességi felügyeleti kötelezettségének, jelzése ellenére az I. r. alperes által megvalósított jogsértésekkel kapcsolatban nem intézkedett. Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában kifejtette, az I. r. alperes mint a büntetőeljárásban eljáró tanács elnöke, a sérelmezett magatartásokat bírói tisztségével összefüggésben fejtette ki, olyan többlettényállási elem, amely bírói tevékenységén túlmutat, nem állapítható meg, ezért a vele szemben személyiségi jogsértés címén érvényesített kereset ez okból, a nem vagyoni kárigény pedig bírói szolgálati viszonyára tekintettel alaptalan. A II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet az I. r. alperessel szemben érvényesített követelés alaptalansága folytán utasította el, megjegyezve, hogy a felperes által hivatkozott Csjt.
12. §-a alapján a házastárs felelőssége a házassági életközösség fennállása alatt a másik házastárs által kötött ügyletekből eredő kötelezettség tekintetében értelmezhető, a felperes azonban nem jogügyletből eredő igényt érvényesített az I. r. alperessel szemben. A III. r. alperes felelősségét illetően rámutatott, a felperes által megjelölt jogsértések olyan alapjogokhoz kapcsolódnak, amelyek nem személyhez fűződő jogok, hanem a büntetőeljárásban irányadó garanciális jogok, elvek, amelyek esetleges megsértése esetén a bíróság mint jogsértő felelőssége a Ptk.
13. §-a alapján a bírósági jogkörben okozott kárért való helytállási kötelezettség szabályai szerint vizsgálandó. Kifejtette, az esetleges eljárási szabályszegések elbírálására a büntetőper keretében a jogorvoslati eljárás során kerülhet sor, a polgári per bírósága a büntetőeljárás jelen szakaszában nem vizsgálhatja az egyes eljárási cselekmények jogszerűségét, s miután a büntető ügy jogerősen még nem zárult le, nem ítélheti meg az eljárás tisztességes vagy „nem tisztesség" voltát. Megállapította a fentieken túl, hogy a büntetőeljárás során a felperes terhére sem közvetlen, sem közvetett hátrányos megkülönböztetés nem történt, így ez okból sem tartotta megalapozottnak a felperes keresetét. Az ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést, annak a fellebbezési tárgyaláson pontosított keresete szerint történő megváltoztatása iránt. Ennek megfelelően kérte egyrészt annak megállapítását, hogy az I. és a III.r. alperesek megsértették a tisztességes eljáráshoz fűződő jogát, továbbá az egyenlő bánásmód követelményéhez fűződő személyiségi jogát. A jogsértés jogkövetkezményeként 50 000 000 Ft nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni I-II.r. alpereseket. A II.r. alperest annak tűrésére kérte kötelezni, hogy a nem vagyoni kárigénye a házastársi közös vagyonból reá eső rész erejéig kielégítésre kerüljön. A fellebbezés alaptalan. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, az arra alapított érdemi döntése is helytálló, és nagyobbrészt határozatának indokaival is egyetért az ítélőtábla az alábbiakban részletezett kiegészítésekkel. A felperes keresete ténybeli alapját az I. r. alperes mint az ellene indult büntetőper tanácsvezető bírája által a pervezetés során elkövetett súlyos eljárási szabálysértésekben jelölte meg. Maga sem vitatta ugyanakkor, hogy az I. r. alperes az általa kifogásolt mulasztásokat illetve tevőleges magatartásokat nem magánszemélyként, hanem az önálló jogalanyisággal rendelkező III. rendű alperesi törvényszék bírájaként, a III. rendű alperes mint jogi személy nevében és képviseletében eljárva követte el. A jogi személy feladat- és hatáskörében eljáró természetes személy magatartása viszont - amint arra az elsőfokú bíróság is helyesen utalt - a jogi személy eljárásának minősül, az ennek során okozott kárért, illetve személyiségi jogi, alapjogi vagy egyéb jogsértésért harmadik személyekkel szemben a jogi személy tartozik felelősséggel ((BDT
14. 2507 BDT
15. 2697 BDT
16. 2719). A jogi személy ugyanis a jog által teremtett fiktív jogalany, amely feltételezi ugyan a természetes személyek közreműködését - hiszen közvetlenül vagy áttételesen természetes személyek hozzák létre és működtetik -, de a működése által kiváltott polgári jogi joghatások a természetes személyektől függetlenné válnak. A jogi személyt mint önálló jogalanyt a természetes személy jogalanyoktól - így az őt létrehozó és működtető személyektől - elkülönülten illetik meg jogok és terhelik kötelezettségek, amely jogokat saját nevében jogosult gyakorolni és érvényesíteni, s amely kötelezettségekért saját maga - a tevékenységéhez kapcsolódó természetes személyektől függetlenül, azoktól elkülönülten - önállóan tartozik helytállni. Kétségtelen, hogy a jogi személy jogainak gyakorlása és kötelezettségeinek teljesítése egyaránt természetes személyek közreműködését igényli, hiszen a jogi személy mint fizikai léttel nem bíró absztrakció, önálló akaratképzésre, önálló intézkedésre nem képes, így természetesen csak tagjainak, alkalmazottainak, tisztségviselőinek, illetve képviselőinek mint természetes személyeknek a magatartásán keresztül nyilvánulhat meg. E személyeknek azok a magatartásai azonban, amelyeket az adott jogi személy tevékenységének keretében fejtenek ki, a jogi személy magatartásának tudhatók be, a jogi személy tevékenységi körében eljáró természetes személy magatartásának joghatásai a jogi személyre nézve állnak be. Ez egyben azt is jelenti, hogy a jogi személy nevében kifejtett emberi magatartások az embertől mint jogalanytól elválnak. A betudás elvéhez szorosan kapcsolódóan érvényesül az elválasztás elve, amelyből következően a jogi személy tevékenységi körében eljáró természetes személy magatartása nem minősülhet egyidejűleg a jogi személy és a természetes személy magatartásának is. Lényeges, hogy a jogi személy önálló - a természetes személy tagjaitól, alkalmazottaitól, tisztségviselőitől, képviselőitől elkülönült - jogalanyisága abszolút, azaz a jogi személyt minden olyan jog és kötelezettség megillethet és terhelhet, amely természeténél fogva nem kizárólag az emberhez kapcsolódhat. A jogi személy nemcsak vagyoni, hanem személyi jogviszonyok alanya is lehet, következésképpen egyfelől jogi személy sérelmére is elkövethető személyiségi jogsértés, másfelől a jogi személynek is lehet személyiségi- vagy egyéb alapjogot sértő megnyilvánulása. Nincs sem elméleti, sem jogszabályi alapja annak, hogy a személyiségsértő emberi magatartások tekintetében a betudás és az elválasztás elve ne érvényesülne maradéktalanul. Önmagában az a körülmény, hogy bizonyos esetekben a Ptk. kifejezetten is nevesíti, miszerint a jogi személy tevékenysége körében eljáró természetes személy magatartásáért a jogi személy tartozik helytállni (például Ptk.
17. §-a), nem azt jelenti, hogy ilyen kifejezett rendelkezés hiányában a természetes személynek a jogi személy tevékenységi körében kifejtett magatartása a természetes személynek - vagy neki is - betudható lenne. Kivételt az az eset jelenthet, ha a jogi személy tagja, alkalmazottja, tisztségviselője (stb.) a jogi személy tevékenységi köre által adott lehetőségekkel visszaélve (a jogi személy tevékenységi keretei közül mintegy "kilépve") valósít meg valamilyen jogsértést eredményező jogellenes magatartást. Ilyen esetben sor kerülhet az ún. felelősségáttörésre, azaz a tag, alkalmazott (stb.) harmadik személlyel szembeni helytállási kötelezettségének a megállapítására. Jelen esetben azonban - amint azt az elsőfokú bíróság is helyesen állapította meg - az I. r. alperes a felperes által sérelmezett magatartásai során a III. r. alperes működésének kereteit nem lépte túl, így bírói tevékenysége a III. rendű alperes eljárásának minősül, következésképpen az ennek során esetlegesen okozott kárért, illetve személyiségi- vagy egyéb alapjogi jogsértésért vele, mint természetes személlyel szemben megalapozottan nem érvényesíthető igény. Az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereset alaptalansága folytán - az elsőfokú bíróság által helyesen indokoltak szerint - a II. r. alperessel szemben érvényesített kártérítési igény is megalapozatlan. Egyetért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság III. rendű alperes felelősségével kapcsolatban kifejtett álláspontjával is. A felperes a III. rendű alperessel szembeni keresetét arra alapította, hogy az ellene indult büntető eljárás során sérült a védelemhez, iratbetekintéshez, indítványok, észrevételek előterjesztéséhez és a jogorvoslathoz, azaz a tisztességes eljáráshoz fűződő joga, valamint az egyenlő bánásmód követelménye. A tisztességes eljáráshoz való jog lényegében azokat a garanciákat foglalja magában, amelyek rendeltetése, hogy a jogok bíróság, vagy más hatóság előtti érvényesítése olyan eljárásban történjék, amely biztosítékot jelent a törvényes és elfogulatlan döntésre. Ezeket a biztosítékokat az Alaptörvényben, a bírósági szervezeti törvényben és az eljárási törvényekben, köztük a büntetőeljárásról szóló
18. évi XIX. törvényben rögzített eljárási alapelvek - mint pld. a bíróság előtti egyenlőség, a bírói függetlenség, a fegyveregyenlőség, a nyilvánosság elve - érvényesülése jelenti, fogalmába beletartozik többek között a felperes által is hivatkozott védelem, jogorvoslat, iratbetekintés, indítványok, észrevételek előterjesztése lehetőségének a biztosítása. Ha ezek a garanciális elvek, eljárási alapjogok a büntetőeljárás során sérelmet szenvednek, annak következményei elsősorban a büntetőeljárási törvényben szabályozott rendes és rendkívüli jogorvoslati eljárások keretén belül vonhatók le. A másod- és harmadfokú, továbbá a felülvizsgálati és a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslati eljárás során eljáró büntetőbíróság hivatalból köteles vizsgálni, hogy a jogorvoslattal érintett határozatot hozó bíróság eljárása során érvényesült-e a vádlott tisztességes eljáráshoz való joga, illetve hogy sérültek-e az annak részjogosítványait jelentő eljárásjogi alapelvek, alapjogok. Ha ennek eredményeként az állapítható meg, hogy az alsóbb fokú eljárásban nem érvényesült a tisztességes eljárás követelménye, a vádlott nem élhetett a Be. alapján őt megillető eljárási jogaival, ez olyan súlyos eljárási szabálysértést jelent, amely a jogorvoslat tárgyát képező büntetőbírói határozat hatályon kívül helyezését vonhatja maga után. Mindez egyben azt is jelenti, hogy mindaddig, amíg a büntetőeljárás folyamatban van, a vádlott nem kérheti polgári per keretében a tisztességes eljáráshoz fűződő jogai megsértésének megállapítását, az ilyen tartalmú kereset érdemi elbírálása ugyanis a büntetőbíróság hatáskörének elvonását jelentené. A felperes állította, hogy az ellene folyó büntetőperben sérült az egyenlő bánásmód követelménye is. A Ptk.
19. §-ának értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló
20. évi CXXV. törvény
21. §