A határozat elvi tartalma: Amennyiben a felperesek a munkaviszony-megszüntetés jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránti perben végkielégítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmet nem terjesztettek elő és ezen igényüket utóbb külön perben érvényesítik, a végkielégítés alapjául szolgáló munkaviszonyban töltött idő számításánál a jogellenességet megállapító ítélet jogerőre emelkedéséig eltelt időt figyelembe kell venni. Mfv.II.10.105/2013/3.szám A Kúria a Hőrich és Varga Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Varga Szilvia ügyvéd) által képviselt I. rendű és a Varga Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Hőrich Ferenc ügyvéd) által képviselt II. rendű felpereseknek - a Pál és Kozma Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Kozma Anna ügyvéd) által képviselt alperes ellen végkielégítés megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 42.M.4887/
- szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.635.022/2012/
- számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperesek által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - a
- december 4-én megtartott tárgyalás alapján - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.635.022/2012/
- számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 42.M.4887/2011/
- számú ítéletét helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek személyenként 30.000,- Ft (Harmincezer forint) és 8.100,- Ft (Nyolcezeregyszáz forint) áfa együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget, valamint a Magyar Államnak felhívásra 348.370,- Ft (Háromszáznegyvennyolcezer-háromszázhetven forint) együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket. I n d o k o l á s Az I. rendű felperes
- január 1-jétől, a II. rendű felperes
- november 3-ától állt az alperes alkalmazásában. Az alperes
- január 5-én kelt rendes felmondásával a felperesek munkaviszonyát megszüntette. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 11.M.490/2009/
- számú ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperesek munkaviszonyát és az alperest elmaradt munkabér, étkezési hozzájárulás, ezen összegek kamatai, valamint átalány-kártérítés megfizetésére kötelezte. A Fővárosi Bíróság a 49.Mf.634.707/2010/
- számú ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és megállapította, hogy a felperesek munkaviszonya az alperesnél
- április
- napján szűnt meg. A felperesek
- október 26-án keresetet terjesztettek elő és a Munka Törvénykönyvéről szóló
- évi XXII. törvény (Mt.)
- §
(1)bekezdése, valamint a
(4)bekezdés a) pontja alapján kérték kötelezni az alperest végkielégítés megfizetésére az I. rendű felperes részére 1.177.083,- Ft, míg a II. rendű felperes részére 785.330,- Ft összegben. Az alperes elsődlegesen a per megszüntetését kérte, mert álláspontja szerint a felperesek által követelt végkielégítés jogalapjának a jogellenes munkaviszony-megszüntetés megállapítását kell tekinteni. Mivel a felperesek korábban az Mt.
- §-ára alapítva már igényt érvényesítettek, ezért keresetük ítélt dolognak minősül. Másodlagosan érdemben kérte a kereset elutasítását és a felperesek perköltségben történő marasztalását. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 42.M.4887/2011/
- számú ítéletével kötelezte az alperest az I. rendű felperes részére 1.177.083,- Ft, a II. rendű felperes részére 758.330,- Ft végkielégítés és ezen összegek
- április
- napjától járó kamatai megfizetésére. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a végkielégítés jogszabályi feltétele kettős, egyrészt a munkaviszony meghatározott ideig történő fennállása, másrészt pedig az, hogy annak megszűnésére a munkáltató rendes felmondása, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése jogcímén kerüljön sor. A felperesek munkaviszonya a korábban folyamatban volt perben hozott jogerős ítélet alapján az alperesnél
- április 15-én szűnt meg, ezért az elérte a három éves tartamot. A bíróság érvelése szerint a perbeli esetben a végkielégítés nem a rendes felmondás jogellenességének megállapításához fűződő jogkövetkezmény, hanem a munkaviszony meghatározott időtartamban történő fennállása folytán illeti meg a munkavállalókat. Mivel a jogerős ítélet alapján a felperesek munkaviszonya
- április 15-én szűnt meg, vagyis három évet meghaladóan fennállt, jogosultak a végkielégítésre. Az alperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék az 51.Mf.635.022/2012/
- számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította. A jogerős ítélet rögzítette, hogy a perben nem volt vitatott, mely szerint a felperesek munkaviszonyát az alperes
- január 5-én kelt rendes felmondásával jogellenesen szüntette meg és az a megelőző perben meghozott jogerős ítélet szerint az Mt.
- §
(5)bekezdése alapján
- április 15-én szűnt meg. A felperesek a korábbi eljárásban az Mt.
- §
(6)bekezdésére alapítottan nem kérték a végkielégítés megfizetését. Jelen eljárásban a végkielégítés iránti igényüket az Mt.
- §-ára alapították. Azzal érveltek, hogy a munkaviszonyuk az alperes rendes felmondása folytán és a jogerős bírói ítélet által megállapított olyan időpontban szűnt meg, amikor a munkaviszonyuk ideje a három évet meghaladta, ezért végkielégítésre jogosultak. Az Mt.
- §
(1)bekezdése alapján végkielégítés abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása, vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg. A törvényszék álláspontja szerint a felperesek munkaviszonyát az alperes rendes felmondással szüntette meg, amely intézkedés jogellenességét a bíróságok megállapították és a megszűnés időpontját
- április 15-ei napban határozták meg, amely időpontig a felperesek munkaviszonya a három évet elérte. Ezen időpontban azonban a munkaviszony nem az alperes rendes felmondása alapján, hanem a jogerős határozatban alkalmazott jogkövetkezmény miatt szűnt meg a megjelölt határnapon. A felpereseknek az alperesnél eltelt munkaviszonya időtartama a végkielégítés szempontjából nem növekedett. Ezért a másodfokú bíróság szerint helyesen hivatkozott az alperes a fellebbezésében arra, hogy a végkielégítés mértékét illetően nem a jogellenességet megállapító ítélet keltezésének van jelentősége. A törvényszék az alperesnek a per megszüntetése iránti - a fellebbezésében is indítványozott - kérelmére megjegyezte, hogy a felperesek végkielégítés iránti igényt azon az alapon, hogy munkaviszonyuk az alperes rendes felmondása folytán szűnt meg és az három évet meghaladóan fennállt, jelen eljárásig nem terjesztettek elő. A Pp.
- §
(1)bekezdése alapján ítélt dolog a felperesek jelen perben érvényesített igénye akkor lehetett volna, ha azt az Mt. 100. §
(6)bekezdése alapján terjesztették volna elő, de annak jogalapját jelen eljárásban a felperesek következetesen az Mt. 95. §
(1)bekezdésében jelölték meg, ezért a per megszüntetésének nem volt helye. A felperesek a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát és az alperes keresetük szerinti, továbbá perköltségben történő marasztalását kérték. Hivatkozásuk szerint a másodfokú bíróság a tényekből nem a megfelelő jogi következtetéseket vonta le, a jogszabályt nem megfelelően értelmezte és ítélete sem a vonatkozó jogszabályokból, sem pedig a joggyakorlatból nem következik. Álláspontjuk szerint a másodfokú bíróság döntése azért jogszabálysértő, mert téves jogi következtetést vont le arra nézve, hogy a jogviszonyukat a jogerős ítéletben foglalt időpontban nem az alperes rendes felmondása, hanem a jogerős határozatban alkalmazott jogkövetkezmény szüntette meg. Ilyen megszüntetési módot azonban az Mt. 87. §
(1)bekezdése nem ismer, ebből pedig az következik, hogy a munkaviszony csak az ott felsorolt módokon, esetükben a munkáltató rendes felmondása alapján szűnt meg. A munkaviszony megszüntetésének módján a bíróság nem változtathat, az kizárólag rendes felmondás lehet. Törvénysértő a jogerős ítélet azon megállapítása is, hogy a végkielégítés szempontjából kizárólag a rendes felmondás közléséig eltelt időt lehetett figyelembe venni, mert ez ellentétes az Mt. 100. §
(5)bekezdésében foglalt előírással. Érvelésük szerint amennyiben a jogalkotó a végkielégítés szempontjából a jogellenességet megállapító ítéletig eltelt időt nem kívánta volna figyelembe venni, úgy azt taxatíve felsorolta volna az Mt. 95. §
(3)bekezdésében, ahol kifejezetten rendelkezett azokról az időszakokról, amelyet ebből a szempontból figyelmen kívül kell hagyni. A másodfokú bíróság álláspontja azért is ellentétes az Mt. rendelkezéseivel, mert amennyiben a munkaviszonyuk helyreállítását kérték volna, őket olyan helyzetbe kellett volna hozni, mintha munkaviszonyuk meg sem szűnt volna, vagyis a jogerős ítélet és a felmondás közötti időszakot is be kellett volna számítani. A jogszabályok alapján azonban nem tehető különbség a jogkövetkezmények szempontjából, mert ez az Mt.
- §-ába ütközne, diszkriminatív következménnyel járna. Mivel munkaviszonyuk a jogellenességet megállapító ítélet jogerőre emelkedéséig fennállt és ezen időpontig munkaviszonyuk tartama a három évet meghaladta, ezért az Mt.
- § rendelkezése szerint végkielégítésre jogosultak. Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében hatályában való fenntartását kérte. a jogerős ítélet A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. A perben nem vitatott tény, miszerint a felperesek munkaviszonya a Fővárosi Bíróság 49.Mf.634.707/2010/
- számú jogerős ítéletében foglaltak alapján
- április 15-én szűnt meg, vagyis egy olyan időpontban, amikor az alperesnél eltöltött munkaviszonyuk már a három évet meghaladta. A törvényszék jogerős ítéletében a felperesek végkielégítés iránti keresetét azért utasította el, mert jogi álláspontja szerint a jogviszonyuk az Mt.
- §
(5)bekezdésében foglaltak következtében és nem a kereset jogalapjaként megjelölt Mt. 95. §
(1)bekezdésében szabályozott munkáltatói rendes felmondással, vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnése jogcímén szűnt meg. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben helytállóan hivatkoztak arra, hogy a munkaviszonyuk megszüntetésére munkáltatói rendes felmondással került sor, ennek jogellenességének megállapítása pedig nem jelenti a munkaviszony megszüntetés önálló jogcímét. Az Mt. 100. §
(5)bekezdésében foglalt rendelkezés, mely szerint a munkaviszony a jogellenességet megállapító ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg, a jogellenesség jogkövetkezménye és a felperesek munkaviszonya változatlanul rendes felmondással szűnt meg. Az előbbiekből következően mivel a felperesek munkaviszonya az alperesnél több, mint három évig fennállt és jogcímében rendes felmondással került megszüntetésre, ezért őket az Mt. 95. §
(1)bekezdésében foglaltak alapján a
(4)bekezdés a) pontjában meghatározott mértékben egyhavi végkielégítés megilleti. A törvényszék a jogerős ítéletében tévesen hivatkozott arra, hogy a perbeli esetben a végkielégítés szempontjából kizárólag a rendes felmondás közlésének napjáig eltelt munkaviszonyban töltött időt kell figyelembe venni, mert ez a megállapítás ellentétes az Mt. 100. §
(5)bekezdésében foglalt rendelkezéssel, valamint a következetes a bírói gyakorlattal. Az Mt.
- §-ára alapított megalapozott igény elbírálása esetén a járandóságok kiszámítására minden esetben az ítélet jogerőre emelkedéséig eltelt időpontig kerül sor. A felperesek a megelőző eljárásban nem érvényesített keresetük jogalapjaként az Mt.
- §
(1)bekezdését jelölték meg, amely jogszabályi rendelkezést a perben - a jogellenesség megállapítására tekintettel - az Mt.
- §-ában foglaltakkal együttesen kellett értelmezni. A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
- §
(4)bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az érdemben helytálló elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az alperest a Pp. 78. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a felperesek együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költségének, továbbá az állam javára a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése alapján együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárás illeték megfizetésére. Budapest,
- december
- Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Dr. Bicskei Ildikó s.k. bíró A kiadmány hiteléül: kúriai tisztviselő