Mfv.10529/2013/3 – Kúria

(4),

1. XXII. Tv.
2. §

(4)Mfv.II.10.529/2013/3.szám A Kúria a dr. Sipos Balázs Tihamér ügyvéd által képviselt felperesnek - az ... Pénzügyi Szolgáltató és Tanácsadó Zrt. felszámoló által képviselt alperes ellen munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítása és elmaradt munkabér megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 24.M.824/

1. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.641.677/2011/
2. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.641.677/2011/
3. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezését nem érinti. Abban a részében, amelyben a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 24.M.824/2010/
4. számú ítéletét a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása tárgyában megváltoztatta és a keresetet elutasította, hatályon kívül helyezi és a munkaügyi bíróság ítéletét a jogkövetkezményre kiterjedően helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 25.000,- Ft (Huszonötezer forint) és 6.750,- Ft (Hatezer-hétszázötven forint) áfa együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget, valamint a Magyar Államnak felhívásra 129.600,Ft (Százhuszonkilencezer-hatszáz forint) együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket. I n d o k o l á s A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes
5. november 4-én létesített munkaviszonyt az alperessel diszpécser munkakörben. A felek között írásba foglalt munkaszerződés nem készült, a munkáltató 60.000,- Ft havi személyi alapbért számfejtett a felperes részére. A felperes közvetlen irányítását ellátó F. P.
6. decemberében kelt, S. A.-hoz címzett feljegyzésében rögzítette, hogy - a megbeszélésük alapján - a teljesítményigazolás szerint a felperest december hónapra 212 óra után 192.000,- Ft munkabér illeti meg. Az alperes a felperes részére december havi munkabéréből
7. január 12-én 20.000,- Ft-ot fizetett ki. A felperes
8. január 22-én kelt rendkívüli felmondásával az alperesnél fennálló munkaviszonyát megszüntette arra hivatkozással, hogy a
9. december hónapra járó munkabéréből
10. január
11. napjáig mindösszesen 20.000,- Ft-ot fizetett meg a munkáltató, amely magatartásával megszegte a Munka Törvénykönyvéről szóló
12. évi XXII. törvény (Mt.)
13. §

(1)bekezdésében foglaltakat. Kérte, hogy az alperes fizessen meg számára 250.000,- Ft-os összeget elmaradt munkabér jogcímén. A felperes a munkaügyi bíróságon előterjesztett keresetében a rendkívüli felmondása jogszerűségének megállapítását és az alperes 354.000,Ft megfizetésére történő kötelezését kérte a jognyilatkozata jogkövetkezményeként, valamint elmaradt munkabér jogcímén. Az alperes a kereset elutasítását kérte és arra hivatkozott, hogy a felperest három havi próbaidőre minimálbér megfizetése mellett alkalmazta. A felperes munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatát pedig a próbaidőn belüli közlésre tekintettel tudomásul vette. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 24.M.824/2010/

1. számú ítéletével megállapította, hogy a felperes rendkívüli felmondása jogszerű és az alperest elmaradt munkabér jogcímén 354.000,- Ft, valamint ezen összeg
2. december 16-tól járó kamatai és perköltség megfizetésére kötelezte. A munkaügyi bíróság az Mt.
3. §-ára hivatkozva megállapította, hogy a felperest a megállapodás szerinti munkabére a munkaviszony fennállása alatt megillette. A benyújtott teljesítményigazolás alapján bizonyítottnak találta, hogy a felperest
4. december hónapban mindösszesen 192.000,- Ft munkabér illette meg, amelyből az alperes 60.000,- Ft kifizetését tudta igazolni, ezért az alperest munkabér-különbözetként
5. december hónapra 132.000,- Ft megfizetésére kötelezte. Mivel az alperes a perben a
6. január hónapra járó munkabér megfizetését sem igazolta, így további 30.000,- Ft elmaradt munkabért állapított meg az alperes terhére. A felperes rendkívüli felmondása jogszerűségének körében hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság BH
7. évi
8. számú eseti döntésére és ennek alapján megállapította, hogy a munkabér-fizetési kötelezettség tartós elmulasztása jogszerűen megalapozta a munkavállaló rendkívüli felmondását. A jogkövetkezmények tekintetében az Mt.
9. §

(6)bekezdésében foglaltakat alkalmazva az alperest 30 napi felmondási időre járó munkabér megfizetésére kötelezte, amelynek összegét az Mt. 152. §

(5)bekezdése alapján bruttó 192.000,- Ft-ban állapította meg. Az alperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék a 49.Mf.641.677/2011/

1. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a
2. január 22-én kelt munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására irányuló keresetet elutasította. A felperesnek járó elmaradt bér összegét 132.000,- Ft-ra és kamataira leszállította, továbbá rendelkezett az illeték és perköltség megfizetéséről is. A törvényszék az ítélete indokolásában, az elsőfokú bíróság által hivatkozott
3. évi
4. számú bírósági határozatra utalva azt állapította meg, hogy csak a bérfizetési kötelezettség tartós elmulasztása alapozhatja meg a munkavállaló rendkívüli felmondását, amely a perbeli esetben nem volt megállapítható. Az alperes a munkaviszony fennállása alatt eleget tett ezen kötelezettségének, amit a csatolt bérjegyzékekkel igazolt. Az alperes a minimálbérnek megfelelően fizetett munkabért a felperesnek. A felperes a perben a havi nettó 150.000,- Ft-os személyi alapbérben történő megállapodást nem tudta bizonyítani, mivel írásba foglalt munkaszerződés a felek között nem volt, a meghallgatott tanúk pedig a felperes állítását nem támasztották alá, a
5. decemberi teljesítmény-igazolás kizárólag erre a hónapra vonatkozott. Mivel a felperest terhelte a magasabb munkabér bizonyításának kötelezettsége és ez nem vezetett eredményre, ezért a törvényszék álláspontja szerint nem állapítható meg, hogy a felek a bérjegyzéken szereplő összegnél magasabb összegű munkabérben állapodtak meg. Ebből következően az alperes terhére nem állapítható meg a bérfizetés elmulasztásával kapcsolatos kötelezettségszegés, ezért a rendkívüli felmondás jogszerűsége sem. A másodfokú bíróság külön vizsgálta a
6. december hónapra kiállított teljesítményigazolást és azt állapította meg, hogy a személyi alapbért meghaladó munkabér feltehetőleg a felperes által teljesített túlmunka ellenértéke volt. Az alperes a perben ennek ellenkezőjét nem bizonyította, ezért a másodfokú bíróság is a
7. december hónapra kiállított igazolást tekintette irányadónak. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét az elmaradt munkabér megfizetése tárgyában 132.000,- Ft-ra leszállította. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének „hatályában történő fenntartását" és az alperes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költségben történő marasztalását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a tényállást hiányosan állapította meg, mert nem rögzítette, hogy az alperes a felperes
8. decemberi munkabérét január 12-én is csak részben fizette meg, ezért az ítélet sérti a Pp.
9. §

(1)bekezdését. Érvelése szerint az alperes megszegte az Mt. 102. §

(4)és 155. §

(3)bekezdését is, mert a

1. december havi járandóságot nem fizette ki
2. január 10-én, csak két nappal később, ezért a törvényszék megszegte a jogszabályi rendelkezéseket, amikor ezt nem rótta az alperes terhére. A felperesi érvelés szerint a másodfokú bíróság okszerűtlenül mérlegelt és megszegte a Pp.
3. §

(1)bekezdését is, amikor a

1. december hónapra járó bruttó 354.000,- Ft helyett mindösszesen 132.000,- Ft-ot állapított meg azzal az indokolással, hogy a felperes havi bére nem 150.000,- Ft, hanem minimálbér volt. Mivel a munkaszerződés írásba foglalásáról az Mt.
2. §

(2)bekezdése szerint az alperesnek kellett volna gondoskodni és elmulasztása következményeként a bizonyítási teher rászállt, azt, hogy a felek milyen összegű munkabérben állapodtak meg, az alperesnek kellett volna a perben igazolnia, amelyet meg sem kísérelt. Mindezekből következően a törvényszék tévesen döntött és ezzel megszegte az Mt. 96. §

(1)bekezdés a) pontját, amikor a felperes rendkívüli felmondásának jogellenességét állapította meg, holott a munkabér kifizetésének akár egynapos késése is megalapozza a munkavállaló nyilatkozatát. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Pp. 274. §

(1)bekezdés A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos. Az irányadó tényállás szerint a felek között diszpécser munkakör ellátására jött létre munkaviszony, amelyről írásbeli munkaszerződés nem készült. Az eljáró bíróságoknak ezért abban a jogkérdésben kellett állást foglalni, hogy írásba foglalt munkaszerződés hiányában a felperes személyi alapbérét a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján milyen összegben állapítják meg, ezen belül a felperest

1. december hónapra milyen összegű munkabér illeti meg és az alperes késedelmes bérfizetése jogszerűen megalapozta-e a munkavállaló rendkívüli felmondását. A törvényszék a jogerős ítéletében helytállóan állapította meg, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a felperes a perben nem igazolta azon állítását, hogy a munkáltatóval 150.000,- Ft-os havi nettó munkabér megfizetésében állapodott meg. A rendelkezésre álló, aláírt bérfizetési jegyzékek, továbbá az a körülmény, hogy a felperes
2. január hónapra meg nem fizetett munkabér jogcímén
3. január
4. napjáig 30.000,- Ft-os munkabért igényelt ugyanis azt igazolják, hogy az alperes a felperes részére havi 60.000,- Ftos munkabért fizetett. Ettől eltérően értékelendő az, hogy a felperes a
5. decemberében teljesített munkaórái alapján az alperes alkalmazásában álló F. P. igazolása szerint 192.000,- Ft munkabérre volt jogosult. A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy ez az összeg vélhetőleg a felperes által teljesített túlórák alapján került kiszámításra. A másodfokú bíróság által is igazoltnak talált 192.000,- Ft-os munkabért alapul véve kétséget kizáróan megállapítható, miszerint az alperes
6. január 12-én mindösszesen 20.000,- Ft megfizetésével a munkavállaló részére járó munkabérnek csak a töredékét folyósította, melyet aggálytalanul alátámaszt az a tény is, hogy a jogerős ítélet rendelkező része szerint az alperes - a felülvizsgálati eljárásban sem vitatottan 132.000,- Ft elmaradt munkabér megfizetésére köteles, amely körülményt a másodfokú bíróság jogsértően értékelés nélkül hagyott a munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerűségének elbírálásakor. A munkáltatónak az Mt. 102.§

(4)bekezdése alapján bérfizetési kötelezettsége van, amelyet legkésőbb a tárgyhót követő hónap 10. napjáig kell teljesíteni (Mt. 155.§

(3)bekezdése). Ezen kötelezettség nemcsak a személyi alapbér, hanem a bérpótlékok kifizetésének kötelezettségét is jelenti. Amennyiben a munkáltató a munkavállaló részére a munkabérnek csupán kisebb részét fizeti ki, a teljes kifizetés időpontjáról nem tájékoztatja, a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét vétkesen és jelentős mértékben sérti meg, amely a munkavállaló rendkívüli felmondását megalapozza. A perben a fentiek alapján az került bizonyításra, hogy a felperes személyi alapbére a munkaviszony fennállása alatt 60.000,- Ft volt. Az átlagkeresete azonban az Mt. 152.§

(5)bekezdése alapján - a

1. decemberi munkabér összegében - 192.000.- Ft-ban határozható meg, ezért a jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként az Mt.
2. §

(6)bekezdése alapján egy hónapi felmondási időre járó átlagkeresetként a másodfokú bíróság által megállapított 132.000,- Ft elmaradt munkabér összegét meghaladóan - 192.000,- Ft illeti meg. A Pp. 275. §

(2)bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a

1. január 15-ig járó munkabér (30.000,- Ft) megfizetése iránti keresetet elutasító rendelkezését nem támadta, ezért a Kúria a jogerős ítéletnek felülvizsgálati kérelemmel nem támadott, az elmaradt munkabér összegére vonatkozó rendelkezését nem érintette, a jogerős ítéletnek a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására és jogkövetkezményének alkalmazására irányuló kereseti kérelmet elutasító részében a Pp.
2. §

(4)bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság ítéletét ebben a részében helybenhagyta. A Kúria a Pp. 78. §

(1)bekezdése alapján rendelkezett a másodfokú és felülvizsgálati eljárási költség megfizetéséről. Az alperes a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján köteles megfizetni. Budapest,

1. március
2. Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Sipőczné Dr. Tánczos Rita s.k. bíró A kiadmány hiteléül: kúriai tisztviselő