Mfv.10580/2013/2 – Kúria

(1),

1. XLIII. Tv.
2. §

(1),

1. XLIII. Tv.
2. §

(3),

1. XLIII. Tv.
2. §

(2),

1. XLIII. Tv.
2. § Mfv.II.10.580/2013/3.szám A Kúria a ... Szakszervezet (ügyintéző: ... jogtanácsos) által képviselt felperesnek - a ... kiemelt főelőadó által képviselt Rendőr-főkapitányság alperes ellen szolgálati időbe történő beszámítás iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 45.M.3248/
3. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.638.011/2012/
4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő í t é l e t e t: A Kúria a Fővárosi Törvényszék 55.Mf.638.011/2012/
5. számú ítéletét hatályában fenntartja. A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli. I n d o k o l á s A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az alperes a felperest a 301-59/
6. számú állományparancsával
7. március 23-ai hatállyal a szolgálati beosztásából felfüggesztette. A felfüggesztést a 301-59/38/
8. számú parancs
9. november 15-ei hatállyal azért szüntette meg, mert a Fővárosi Bíróság 55.Mf.632.129/2006/
10. számú jogerős ítélete hatályon kívül helyezte a felperessel szemben kiszabott lefokozás fegyelmi fenyítést és azt a rendfokozati várakozási idő 2 évvel történő meghosszabbítására mérsékelte. A jogerős ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Mfv.II.10.245/2007/
11. számú ítéletével hatályában fenntartotta. Az alperes a 305-59/2/
12. számú paranccsal a felperes szolgálati idejét a felfüggesztés idejének beszámításával állapította meg, kezdő időpontként
13. október
14. napját jelölte meg. A 30159/30/
15. számú parancs azonban a szolgálati idő kezdetének időpontjaként
16. augusztus
17. napját határozta meg és ezt a szolgálati időt vették figyelembe a később keletkezett parancsok is. A felperes a
18. december 17-én előterjesztett szolgálati panaszának elutasítását követően keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a szolgálati beosztásból való felfüggesztés időtartamának, azaz
19. március 23-tól
20. november
21. napjáig terjedő időszak szolgálati időbe - a felmentési idő, végkielégítés, pótszabadság mértéke, jubileumi jutalom, nyugdíjjogosultság és leszerelési segély szempontjából - történő beszámítására. Másodlagosan nem vagyoni kártérítés jogcímén 750.000,- Ft megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Elsődleges keresete jogalapját a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló
22. évi XLIII. törvény (Hszt.)
23. §

(1)bekezdésére, a másodlagos kereseti kérelmét a Hszt. 162. §

(1)bekezdésére alapította. Az alperes érdemi ellenkérelmében a Hszt. 330. §

(1)bekezdésére hivatkozással a kereset elutasítását kérte. és

(2)A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a 45.M.3248/2011/

1. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a Hszt.
2. §

(1)bekezdése alapján - mivel a Hszt. 330. §

(2)bekezdésében foglalt feltételek nem álltak fenn a szolgálati beosztásból való felfüggesztés időtartamát a szolgálati idő számításánál nem lehetett figyelembe venni. A munkaügyi bíróság ugyancsak alaptalannak találta a felperesnek a Hszt. 195. §

(2)bekezdésére [helyesen 197. §

(2)bekezdés] történő hivatkozását is, mert az a szolgálati viszony jogellenes megszüntetése vonatkozásában tartalmaz rendelkezést. A felperes a terhére rótt magatartást elkövette, ezért a szolgálati viszonyból történő felfüggesztése jogszerű volt, azt a felperes keresettel nem támadta meg. Mivel a jogviszonya nem került megszüntetésre, így az általa hivatkozott jogszabály alkalmazása fogalmilag kizárt. Az elsőfokú bíróság a felperes kártérítés iránti követelését arra figyelemmel találta megalapozatlannak, hogy az alperesnek a felfüggesztés időtartamát figyelmen kívül hagyó szolgálati idő számítása nem volt jogellenes magatartásnak tekinthető, ezért a kártérítés jogi alapja nem állt fenn. A felperes fellebbezése alapján eljárt Fővárosi Törvényszék az 55.Mf.638.011/2012/

1. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokai alapján helybenhagyta. A felperes fellebbezése kapcsán utalt arra, hogy a felperes kizárólag az elsőfokú eljárás során már előadott és a munkaügyi bíróság által értékelési körbe vont jogi érvelését ismételte meg. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatását" és az alperes keresete szerinti marasztalását kérte. Álláspontja szerint a bíróságok által megállapított tényállás iratellenes és helytelenül megszorítóan értelmezi a Hszt.
2. §-át a Hszt.
3. §-ával összefüggésben, továbbá jogsértő, hogy nem alkalmazták a fegyveres szerv kárfelelősségére nézve a Hszt.
4. §-át. Kifejtette, hogy a Hszt.
5. §-a teljes reparációt ír elő, amely így nemcsak az illetmény és egyéb járandóságok megtérítésére, hanem mindenfajta jogsérelem megszüntetésére vonatkozik és olyan helyzet kialakítását teszi kötelezővé, mintha a szolgálati viszony folyamatosan fennállt volna. A Hszt.
6. §

(2)bekezdése azért fogalmaz általános jelleggel, hogy mindent felölelő legyen az eredeti állapot visszaállítása. További érvelése szerint megalapozatlanul hivatkoztak a bíróságok a Hszt. 330. §

(1)és

(2)bekezdésére is, mert ha annak jogértelmezését helyesnek fogadjuk el, akkor a fegyelmi eljárás alapján a beosztásból felfüggesztés esetén még abban az esetben sem lenne beszámítható a felfüggesztés ideje a szolgálati időbe, ha a fegyelmi eljárás, vagy annak peres jogorvoslata során egyáltalán nem állapítják meg a hivatásos állomány tagjának felelősségét a fegyelmi vétség elkövetésében. Az ítéletek indokolása helytelenül állapítja meg, hogy a Hszt. 197. §

(2)bekezdésében foglaltak alkalmazásának feltétele, hogy az érintett a terhére rótt fegyelmi büntetést nem követte el, mert ezen jogszabályi rendelkezés kizárólag jogellenes jogviszony megszüntetés esetében irányadó. Megalapozatlanul hivatkoztak a bíróságok arra is, hogy a felperes nem támadta meg a beosztásból való felfüggesztését, mert a Hszt. 132. §

(5)bekezdése szerint a szolgálati viszony megszüntetése, vagy lefokozása fenyítés kiszabása esetén a hivatásos állományút fel kell függeszteni a szolgálati viszonyából, vagyis ez egy olyan kötelező jogkövetkezmény, amely ellen nincs helye önálló jogorvoslatnak. A felperes a másodlagos kereseti kérelemként előterjesztett kártérítési igénye vonatkozásában előadta, hogy a lefokozás fenyítésről szóló alperesi határozat nem vitásan jogellenes volt, mert azt a bíróság jogerős ítéletével hatályon kívül helyezte. Ebből következően a nem vagyoni kártérítés megfizetése azért indokolt, mert a szolgálati idejébe való beszámítás elmaradása miatt hátrányt szenved. A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §

(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. A felperes a szolgálati panaszában és a munkaügyi bíróságon előterjesztett keresetében a szolgálati idő beszámítására vonatkozó igényét a Hszt. 326.§ -ára alapította, a per tárgyát a felfüggesztés időtartamának szolgálati időbe történő beszámítása képezte. Az eljáró bíróságok ezért törvénysértés nélkül utasították el a felperes keresetét a Hszt. 330.§

(1)bekezdésének alkalmazásával. A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy hogy a Hszt. 123.§

(3)bekezdése alapján a lefokozás fenyítés jogkövetkezménye a szolgálati viszony megszüntetése is, amelynek kiszabása esetén a hivatásos állományút a határozathozataltól az eljárás jogerős befejezéséig fel kell függeszteni. A Hszt. 12. §

(1)bekezdése szerint a szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény - ha e törvény eltérően nem rendelkezik - három év alatt évül el. A

(2)bekezdés szerint az igény elévülése az igény érvényesítésének esedékessé válásától kezdődik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. A felperes lefokozás fenyítésének kiszabására és az evvel együtt járó szolgálati viszonya megszüntetésére

1. március hónapban került sor, a Hszt. 197.§ -ára alapított igénye tehát ekkor vált esedékessé. Amennyiben
2. február
3. napjáig - vagyis addig az időpontig, amíg a szolgálati idejének eltérő számítását a munkáltató nem közölte -az elévülés a Hszt.
4. §

(3)bekezdése alapján nyugodott, a felperesnek a 301-59/30/

1. számú személyi állományparancs kézhezvételét követően még 6 hónapja volt igénye érvényesítésére, amely idő a
2. december 17-én kelt szolgálati panasz előterjesztésekor már eltelt. A fentiekből következően a felperesnek a Hszt.
3. §-ára alapított, a jogviszony jogellenes megszüntetésével összefüggő valamennyi - a nem vagyoni kártérítés megfizetése iránti - igénye az igényérvényesítés időpontjában elévült, amelyet a bíróságoknak hivatalból kellett volna figyelembe vennie. Minthogy a felperes személyiségi jogát sértő munkáltatói magatartásra a perben nem hivatkozott, ezért a Hszt.
4. §-ára alapított nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló másodlagos keresete is alaptalan. A fenti indokolásbeli módosítással a Kúria a jogerős ítéletet a Pp.
5. §

(3)bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A felperes munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a felülvizsgálati eljárás illetékét a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. §

(2)bekezdése alapján az állam viseli. Budapest,

1. február
2. Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Sipőczné Dr. Tánczos Rita s.k. bíró A kiadmány hiteléül: kúriai tisztviselő