Fkf.439/2013/9 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésébe ütköző és a

(8)bekezdése szerint minősülő testi sértés bűntette kísérletének minősíti. az I.r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 2 (kettő) év 6 (hat) hónap börtönre enyhíti. az I.r. és a II.r. vádlott a szabadságvesztésből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Kötelezi a II.r. vádlottat, hogy fizessen meg az állam részére a másodfokú eljárásban felmerült 10.600 (tízezer-hatszáz) forint bűnügyi költséget. Indokolás A Kaposvári Törvényszék Fk.257/2013/

1. számú ítéletével I.rendű vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére. II.rendű vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 8 hónap börtönre ítélte és szintén kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Fk.III.rendű vádlottat bűnpártolás vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta. A törvényszék ítélete ellen az I.r. vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért, a II.r. vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A III.r. vádlott tekintetében a törvényszék határozata
2. november
3. napján jogerőre emelkedett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen levő képviselője útján a tényállás kisebb körű kiegészítése és a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezés pontosítása mellett a törvényszék ítéletének helybenhagyására tett indítványt. Az I.r. vádlott védője perbeszédében indítványozta, hogy a másodfokú bíróság I.rendű vádlottcselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítse, egyben a vele szemben alkalmazott joghátrányt enyhítse. A bejelentett védelmi fellebbezések alapján eljárva a megtámadott határozatot a másodfokú bíróság a Be.348.§

(1)bekezdése értelmében a megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. A felülbírálat során a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást túlnyomórészt a perrendi szabályok betartása mellett folytatta le, a tényállást a szükséges mértékben felderítette, a bizonyítékokat beszerezte és értékelte, indokolási kötelezettségének is eleget tett. A másodfokú bíróság az iratok tartalma alapján az ügyészi indítványnak megfelelően az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – figyelemmel a Be.352.§

(1)bekezdés a) pontjára – az alábbiak szerint egészíti ki és pontosítja: I.rendű vádlottnem szenved kóros elmeállapotban, amely kizárná vagy korlátozná őt abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyes voltát felismerje, illetve e felismerésnek megfelelően cselekedjék. Ilyen kóros elmeállapotban a cselekmény elkövetésekor sem szenvedett. Intellektusa az átlagosnál alacsonyabb, a normál övezet alsó sávjában, az enyhe fokú mentális retardáció határához közeli szinten van. Cselekményét szokványos részegség állapotában követte el (nyomozati iratok 455-456. oldal). II.rendű vádlottal szemben a Marcali Városi Bíróság 5.B.81/2012/6. számú ítélete a Kaposvári Törvényszék Bf.470/2012/2. számú határozatával 2012. október 24. napján emelkedett jogerőre. A fentiek szerint kiegészített tényállás mentes a Be.351.§

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul. Az ügyész indítványozta, hogy a másodfokú bíróság tanú1 tanúvallomását a bizonyítékok köréből zárja ki, figyelemmel arra, hogy a tanú I.rendű vádlottlányával élettársi kapcsolatot létesített, vele életközösségben él. A Btk.459.§

(1)bekezdés 14/e) pontja szerint tanú1 hozzátartozónak minősül és a Be.78.§

(4)bekezdése alapján mentességi joggal rendelkezik. Erre figyelemmel tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a

1. szeptember
2. napján megtartott tárgyaláson azt állapította meg, hogy tanú1 tanút mentességi jog nem illeti meg. A fentiekre tekintettel tanú1 tanúvallomása a tényállás megállapítása során nem vehető figyelembe. A helyes tényállás azonban tanú1 tanúvallomása nélkül is megállapítható. A múltbeli történések a törvényesen beszerzett bizonyítékok, részben a tanúvallomások, részben pedig az objektív bizonyítékok, a szakértői vélemények alapján rekonstruálhatók. I.rendű vádlottés házastársa, a sértett vallomásából, de más tanúvallomásokból is kétséget kizáróan megállapítható, hogy a sérülés keletkezésének időpontjában a vádbeli helyszínen a vádlott és a sértett által közösen lakott ház konyhájában kizárólag ketten tartózkodtak, az I.r. vádlott és a sértett. Figyelemmel arra, hogy a szakértői vélemény a sértett hasi szúrt sérülésének a véletlenszerű keletkezését, illetve az önkezűséget kizárta, azt kizárólag I.rendű vádlottokozhatta. Ezt a következtetést alátámasztja a nyomozati iratok
3. oldalán található mentőszolgálathoz érkezett bejelentés is, miszerint a sértettet megszúrták. Egyébként a nyomozati iratok
4. oldalán található vallomásban maga az I.r. vádlott is elismerte, hogy ő okozta szúrással a sértett felsőtestén lévő sérülést. Mindezen adatokból tanú1 tanúvallomása nélkül is helytállóan következtetett a törvényszék I.rendű vádlottbüntetőjogi felelősségére. II.rendű vádlotta bűncselekmény elkövetését bűnösségére is kiterjedően beismerte, esetében a jogorvoslati kérelem az elsőfokú bíróság helyesen megállapított tényállását nem támadta. Mindezek alapján megállapítható, hogy a bizonyítékok olyan zárt kört alkotnak, melyből a vádlottak bűnösségére kétséget kizáróan következtetni lehetett, amiért is az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg mindkét vádlott büntetőjogi felelősségét. Tévedett azonban az elsőfokú bíróság I.rendű vádlottcselekményének jogi minősítése során. A 3/
5. Büntető jogegységi határozat szempontjait is figyelembe véve megállapítható, hogy az I.r. vádlott tudattartalmának a feltárásához kevés objektív adat áll rendelkezésre. Miután a cselekmény elkövetésének az eszköze nem került elő, így kizárólag az orvosszakértői véleményből, a sértett sérülésének leírásából lehet következtetni arra, hogy az I.r. vádlott szándéka milyen jellegű sérülés okozására irányult, milyen következményekkel számolt. A sértett hátának alsó részét ért, összességében 10 cm szúrcsatornával járó, ténylegesen 7 napon belül gyógyuló sérülés önmagában kevés ahhoz, hogy az I.r. vádlott ölési szándékára lehessen megalapozottan következtetni. Egyéb bizonyíték híján nem lehet megnyugtatóan állást foglalni abban a körben, hogy az I.r. vádlott a sértett halálának lehetséges bekövetkezésébe belenyugodva cselekedett. A rendelkezésre álló perbeli adatok legfeljebb annak a következtetésnek a levonására alkalmasak, hogy I.rendű vádlottszúrása életveszélyes sérülés okozására irányult, az eredmény tekintetében eshetőleges szándékkal. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az I.r. vádlott cselekményének minősítését megváltoztatta, és azt a Btk.164.§

(1)bekezdésébe ütköző és a

(8)bekezdés szerint minősülő életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősítette. Az eredeti minősítés mellett téves volt az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontja, hogy fk.III.rendű vádlott a Btk.282.§

(1)bekezdés b) pontjába ütköző bűnpártolás vétségét követte el. A III.r. vádlott emberöléssel kapcsolatban követte el a bűnpártoló magatartást, ezért cselekménye a Btk.282.§

(1)bekezdés b) pontjába ütköző és a

(3)bekezdés b) pontja szerint minősülő bűnpártolás bűntettének minősült volna. Figyelemmel arra, hogy a fellebbviteli bíróság az I.r. vádlott cselekményének minősítését megváltoztatta, ezzel a III.r. vádlott cselekményének minősítése is helyessé vált. Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket túlnyomórészt helyesen tárta fel. Az I.r. vádlott esetében a megváltozott minősítésre tekintettel át kellett értékelni a büntetés kiszabását meghatározó tényezőket. A másodfokú bíróság az I.r. és II.r. vádlott esetében azt értékelte súlyosító körülményként, hogy mindketten visszaesőnek nem minősülő bűnismétlők. További súlyosító körülményként értékelte a másodfokú bíróság mindkét terhelt esetében, hogy büntetőeljárás hatálya alatt követték el cselekményeiket. Az I.r. vádlott esetében a kiszabható büntetés kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Figyelemmel arra, hogy ténylegesen a sértett mindössze hét nap alatt gyógyuló sérülést szenvedett, ezért a kísérlet távoli volta miatt az elsőfokú bíróság által kiszabott 3 év 6 hónap börtönbüntetés eltúlzottan súlyos, azt a másodfokú bíróság a rendelkező részben írtak szerint enyhítette. A törvényszék helyesen foglalt állást a Btk. – 2.§ – hatályával kapcsolatosan, az ezzel összefüggő indokolása azonban pontatlan. A törvényi tényállások és a büntetési tételkeretek mindkét vádlott esetében azonosak a cselekmény elkövetésekor és elbírálásakor hatályos jogszabályokban. A feltételes szabadságra bocsátás kedvezőbb szabályaira figyelemmel azonban – a 4/2013. BK vélemény alapján – mindkettőjük esetében a cselekmény elbírálásakor hatályos, új büntető törvény alkalmazásának van helye. Az elsőfokú bíróság sem az I.r., sem a II.r. vádlott esetében nem jelölte meg a büntetés kiszabásakor figyelembe veendő középmértéket. Ez az I.r. vádlott esetében a megváltoztatott minősítésre tekintettel 5 év, míg a II.r. vádlott esetében 3 év. Annak ellenére, hogy mind az I.r., mind a II.r. vádlott esetében az elsőfokú bíróság nem csupán a középmértéknél, de – az elsőfokú ítéletben írt minősítésre tekintettel – a törvényi minimumnál is enyhébb büntetést szabott ki, nem jelölte meg az ennek alapjául szolgáló ún. enyhítő szakaszt, vagyis a Btk.82.§

(1)és

(2)bekezdés b), illetve d) pontját. Ez utóbbi hiányosság a megváltoztatott minősítésre tekintettel kizárólag a II.r. vádlott esetében áll fenn. Az ügyész kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a II.r. vádlottat nem tiltotta el mellékbüntetésül a közügyek gyakorlásától annak ellenére, hogy a Btk.61.§

(1)bekezdésében írt feltételek maradéktalanul fennállnak. Megállapítható, hogy a II.r. vádlott mind előéletére, mind pedig az elkövetett cselekményre figyelemmel méltatlan arra, hogy részt vegyen a közügyek gyakorlásában, azonban terhére súlyosításért fellebbezést nem jelentettek be. Az ítélet súlyosítására ezért a Be.354.§

(4)bekezdés f) pontjára figyelemmel a másodfokú eljárásban nincs lehetőség. A törvényszék mind az I.r., mind a II.r. vádlott tekintetében pontatlanul jelölte meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját. Az helyesen a Btk.38.§

(2)bekezdés a) pontja szerint a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap. E vonatkozásban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének rendelkező részét pontosította. Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla a Kaposvári Törvényszék ítéletét az I.r. vádlott cselekményének minősítése és a vele szemben alkalmazott joghátrány tekintetében a Be.372.§

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.371.§

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés a Be.381.§

(1)bekezdésén alapul. A II.r. vádlott köteles megfizetni a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget. P é c s,

1. március
2. Dr.Makai Lajos s.k. a tanács elnöke, Dr.Tóth Sándor s.k. előadó bíró, Dr.Halász Etelka s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék Fk.257/2013/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Fkf.I.439/2013/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal I.rendűés II.rendű vádlottak vonatkozásában
5. március
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. .Makai Lajos s.k. a tanács elnöke