Bhar.329/2013/2 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés] miatt emelt vád alól - bűncselekmény hiányában - felmentette. Az eljárás során lefoglalt iratok lefoglalását megszüntette és azokat a jogosultnak kiadta. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére bűnösségük megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be fellebbezést. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a

1. év június hó
2. napján kihirdetett 32.Bf.5437/2013/
3. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és mindkét vádlottat bűnösnek mondta ki tartozás fedezetének elvonása bűntettében [
4. évi IV. törvény
5. §

(1)bekezdés], mely deliktumot a II. r. vádlott bűnsegédként követett el. Ezért az I. r. vádlottat 250 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 250.000 forint, míg a II. r. vádlottat 200 napi tétel, napi tételenként 1000 forint, összesen 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként rendelte átváltoztatni egy-egy napi fogházbüntetésre mindkét vádlott esetében. A másodfokú bíróság ítélete az I. r. vádlott vonatkozásában

1. év július hó
2. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. A másodfokú bíróság ítélete ellen a II. r. vádlott és védője felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a
3. év augusztus hó
4. napján kelt BF.723/2013/
5. számú átiratában a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta. Kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perrendi szabályok megtartásával folytatta le az eljárást, melynek során a szükséges és lehetséges bizonyítékokat beszerezte, a tárgyalás anyagává tette, azokat iratszerűen rögzítette, melynek alapján megalapozott tényállást állapított meg. Ebből azonban nem vont le okszerű következtetést a vádlottak bűnösségére, a bűnösség kérdésében elfoglalt álláspontja téves volt. Kifejtette, hogy a másodfokú bíróság is a perrendi szabályok betartásával folytatta le az eljárást, de az elsőfokú bíróságtól eltérően helyesen alkalmazta a büntető anyagi jog szabályait, amikor a vádlottak bűnösségére vont következtetést,és megállapította, hogy cselekményükkel elkövették a tartozás fedezete elvonásának bűntettét. Rámutatott, hogy álláspontja szerint a harmadfokú eljárásban is az elkövetéskori Btk.-t kell alkalmazni, figyelemmel arra, hogy az
6. évi IV. törvény a tartozás fedezete elvonása bűntettét öt évig terjedő szabadságvesztéssel, míg a
7. évi július hó
8. napján hatályba lépett
9. évi C. törvény
10. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdés szerint minősülő bűncselekményt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni, tehát az új törvény szerint súlyosabb a deliktum törvényi fenyegetettsége. Mindezek alapján azt indítványozta a Fellebbviteli Főügyészség, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét hagyja helyben. A II. r. vádlott meghatalmazott védője fellebbezését írásban is részletesen megindokolta, melyben indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság tűzzön ki tárgyalást, azon vegyen fel bizonyítást, és hallgasson meg az ügyben igazságügyi építészmérnök szakértőt. Egyebekben kifejtette, hogy a II. r. vádlott az építkezést néhány év szünet után folytatta és befejezte, továbbá a vonatkozó polgári anyagi jogi jogszabályok bemutatásával és elemzésével arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott bűncselekményt nem követett el, ezért felmentése indokolt. A harmadfokú bíróság nyilvános ülésén a II. r. vádlott védője a felmentést célzó fellebbezését változatlanul fenntartotta. Kifejtette, hogy egy polgári jogi szerződés jött létre a Kft. és a bank között, melynek keretében a pénzintézet hitelt folyósított a Kft. számára. A szerződésben rendelkeztek a biztosítékokról is. E körben arra hivatkozott, hogy a szerződés szerint a II. r. vádlott a ráépítés jogát szerezte meg, és a társasház tulajdonjogot nem, csak ráépítési jogot adott. A jelzálogjogot nem volt mire alapítani, mert a szerződés nem lépett hatályba, továbbá szükséges lett volna a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése is. Így bűncselekmény nem valósulhatott meg, mert nem volt olyan szerződésben kikötött fedezet, amelynek az elvonására ténylegesen sor kerülhetett volna. Mindezek alapján ismételten a II. r. vádlott bűncselekmény hiányában történő felmentését szorgalmazta. A II. r. vádlott felszólalásában azt emelte ki, hogy az eltűnt vállalkozó helyett fejezte be az építkezést, minden számlát kiegyenlített, szerződésszerűen járt el, bűncselekményt nem követett el. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselője az írásban előterjesztett indítványát változatlanul fenntartotta, a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A felmentés célzó védelmi fellebbezések nem alaposak. A felülbírálat során a harmadfokú bíróság - a vádlott és a védő fellebbezése folytán a Be. 387. §

(1)bekezdésében meghatározott terjedelemben bírálta felül a másodfokú bíróság ítéletét, illetve az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást. Ennek során megállapította, hogy az első- és másodfokú bíróságok a perrendi szabályokat maradéktalanul betartották. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat feltárta, egyenként értékelte, melynek eredményeként megalapozott tényállást állapított meg. A harmadfokú bíróság a védőnek bizonyítás felvételére irányuló indítványát elutasította, mert a Be. 386. §

(2)bekezdése értelmében a fellebbezésben bizonyítást indítványozni, új tényt állítani, vagy új bizonyítékra hivatkozni nem lehet. A Be. 391-

1. §-ai értelmében a harmadfokú bíróság nem tarthat tárgyalást, ennek megfelelően bizonyítást sem vehet fel, az ügyet kizárólag nyilvános ülésen vagy tanácsülésen bírálhatja el. Erre tekintettel a harmadfokú bíróság a védő tárgyalás kitűzése iránti és bizonyítás felvételére irányuló indítványát - mint törvényben kizártat - elutasította. Az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, az mentes a Be.
2. §

(2)bekezdésében foglalt hibáktól és hiányosságoktól, olyannyira, hogy a másodfokú bíróság sem látta indokoltnak annak kiegészítését. Ennélfogva a tényállás a Be. 388. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján irányadó volt a harmadfokú eljárásban is. A bizonyítékok értékelése körében rögzíti a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság eleget tett indokolási kötelezettségének is, számot adott arról, hogy mely bizonyítékokat és miért fogadott el, illetve másokat miért vetett el. A másodfokú bíróság is irathűen - az elsőfokú bírósággal egyezően - emelte ki, hogy a II. r. vádlott tisztában volt azzal, hogy az építkezést a Zrt. finanszírozta, azaz a Kft. és a bank között létezett hitelszerződés, melynek fedezetéül a ráépítmény szolgált. A ráépítési jog megvásárlásáról kötött szerződéshez a bank előzetes írásbeli hozzájárulását nem adta. Az elsőfokú bíróság a megalapozottan megállapított tényállásból helytelen jogkövetkeztetéssel mentette fel a II. r. vádlottat, míg a másodfokú bíróság a bírói gyakorlattal is alátámasztott jogi okfejtés eredményeként helyesen minősítette a II. r. vádlott cselekményét A jogi indokolás mindössze annyiban szorul kiegészítésre, hogy az ingatlan vagyon elidegenítésére vonatkozó tilalom nem a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésével, hanem a szerződés létrejöttével kezdődik. Ellenkező álláspont elfogadása esetén ugyanis a tartozás biztosításával kapcsolatos kötelezettségvállalás az ingatlannak a jelzálog bejegyzése előtti értékesítésével kijátszható lenne. (EBH

1. évi
2. jogeset) A II. r. vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából nincs jelentősége annak, hogy meglévő dologról van-e szó, mert vagyoni értékű jog a ráépítési jog is, amely szintén a vagyon részét képezi, csakúgy, mint a követelés vagy a tartozás. A II. r. vádlott cselekményének minősítése is törvényes, az mindenben megfelel a büntető anyagi jog szabályainak. Vizsgálta a harmadfokú bíróság, hogy a bűncselekmény jogerős elbírálásának időpontjában már hatályos
3. évi C. törvény vonatkozó rendelkezései vagy a bűncselekmény elkövetésekor hatályban volt anyagi jogi rendelkezések tesznek-e lehetővé kedvezőbb elbírálást a II. r. vádlott számára. A két törvény összehasonlító vizsgálatának elvégzését követően a harmadfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy nem indokolt a Btk.
4. §-ának főszabályától eltérni, mely szerint a bűncselekményt az elkövetésekor hatályban volt jogszabály szerint kell elbírálni. Helyesen mutatott rá a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában, hogy a bűncselekmény elkövetésekor hatályban volt törvény szerint a jogalkotó a tartozás fedezete elvonásának bűntettét öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni, tehát a büntetési tétel alsó határa a generális minimum, azaz két hónap volt. A
5. év július hó
6. napján hatályba lépett
7. évi C. törvény
8. §

(1)bekezdésében meghatározott - a

(2)bekezdésben foglaltakra figyelemmel -, a

(3)bekezdés szerint minősülő cselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, így megállapítható, hogy az új törvény szigorúbban szankcionálja a vádlotti magatartást, mint az elkövetéskori jogszabály. Ezért a harmadfokú bíróság nem tartotta indokoltnak az új anyagi jogi rendelkezések alkalmazását. Az eljárt bíróságok a büntetés kiszabása körében hiánytalanul vették számba és valóságos súlyuknak megfelelően értékelték a II. r. vádlott javára szóló enyhítő és a terhére értékelendő súlyosító körülményeket. Az enyhítő körülmények mindössze annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy a harmadfokú bíróság további nyomatékot tulajdonított az időmúlásnak, mert a másodfokú ítélet kihirdetése óta további háromnegyed év telt el. Ugyancsak enyhítő körülményként értékelte a Fővárosi Ítélőtábla, hogy a Várbeli építkezés sikeresen befejeződött, a banki hitel visszafizetése azóta is folyamatos, az e körben tanúsított vádlotti magatartás mindenképpen pozitívumként értékelendő. A kifejtettekre tekintettel a harmadfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a II. r. vádlottal szemben szükségtelen büntetés kiszabása a Btk. 37. §-ában meghatározott büntetési célok elérése érdekében. Ezért a vádlottat a Btk. 71. §

(1)bekezdésében írtak alapján megrovásban részesítette, mert a cselekménye az elbíráláskor már olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy vele szemben a legenyhébb büntetés alkalmazása is szükségtelen. A bíróság a megrovással rosszallását fejezte ki a vádlott által elkövetett bűncselekmény miatt, egyben felhívta őt, hogy a jövőben tartózkodjék bűncselekmény elkövetésétől. Az első- és másodfokú bíróság járulékos kérdésekben hozott rendelkezései törvényesek, így azokat helybenhagyta a harmadfokú bíróság. Ezért a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét - a rendelkező részben írtak szerint - a Be. 398. §

(1)bekezdés alapján részben megváltoztatta, míg egyéb rendelkezéseit a Be. 396. §

(1)bekezdésének felhívásával helybenhagyta. Budapest,

1. év március hó
2. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke Dr. Németh Nándor sk. Irén sk. előadó bíró Dr. Halász bíró A Fővárosi Törvényszék 32.Bf.5437/2013/
3. számú ítélete a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 5.Bhar.329/2013/
4. számú ítéletében írt változtatással a II. r. vádlott vonatkozásában a
5. év március hó
6. napján jogerőre emelkedett. Budapest,
7. év március hó
8. napján Máziné dr. Szepesi Erzsébet sk. a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: Czibere Éva tisztviselő